Jött, ment, meg a jöttment
Merkel asszony jött, majd ment.
Tárgyalt a jöttmenttel, aki sajnos maradt.
Nem lenne baj, ha jönne már valaki, aki rá tudná bÃrni, hogy Å‘ is menjen – nagy szÃvességet tenne a magyar népnek.
Mindenesetre a helyzet egy fikarcnyit sem változott, a látogatás kellemes, langyos légkörben zajlott. Büszkeségünk mosolygott, megnyalogatta a lélegeztetÅ‘gép kapcsolóját kezelÅ‘ kezet, a kancellár asszony pedig mosolygott – igaz, néha hitetlenkedve.
Hogy a látogatás nyilvánosság elől elzárt részében mi történt, azt sajnos nem tudhatjuk, mindenesetre a Vezér állapota romlott, úgy nyalogatta a szája szélét, mint Bodri, ha sikerül elemelnie a lakodalmi asztalról a libacombot.
Azért a sajtótájékoztatón hepciáskodott kicsinyt.
Mikor kiderült, hogy Merkel asszony képtelen értelmezni az illiberális demokrácia nevezetű világtörténelmi jelentÅ‘ségű alapvetést, akkor büszkén kihúzta magát és elmondta, hogy szerinte nem csak liberális demokrácia létezik, hanem vannak másféle demokráciák is, de aztán – hálistennek – eltekintett a kérdés részletes kifejtésétÅ‘l, hogy például van diktatórikus demokrácia meg fasiszta demokrácia is.
Summa summárum van más demokrácia is, mint a liberális, azzal a cseppnyi megszorÃtással, hogy annak már nem demokrácia a neve, hanem valami más.
A liberalizmust az állam működésében illene tetten érnünk, de ez egyre nehezebben megy, mert ez azt jelentené, hogy az államnak lehetÅ‘leg kicsinek és szolgáltatónak illene lenni, mÃg a mai trendek nem ezt a nézetet képviselik.
A demokrácia felnÅ‘tt emberek társadalmát feltételezi, mÃg az illiberális – konkrétan fenetuggyamilyen demokrácia társadalmában maximum óvodás vagy, akinek meg kell törölni a szájacskáját és ki kell törölni a popóját, egyedül nem mehetsz sehova, csak a sétáltatókötélen oda, ahová az óvónéni vezetgeti – most éppen a szakadékba.
Vagy óvóbácsi, mindenesetre nem te döntöd el sem az úti célt, sem a menetvonalat, sem a sebességet, te csak fogod a kötelet és baktatsz, ha pedig elengeded a madzagot, hát jön a bünti.
Szóval, ameddig a mi kettéfűrészelt óriásunk mondja meg errefelé a tutifrankót, addig neked kuss, különben mehetsz árkot pucolni, súlyosabb esetekben leesik a létrád a kocsidról, mely az induláskor lehet, még rajta sem volt…
Merkel asszony furcsán mosolygott az illiberális demokrácia hallatán.
Talán az lett volna a jó, ha Orbán inkább szellent egy középhangos nagyonbüdöset, és a kancellár asszony ezen botránkozik meg, de nekünk nincs ilyen szerencsénk, a mi Nagybetegünknek a másik végéből dőlt a hülyeséggel turbózott büdösség.
A zsinagóga udvarán a magyar zsidóság képviselÅ‘i várták Merkelt – Orbán közben valószÃnűleg elment, megkoszorúzni „A turul teherbe ejti Gábrielt – háturul” cÃmű szobrot, – mindenesetre jobban jártunk, hogy nem hercigeskedett ott álszent pofával.
Szép gesztus volt ez Merkel asszonytól, akinek valamiért nem jutott eszébe, hogy az osztrákokra tolja a felelősséget Hitlerért és tetteiért, ebből is látszik, hogy milyen igazságtalan a világ, hogy nem Orbán, hanem Merkel a világpolitikai tényező.
Habár nekünk sem kell elégedetlennek lennünk,a világ hálás Vezérünk és FénylÅ‘ Csillagunk Soroksártól NyÃrmocsoládig terjedÅ‘, világot befolyásoló hatásáért.
Mikor a Bundeskanzlerin gépe felemelkedett, a Vezér megkönnyebbülhetett, hiszen nem döfte át szÃvét kardjával egyetlen teuton lovag sem RTL logoval a pajzsán, habár ezeken a látogatásokon nem az a fontos, amit elmondanak a külvilágnak, hanem az amit elhallgatnak.
Persze azért kicsit csalódott is vagyok.
LegfÅ‘képpen azért, mert nem értem Merkelt, aki azért elszámolással tartozik a német népnek azzal a töméntelen pénzzel, melyet a német adófizetÅ‘ktÅ‘l a magyar maffiózók zsebébe csoportosÃt át.
Ha szigorúan nézzük a dolgokat, akkor Angela Merkel pénzeli a magyar maffiát, ő tartja fenn uralmukat.
Ha az uniós pénzeket – melyek zömét Németország adja a koldusállamoknak – felfüggesztenék a demokrácia helyreállÃtásáig, hát három napot sem érne meg ez a kormány, – ha meg egy havi karbantartást rendelnének el a magyarországi autógyárakban, kettÅ‘t sem.
Nem is nagyon értem, hogy hogyan tud ezzel otthon elszámolni, hogyan tudja megmagyarázni, hogy a munkanélküliséggel küzdÅ‘ Magyarországon, ahol emberek fagynak meg az utcán és a lakásaikban, ahol gyerekek éheznek. miért éppen Csányi zenélÅ‘, légkondicionált tehenészete kap vissza nem térÃtendÅ‘ támogatást, Mészáros LÅ‘rinc nevén miért a gazdája gazdagodik belÅ‘le.
Hogy hogyan tűrhető, hogy az uniós pénzekből a miniszterelnök és családja lopja a legtöbbet, hogy német adófizetők pénzéből épüljön stadion a kertje végében.
Hát mindegy, – pontosabban nem mindegy, de egyelÅ‘re tehetetlenek vagyunk, viszont erÅ‘sen reménykedünk abban, hogy lesz ez még egy olyan ország, ahol tönkretevÅ‘i börtönben ülnek, a vagyonuk nagyrészt visszakerül az államkasszába – talán a gyerekeknek is jut belÅ‘le.
Meg még talán neked is jut a gyógyszereidre, meg a megélhetésedre, és nem kell alamizsnaként kezelned a nyugdÃjadat.
És akkor, de csak akkor, lehet egy majdani kormányfőnek anélkül is fogadni a német szövetségi kancellárt, hogy a sajtótájékoztatója felét össze kelljen hazudozni, világ csúfjára.
Az ilyen látogatások mindig hasznosak, ilyenkor lehet megmérni távolságunkat Európától. Ma még gumiból kellene készÃtenünk a mérÅ‘szalagokat…
12:03 du.
Merkel már akkor egy nagyon komoly kislány volt, amikor 69-ben Rostockban találkoztam vele…..
12:22 de.
Nem volt türelmem végigolvasni, izléstelen, stÃlustalan szövegét.
Nem biztos, hogy erre vágyunk, még akkor is, ha szeretnénk egy
jobb kormányt. Ezzell nem sokat segÃtenek, csak hiábavalósággal
traktálják szegény olvasókat.
Benedek Margit