Össznépi szavalás

2015 március 12 2:38 du.11 hozzászólás

Hende Csabának megártott a túlhajszolt nemi élet hiánya. Azt találta ki, hogy nosza, márc. 15én az ország apraja-nagyja vonuljon ki az utcára, és egyszerre szavalja el a Nemzeti Dalt.

Az, hogy ez miért a honvédelmi miniszter agyából pattant ki, számomra rejtély, mert, ha már, akkor EMMI+Önkormányzatok kompetenciájába tartozna, de úgy látszik, azoknál senki nem volt kellő képpen annyira idióta, hogy ezt a projektet bevállalja.

Mondjuk, az önkormányzatok is csak a közmunkásokra számíthattak volna, lévén felettük gyakorolnak hatalmat, és hát, az ő kivezénylésük egyszerű utasításos rendszerben megoldható. Józsi bácsi a Petőfi S. U. 2-ből ugyanis valszeg elküldené őket – Hendéstől – az anyjuk szülőcsatornájába,  és programjavaslatként közölné, hogy: énekeljen nektek a kántor a sírotoknál!

Az EMMIvel azért könnyebb a helyzet. Hende elvtárs átiratára a lelkes Balog-i janicsárok megküldték a kirendelő leveleket a tankerületekbe, a tankerületi nacsalnyikok pedig az oktatási intézményekhez: általános iskolánként 5 tanuló + 1 kísérő tanár, középiskolánként 10 tanuló + 1 kísérő tanár rendeltetik ki a település ’48-as személyiségről elnevezett közterületére, ahol az utcára tódult helyi lakossághoz csatlakozva, pontban 11-kor elkezdik együtt szavalni a Nemzeti Dalt.

A NER működik: sehol nem akadt egy higgadt fő, aki kijelentette volna: észnél vagytok?  Megint rajtunk fog röhögni Európa! Rossebet. Szolgai módon bepucsítottak, és intézkedtek.

Elfeledkezve arról, hogy a szülőket meg sem kérdezték, ugyan, hozzá járulnak-e – mert hát, a kiválasztás eléggé előkészített lehetett: rábökéssel. Te, meg, te, Borika, te is jössz, stb. Azon felül le van szarva, hogy a kiválasztott gyereknek éppen milyen programja lett volna vasárnap – elvégre az osztályfőnök se tudhat mindent – ez egy dicsőséges, a Nemzet Vezetőinek tetsző cselekedet,  ez olyan forradalmi dolog,  különben is, hiányzik neked egy osztályfőnöki intő? Elvégre motiválni kell azt a gyereket…

A pedagógus munkarendje pedig hétfőtől péntekig tart, vasárnap milyen alapon osztják be bármilyen népnemzeti agymenésre?

Elmondom, milyen alapon. Igazgató a folyosón megszólítja a kiválasztott tanerőt, hogy ő meg válasszon ki 5-10 tanulót, és az említett paraméterek szerint vonuljon ki velük a nevesített közterületre, és szavaljanak, lehetőleg egyszerre. Tanerő közli, hogy ő ugyan nem, mert megjöttek a rokonai Lappföldről, már megvette a libaaprólékot is, 10 emberre fog főzni, szóval, ő nem. De igen. De nem. Akkor kiadom igazgatói utasításban! És lőn. A pedagógus meg összecsikorítja a fogát, és az életpálya modellre gondol, persze, csak másodjára. Első gondolatától az iskola névadójának aulában elhelyezett  gipsz mellszobra is elpirul.

Ha a tanerő lelkiismeretes – mert ha muszáj, akkor már csináljuk meg rendesen – próbát is tart. Csakhogy, délután nem tud, mert különmatek, különangol, különzongora stb, azért meg a szülő fizet, a gyerek meg elmegy rá. Próbára marad hát az oktatási idő – a NAT újabb dicsőségére.

Hende Csaba meg elégedetten hátradőlhet: szerveztem egy nagyon nemzetit, kipipálva, a főnöknek biztosan tetszeni fog. A főnöknek meg hostesscégek szervezik 2.000 huf/márc.15 a kipirult orcájú, lelkes ünneplő tömeget.

