Az egyik, legalább önmagát ellenzékinek definiáló formáció kapcsán tegnapi hír, hogy elnököt választottak. Úgy hívják őket, hogy „Együtt – A Korszakváltók Pártja”, és aki azt gondolja, hogy ez a Bajnai-féle választási vesztes roncsainak maradéka, az jól gondolja. Jól mutatva azt a jelenséget, hogy emelt fővel veszíteni is tudni kell. Igaz, ahhoz fő is kell.

Ez utóbbiban eddig sem volt hiány, mert társelnökök adták egymásnak a félmondatokat. De most sincs hiány, mert jobbára csak a címek változtak. Egészen lecsupaszítva a képletet: Szigetvári Viktort megválasztották elnöknek. A szintén jelölést kapott Pápa Levente, Juhász Péter és Szelényi Zsuzsanna trióból Szelényi Zsuzsanna nem indult el a versenyben, míg a másik két jelöltből, korábbi társelnökökből, alelnök lett. Juhász Péter, mintha lett volna bármi tétje az egésznek, visszalépett Szigetvári javára. Az egész önmagában talán egy mínuszos hírt érne meg. Apró betűs lábjegyzetet a napi politikai zavaros szélére vetett fecnik egyikén. Jelenleg mindenképpen. Amiért mégis érdemes talán ezt a fecnit leöblíteni, és elmerengeni fölötte, az inkább a látlelet-értéke. Egy nagy ellenzéki látlelet. Különösen annak a komédiának az árnyékában, amit Orbán Viktor rendezett a külpolitika kapcsán. Ami szintén inkább a mai magyar hivatalos ellenzék egy részét, a résztvevőket minősíti. Le.

Az Együtt-re visszatérve, még emlékszem, amikor a névben egy évszám is volt. A 2014-es. A választás éve. Akkor is kérdés volt, hogy vajon tényleg nyerni akarnak-e? Elvégre győzelem esetén most 2015-ös évszámnak kellene lenni a névben. Csupa macera. Inkább bukták a választást. Ha nem is éppen az évszám miatt. Ellenben egy nagyon logikusnak tűnő lépés lett volna, ha a választási vereség után, mint választási párt megszűnik az egész. Visszabomlik ara a szintre ahonnan indult. S vagy tud újra lendületet venni, vagy sem. Az olyan szervezetek történetét látva, mint például a Milla volt, a vagy nem lett volna szerintem esélyes. De legalább a felelősségvállalás látszatát megőrizhette volna az említett visszasorolás. A „vagy nem” esélyét mérlegelhették azok is, akik mégis a névváltás és a politikai jelenlét zombizmusa mellett döntöttek. A politikai latyak felszínén kialakult hártyán adva táncteret azoknak, akiknek aligha nulla a felelőssége a választási vereséghez vezető úton.

Elég arra a politikusra gondolni, aki most éppen a tényleg felháborító ingatlanmutyik hős leleplezőjének szerepében haknizik. Nehéz azonban elhinni a hiteles ellenzékiséget akkor, amikor a Milla színeiben az ellenségkereséssel indította a politikai együttműködést sürgetni látszó párbeszédet. Elérve azt, hogy Gyurcsány démonizálásába beszállva, hosszú ideig a „ki kivel nem áll szóba” legyen a téma a valós együttműködés kereteinek kimunkálása helyett. Bedobva az ellenzék bármilyen összefogási kísérletét máig megmérgező olyan ötletet is, hogy a zászlókkal mindenki menjen ahova akar, de a Milla rendezvényére aztán be ne tegye a lábát. Máig biztosítva azt, hogy a valóban lényegi kérdésekről a szimbolikus szintekre terelje a vitákat. Sok-sok energiát elvonva attól, hogy a közös pontok megtalálására lehessen koncentrálni. A máig ható ötletet egyébként szinte bármelyik tüntetés kapcsán le lehet leplezni. Juhász Péter tehát elmondhatja magáról: építeni nem sokat, de rombolnia eleget sikerült.

S akkor, ha a választások előtti, majd ezt követő kommunikációt nézzük, ebben legalább tényleg méltó párja a jelenlegi elnöknek. Szigetvári sem most jött ugyanis az Arcturus csillagképből. Vagy máshonnan. Ott volt ő akkor is, amikor gondos, mondhatni megfeszített munkával építették le a Bajnai visszatérésekor fellobbanó népszerűséget. Kiépítve az elitista vezérelvűséget sugalló ellenzéki modellt. Előre tolva a Bajnai-Mesterházy párost, és még a látszatát is kerülve a valósan széles platform, egy programelvű ellenzékiség kialakításának látszatát is. Talán azért, mert ennek szándékáról szó sem volt. Ami egy erősen opportunista szemléletből különben érthető. A politikai centrumhoz elég közel maradva túl lehet élni a napokat. Ehhez nem is kell okvetlenül a kormánypárthoz tartozni. A képviselői nimbusz és fizetés ugyanis az ellenzéknek is kijár. Valamint azok a kapcsolati hálók is, amelyekhez a nimbusz igencsak jól jön. Lett légyen az a képviselőség akár az országgyűlésben, akár egy önkormányzatban manifesztált. Nem féltem az említett urakat attól, hogy egy békési tanyán szántva kelljen a betevőért megharcolniuk a közeljövőben.

Ami a látleletet illeti? Az a nagy magyar következménynélküliség ellenzéki bemutatója. A szinte nyilvánvaló, a választási vereségben tetten érhető felelősség dacára a politikai parafák továbbra is ott lebegnek a felszínen. Zavarva a hitelességet, a valós egység kialakulását. Legfeljebb a Schiffer–féle álellenzékiség hiányzik még ahhoz, hogy ismét megkérdezzük a szinte triviálist. Mennyire ellenzéki ez az ellenzék? Mert a Lendvay utcából is nehezen oldhatnák meg hatékonyabban a megosztást, felszalámizást, és céltalan lózungszórást.