Hogyan szabaduljunk meg a csapdahelyzetből?

Asszimiláció, integráció, emancipáció

A hibák, a féleértések és a félremagyarázatok nehezítik, hogy valamiféle bizalom alakuljon ki, ami alapján tényleg érdemi vita legyen – hiszen a cél az közös: megszüntetni a mélyszegénységet, oldani a roma – nem roma ellentéteket. Hiszen ma még csak a szavakat keressük – a közös lépések helyett. Debreceni József: Ne bántsd a cigányt! [i]c. könyve, majd Csepeli György: Csapdában című, A Mozgó Világ 2015/1. lapszámban megjelent kritikájának ez a közös tanulsága.

Először két fogalmat tisztázzunk:

A rasszizmus olyan gondolkodásmódot jelent, amely az emberek külsejében megfigyelhető eltéréseket és/vagy az etnikai hovatartozást kiemeli, ezekhez morális, társadalmi vagy politikai különbségeket rendel hozzá, és az így létrehozott csoportok között – feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján – hierarchiát állít fel.[1

Emberi közösségek kultúrája: a különböző hatások (történelmi, földrajzi, vallási, stb.) hatásokra kialakult, az adott csoportra jellemző gondolkodás és cselekvési módok összessége, jellemzője. (A legáltalánosabban használt, mérhető összetevők: hatalmi távolság, bizonytalanságkerülés, individualizmus-kollektivizmus, kisközösségi kollektivizmus, feminim-maszkulin, teljesítmény orientáció, jövőorientáció, humánorientáció).

Az emberi szuverenitást és szabadságjogokat leginkább hangsúlyozó liberálisok közt gyakori vélemény, hogy – Kis János szavaival: „Egy adott népesség jellegzetes értékei és attitűdjei nem alkotnak zárt egészet; nem olyanok, mint valami axiomatikus elmélet.” Miközben ez az állítás rövid távon téves, mert ha nem is „zárt egész”, de axiomatikus erejű – el kell ismerni, hogy nem árt az óvatosság. Egyrészt egy ilyen lép nem azt jelenti, hogy az adott közösség minden tagjára igaz, másrészt a kulturális tényezőkre való hivatkozással gyakran indokolják a strukturális változásokkal szembeni ellenállásukat is. A különbségekre való felületes hivatkozás könnyen átalakulhat sztereotípiákká, súlyosabb esetekben előítéletekké – s ha ennek etnikai/genetikai alapot tulajdonítunk – már el is jutottunk a rasszizmushoz. De távol a témát adó könyvtől.

Ezek után azt érdemes leszögezni: az egész társadalom érdeke, hogy megszűnjön a mélyszegénység, s eltűnjön – de legalább elfogadható szintre csökkenjen – a roma-nem roma ellentét. A sikeres változtatáshoz ismerni kell a kulturális, mentális, gazdasági és egyéb összetevőket. Abban teljes az egyetértés, hogy a mélyszegénységben élők, kik között felülreprezentáltak a roma származásúak, a társadalom kirekesztettjei, azonban – meglehet, csak az én szemem hibája – két, egymástól eltérő megközelítést látok, „munkacímként” az egyiket asszimilációs vagy szegénységpolitikai, vagy emberjogi; a másikat integrációs vagy romapolitikai vagy polgárjogi megközelítésnek nevezem. A célokban, programokban olyan nagy az egyezőség, hogy a különbségek akár elhanyagolhatóak is lennének: „…diszkriminációmentes és integrált oktatás, az elkülönítés tilalma, a HHH helyzetben levő tanulók támogatása a társadalmi hátrányok kompenzálása érdekében, illetve felnőttek számára második esély programok beindítása és működtetése; teljes és megkülönböztetés mentes hozzáférés a szakképzéshez és a munkaerőpiachoz és az önfoglalkoztatási eszközökhöz; teljes egyenlőség a minőségi egészségügyi és szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférésben; szociális bérlakások biztosítása a rászorulók számára…”[ii]

Az alábbi példák az eltérésbeli különbségeket mutatják be néhány témában:

Asszimilációs

az egyetem szabadságjogok nevében tilos az ember – ember, s népcsoportok közötti megkülönböztetés, ami a történelmi kulturális örökségre való hivatkozásból következik, mivel az – szerintük – felelőssé teszi a cigányságot is mai helyzetéért, ezért ez rasszizmus, illetve legjobb esetben is hivatkozási alapot ad a rasszistáknak

Integrációs

Egy hosszú évszázadok alatt kialakult sajátos, külön civilizáció, a kívülállás kultúrája alakult ki, ami eleve konfliktusforrás a roma – nem roma társadalmak között, ezért az integrációs programokban ezekre figyelemmel kell lenni

Asszimilációs
A programokban nagy szerepe van a roma értelmiségnek és aktivistáknak

Integrációs
Amíg a perifériára[iii] szorítottak lelkiállapotát az áldozati szerep uralja, és nem alakul ki egy új polgári tudatosság, nem nagyon van értelme abban reménykedni, hogy a tisztelet, a multikulturalizmus és az egyenlő lehetőségek alapján megtörténik az integráció

Asszimilációs
Az oktatásban, a társadalom minden területén tilos a szegregáció

Integrációs
Az oktatásban az integrációhoz a legjobban felkészült tanárok és a szülők, család együttműködésére van szükség.

