Még mindig Párizs

2015 január 11 7:14 de.11 hozzászólás

Mondhatnám, hogy a téma, a gondolkoznivaló az internetes fórumokon hever. A korábbi írások nyomán merült fel az a Varánusz-blogon, hogy vajon „a nincs karikatúra, nincs gyilkosság” állítás igaz-e? Azzal a kiegészítéssel, hogy vajon „egy karikatúrára (bármilyen is az) mi az adekvát válasz, és az milyen”?. Már csak azért is elgondolkodásra érdemes a kérdés, mert az utóbbi időben többen is igyekeztek választ adni rá.

Előre bocsátom, nincs nálam a Bölcsek Köve, és legfeljebb egy kis hangos töprengésre futotta. Amit akkor is lejegyzek ide, ha sokak szemében nem hogy nem bölcs de akár egyenesen megbotránkoztató is.

Korábban is olyasmit fejtegettem, hogy egy rosszul működő rendszer kigúnyolása és egy, a rendszernek csak alapjául szolgáló vallás kigúnyolása közt van némi különbség. Ahogy Jézus gúnyrajzba foglalása rossz válasz lett volna az inkvizíció működési szélsőségeinek bemutatására, kivédésére, kigúnyolására. Ezt a véleményemet fenntartom. A dzsihadista erőszak-kommandók működése nagyjából olyan viszonyban van a Koránnal, mint Tomás de Torquemada Jézus tanításaival és a Bibliával. Lobogtatják, és legfeljebb fejbe verésre használják. Ennek megfelelően Mohamed, mint vallásalapító kigúnyolása nem a terroristákon, hanem az iszlám-vallásúakon élcelődik. Kivétel nélkül. Ami rohadt nagy különbség. Amit a Charlie Hebdo rajzolói ez ügyben tettek, az szimplán taplóság.

Egy karikatúrára mi lenne az adekvát válasz? Az ötlet szintén a hozzászólók egyikétől származik, de ha valamelyikünk kedves mamáját ábrázolnák nagy példányszámba repedtsarkú bárcás prostiként, és kifejtenék mellé, hogy a szakállas vicc szereplőihez hasonlóan örülj, hogy nem ugatsz, mi lenne a válaszreakció? Nem hiszek a köszönő levelekben. Az ezekben kifejezett nagyrabecsülésben sem. S mit szólna valaki a tizedik rajz után, amikor nyilvánvaló, hogy kifejezetten a türelme határait feszegetik. S minél inkább türelmes az érintett, annál durvább rajzokat szórnak a nép közé. Már a szomszéd kutyájával is meghágatva a kedves mamát. Nem, nem tudom, mi lenne az adekvát reakció. A géppuska nem. Még akkor sem, ha emberileg megértem azt az iszlámhívőt, aki a küszöböt is gyűlöli egy idő után, amin a rajzolók átléptek. S gyanítom, hogy nem csak az iszlám fanatikusok nem morzsoltak szét krokodilkönnyeket, hanem egyik megsértett vallás követői sem.

S miközben megértem a halmozódó gyűlöletet, még mindig igyekszem megpróbálni a fizikai kiiktatáson kívüli adekvát válaszokat kitalálni. Habitusomnál fogva, azt hiszem a jogi útra terelés mellett döntöttem volna. A vallási értékek kigúnyolása és lejáratása alapján. Pont azt hozva fel példaként, hogy mit szólnának fordítva. Erre az rossz válasz, hogy miért nem rajzoltak hasonlókat Jézusról. A taplóságra nem okvetlenül a taplóság a legjobb válasz. Bár egy hasonló rajzsorozat hatását a Reims-i katedrális kapujában kiállítva érdekes lett volna lemérni. Vajon hányan rántottak volna kést? S kire? Néhányan biztos akadtak volna. Közben továbbra is töprengek az adekvát válasz kérdésén. Lehet, hogy van egy olyan szintje a tehetetlen gyűlöletnek és az azt kiváltó lenéző bunkóságnak, amikor valójában nem lehet emberi keretek közt választ adni? Szeretném remélni, hogy mindig adható emberi válasz.

Még akkor is, ha tudom: a szentek története tele van asszisztált öngyilkosságot elkövető mártírokkal. Holott ők nem is készítettek gúnyrajzot Jupiterről. Tehát történelmileg ismert az a fajta viselkedés, ami egyirányú utca a gyakorlatban. Nem, azt hiszem, nem tudok valós választ. Félek, valahol kilógna valami a humánum takarója alól. Az is, ha elrabolják őket, és a Korán megtanulására kényszerítik a társaságot. Ami ott is sántított volna, hogy fenntartom: a rá hivatkozók sem ismerik a Koránt. Legfeljebb tudják kívülről. Főleg a kiragadott részeit. Hogy mindez „miért az oka és milyen szerepe van ebben sértődött és eltévelyedett, valamint önmagukat társadalomból kirekesztő fiatalok randalírozáshoz pláne gépfegyverrel”?

