Stoppos történet
Ma felvettem egy stoppost Nagykőrösön. (Munkásruha, szarráázva, mongoloid, 150 cm, 50 kg vasággyal, meggyötört fej, becsületes tekintet)
– Hova?
– Nyíregy!
– Na akkor gyere valameddig elviszlek! Honnan Jössz?
– Pécsről!
– Stoppal?
– Nem, gyalog!
– Mi van?! Komolyan?!
– Komolyan!
– És mióta nyomod?
– Hétfő délután óta jövök.
– És hol vannak a cuccaid?
– Ottmaradt a főnöknél.
– Milyen főnöknél?
– Akinél dolgoztam.
– Mit csináltál?
– Erdészeti munkára kerestek segédmunkást, arra jelentkeztem. Nyolcvanezret ígértek feketén egy hónapra plusz koszt, kvártély, hát elmentem Nyíregyházáról Pécs mellé Erzsébetre dolgozni. Reggel hattól dolgoztunk négyig, utána kaptunk egy kiadós vacsorát. Én döntöttem, a másik kettő zalaegerszegi alkoholista szedte szét a nyárfákat.
– Egyszer ettetek?
– Igen este, de azt legalább megettük, finom volt. Egy csárdából kaptunk mindig maradékokat.
– Az kemény, és miért gyalogolsz?
– Hétfőn lett volna a fizetés, de a főnök azt mondta, hogy annyi pénzt fog adni, amennyit eddig adott, semmit, ha így nem akarunk tovább dolgozni, akkor húzzunk a picsába. Hát eljöttünk!
– És nem vertétek ki belőle a béreteket?
– Hát a saját portáján megütni valakit mégiscsak vétek volna…
– Én biztos adtam volna a pofájába!
– Nem akar az ember magának bajt…csak az irataimat ne hagytam volna ott.
– Mert azokat ott felejtetted?
– Nem. Elkérte múlt héten, hogy kell a szerződéskötéshez a könyvelőnek a személyi, lakcímkártya, adós meg tb kártya, meg a jogosítvány is.
– És nem adta vissza?
– Nem. Azt mondta, hogy örüljünk, hogy nem veret minket agyon!
– Az igen! És ti meg fogtátok magatokat és elindultatok gyalog?
– Igen, de a két zalai megoldotta, elloptak egy-egy Stihlt
– És te nem nyúltál le semmit?
– Ááá, nem akartam én gondot a főnöknek, biztos pénzért vette ő azt.
– De ingyen dolgoztatott egy hónapig!!!
– Hát igen, meg jólelkű, becsületes Istenfélő, jó magyar ember vagyok én, nekem nem kell a másé.
– A két másik muki elhozott két fűrészt, te meg minden nélkül csak úgy elindultál Pécsről Nyíregyre?
– Erzsébetről, de igen. Egyébként nem szerettem velük aludni, mert ezek boroztak minden este, meg csúnyán is beszéltek.
– Aha, és táska, kabát?
– A főnök kocsijába maradt minden, csak az a baj, hogy hétfőn ettem utoljára.
– Mivan?! Ott van a táskám a hátsó ülésen van benne egy narancs, edd meg!
– Ááá nem akarok én más táskájához nyúlkálni.
– Mondom, vedd el !
– Tolja az orrom alá!(a kocsi mutat 135-öt) Nyisd hát ki!
– De nem akarok bele turkálni.
– Ott van felül, vedd hát ki!
Kivette, megköszönte kb 15 másodperc alatt befalta, majdnem héjastól.
– Na te éhes vagy tényleg! Megállok egy kútnál, veszek valami pogácsát!
– Ááá nem kell.
– Na jó, megállok!
– Tele lesz- mondom a kutas gyereknek
– Lemossam az ablakot? – kérdezi a kis csóka
– Dehogy, hagyjad csak!
– Egy pár pogácsát adsz, kedves?-kérdezem a pultoscsajt
– Nincs csak ilyen mirelit szar szendvics!
– Hát a mirelit szart nem csípem, csak a nyers kakát! Nem nekem lesz. Neki!
