A híradások, no nem a köztévéé, most attól zengnek, hogy Orbán Viktor, az illiberalizmus büszke, de legalábbis önhitt bajnoka helybe ment a pofonért. Ami kétségtelenül igaz, mivel akkora verbális zakót, mint amekkorát Angela Merkel ráadott, kevesen tudhatnak magukénak. Azonban alig valószínű, hogy a szotyihéj-köpés hazai stadionkirályát ez megingatná.

A német kancellár röviden és velősen közölte „az illiberális szóval a demokráciával összefüggésben nem tud mit kezdeni”. Ami teljesen logikus, ha a liberalizmust, mint a kölcsönös szabadságok win-win kompromisszumát képzeljük el. Ebből az is következik, hogy a demokrácia – ami a közösség, a nép uralmát jelenti – szükségképpen liberális, mert hatalom forrása ebben az esetben a népfelségből fakadó felhatalmazás. Többségi felhatalmazás. Ráadásul nem a „kétszer kettő nálunk öt” elve mentén szervezett illiberális szavazások, hanem a valós többség által adott felhatalmazás. Orbán Viktor azzal a kijelentéssel, amely szerint, „ha valaki azt akarja mondani, hogy a demokrácia szükségszerűen liberális, az privilégiumot követel egy eszmerendszernek, amit nem adhatunk meg neki”. Egyszerre több dolgot elárult. Azt például, hogy amikor a történelmet oktatták, akkor ő valami „wazzeg, hol a söröm” állapotban lehetett az iskolához legközelebbi becsületsüllyesztőben. Amikor olyan képeket mutattak neki, amelyen a demokráciáról már olvasott embereket örökítettek meg, akkor pedig még nem aludta ki az előző állapotot. Tehát a demokráciáról és a liberalizmusról lövése sincs.

Angela Merkel tulajdonképpen megtehette volna azt is, hogy a fülénél fogva viszi el egy könyvtárba, és addig áll mellette, míg el nem olvassa legalább a legrövidebb szócikkeket a témában. Ám a kancellár udvarias asszony. Így az orbáni kézcsók pillanatában sem vágta pofán azt a szemtelen suttyót, aki a kikapós menyecskének a vasárnapi légyott után kijáró futva-puszit köpte a kezére. Mert az egy dolog, hogy a német kancellár nem az esti pocipacsira érkezett Orbán Viktorhoz, de ráadásul még csak nem is nőként. A szó protokolláris értelmében semmiképpen. Európa vitathatatlanul egyik – ha nem legerősebb – gazdasági hatalmának képviselőjeként jött. Ha Orbán Viktor mindenáron ragaszkodik a kézcsókhoz, akkor minimum meghajolva, de akár féltérden kellett volna előadnia. De leginkább sehogy.

Ám Angela Merkel udvarias politikus. Ami abból is látszik: csak finoman jelezte, hogy nem hazánk használ egyedül orosz gázt. Teljesen fölösleges tehát a gazdaságért aggódó miniszterelnök álságos nagyhalál-jelenetét előadnia. Ami azonban – csöppet sem szokatlan módon – nem a nemzetközi porondnak szólt, ahogy a kisnaccsád-gesztus sem, és a liberalizmust, mint vezéri kegyet előadó kommunikáció sem. Az utóbbi például egyértelműen a szélsőjobbnak szólt. Ahonnan Orbán Viktor támogatást remél. Akár a szavazók, akár a mindenkit megfélemlíteni képes gárdák formájában. Nekik különben az említett kacsó-puszi is bejön. Alig valószínű ugyanis, hogy többre tartanának bárki mást, mint azt a Fidesz-képviselőt, aki szerint szinte teljesen rendben van a házastársnő pofonnal történő ágyba-zavarása. Szó szerint bárki mást. Önmagukon, és talán szeretett vezérükön kívül. Aki a szemükben akár a haza megmentője is lehet, ha térdre borul az orosz medve előtt.

S éppen az utóbb említett egységsugarú támogatói réteg az, aki bírja decibellel, és bakanccsal. Az, hogy a fiatal értelmiség egy részét a jobbikos féligazságok megszólítanak, érthető. Ellenben, noha választóként jelenthetnek bázist, hatalmilag valószínűleg nem játszanak. Alighanem azt a réteget képviselik, akiknek kell a szavazatuk a hatalomhoz, mely hatalmat később a bakancsosok üvöltésével lehet összecementelni. Ahogy Orbán Viktor hatalomgyakorlása simán szembeköpi az őt megválasztókat is. Akikben ugyanakkor működik annyira az önigazolási vágy, hogy sokan csontvázzá korbácsolva is „Éljen Viktor!” felkiáltással mennének a pokolra. Amiért ezt érdemes megemlíteni, az nem más, mint hogy ez utóbbi rétegek adják a célközönségét a miniszterelnöki gesztusoknak és szólamoknak. S ezek azok a rétegek, akiket Angela Merkel nem fog tudni megszólítani. Ha másért nem, akkor azért, mert német. Orbán Viktor ugyanis aligha véletlenül adta elő a zsidó-temetős magánszámot a közelmúltban.

Bár, szinte biztos, hogy a német kancellár nem tudott volna olyan időpontban érkezni, ami előtt a magyar kormányfő ne tarthatott volna egy kis német-ellenes hangulatkeltést. Amire a holocaust jó alkalom a maga szociálisan primitív hordáiban. Még akkor is, ha Angela Merkel ellátogatott a Dohány utcai Zsinagógába. Ahonnan egyes értesülések szerint gyakorlatilag elzavarta Orbán Viktort. Alighanem annak hatására, hogy tanácsadói helyükön kezelték a miniszterelnök a zsidó katonák temetőjében, nemrég előadott, és nem is annyira burkoltan antiszemita beszédét. Aki azonban azt hinné, hogy a kormányfő érzékeny az ilyen pofonokra, alighanem téved. Mert pontosan tudja, hogy Angela Merkel nem fog felsorakozni a német teuton lovasokkal Hegyeshalomnál. Attól keletre meg Orbán láthatóan nyugodtan főzheti és piríthatja a kussolva kushadó népet.