Asszimilációs
Mindenfajta jelzés, utalás, hogy valamilyen bűncselekmény elkövetője roma származású, maga a rasszizmus. Az, hogy egy szegény ember az éhező családja szánára „elcsen” (SIC!, by TGM) egy tyúkot, össze sem mérhető azzal a társadalmi kárral, amit a társadalmi vagyon szétlopásával, korrupcióval, a TSZ-ek szétverésével okoztak.

Integrációs
„Köcsögmentesítés”[iv]: „Az volt a cél, hogy szembesítsük a cigányokat azzal, mi vár rájuk, ha bűnt követnek el. Bándy Kata meggyilkolása után határoztuk el, hogy megszervezzük az előadásokat és a börtönlátogatást, mert úgy éreztük, a társadalom ingerküszöbét sokan átlépik közülünk. Azt akartuk elérni, hogy a résztvevők ne váljanak bűnözővé”

Asszimilációs
A Magyarországon élő romák mindenek előtt magyarok, mint bárki más, a nemzet részei. Ezen belül egyéni szuverenitásuk, szabadságjoguk függvénye, hogy önmaguknak milyen identitást tulajdonítanak, de az megengedhetetlen, hogy a többségi társadalom előítéletessége, kirekesztése, rasszizmusa kívülről kényszerítsen rájuk egyfajta csoport-identitást.

Integrációs
Büszkén kell vállalni a roma identitást, mert csak ez lehet az a kötőerő, mely képessé teheti az összefogást, a kisebbségi érdekek védelmét. Az önbecsülés hiánya, bűnbakkeresés, kilátástalan életérzés – egyéni és kollektív szinten egyaránt a romák mozgósításának (is) fő akadályát jelenti.

Asszimilációs
A többségi társadalom kötelessége és felelőssége, hogy biztosítsa a deklarált jogok érvényesülését.

Integrációs
A kisebbségek csak akkor kaptak jogokat, ha kiálltak értük.

Asszimilációs
A többségi társadalom türelmére, felvilágosításra, tanításra van szükség az előítéletek legyőzésére.

Integrációs
Pozitív példák felmutatásával a roma társadalom tehet a legtöbbet az előítéletesség ellen.

Asszimilációs
„Kapott egy pofont a cigánybűnözés! Ott nagy a bűnözés, ahol kevés a cigány – ez egy hosszú távú kutatás első eredménye, amely a romák lakta települések bűnözését és a romaellenes érzelmeket vizsgálja. Azt mondják, Magyarországon nemhogy cigánybűnözés, de nagyobb közbiztonsági gondok sincsenek.”
http://abcug.hu/kapott-egy-pofont-ciganybunozes/

Integrációs
„A bűnözési ráta itt leginkább stagnál, és főleg kisebb bűncselekményeket követnek el (lopás, rongálás stb.), de a regisztrált bűnelkövetők gyakorisága megduplázódott, ami a rendőrség hatékonyabb fellépéséből és a szabálysértések szigorúbb büntetéséből is eredhet.” ez éppen az a kategória, amit az emberek közvetlenül éreznek, s amit „cigány bűnözésnek” neveznek. Akinek a tyúkjait nem védik meg az ilyen cikkek. Igaz, a Jobbik sem – de ezért tudnak ígérni.

(Remélem, olvasóm számára is egyértelmű: a két fogalom alatt lévő leírások nem feltétlenül ellentétesek egymással – de nem azonosak.)

Nem állítom, hogy a tudományosság elvi és gyakorlati követelményeinek egyaránt megfelelnek a fentiek – de azért foglaltam így össze, hogy segítsen a megértésben: miért fogadták olyan ellenségesen Debreczeni József könyvét. Amikor először olvastam – még a kritikák előtt – akkor annyit értettem meg a könyvből, hogy az a cigányok, pontosabban a mélyszegénységben élő cigányok érdekében született, azért, hogy jó lépéseket lehessen megfogalmazni. Azt már korábban is tudtam, hogy az un. „szegénység politika” megbukott – még mielőtt a NER-es ámokfutás megkezdődött volna. „Osztály alapúnak” nevezem azt, amikor központilag határozták meg a célokat, kereteket és programokat – a pénz és az energia nagy része pedig elveszett a saját apparátus működtetésében, a felesleges vagy hatékonytalan képzésekben, a látszat-eredményeket felmutató programokban. Mire eljutott a politikai döntéshozás szintjére az a felismerés, hogy helyi, kis-régiós szintű, a sajátosságokat figyelembe vevő, az érintettek aktív támogatására építő programokra van szükség – a 2008-as gazdasági válság elsöpörte a lehetőségeket. (Természetesen jogos az a felvetés, hogy ezeken a területeken nem kellett volna takarékoskodni – de nem volt elég figyelem a paradigma váltásra.) Számomra ezt jelentette a „nem szegénypolitikára, hanem romapolitikára van szükség” kitétel.