Azt hiszem a fentiek még erre az ok okozati összefüggésre is adnak némi magyarázatot. Még akkor is, ha a tutit nem tudom, csak „hangosan gondolkodtam”. Az említett jellemzőkkel bíró emberkék azok, akik fanatizálhatók, aktivizálhatók. Szinte bármivel, és szinte bárki ellen. Egy iszlám közösségben ebbe az irányba mozdultak. Lehet, hogy ha Miskolcon születnek, akkor valamelyik szatellit-gárda tagjaivá válnak. Ha jegesmedvének, akkor a fehérszőrűek nevében acsarkodnának a barna-bőrűekre (a jegesmedve alapból fehér szőrrel és sötét bőrrel él). Ezt is írtam talán már valamikor. De szinte mindegy, hogy nyilaskereszteseknek, vagy Boko Haram-nak hívják. Ahogy az is, hogy a Turulra vagy a Koránra hivatkozva gyilkolnak. Ezen a szinten már csak kifogások a rajzok.

Azt hiszem, valahol itt van talán a megoldás. Az egyik oldalról kellene tudni annyira emberszámba venni a másikat, hogy nem rajzoljuk le a másik anyját a szomszéd kutyájával szeretkezve. A másik oldalon pedig csökkenteni azt a szociológiai, és nem csak szociális gap-et, ami bármivel fanatizálható csürhévé degradálhat embereket. De ez a mindkét oldalon működtetendő társadalmi nevelés nem feltétlenül célja a jelen állapotok haszonélvezőinek, Egyik oldalon sem. Így néha az oroszlánok megesznek néhányat az arénába bekeveredők közül. A lelátón pedig borzongunk, és együtt érzünk. Hol a gladiátorral, hol az oroszlánnal. Aki pedig mindkettővel? Az lesz a tigris vacsorája.

11 hozzászólás

  • apres le massacre dans la local de charlie hebdo,le communaute musulman de France est indigne en public!!
    apres le massacre ouvertement antisemite commis par un musulman dans un magasin kosher,se passe sous complett silence au part des musulman’s de France!!!
    ce la explique comme même beaucoup choses!!!!

  • „… Ennek megfelelően Mohamed, mint vallásalapító kigúnyolása nem a terroristákon, hanem az iszlám-vallásúakon élcelődik…”
    .
    – Vallásalapító? Jaj, hogy csak ennyi? Akkor hát, ez a „vallásalapító” nem volt:
    .
    1, Minden idők egyik leggyilkosabb, legerőszakosabb, legdurvább imperialista birodalmának létrehozója?
    .
    2, Pedofil?
    .
    3, Tömeggyilkos?
    .
    4, Warmonger?
    .
    Az iszlám békés mivoltáról meg nagyon röviden ennyit:
    .
    http://www.thereligionofpeace.com/Quran/023-violence.htm
    .
    Az, hogy egy vallás, vagy vallási funkciót betöltő ideológia költői frázisokba van burkolva, nem vonja maga után, hogy az akkor békés. Számos példa van hasonló őrültségekre, nem az iszlám az egyetlen, de ezek nem tartoznak most a tárgyhoz.
    .
    Egyébként, kivel van a baj? AZ ideológiával, vagy annak követőivel? Miért van, hogy ahol a lakosság kb. 5 százaléka iszlamista, ott azonnal kitör az iszlám erőszak, betelepszik a tömeggyilkos terror, hatalmasra duzzadnak a NO GO gettók, a befogadótársadalommal tökéletesen ellenséges követelésekkel állnak elő, törvénytelen miliciák alakulnak, és az egész bagázs elkezd komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelenteni?
    .
    Ha meg több, mint 5 %, akkor meg nézzük, mit művelnek Indiában, Izraelben, Thaiföldön, Fülöp- Szigeteken, Oroszországban, Kenyában, stb. És akkor ezek is még sehol nincsenek a 30%- hoz sem.
    .
    Akkor hát, és a fentebbi idézetgyűjteményt is figyelembe véve, ki értelmezi helyesen az iszlámot? Az eszeveszett gyilkosok és támogatóik, VAGY a valóban békés muszlimok, bár ebből igencsak kevés van… ?
    .
    „..A korábbi írások nyomán merült fel az a Varánusz-blogon…”
    .
    – Na ne. Ezt már tényleg ne.
    .
    Akkor olvasnivaló a témában a Varánusz blog?
    .
    Nem Bernard Lewis, John Keegan, Amin Maalouf, Robert Spencer, és a teljes Frontpage szerkesztőség, Nicolai Sennels, Benjamin Netanjahu (igen, ő!!! tudjátok, miért?), Caroline Glick, Bat Yeor, stb, stb?

