Állítólag költöztetik a Fővárosi Nagycirkuszt is, ami szerintem nettó rongyrázás, elég lenne lebontani és a helyét felhinteni sóval.
Mi a fenének egy ekkora városnak két nagycirkusz, amelyikből a tetejébe meg úgyis csak az egyik tartja el magát, a másik meg csak viszi a pénzt.
Arról nem szólva, hogy bár az egyik nyereséges, a másiknak a kupolája nagyobb is, meg szebb is, a benne szereplő bohócok meg minden pénzt megérnek, nem is szólva a porondmesterről, akinek vikszos bajsza úgy áll, mint az öreg bika szarva, hogy az ismert hajdúnótát idézzem…
Vagy lóg – mindegy is, a Viktor nyelve is lóg, mégis milyen szép, nem igaz?

Szóval az a helyzet, hogy a társadalom érzékelhetően besokallt a pártokból, ezt ezerféleképpen tudtára is adja a politikai elitnek, kezdve attól, hogy nem megy el szavazni, egészen addig, hogy tüntetéseket szervez hülyeségek hirdetése céljából.
Ezek közül jelenleg a legtrendibb a közvetlen demokrácia kizárólagosságának hirdetése – ezt olyanok szokták kitalálni, akiknek a világon semmi gyakorlati érzékük nincs, az államigazgatást messziről ugatják, ellenben remek jelszavakat tudnak kitalálni azok számára, akik még náluk is ostobábbak.
A képviseleti demokráciát azért találták ki, mert az államot működőképes állapotban akarták tartani, ezenközben persze a demokráciát sem akarták elhajigálni.
Ez többé-kevésbé bejött a nyugati világban, ahol a parlamentek rendeltetésszerűen látják el a dolgukat, a törvényhozás nehéz és felelősségteljes munkáját.
De persze ne essünk tévedésbe, bár a Nemzeti Vamzer a külképviseletek vezetői előtt erősen bizonygatta, hogy mi is nyugaton vagyunk, csak menet közben elfelejtette, hogy ez a szemlélő pozíciójának kérdése, – a Lajtán túlról kelet vagyunk, a Tisza túlpartjáról nézvést meg nyugatra, a demokrácia kultúráját tekintve meg a kanyarban sem…

Ha az ember elnézegeti a parlamenti munkát, akkor meg is érti a magukat civilként definiáló zavarosfejű népeket, akik azt gondolják, hogy az ország felemelkedésének záloga az, ha minden törvényjavaslatot népszavazással kell eldönteni.
Butuskaság.
Erre a legszebb példa a vizitdíj ügye, ahol a nép a maga hihetetlen felülemelkedettségével kihajigálta az ablakon az egészségügyi reformot, ma meg panaszkodik, ha nem jön érte a mentő, meg ha a doktornak tarifája van, igaz, az állami ellátás keretein belül – plusz paraszolvencia nővérkének, altatóorvosnak, műtősfiúnak, meg még annak, aki arra jár..
Nem, nem a társadalombiztosítás keretein belül, mert az megszűnt, mint ezt tudjuk néhányan…
Gondolom, Mari néni, aki addig vacillál egy zárható libaól felépítésével kapcsolatban, míg el nem lopják az összes libáját, felelősségteljesen adná szavazatát Paks felépítésével kapcsolatban, hiszen az összes hiteles információnak birtokában van, például tudja, hogy az atom az bombából van, a ruszki meg maga az ördög.
Szerintem már csak a költségeken is megbukna a dolog, hiszen ha valaki feltenné népszavazásra a kérdést, hogy kell-e népszavazás, ha az alkalmanként négyezerötszáz millió forintba kerülne, mint a 2008-as került, és ebből rá úgy sacc/kb ezer forint jutna, meg a papára is, és ezt évente kétszázötvenszer rónák ki rá.

