Az orosz elnök mai látogatásának tétjéről van szó.
Sokan – még az elemzők közül is – azt az álláspontot képviselik, hogy Putyin azért jön, hogy megmutassa, van még, aki szóba áll vele Európában, és erre a célra állítólag éppen Orbán a legalkalmasabb.
A helyzet persze ennél lényegesen bonyolultabb, hiszen ez egy bonyolult, háromszereplős játszma, melyben mi legfeljebb a negyedik alabárdos szerepét adhatjuk, a tulajdonképpen felesleges parasztot a sakktáblán.
A nemzeteket elsősorban gazdasági súlyuk minősíti, melyet nem lehet nagy pofával pótolni.

Számunkra két fontos kérdés a találkozó tétje.
Az egyik a hosszútávú gázszállítási szerződés ügye, melynek kapcsán ismét sikerült magunkat belelovalni a Bős-Nagymaros kapcsán egyszer már keserves áron megfizetett ostobaságunkba, melynek során a szlovák felet papírtigrisnek neveztük még akkor is, mikor már folyt a Duna elterelése.
Most éppen az a mondás a nagyívű gondolkodók között, hogy nincs baj, hiszen a határozott időre és meghatározott mennyiségre szóló szerződésből nem használtuk ki a teljes lekötött mennyiséget, vagy másfél – kétezer milliárd forint értékű gázt nem használtunk fel és ki sem fizettük.

Most abban az ügyben kellene megegyezni, hogy a fenti mennyiséget ki kell fizetnünk további gázszállítás nélkül is, hiszen az oroszok ezt bármikor leszállították volna, vagy ki kell fizetnünk és akkor a szerződést az eredeti mennyiségi feltételekkel meghosszabbítják még két-három évvel, persze ezt is ki kell fizetni, de hogy milyen áron, az kérdéses – még az is lehet, hogy felárral.
Persze lehet optimistán nézni a bizonytalan jövőbe, de nem vagyunk túl jó pozícióban, hiszen mi vagyunk azok, akik nem teljesítették a szerződéses feltételeket, vagy mert nem kellett a gáz, vagy mert nem volt pénzünk aktuálisan.

Lehet aztán olcsóbb nyugati gázárakról hablatyolni, de az a gáz, mire ideér addigra ugyanannyiba fog kerülni, mint az orosz, az biztos, mert vagy Viktor leveszi belőle a g-sápot, vagy a nyugatiak eleve emelt áron adják, mert ismerik a kényszerhelyzetünket.
Mellesleg onnan is orosz gázt fogunk kapni, mint most Ukrajna kap tőlünk, amíg Putyin is úgy akarja.
Viszont most nem erről van szó, hanem egy érvényes nemzetközi szerződésről, melyből mi a ránk eső kötelezettségeket nem teljesítettük.

A másik fontos kérdés Paks ügye.
Pakson el kell végezni az üzemidő-hosszabbításhoz szükséges felújításokat, ezt szinte kizárt, hogy mással el lehetne végeztetni, mint az oroszokkal.
Próbálkoztunk már másokkal is, de utána évekig küzdöttünk az általuk okozott üzemzavar következményeivel, a kis próbálkozás tenger pénzbe került és az eset nagyot rontott addig kifogástalan hírnevünkön a nukleáris iparban.

Aztán ott van a fűtőelemek ügye is, melyben könnyen úgy járhatunk, mint hajdani legendás szolgálatvezetőnk a katonaságnál, aki egyszer ellopott egy láda lőszert a kollégájától, és amikor nagy röhögve vissza akarta adni, akkor az nagy röhögve mondta, hogy neki nem hiányzik lőszere, vigye, ahova akarja.
Sok korsó sör cserélt gazdát, amíg megenyhült.
A kiégett fűtőelemek tekintetében is rá vagyunk szorulva az orosz technológiára, mert Magyarországnak nincs a feldolgozásra alkalmas technológiája, és azt hiszem, hogy ez így van jól, mert ha lenne a kis mici már a felcsúti füstölőben barkácsolná az atombombáját.

A másik kérdés Paks II. ügye.
Nem az, hogy van-e szükségünk rá az adott pillanatban, mert az egyértelmű, hogy ma nincs.
A kérdés az, hogy Orbán hogyan tudja leszakítani a maga részét a gigaüzletből, melynek gazdasági kára vagy haszna majd csak tizenöt év múlva derülhet ki, az akkori körülmények között.
De addigra Orbán már Tongán lóbázza majd a lábát – lóg a lába lóga, nincsen semmi dolga, mert ha dolga volna, a lába nem lógna… – mondja a gyermekdal.
Az is lehet, a nyelve fog lógni, de ez nem fogja őt zavarni abban, hogy élje a multimilliárdosok unalmas életét, és minden héten libamájjal és pacsirtanyelvvel töltött disznót készítsen a barátainak.

Putyin pedig kicsit visszapótol a háborús veszteségekből, munkát és referenciát szerez az orosz nukleáris iparnak és közben még jókat röhög is ellenfelei vergődésén.
Magyarország éves GDP-je, bruttó hazai terméke, termelése 2013-ban huszonkilencezer milliárd forint volt.
Amiről itt most szó van, az durván ennek az egyharmada, melyet meg kell termelnünk és ki kell fizetnünk.
Neked, meg a gyerekeidnek, részben devizahitel formájában, ami mindig nagy öröm a stabil magyar forintot ismerve.
Nem lesz egy diadalmenet, különösen, ha úgy tizenöt év múlva kiderül, hogy lehet a tengervízből napenergiával édesvizet készíteni, mely az öntözésen vagy iváson túl alkalmas arra, hogy nulla káros anyag-kibocsátással energiahordozóként funkcionáljon.

Ez a pozitív változat, de az is lehet, hogy utódaink hordókban gyűjthetik majd a radioaktív esővizet és azzal megy majd az autóbusz.
Az ember találékony, kár, hogy ezzel párhuzamosan ostoba is…