  • Eldrad..!! A kép teljes, amin vitatkozni sem lehet, csak éppen, kiut után kutatni a kátyuból, és közben felkészülni olyan szenáriókra amelyek elé kivédhetetlenül haladunk,és amelyek 50 évvel ezelött beteges fatazmagóriák közé lettek utasítva a terjesztővel együtt.

  • És ez elkerülhető lett volna, ha ezeknek a mocskos gazembereknek, az iszlmánácik, meg a különféle egyéb iszlamisták „jogai” nem lettek volna fontosabbak, mint az európai országok polgárainak jogai.
    .
    Épületes példa:
    .
    UK, Svédország, Norvégia, Dánia: az iszlámnáci halálprédikátorok a mecsetjeiknek nevezett terrorztoborzóikban teli pofával, rikácsolva szidhatják a befogadó ország polgárait, politikai berendezkedését. Aki ezek után ezt a söpredéket gyalázkodó, emberiségellenes iszlámnáciknak nevezi, azt kivágják a munkahelyéről, főleg ha az valamelyik média, mondván, „gyűlöletkeltők”.
    .
    NO GO zónákban iszlamista miliciák alakulnak, akik odamennek a zóna környékére tévedő emberekhez is, és beléjük kötnek. Ha valaki ezért teszem, azt, odahívja pár ismerősét, hogy segítsenek neki, azok egyből iszlamofób, balhékereső szkinhedek.
    .
    Iskolákban iszlamista követelésre (értitek, követelésre) betiltják a keresztény jelképek használatát, mert hogy az „sérti” az iszlamista kölköket. DE az iszlamisták asszonyai továbbra is teljes testet fedő zsákban kell hogy járkáljanak, akár iskolába is.
    .
    STB, STB.
    .
    F…ck all.

  • Eldrad
    2015 január 11
    9:27 de.

    Javíts ki, de ha nem tévedek az írás egyfajta reflexió egy adott vitában ami a Varánuszon zajlott. Naná, hogy nem az abszolut tudás forrása.
    Te sem vagy az, én sem, és itt sem igazán bárki. Amugy senki. Az abszolut igazság mindig odaát van. Korábbi írásokként pedig gondolom a szerző korábbi irásairól, és ne a Zoroasztrista vallás Bibliát megelőző korszakainak írásairól van szó 🙂

    A kereszténység meg ugyebár maga a szerénység, és béke;
    – Szent Ágoston regulája a besúgók képzésének magasikolája;
    – Az inkvizíció pápai bullával indult és pro forma a XIX. századig létezett. Közben pl a mormonokat kissé kiirtották. A testvéri szeretet jegyében; Ja és végigrabolták gyilkolták a közelkeletet is;
    – Utóbbi kapcsán a keresztes háboruk maguk voltak a béke hullámai;
    – Vallási üldöztetések; Gondolom a huszitákat érő nagy szeretet és türelem okozta az akkori vallásháborút;
    – Bizánc és a Vatikán tudod, egy „i” miatt;
    – Amerika őslakóinak kiirtása és az erőszakos keresztelések;
    – Afrika őslakói közt elkövetett irtógadjáratok; Ja a rabszokgapiacon hol voltak a jezsuiták?
    – A Bibliát gründoló Nagy konstantin; kicsit homoszexuális volt, kicsit pederasztra, és nemvetette meg a nagyon fiatal leánykákat sem. Csak a hatalmi érdekei és a kora miatt idővel elhagyta a bűn.

    Alkalmasint a fentiek egyike sem vezethető le Jézus tanításaiból. Ahogy Quantanamo sem, Pinochet kinzókamrái sem.
    De javaslom, hogy a Koránból közvetlenül idézd ide azt a szurát, amiből az isis levezethető. Nehéz dolgod lesz, de hajrá! Nem a másodlagosan ferdítő, célzatosan magyarázó pro és kontra hírmagyarázók linkjeit, mert azzal tele a net. Ahogy pápai bullákkal püspöki levelekkel, pogányokról szóló papi szösszenetekkel is.

  • S bár a Wikipedia sem az abszolut tudás forrása, de Mohamedről még ott is megjegyzik a következőket
    „Mohamed foglalkozása kereskedő volt. Huszonöt évesen feleségül vette munkaadóját, a 40 éves özvegyet, Hadídzsát, attól kezdve rengeteget utazott. Tőle hat gyermeke született: két fiú (Abdalláh és al-Kászim), akik mindannyian fiatalon hunytak el, továbbá négy lány (Rukajja, Umm Kulszúm, Zajnab és Fátima). A lányok közül Fátima volt a kedvence, akinek a férje, Ali később kalifa lett. Hadídzsa halála után még tíz felesége volt, többségüket politikai szövetségek érdekében vette el. A legkedvesebbet Ajsának hívták, ő az egyik legfontosabb szövetségesének, Abu Bakrnak a leánya volt.”

