Pár napja gondolkodom azon, hogy érdemes-e a homofóbiára, illetve annak akár erőszakolt elutasítására szót vesztegetni. Azóta, hogy a Prezi-vezér bejelentése kapcsán némi vitába keveredtem a témában. Talán éppen emiatt lettem szelektíven kevésbé vak a témával kapcsolatos írásokra.

Különben az említett bejelentés bejelentése is nem kicsit abnormális. A különböző internetes lapokban úgy jelent meg, mintha Árvai Péter most jelentette volna be, hogy a saját neméhez vonzódik. Holott valójában a cégalapításra visszaemlékezve említette meg, hogy a leendő üzlettársaknak hozta annak idején tudomására. 2008-ban. A Prezi termékeit azonban nem ezért szeretjük, vagy nem szeretjük. Na jó, a nagysajtóban most jelentette be. Legyen. Az azonban jellemző, hogy a gazdasági tevékenységről, a cégről szóló interjúból szinte ezt az egyetlen momentumot látta a köznapi média kiemelendőnek. Talán azért, mert jól kiszámíthatóan kattintásokat hoz a neten. Az pedig pénz, akárki meglássa. Ezt jól mutatja, hogy a 444 egy második bőrt is lehúzott az ügyről. Bemutatva azokat a szemét homofób kommenteket, amelyek különben tényleg homofóbok és tényleg szemetek. Az utóbbi írás alatt is szépszámmal gyűltek hozzászólások, tehát a kattintás-alapú mérlegelés nyilván bejött. Az egy más kérdés, hogy pusztán azzal a felvetéssel, miszerint jobban érdekelnek a Prezi informatikai megoldásai, mint Árvai Péter nemisége, sikerült kiérdemelni a „homofób” címkét. Mert címkézésben jók vagyunk.

De ha már címkéknél tartunk, szinte végszóra tolakodott elém egy blogbejegyzés címében az, hogy a homofóbia betegség. A szerző nagy örömködve és önmagával mély egyetértésben idézi a Para-Kovács Imrének a majd’ három éves írásából kiragadottakat. Mely eredeti szövegkörnyezetében sem az igazi, de abból kiragadva tényleg konvergál az ostobasághoz. Még akkor is, ha az indulatok olykor érthetőek is. A definitív cédulázgatáshoz ugyanis nyilvánvalóan egy fogalmi meghatározás is társulna. Nem mintha a homofóbiának vagy akár a heterofóbiának ne lenne valós meghatározása. A hétköznapok fórum-hősei számára azonban ez egy sokkal egyszerűbb játéktér. Ha elmegy a pride-ra, akkor buzi, ha nem megy el, akkor homofób. Ha látott, már olyat, aki volt a pride-on, de nem ért egyet a városlezárásokkal, akkor látens homofób. A címkéző nyugton hátradőlhet abban a tudatban, hogy „ma is fogtam egy homofóbot”. Bele sem gondolva abba, hogy tulajdonképpen mennyire kontraproduktív, vagy rossz emlékeket idéző az amit mond, ír, tesz.

A homofóbiát betegségnek titulálni ugyanis semmivel nem jobb, mint az, amikor a homoszexualitást címkézték betegségnek. A nyílt ellenségesség lehet ugyan szocializációs hiba, de sokkal inkább az ellenségkép-kereső magatartás, mint a tudatos elutasítás van mögötte. Ellenben a „betegség” ugyebár azt is jelentheti, hogy kényszergyógykezelés is előírható. A „túloldalon” ezzel sokakat sikerült már tönkretenni. Amellett innen már csak egy csosszanás lehet az, hogy a nemi identitásvállalás, illetve a mások nemi identitásvállalásához való viszonyt felvezessük valami hivatalos listába. Biztos, ami biztos. A humanizmus jegyében. Az internetes fórumokon pedig önkéntes homofób-figyelők teljesíthetnének szolgálatot a sötétben bujkálókra való hatékonyabb lecsapás jegyében. Valahogy nekem szimpatikusabb lenne egy olyan világ, ahol mindenkit békén hagynak a nemiségével és családi viszonyaival. Ahol a „buziverő” barmok éppen úgy hiányoznának, mint a toleranciát csak a saját elveik erőltetett terjesztésében ismerők.

Azonban a hétköznapok azt mutatják, hogy a politika nem engedi, hogy az emberek a magánéletükben nyugton maradjanak. Szlovákiában például népszavaztak a családvédelemről. S hogy mit értettek családvédelem alatt? Olyasmit például, hogy ki kivel házasodhat, ki fogadhat örökbe gyereket, illetve a gyerek részt vehet-e olyan órán, amin a szexualitásról szó esik. A referendum egyébként érvénytelen volt. Ami Semjén Zsoltot azért nem tartotta vissza az üdvrivalgástól. Kiemelve, hogy szerinte a szlovák népszavazás különben érvénytelen eredménye a magyar alaptörvényt igazolja. Jó mi? A KDNP-ben jó lehet az anyag, amit osztanak. Ütős. Mint a bakancsosok. Már akkor, ha tömegbe tudnak verődni. Mert különben a politikai nyomjelzőnek is semmi kis párt vezetője legfeljebb azt igazolta ezzel, hogy a hazai alaptörvénnyel valami nagy baj van. Leginkább az, hogy beleugat abba a magánszférába, amihez köze nem lenne a politikának.