A téma és a gumicsont az utcán hever. Meg a kutyagumi is a trehány gazdik nyomán. Lehet persze mérgelődni, szitkozódni, vagy akár röhögni, de azért csak ott van. Kár eltartott kisujjal ráköpni. Attól még ott marad. Ahogy Orbán Ráhelt is a kommunikációs centrumban tartja pillanatnyilag a hírvilág.

Holott alighanem éppen belőle képeznek gumicsontot. Nem nagy politikai karrier. Még akkor sem, ha beperli az egész internetet. Amely gesztus, a fényképek gondos kiszivárogtatásával együtt lehet különben egy jól kidolgozott kommunikációs offenzíva része is. A kormányzatnak ugyanis van bőven miről elterelni a kommunikációs főcsapás irányát. A Merkel-látogatás kapcsán szervezett gyűlések mögül éppen úgy érdeke lehet kihúzni az érdeklődést, ahogy a romló forint, és a belső gazdasági problémákra küldött miniszteri mellébeszélésre adandó mélyebb válaszok alól. Bőven belefér tehát a képbe az is, hogy Orbán Ráhel eljátssza a maga szerepét, a kommunikációt megosztja valami bulvár-zöldséggel, és a világ megy tovább. Ő is a barátaival Svájcba. Esetleg az MIT-re. Ha már internetet akar perelni, akkor oda is mehet a panaszaival. Jó pénzért talán tanulni is. Vagy büfésnek. Diót törni. Meg amúgy is. Majdnem olyan, mint az MTI. S biztos van annyi pezsgő, amitől már majdnem mindegy.

De addig is, hajoljunk le ezért a kutyagumiért, és tekintsük, jó alattvaló módjára annak a gumicsontnak, aminek szánják. Ne érje szó a ház elejit. Elvégre a homlokzat mögött úgy sincs semmi. Ha pedig MTI. Orbán Ráhel, mint tudhatjuk, az MTI-n keresztül fenyegette meg az egész világot, hogy perbe és haragba lesz vele. Ha pedig valakinek kétsége lenne afelől, hogy a legnagyobb hercegnő a papa tudtával és beleegyezésével kavarja a gumit, az rögtön eloszlathatja a kétségeit. Az MTI ugyanis megkereste a Miniszterelnöki Sajtóirodát, és onnan nem udvarias elhajtásban részesültek. Hanem Havasi Bertalan közvetítette a miniszterelnök álláspontját a családi nyaralás képeivel kapcsolatban. Világosan jelezve, hogy Orbán Ráhel nem mint magánember, hanem kormányzati megbízott lépett fel az ügyben. Ahogy Orbán Viktor sem magánemberként reagált, hanem sajtócsicskásával üzent. Ezzel is igazolva azt a tézist, hogy itt szó nincs valami spontán kipattanásáról a bulvár-hírnek.

Még akkor sem, ha ettől még vannak megmosolyogtató részletei az ügynek. Nem a fényképeknek, hanem annak a bizonyos pezsgőzésnek. Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója például azt nyilatkozta, hogy személyesen ő presszionálta Orbán Ráhelt. Azonban valószínűbb, hogy inkább csak megpróbálta síkosabbra nyalni az utat. Valahogy ugyanis nem tűnik életszerűnek, hogy az utcáról betévedő átlagpolgárnak a Királyi Páholyban szorítsanak helyet egy pezsgős balett-nézésre, ha különben telt ház van. Az is roppant életszerű, hogy Orbán Ráhel annyira vonakodva fogadta el, ami az igazgató által foganatosított erőszak jegyzőkönyvezését is maga után vonta. Most eltekintve attól, hogy Ókovács Szilveszter szinte bármikor hajlandó egy kis talpnyalásra, azért megfontolandó lehet ismerősnek is. Ha ugyanis mégis meghiúsulna I. Feltsuthy Orbán Viktor királlyá választása, akkor hirtelen elkezdhet emlékezni egy csomó mindenre, amiről most mosolyogva hallgat. Háta mögött tartva az adatokat, és a belőlük formált kést. Mint egy gagyi operában. Bármilyen nevetséges is ez a gumicsont-opera pillanatnyilag.

A legszomorúbb talán nem is az, hogy egy gagyi igazgató egy gagyi hétköznapi opera szüzséjét mondja fel. Szemben azzal, hogy a milliónyi statiszta lelkesen lesi tátott szájjal az úri asztalról lehulló morzsákat. Miközben tapsol. Miközben átszellemülten együtt mondogatja mazsolának a kutyagumit az úri csirkefogókkal, és csirkefogó urakkal.