    Namármost. Hatalmi érdekből házasodni a nagy magayar királyok közt is sokfelé előfordult. Miközben 25 évesen elvenni egy 40 éves özvegyet lehet egyfajta fejlövés eredménye, de nem nevezném pedofiliának 🙂

  • Andy:
    .
    1, A keresztény szentírásban egyetlen olyan utasítás sincs, ami mindenkor érvényes, módszeres erőszakra adna utasítást. Az iszlám „szentírások” tele vannak ilyenekkel.
    .
    2, Hogy az általad említett gonosztevők hogy és miket publikáltak, és miket műveltek, arra nincs sem parancs, sem utalás a Bibliában. Bizony.
    .
    3, Marhára nem érdekel, mit műveltek a magukat valamiért kereszténynek gondoló gonosztevők pár száz éve. Abból az európai civilizáció ugyanis kinőtt. Másfelől, az érdekel, mit művelnek az iszlamisták 1400 éve, és hogy most is mit művelnek.
    .
    Meg az is érdekel, hogy az iszlámnácik a teljes civilizált világ ellen hirdettek irtóháborút, most mindegy, ennek mennyi a realitása. És a maguk eszközeivel meg is tesznek mindent ennek érdekében. Nem több száz éve – hanem most.
    .
    hagyjuk már azt a süketelést, hogy de hát mit csináltak a „keresztények” 500 éve…
    .
    4, És igen, a mohamedán „vallásalapító” pedofil, tömeggyilkos, beteg hatalommániás, warmonger volt. Jézus meg nem teljesen.
    .
    Bár, a 3. pontban említettek miatt ettől akár el is tekinthetnénk ezúttal… (tekinthetnénk egy frászt).

  • Cogito ergo sum, írja. kizárt dolog.
    szélsőséges véleményt formáló, hangulatkeltő kommentje – ami ráadásul nem is a sajátja – nem kerül ki a fórumra. javaslom, gondolja át, mi keresni valója is van itt?

  • Fenyvesi Glória

    Talán,ha mások is olvashatnák a Lelszi mondanivalóját,hogy elhiggyék, valóban szélsőséges e?

    Ez nem demokratikus lap!Kirekesztő…
    Mert csak az egyféle húron pendülők mondhatják el véleményüket.

  • Fenyvesi Glória: nem igazán érdekel. kérje le tőle privátban. ki mondta magának, hogy a lap nem demokratikus? a lap az, ÉN nem vagyok demokratikus! nem tetszik? tudja, mit tehet 😀
    azt pedig remélem, belátja, nem csal könnyeket a szemembe, hogy a másféle húron pendülők nem kapnak itt teret.
    van maguknak éppen elég hely a nap alatt, erről Orbán és bandája gondoskodik.
    amúgy Lélfainak a személyeskedésen és gúnyolódáson kívül soha nem volt mondani valója. most is idézett, mástól.
    pech.
    https://fbcdn-dragon-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpa1/t39.1997-6/p64x64/851584_657303927636064_240032896_n.png

  • Sötét glória:
    .
    „…Talán,ha mások is olvashatnák a Lelszi mondanivalóját,hogy elhiggyék, valóban szélsőséges e…”
    .
    – Eleget „olvastuk” már neki, meg a hozzád hasonló szemét alakoknak is a „mondanivalóját”. Nem csak hogy szélsőséges söpredék vagytok, de gyáva sz…ralakok is.
    .
    „Ez nem demokratikus lap!Kirekesztő…
    Mert csak az egyféle húron pendülők mondhatják el véleményüket…”
    .
    – Teneked meg a jó édes… azt, na, te szerencsétlen.
    .
    Egy újabb mocskot nem engedünk ide. Végre nem engedik, hogy mindenféle retardált idióták szétverjék rendszeresen az összes topikot, meg a fórumot. Végre megindult a legszemetebb trollok, nyilasok, és egyéb aberráltak irtása. Erre te ideböfögöd, hogy ezzel megsértjük a szólásszabadságot, meg hogy nem vagyunk demokratikusak.
    .
    Azt, beléd is, te glória, jó vastagot. Bizisten nem értem, mi a kékkupakos lóbrokit keresel te még itt. Menj a fenébe, valamelyik demokratikus, szabadságtisztelő fórumra. Kuruiucfingó, Magyar Seggzet, orKbánviktor aranyfütyköse, mittudoménmi, csak kopj már le végre.