Ünneplő tömeg

 

Anno őket meg sem fizették. Ma meg – ahogy pár éve mindig – ügyesen kell dolgoznia a kamerának, hogy tömeget mutassanak. Lelkeset meg pláne. Kétezerért, még lelkesedjenek is? Ezeknek?

11 hozzászólás

  • Hát.. lehet, hogy az „akasszátok fel a királyokat” közös kántálására több vállalkozó lenne.. Néhányan tán még kötelet is vinnének.. 😀

  • Fenyvesi Glória

    Nagyon helyes, hogy a Nemzeti dalt szavalják sokan, egyszerre.
    Így is erősítik a nemzeti öntudatot, amit egyesek kiirtani szeretnének a magyarokból…

  • ˙

    Ezt kellett volna, ezt legalább a szavalók is így gondolnák:

    „Itt a nyilam mibe lőjem ?
    Királyi szék áll előttem,
    Belelövöm bársonyába,
    Hogy csak úgy porzik kíjába’.” – (Petőfi: Itt a nyilam)

    Orbanisztán úgy gondolja, hogy a maga hamis, álszent vers (téma) választásával még meg tudja állítani a lecsúszása sebességét. Egy darabig persze lehet, de ezt is csak a média-fölény kihasználásával tudják megoldani. E 95 százalékos média uralmukat kihasználva, már előre szerkesztik a válogatott kép-vágásokat, ahol tiszta és csodálkozó gyermekszemek és öntudatos – persze kellően felpaszományozott férfiak – tekintete mögül csengő, zengő és természetesen a dörgő hangok majd együtt zengik és harsogják, hogy úgymond, „rabok tovább nem leszünk”. A nyugdíjas nénikék pedig, a 972-ik istenhátamegetti faluban Videoton tévéiken az összvissz egy-két közmédiás csatornájukat könnyes szemekkel bámulván konstatálják majd, hogy nolám, azért él még az a magyarok istene…

    .

  • Fenyvesi Glória: remélem, maga is kitódul az utcára 😀 Azért az országos időzítéssel lesz egy kis baj. Mi van, ha valahol késnek?
    Amúgy mi közei is van MA a Nemzeti Dalnak az öntudathoz? Mert mintha az a zsarnokság és az önkény ellen szólott volna!
    Avagy tekintsük úgy, hogy ez az orbáni rezsim ellen éneklődik?
    Ejnye, Glória, ezt megint nagyon elkapkodta 😛

  • A gyáva geci gyerekekkel veteti körbe magát, mert félti a tyúkszaros életét. Erről szól az egész.
    Ez a TEK legjobb ötlete, ennyit tudnak. Annyit, amennyit a terroristák, mert ők is a polgári lakosság közé vegyülnek el, ha jön az ellencsapás, mert akkor nagyobb az esélyük.
    Pedig igazán kijöhetne ez a szaporító anyag egy nemzeti konzultációra valamelyik tüntetésre…

  • antifülke
    2015 március 13
    6:24 de.
    Nem azért mennek a gyerekek, hanem már bértapsolókat sem tudtak összeszedni! No meg a nagy elődök példája, ahol szintén kivezényelték a gyerekeket! 🙂

  • kedves Donom, azért, amit azok a pécsi egyesületi majmok merészeltek, az is beszél valamiről!

  • „Összesen 263 iskola jelezte, hogy nem kérnek ebből – írta a Népszabadság. A legnagyobb visszhangot a váci Madách gimnázium tantestületének válaszlevele keltette, ők közölték, hogy elfogadhatatlannak tartják, hogy a diákok számára bárki kötelezővé tegye a politikai színezetű rendezvényen való részvételt, törvénytelennek tartják, hogy a diákok adatait továbbítsák a szervezőknek és nem is szervezik meg tanulóik részvételét. A gimnázium tanulói az iskola által szervezett rendezvényen emlékeznek meg az 1848-as forradalomról, és sok diák a lakóhelyén tartandó ünnepi rendezvényen is részt vesz – jelezték.”
    A KLIK 307 iskolának küldte ki a biodíszleti meghívót.
    Hát, ez szopás, igaz, Orbán basi?

  • (307-263)*10=440

  • Fenyvesi Glória

    Gyurcsány is gyerekekkel vetette magát körbe anno…