Napi szösszeneteimből – „teljesen mindegy, hogy valaki becsületesen gazdagodott meg vagy sem”

2014 december 28 3:30 du. Napi szösszeneteimből – „teljesen mindegy, hogy valaki becsületesen gazdagodott meg vagy sem” bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Összhang – Jól jön a kis segítség Vona ifjú-törökjeitől

Miközben Kövér-köteles Laca – ahogy gyermek-korunkban mondtuk volna: biztosan birkózó-szőnyegen csucsukált – ezerrel izmozik és még hozzá képest is elképesztő kirohanásokat enged meg magának, Vonáék sem ünnepelnek csak lazán. Ők is kiveszik a részüket a „a tüntetéseket szervező, nyíltan kommunista, antifasiszta és anarchista slepp” elleni küzdelemből.
Nyíltan „lerántották a leplet a balliberális, euroatlantista, az 1919-es patkányforradalomra emlékeztető tüntetésekről” és megírták róluk, hogy „ezek valóban külföldi befolyás által szervezett, a kijevi mintát követő, a polgárháború felé mutató szerveződések a hazai cionista kollaboránsok által támogatva”.

Ez már tényleg unortodox szabadságharc – Lassan teljes mértékben megszabadítják a szavakat az eredeti értelmétől

Az egész gengszterváltás maga is a „katarzisával” nem csak az emlékeket, de a fogalmak jelentést is megváltoztatta, legalább is az egyértelmű nyertesek – az MSZMP-KB által preferált műveletlen paraszt-suttyó káder-kölkök – nagyon ezen vannak. Szavak és fogalmak tucatjainak változtatták és változtatják meg az értelmét. Egyszerűen csak elkezdik más értelemben használni. Kezdve a haza, az ország, a demokrácia fogalmaktól, a konzervativizmuson át Közép-Európáig.
Ebben a szómágiában kiemelt szerepe van a szitokszavaknak. Olyan kifejezéseket használnak elítélő szitok szónak, ami bár lehet nem egy szimpatikus dolgot takar, de az adott helyen nem csak értelmetlen, de értelmezhetetlen is. Az az igazság, hogy igazából ez sem újdonság hisz Rákosi-pajtásék idején is divat volt csak úgy leimperialistázni, vagy láncos-kutyázni. Szóval használnak olyan szavakat, amiről csak annyit tudnak, hogy jellemzően pejoratív értelemben használatos.
Egy igen jellegzetes példára akadtam az origo.hu hozzászólói között:
A portál beszámol arról a vizsgálatnak „csúfolt” izéról, amit az MTA politológusai (a legrosszabb bulvár lapok tudományos szintjére süllyedve mintegy 3-400 ismerős véleményét vizslatták) követtek el, s mely alapján a kormányellenes tüntetők közös jellemzőire adtak kinyilatkozást mondván a december 16-i megmozdulás részvevőit kérdezték.
A hozzászólók egyike egy olyasmi felvetésre, hogy „Szélsőliberális belpesti hőzöngők. A Nagykörúton kívül NULLA a támogatottságuk”, így reagált: „Ennek a szövegednek megint semmi értelme. Annyi világos belőle, hogy egy idegbajos, mocskos, gyáva kis antiszemita vagy”

Ez már (ismét) egy másik világ – Birka-menetesekre is más erkölcsi törvények vonatkoznak

A Kereszt-papi egyik fírkásza tegnapi Álláspontjában „Zila János: Moralizáló politika – Hangos közéleti vita folyik mostanában bizonyos kormánypárti politikusok és a kormányhoz kötődő személyek vagyonszerzéséről, életmódjáról.” elsőbb rögzíti, hogy mindez alapvetően az SI faktor, no meg a mocsok RtlKlub okán téma. Majd valóban moralizálni kezd. S eljut odáig, hogy kijelenti: „teljesen mindegy, hogy valaki becsületesen gazdagodott meg vagy sem. Jelenleg egy komoly képességekkel rendelkező ellenfél leselkedik a kormánypárti politikusokra, és ha talál bármelyiküknél bármilyen támpontot arra, hogy a sztoriját építse, nem fog habozni. Igazságos vagy sem, az RTL és az amerikaiak fegyvere működik, éppen ezért politikai érdek fűzi a kormányzati politikusokat ahhoz, hogy ne biztosítsanak semmiféle muníciót számukra.”

