Mit is? A nőnapi virágot, azt, hogy fontosak vagyunk az évnek e napján.

Azt, hogy „hivatalosan is elismerik” e napon azt, hogy a felvállalt, sőt, ránk osztott szerepünkben teljesíteni, megfelelni akarunk. Azt is, hogy a párunk, férfi munkatársaink észrevették, sőt, díjazzák akaratunkat, munkánkat, sőt a megfelelni vágyásunkat.

Van, igen van, hogy oda is égetjük a vacsorát, sőt a szárítóról lekapkodjuk a ruhákat és begyúrjuk a szekrénybe, mert fáradtak vagyunk arra, hogy ki is vasaljuk.

Az is előfordul, hogy meseolvasás közben előbb alszunk el, mint a gyermekeink. Majd felriadunk és még éjszaka megvarrjuk az elfeslett nadrágot, sőt előkészítjük a másnapi ruhákat, levisszük a kutyát az esti sétára. Felsóhajtunk, s amikor végre elnyúlhatunk az ágyunkban, pihenhetnénk.

De!

No igen, van ám egy harmadik műszakunk is (jobb esetben), amit nem hanyagolhatunk. Szeretünk, ha időnként fáradtak is vagyunk. Igen, van, hogy nyűgösek és morcosak is. De a szívünk? No az aranyból van és oly sok mindent megértünk.

Nehéz az életünk, de mégis szép nagyon. Sok szeretetet kapunk és sikereket söprünk be, ezekért keményen oda is tesszük ám magunkat, mindenben. Semmit nem kapunk ingyen, kemény munka és akarat gyümölcse az ünnepi ebéd, a tiszta lakás, az munkahelyen elvégzett munka, a joggal ránk osztott elismerés.

Nemzetközi Nőnap.

Valamikor ezen a napon, az íróasztalomon ott várt az aprócska hóvirágcsokor és valami kedvesség a munkahelyi szakszervezet ajándékaként. Az aktuális főnökeim mosollyal, kedves szóval köszöntöttek fel.

Jó volt, szép volt.

A munkaadóknak, mai rohanó világunkban, talán eszükbe sem jut, hogy a pult mögött állók, az író-, a műtőasztal mögött dolgozók nőből vannak.

Illusztráció: Sandie Keyser

*

Rohanunk és az ünnepeink átalakultak.

Valentin napozunk, de a búcsúkat már nem tartjuk fontosnak. Családi ünnepekre is ritkán jövünk össze. Minden szétrebbent, ez pedig szomorú. A névnapok megünneplését is egy-egy telefonhívással, vagy jobb esetben egy kedves üzenettel intézzük el. Álljunk meg, adjuk meg a hitét, az okát és a hangulatát, méltóságát az ünnepeinknek. Ünnepek nélkül, az életünk is elszürkül.

Idézzünk a múltból, a Múlt-kor.Magazin 2012. március 8-i számából: Tüntetéstől a hóvirágig: a Nemzetközi Nőnap rövid története. Március 8-án tartják a Nemzetközi Nőnapot annak emlékére, hogy 1857-ben ezen a napon New Yorkban mintegy negyvenezer munkásnő sztrájkolt egyenlő bérért, munkaidő-csökkentésért. A nők jogai és a nemzetközi béke napját 1977-ben tette hivatalos ünneppé az ENSZ-közgyűlés.

Politikai, feminista és szakszervezeti mozgalmak küzdelmeinek eredményeképpen a múlt század elején valósult meg az az ötlet, hogy az év egy napja legyen jelképesen a nőké. 1909-ben az Amerikai Szocialista Párt február 28-át tette meg nemzeti nőnappá, s 1913-ig e napon tartották az ünnepet. Az 1910-ben Koppenhágában megtartott II. Nemzetközi Szocialista Nőkongresszuson a német Clara Zetkin javasolta, hogy évente rendezzenek világszerte nőnapot.

Clara Zetkin

A Nemzetközi Nőnapot 1914-ben tették március 8-ra a New York-i textilmunkásnők 1857-es sztrájkjának – más források szerint egy New York-i gyárban 1908-ban e napon bekövetkezett tűzben elpusztult 129 munkásnő – emlékére. A legtöbb országban ekkortájt erősödtek föl a nők követelései szociális-gazdasági jogaik kiszélesítésére, a foglalkoztatásban, a bérezésben érvényesülő hátrányos megkülönböztetésük megszüntetésére.

A Nemzetközi Nőnapot először 1911. március 19-én ünnepelték meg Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban. A tüntetéseken, felvonulásokon sok férfi is részt vett, s akkoriban a nők választójogának megszerzése kapott hangsúlyt. (Finnországban a nők már 1906-tól szavazhattak, Oroszországban 1917-től, Németországban 1919-től, a franciaországi és az olaszországi nők azonban csak a II. világháború végétől, a belgák 1958-tól, a svájciak 1971-től, a portugálok 1976-tól, liechtensteini nők csupán 1984-től.

Tüntető nők 1979-ben Teheránban

Az ünnep időközben sok helyen elvesztette politikai tartalmát és jelentőségét, s jobbára virággal, apró ajándékokkal ünneplik. Ugyanakkor az 1980-as évektől e napon a nőszervezetek felvonulásokon hívják fel követeléseikre, a nőknek a társadalomban viselt óriási szerepére, ugyanakkor kiszolgáltatottságára, védtelenségére a figyelmet, arra, hogy hiába biztosít az állam számukra jogegyenlőséget, ha ez továbbra sem jelenti az esélyek egyenlőségét. Magyarországon – az Európai Bizottság 2006-ban közzétett jelentése szerint – átlagosan 11 százalék az eltérés a női és a férfi fizetések között, s a nők körében nagyobb a munkanélküliség.

Egy kép Indiából…

Az Egyesült Államokban 1963-ban hoztak törvényt a nemek azonos fizetéséről, de a férfiak még ma is lényegesebb jobban keresnek, mint a nők: amíg egy férfi 1 dollárt keres, kolléganője ugyanazért a munkáért átlagosan 78 centet kap. A nemek között az Európai Unióban is mutatkozik bérkülönbség, noha 1975-ben irányelv tiltott meg minden díjazásbeli megkülönböztetést. Magyarországon az azonos felkészültségű, azonos munkakörben dolgozó nők 8 százalékkal kapnak kevesebb fizetést, s ez a különbség annál nagyobbra nő, minél több gyermekük van, egy háromgyerekes nő már 25 százalékkal kevesebbet keres, mint egy azonos beosztásban dolgozó férfi.

Nőnap a Nemzeti Sporcsarnokban, 1950-ben

Sok helyütt e napon civil szervezetek a nők elleni erőszakkal szemben emelik fel szavukat: a nőket érő családon belüli erőszak, a munkahelyi szexuális zaklatás, a prostitúció és a nők elleni erőszak egyéb formáinak áldozataira, akiket a jog sem véd kellően, s e cselekmények elkövetői továbbra is jórészt büntetlenül maradnak.

*

Békét, jó egészséget, boldogságot, megbecsülést és szeretetet kérünk, de nemcsak ezen a napon, de az év többi, maradék 364 napjára is!

Georgina Bojana