Kedves és hűséges Olvasóinknak,
békés, boldog, egészségben megélt, szeretetben gazdag,
örömteli Karácsonyi ünnepeket kívánunk!

Georgina Bojana és a szerzőtársak

Kezét a síma, hófehér csempére tette. A várt, mégis hirtelen rátörő görcstől összerándult.

Kilenc hónapja várták, várja, mikor jön el az órája, a perc, amikor magához ölelheti régen várt gyermeküket.

A fájdalom elmúlt, újból lépett, inkább csak csosszant a folyosón, ahol több utolsó órás várandóssal együtt, mégis külön sétáltak.

Úgy érezte, egyedül van, egyedül maradt.

Pedig mennyire nem így volt, mert a szerelem, a szeretet, féktelenül és megállíthatatlanul röpültek feléje. Akadálytalanul törték át magukat így együtt, a kórház bezárt ablakain és ajtajain keresztül.

– Karácsony este van! – az órájára nézett. Régvolt, az elmúlt években meg- és átélt karácsonyaira, az ünnepre gondolt.

A fájdalom újból érkezett, megállt pihegve, tekintete a folyosóra nyíló bejárati szárnyas ajtóra tévedt. Mely előbb csak résnyire, majd egyre szélesebbre tárult.

Nagyanyóját látta ott meg, aki két karját kitárva, öleléssel várta őt.

S, ő minden fájdalmát feledve, „repülve” csosszant, a szeretett Drága felé.

A két öreg és mégis oly sok erőt adó kar, várandós unokáját, végtelen szeretettel, védelemmel, bíztatással szorította magához. Nagyanyónak szava nem volt, de az arcán legördülő könnycseppek mindent elmondtak. Aprócska testéből biztonság, biztatás és az öröm sugárzott.

– Megérkezik, hamarosan! – Nagyanyjának mosolyogva, suttogva újságolta.

– Apóval a közelben leszünk! Minden rendben lesz, ne félj! – Nagyanyó így biztatta.

Magára maradt, de nem félt. Nagyanyójának ölelése felbátorította.

Elgondolkozott.

Máriára gondolt. Jézus édesanyjára.

Nagy baj nem lehet, hiszen nemcsak Ő, de minden édesanya ezt és így átélte! – így, ezen gondolatokkal erősítette magát.

Majd régvolt és utóbbi karácsonyi emlékeivel és a szívében-lelkében felidézett zenével és a lelkében felcsendülő, csodás dallal vigasztalódott.

Hamarosan életet adott fiának, aki egészségesen született meg.

Kórházi szobájába visszatérve, két kezét boldogan kitárva felsóhajtott. Hálát rebegett.

Szobatársai értetlenül néztek egymásra. Ők még nem érezték meg, amit ő már megtapasztalt: az angyalszárnyak rebbenését, Karácsony éjszakája volt és boldogsága az égig ért!