Politikai gondolkodásomra az egyik legerősebben Csepeli György hatott, különösen a kultúra, sztereotípia, előítélet, kirekesztés, rasszizmus megítélésében. Éppen ezért gondolkodtatott el kemény kritikája, s több elem mellett a fenti (szegény vs. romapolitika) kitételt is erőteljesen minősíti. Az ok a megközelítés különbözőségéből adódhat: mint tudós, komplexitásában nézi a kérdést – a könyv viszont nem a roma társadalom minden szempontú leírására vállalkozott, hanem „csak” azokkal, melyek a mélyszegénységgel vannak összefüggésben. Ezért értem, de nem helyénvalónak érzem azt a megállapítást, hogy Debreczeni könyve nem törekszik teljességre – szemben a Kérdések és válaszok a cigányságról c. kiskátéval. Megjegyzem: nagyon fontos, hogy ilyen összefoglaló és teljességre vonatkozó anyagok is rendelkezésünkre álljanak. Ebből a szempontból szintén megfontolandó az, hogy míg Debreczeni csak három „best practice” példát említ – melyek szerintem a könyv szempontjából amúgy elegendőnek tűnnek – szükség lenne egy teljességre törekvő gyűjteményre, különösen úgy, hogy abból kiderüljön alkalmazhatóságuk, nehézségeik (critical success factors) is. Talán a téma érzékenységéből, s a tudós mindig kötelező aggodalmából adódik, hogy „Debreczeni … beállításában a romák roncsolt, premodern társadalmi struktúrájuk foglyai, szegények, iskolázatlanok, bűnözésre hajlamosak, ravaszkodó kívülállók, s mindenekfelett szaporák” – miközben a könyv a mélyszegénységben élőkről beszél, akikről tudjuk, hogy „roncsolt, premodern társadalmi struktúrájuk foglyai…s mindenekfelett szaporák”. A magamfajta laikus számára mindegy, hogy a mai helyzetben milyen arányú a történelmi, s milyen a kirekesztettségből, mélyszegénységből adódó tényezők aránya – ha ezek alapvetően egybe esnek, s szerepük a különböző cselekvési módok „ideológiai” megalapozásában van.

Minden bizonnyal a könyv legkritikusabb pontja a Jobbik roma programjának a bemutatása, és annak értékelése. Többször is elolvasva megértem, miért gondolhatta Csepeli György, hogy ez „nem kevés empátiával” történt. Ugyanis hiába ítéli el a Jobbik cselekedetei, nyilvánvaló üzenetei alapján a pártot, hiába van igaza abban, hogy a „Jobbik felszakított egy kényes sebet, és sót szór bele” – magát a leírt programot nem rasszistának, kirekesztőnek – hanem integrációsnak minősíti. Miközben a durva szóhasználat, a rendpártiság, a csendőrség visszaállítása – ezeket a könyv említi – nem más, mint rasszizmuson alapuló erőszakos asszimiláció, a kétségtelenül megtalálható pozitív elemek ellenére ez valójában az a báránybőr, amibe a farkas bele akar bújni. Úgy gondolom, e hiba elismerésével kijuthatunk a csapdahelyzetből.

A hibák, a féleértések és a félremagyarázatok nehezítik, hogy valamiféle bizalom alakuljon ki, ami alapján tényleg érdemi vita legyen – hiszen a cél az közös: megszüntetni a mélyszegénységet, oldani a roma – nem roma ellentéteket. Hiszen ma még csak a szavakat keressük azok a közös lépések helyett, melyek elvezetnek a magyar-magyar emancipációjához. (Ez utóbbi Csepeli György fogalom- és szóhasználata). Mert ha mi erre léptelenek vagyunk, hogy várhatnánk el, hogy mások pedig oldják meg a nagyvilág hasonló, de mégis csak súlyosabb problémáit?

[i] DE.HUKÖNYV, 2014

[ii] Kérdések és válaszok a cigányságról c. könyv alapján

[iii] http://nol.hu/belfold/kitorni-az-aldozati-szerepbol-1466507

[iv] http://www.origo.hu/itthon/20130512-kocsogmentesitesi-napok-neven-inditott-bunmegelozesi-programot-a-cserti-polgarmester.html

Horváth György