De abban igazuk van a hőbörgőknek, hogy a parlament a mai formájában valóban egy cirkusz, kétszáz bohóccal a porondon, akiket ugyan képviselőnek hívnak, de akik nem képviselik a választóikat.
Hát akkor kit képviselnek?
Szerintem ez elsősorban a pártok döntési mechanizmusától függ, hiszen ahol egy személy dönti el a dolgokat, az a párt – írjon bármit is a cégérére – nem demokratikus.
Márpedig nálunk – úgy tűnik – leáldozott a demokratikus működésnek, a pártok a maguk sajátos módszereivel meghozzák döntésüket, majd a képviselők vezényszóra elkezdik nyomogatni a gombokat.
Aki nem úgy nyomogat, ahogy azt előírták neki, az büntetést kap.
Felmerül a kérdés, akkor miért etetjük ezeket a derék embereket, elég lenne – mint a hajdani viccben a windows által irányított űrhajóba – egy majom is, amelyik szükség esetén egy banán ellenében megnyomja a restart gombot.
Így kétszáz majommal dolgozunk, a tetejébe némelyik időnként még téveszt is –
csak a gond van velük és ezek nem elégszenek meg egy banánnal, hanem a táplálkozási láncban elfoglalt helyzetük szerint lopnak.

Szóval nem jó ez az egész, hiszen az idők során teljességgel elveszett a képviselői felelősség, nincs szükségük egyéni mérlegelésre, csak kritikátlan igazodásra pártjuk elitjének – rosszabb esetben a mindenható pártelnök döntéseihez.
És ez nem jó, mert a Parlamentnek a dolga ma is az lenne, amit József Attila már régen megírt: …”a hozzáértő, dolgozó nép okos gyülekezetében hányni-vetni meg száz bajunk.”
Nem mennék most bele abba, hogy ez a gyülekezet kinek a gyülekezete, de az biztos, hogy a hozzáértést meg az okosságot lehetne még nagyobb erőfeszítés nélkül fokozni – csak felmerül a kérdés, hogy minek?
A képviselő elég ha szép, okosnak nem kell lenni, arra ott vannak a pártok vezetői, minek nekik a konkurencia?
Persze ez kontraszelekcióhoz vezet, és semmi okunk csodálkozni, ha némelyik képviselő olyan buta, mint a tanyasi ökör, míg mások olyan gusztustalanul törtető gátlástalan bunkók, hogy párjukat ritkítják.

Nem engednék listás választást, kisebb, természetes választási körzeteket alakítanék ki, melyekben az egyéni képviselőket akár mindenki személyesen is ismerhetné.
Az általam álmodott parlamentben nem lennének frakciók, a törvényjavaslatokat a kormány terjeszthetné be, egyéni képviselői indítványt nem engednék tenni.
A képviselők minden esetben egyénileg alakítanák ki álláspontjukat, a pártokhoz semmiféle formában nem kötődve, teljes felelősséggel.
A választásnál a pártok nem kampányolhatnának egyetlen jelölt mellett sem, viszont lobbizhatnának az elképzeléseik mellett, és a képviselő – ha meggyőzték – magáévá tehetné az elképzeléseiket, csatlakozhatna az adott párthoz, céljaikhoz, de ezt nyilvánossá kellene tennie a kampányidőszak előtt, egyúttal nyilatkozva, hogy tudomásul veszi: ez egyéni felelősségét semmiféle módon nem csökkenti.
A választások során a képviselőjelölteknek kötelező lenne válaszolni egy kérdéssorra, mely az aktuális társadalmi kérdésekben kialakított álláspontját tükrözné, a választó ennek ismeretében dönthetne a személyről – és áttételesen akár egy pártról is.
A kormányt a kormányfő állítaná össze, akit a képviselők egyszerű többségével választana meg a Parlament, majd a kormány megalakulása után meg kellene hirdetni a részletes kormányprogramot, konkrétan, számonkérhető formában, a képviselőjelölteknek kiadott kérdéssornak adókra, oktatásra, szociálpolitikára, egészségügyre, nyugdíjakra vonatkozó tételes kiegészítésével, és ha ezt a Parlament elfogadta, akkor még egy népszavazással is hitelesíteni kellene, – utána lehetne dolgozni, majd négy év múltán elszámoltatni.
A képviselők valamennyi szavazatának pedig nyilvánosnak kellene lenni, név szerint…

Napersze, ez illúzió, nagy pénzek forognak kockán és egy ilyen modellnek semmiféle politikai támogatása nem lesz, a jelenlegi helyzet ugyanis remekül megfelel a hatalomnak – sőt, még az ellenzékének is.
Nem mindenki szeret dönteni, mert minden döntés nehéz munkával jár – gondolkodni kell előtte.
Ha valaki ugyanannyiért lehet hülye, mint amennyiért sok munkával okos lehetne, hát minek törje magát – nem igaz?

De az, hogy a Fővárosi Nagycirkuszba is betört a politika, ez kétségtelen tény.
Úgyhogy bohócokból jól állunk, esetleg lehetne exportálni is közülük párszázat…