Mutatok a kis fickóra, aki csak elkezdte lemosni az ablakomat és úgy néz ki mint Jézus, de Batu kán reinkarnációjában, piszkosul lerongyolódva. Elmondom neki a sztorit, hogy negyedik napja úton van a muki Pécsről és itt szedtem fel a falu határában. Az Urszula nővér fejű csaj megsajnálja és ad egy csokit, hogy azt ő küldi a kis embernek. A szart megmelegíti, fizetek, megköszönöm.
Beülünk a kocsiba és ő elkezdi komótosan becsipegetni, azt az igénytelen közel ezer forintos, 50cm-es zacskós szendót, úgy hogy egy szem morzsa se essen kárba, meg a kocsi kárpitjára véletlen se hulljon semmi.
– Még nagyon éhes vagyok, de ezt a csokit csak haza viszem Atillának!
– Ki az az Atilla?
– A kisfiam.
– Szevasz! Varga László
– Tóth Atilla, két l-lel!
– Két l-lel?
– Igen, édes szülőapám ragaszkodott hozzá…
– Hány éves a gyerkőc?
– Hat
– Ők tudják, hogy mi a helyzet?
– Szombaton beszéltem velük, akkor azt mondta a kedvesem, hogy siessek, mert még egy kenyeret tudnak venni, aztán semmi február 5-ig, akkor kapja meg a közmunka után a fizetést. Szegények azt hiszik, hogy jövök a rengeteg pénzzel, a kicsi meg várja az ajándékot és így legalább nem megyek üres kézzel.
(Magamban bőgök, majdnem kifelé is)
– Hazaviszlek Nyíregyre!
– Ááá nem kell, valahol majd tegyen ki!
– Akkor meg elviszlek Balmazon a vasútállomásra!
Nem mond semmit. Elalszik. Mikor megriad, kérdezgetem:
– És hol aludtál?
– Nem aludtam, folyamatosan menetelek, mint a Doniak tették, akaratból!
– Az út mellett?
– Nem, a füvön, meg az árokban.
– És hogy bírtad? Tudnál még menni?
– Valahogy csak haza kell mennem.
– De nem vett fel senki?
– Nézzen már rám! Az se tudom maga miért vett fel!
– Nem fáztál?
– Dörzsölgettem magam, mikor fáztam.
Megint alszik egyet. Nem büdös. Körmei ápoltak, arca mélyen barázdált, erős pofacsont, csíkszem, tisztára mint egy mongol.
– Szegény fa!-mondja
– Milyen fa?
– Az az előző!
– Amelyik meg volt dikicselve?
– Az! Nagyon nehéz lesz neki így tovább élni. Csúnya, nagy sebet hagyott, aki vágta.
(csak lesek)
– Egyébként mi a szakmád?
– Semmi! Hatodikat jártam, mert édesszüleim betegek voltak és dolgozni kellett.
– És miket dolgoztál?
– Voltam kőművesnél, kertészetben, erdészetben, szőlőben, tudok kaszálni kézzel, géppel, traktorral, amivel kell.
– Hány éves vagy?
– 40
(kb 65-nek nézem)
Beérek Balmazra, megállok a Kisvirágnál.
– Itt egy cigi, én meg beszaladok veszek egy dobozzal, ami meg ebben maradt, azt odaadom.
– Ááá nem kell, elég lenne papír, eddig is csikkekből tekertem, mert kedden elfogyott a dohányom.
Veszek egy cigit magamnak, elmesélem közben Editkének, hogy mi van. Ő kedvesen kikeresi, hogy csórikámat melyik vonatra tudom felrakni és hogy van a csatlakozás. Köszipuszi
Kimegyek. A kis figura sehol. Keresem, hát a Vízmű sarkánál hugyozik. Elrakja. Odajön. Elnézést kér a pisilés miatt.
– Jól van gyere, kimegyünk az állomásra!
– Itt is jó sok cigány van!- ennyit mond szépen fejlődő, szeretett városunkról.
Az állomáson kérek egy jegyet a nénitől, aki mondja hogy a csatlakozásnál egy sebes vonatra tud átszállni, amire pótjegy kell. A kis barátom rögtön rávágja:
– Ááá nem kell, majd megyek egy másikkal, tudok várni egy két órát vagy hatot vagy bármennyit…
– Persze kérem a pótjegyet, köszönöm! Na ez a jegy, ez meg a pótjegy! Gyere adok valamit a fiadnak, meg ott van kocsiban a csoki is!