Nyomoronc pártkatona is csak ígérni tud – A rögvalóság egyik legkétesebb figurája évet értékel

Parragh László, az MKIK elnöke az MTI-nek a kamara idei tevékenységét értékelte. Ahogy az egy pártkatonától kell, hisz ezért tartják, ártunk és qurmányunk nagyszerűségét hirdette, de még ő is csak reményeket osztogatott: „A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kezdeményezésére a kormány 2014-ben több olyan intézkedést is hozott, amelyek együttesen 120-150 milliárd forinttal javítják a vállalkozói szféra helyzetét, ami kedvezően befolyásolja a 2015-ös kilátásokat.”
Érted Wazze annyit sikerült elérniük, hogy egyes vállalkozóknak – remélem neked sincs kétséged afelől, hogy ezek az ő csókosai – javultak a 2015-ös kilátási! =))
Mondókáját jól jellemzi az a tömény, bornírt pofátlanság amivel és ahogy beszámol arról, hogy „az MKIK és a Nemzetgazdasági Minisztérium között 2012-ben létrejött támogatási szerződés alapján a kamara évről évre pályázatot ír ki külföldi megjelenés támogatására.”. Erről elárulta, hogy idén  „278 millió forint támogatás kapott, ezzel 5 ezer vállalkozás”!
Eldobom az agyamat ez a sötét bunkó még büszkélkedik is azzal, hogy  – bizonyos – vállalkozások milyen hatalmas segítséget kaptak ahhoz, hogy külföldön bemutatkozhassanak. Igen cégenként 55 600, azaz ötvenötezer hatszáz kemény magyar forintot! Ami lássuk be egy kis túlsúly kifizetésére is nagyon csekély összeg! =))

Hont rátett egy lapáttal – A hvg.hu publicistája kiegészítette korábbi levelét

Úgy egy hete Hont András „Megbicsaklás és bicskanyílás” címmel levelet írt „Régi ismeretségünkre tekintettel, és egykori nagyrabecsülésemre apellálva …. amiben az a jó, hogy én megírom, te meg nem olvasod el. De azért csináljunk úgy, mintha.” a T. ház első emberének, annak okán, hogy „Kövér László összevonta sűrű szemöldökét, és bajsza alól olyasmit morgott, hogy a fiatal harcosok miatt pártja kezdi elveszíteni a tartását.”.
A publicista a tőle megszokott stílusban fejtette ki véleményét. Pl. így írt: „kedves László, tévedsz. Lázár János nem a rendszer megbicsaklása, hanem a következménye. Ha valaki egy végletekig etatista, korporatív, bevallottan a lojalitást honoráló berendezkedést épít, az a helyezkedőknek, ügyeskedőknek teremt lehetőséget. Tudta ezt már Arisztotelész is. Ti nem tudjátok. Lázár János viszont tudja. Mi több: ez a magatartás volt vele szemben az elvárás, ő meg messzemenőkig megfelelt ennek a feltételnek, valóban generációjának legimpozánsabb teljesítményét nyújtotta e követelményrendszeren belül. Tökéletes példánya az általatok teremtett (vagy összegyűjtött) típusnak. Gátlástalansága lenyűgöző, cinizmusa már-már művészet, elveiről semmit sem tudunk. ”.
Arról nem szól a fáma, hogy bárki is reagált volna, ahogy arról sem, hogy valaki elolvasta volna.
Hont tegnap „A negyedik világháborodott – Utóirat Kövér Lászlóhoz.” címmel visszatért a témára:
„Kedves László!
A minap írtam neked egy levelet, amelyben régi ismeretségünkre alapozva próbáltam fényt gyújtani nálad a lázárjánosizmussal kapcsolatban.
Belátom, tévedtem. Nem levelet kellett volna írni, hanem beutalót.
Bocs.”

Comments are closed