Bevezetőképpen hadd kérjek elnézést a kedves olvasótól, mert eltűntem, mint teve a homokviharban.

Nem ez volt a terv, szerettem volna írni, de teve tervez, Allah, meg a technika végez, az oázisban, ahol jelenleg dagonyázok képtelenek rendes netet szolgáltatni, de hitegetnek szorgalmasan.

Mindegy, a kedves olvasó megúszott néhány napi szenvedést, én meg megkaptam a büntetésem lelkiismeret furdalás formájában.

Ez is olyan tipikusan magyar ügy, én szégyenkezem amiatt, ahogy mások viselkednek.

Mint ahogy a világ előtt is a mi képünkről ég a bőr azért, ahogy bölcs Vezérünk és szeretett kormányunk viselkedik.

Ami azért érdekes, merthogy ebben az évben az országlakók kevésbé lusta, ám annál ostobább része ájult hódolattal ismét szakított időt két cigányozás között, hogy az egyre punnyadtabb állagú, a saját nyelvére minduntalan rálépő Legfőbb Hadúrra, a harmadik honalapítóra bízza saját és gyermekei sorsát.

Hát, mit is mondjak, a döntés bölcs volt, csak az a furcsa, hogy én azóta összesen két élő emberrel találkoztam, aki bevállalta, hogy a Fideszre szavazott – közülük is az egyik pólóján ott volt a felirat: „A Fideszre szavaztam. Bocsánat!”

Hogy ezek az emberek mire számítottak, mikor belehelyezték a szavazóurnába szavazatukat, az maga a setét rejtély, jóllehet társadalmi helyzetüknél fogva már akkor is bizton számíthattak arra, hogy maguk is követik szavazatukat – egy másik urnába.

Nem volt egyszerű év 2014, az ország gurult szépen lefelé a lejtőn, a szegények száma majdnem olyan gyorsan növekedett, mint az uralmon levők pofátlansága.

Ők mára eljutottak oda, hogy már nem is szégyenkeznek, de egyenesen parádéznak a lopott holmival.

Milliós órák, értékes könyvek, lakások, házak kerülnek elő a semmiből, hiszen fedezetet állítani mögéjük egy sem tud, egy rendesebb vagyonosodási vizsgálat egy pillanat alatt összedöntené a hazugságvárat, de hát ettől nem kell tartaniuk az érdekelteknek, míg Vida Ildikót a magukénak tudhatják.

A szegény meg dögöljön éhen – na jó, jövő évig még húzhatja, de attól tovább aztán egy nappal sem!

Orbán csak egy hatalomtechnikai elvet tudott megjegyezni: Divide & Impera – oszd meg és uralkodj.

Namármost nincs az az icipici rész, melyet ne lehetne legalább kétfelé osztani, ő meg a szecskavágás magyar bajnoka lett az idők során.

Először felosztotta íz országot nemzetre – mely nem lehet ellenzékben – és idegenszívűekre, majd a nemzetet kétfelé osztotta, jómagyarra és jobbik magyarra, mert azt tudta, hogy a magyar mértékletes nép, nem szereti a szélsőségeket, ezért hát csinált egyet jobboldalon, hogy lehessen ne szeretni azoknak, akik a mértékletesség hívei.

Ők csak a zsidókat, a cigányokat és a liberálisokat – jelentsen ez utóbbi bármit is – akarják kiirtani, de ahhoz ragaszkodnak, hogy ők mondják meg, hogy te ki is vagy valójában.

Aztán nekilátott, hogy kipróbált harcostársai segítségével szétverje a szocialistákat, utána pedig megossza azokat, akik nem túl sok okkal, de mégis demokratának tartották magukat.

Az eredmény kielégítő volt, a demokraták mára jobban utálják egymást, mint őt, sokszor hetekre-hónapokra elfelejtik, hogy ki is az ellenfél.

Idén ismét talált megosztani valót, a pártok és a nempárt-pártok képzeletbeli törésvonala mentén ügyködött egy sort, meghülyítve amúgy értelmes fiatalokat.

Elhitette velük, hogy a pártok rosszak, de a civilek, akik ugye azok, akik nem pártok, jobban tudják artikulálni a társadalom érdekeit, mint előbbiek.

Ez persze marhaság, mert hat-hét énekes mégcsak énekelhet egymás mellett, de ha kilencmillió ember egyszerre énekli a saját nótáját, abból csak hangzavar lesz, főleg, ha még karnagy sincs.

A demokratikus oldalon átmenetileg elfogyott a szétszabdalni való, talán még Fodor Gáborból lehetne két Orbán Viktort csinálni, a maradékból meg egy Farkasflóránt, de ez már nem érné meg –

Gabóca több hasznot hajt egyben, mint szecskává aprítva…

A demokratikus oldal máma már nem hasad tovább, itt hát az ideje saját pártja széttrancsírozásának, merthogy a népnek érzékelhetően csípi a szemét a sok szemét.

Nem leszek meglepve, ha a lopott holmival púpozott szánból kidobnak egy-két dolgot, hadd tépjék szét a farkasok.

No, nem a sült liba fog repülni, hanem valamelyik régi vagy újabb harcostárs, minként Rajk annak idején, aki áldozatát a Pártért és Sztálin elvtársért hozta.

Ha eljön a hosszú kések éjszakája, jusson eszetekbe, hogy ez nem nektek szól, hanem a párton belüli ostobáknak, akik azt hiszik, hogy büntetlenül lehet tervezgetni egy Orbán nélküli orbánizmust.

A múlt év nem érdemel több szót, a jövő év háromnegyede a magukat civileknek hirdető pártkezdemények szerencsétlenkedéseivel fog elmenni, Orbán közben bosszantja a népet, a demokratikus pártok megy szeppenten tűrik, hogy hol a fejükbe, hol a seggükbe rúgjanak egyet a produkció résztvevői.

Valaha arra voltunk büszkék, hogy a baloldal emberi minőség tekintetében messze felülmúlja a jobboldalt.

Ez ma is így van, de politikai alkalmasság tekintetében azért nincs mire kikeményítve lennünk – ünneprontás elkerülése végett ezt most nem részletezném.

Viszont a reményhal, ugye, ott úszik a láthatáron, mögötte két ősellensége, a rablócápa meg a szaromrája.

Azért ne adjuk fel…