– Köszönöm!
– Maradt még 3500 Ft a tárcámban ezt is odaadom, meg ezt a kis aprót, hogy kihúzzátok ötödikéig.
– Ááá nem fogadhatom el!
– Na rakd csak el, meg ezt a madaras kiadványt is! Én is kaptam!
– Nagyon szépen köszönöm, nagyon köszönöm, de hogy fogom én mindezt meghálálni?
– Nem kell sehogy!
– De valahogy csak kéne!
– Nem kérek semmit! Menj haza a családodhoz!
– Nagyon köszönöm Isten áldja meg magát!
– Téged is, na jó utat!
Fordulok kifelé, kopogtat az ablakon. Lehúzom.
– Na mi az?
– Adja meg a címét!
– Az enyémet? Minek?
– Csak összeszámoltam, hogy 5140 Forintot adott és ha ötödikén nem is, de hatodikán vagy hetedikén szerintem a posta elviszi, mert van olyan, hogy a postásunknak én odaadom, a maguk postása meg házhoz viszi.
– Nem kell visszaküldeni, hagyja csak!
– Én még soha nem tartoztam senkinek és nem is akarok! Kérem adja meg, hadd küldöm vissza, ha sikerül!
Megadtam és hazamentem…
Varga László
8:21 de.
„Magyarország jobban teljesít.”
Ifjú barátaimnak mondtam, hogy ne cigányozzanak előttem, ha már sehogyan sem bírják, akkor inkább káromkodjanak.
9:16 de.
Ilyenkor támad az embernek ordíthatnékja…
10:42 de.
Szép történet, de szerintem az emberek 98% belerúgta volna az árokba.
Ugyanis ma Magyarországon az a valóság. Ez inkább mese kategória.
12:01 du.
sok-sok ilyen tortenet lehet orbania szerte!!
12:14 du.
Jó történet ,csak már egyszer elküldtétek,vagy jobb ,ha többször is olvasom?
1:49 du.
Mária: nem tudom, miről beszélsz. Február elején kértem meg a közlés jogát a szerzőtől, most kaptam rá választ, addig a dokutárban figyelt. Nem emlékszem, hogy azonos címmel korábban közöltük volna egy írást, vagy ezt közöltük volna korábban.
3:46 du.
Hősünknek gyanús kellett volna, hogy legyen, hogy Baranyában – ahol szintén magas a munkanélküliség – nem találtak helyi, de legalábbis közelebbi munkaerőt.
Nem értem Szukits hozzászólását a cigányozásról. Szerintem a cikk nem a rasszista előítéletekről, hanem simán az emberi aljasságról és az áldozatairól szól.
6:06 du.
Mária
Hónapok óta fent van az interneten…
10:06 du.
Jellemző, hogy az ilyen brutális jogsértések – a ki nem fizetett munkára, lényegében rabszolgamunkára számos példa van – áldozatainak jogsegély helyett kuss a neve. Persze „csak” a megszokott harmadik világbeli söpredék tempó, ilyen a ‘mágyárok istene”… A témához illő ez a – bár sok újat szerintem nem mond – legutóbbi TGM féle írás:
http://www.hvg.hu/velemeny/20150312_Vegyen_mely_lelegzetet
10:08 du.
http://www.hvg.hu/velemeny/20150312_TGM_Vegyen_mely_lelegzetet
3:42 de.
˙
Neo-neorealizmus 2015. – a’la made in Orbanistan (alias Hungary)
.
3:50 de.
Mária, (alias Mirjam)
Mit számít az, hogy mióta van fent az Interneten. Móricz Zsigmond Úri murija és és Rokonok-ja is mióta fent van már a köztudatban, oszt mégis minden megismétlődik… Nem tanultok !
.
4:06 de.
Dubois és Mária !
A Móra F. Hétkrajcárja is eme örök tanulságok közé tartozik.
5:06 de.
Ármin: hónapok óta fenn van a Facebookon ami nem ugyanaz. Attól még nem volt jogom a közlésére. Tudja, dolgozni csak pontosan, szépen…de ezt maga úgysem érti.
5:25 de.
Egy kis művelődés:
A Katolikus Egyház égbekiáltó bűnei közé tartozik „a munkás megszolgált bérének megtagadása (MTörv 24,14; Jak 5,4).