Márciusi deja vu
A különböző évek márciusai különböző emlékeket hagynak az emberekben. Még akár ugyanarra is másként emlékeznek. A kokárda pártjelvénnyé silányításaként, és a nagy nemzeti össznépi szabadcsapatharc nyitányaként egyaránt emlékezhetnek arra a márciusra, amikor a Fidesz hívei kötelességüknek érezték önmagukat a szügyig kokárdában megkülönböztetni. De most mégis régebbre gondolnék vissza.
Az 1973-as évre is igaz, hogy az akkori rendvédelmi erők, és híveik szinte biztosan másként élték meg március idusát, mint az egyetemi ifjúság azon része, akit alkalmasint gyakorlatilag az országból is kipofoztak akkortájt. Eszemben sincs azzal büszkélkedni, hogy: „én már akkor is…”. Nem bizony. A bölcsőben is ellenállás legendáját meghagyom azoknak, akik kötöznivaló hülyékből toborzott tömegnek nézik a környezetüket. Azért, ha egy, a hatvanas években született akárki azt állítaná, hogy már az 1970-es években antikommunista felvonuló volt márciusban, sürgősen hívjanak orvost. Vagy a regélőnek, vagy önmaguknak. Attól függően, hogy elhiszik-e, amit állít. A magam részéről eszembe sincs túldimenzionálni azokat az éveket. Tekintettel arra, hogy sok szempontból jobban érdekelt abban a korszakomban a farmotoros Ikarusz hátsó ülésén végrehajtott anatómiai gyakorlatok fiziológiai hatásának felmérése, mint a magas politika. Van ez így az ember tizenéves korszakában. Remélem másokkal is. Jót tesz, állítólag, az elfojtások okozta komplexusok ellen. De mielőtt nagyon messzire kalandoznék, maradjunk a konkrét időszaknál.
Tehát 1973. március 15. Ha valaki a neten utána akarna keresni, akkor azt olvashatja, az akkor történtekről, hogy az egyetemi ifjúság egyik nagy, sokáig utolsó nekibuzdulása volt. Olyan, a rendszer elleni, pontosabban a nemzet melletti gyülekezésekkel, amit Budapest belvárosában hosszas megfeszített erőszakkal törtek le. Minden álszerény felvágás nélkül állíthatom: ott voltam. Egy darabig. A felvágás szépséghibája, hogy az általános iskolában nem szerveztek ellenálló sejteket, és így nem az antikommunista ellenállók ifjú tagjaként voltam jelen. Tovább erodálva: nem is önként voltam jelen. Engedtem a szelíd erőszaknak. Annak a szelíd erőszaknak, ami a nyolcadikos osztályfőnöknőm felhívásában nyilvánult meg. Aki szelíden közölte: nem kötelező megjelenni az iskola nevében, de névsort fog olvasni a gyülekezőponton. Ami meg is történt.
Aztán amikor az Astoria sarkán befordultunk a Múzeum felé, akkor már látszott, hogy valami nem stimmel. Egyrészt feltorlódtak a népek, másrészt néhányan már erőteljesen igyekeztek visszafele. Annyira, hogy könnyű volt engedni a káosznak, és hagyni magam elsodródni az osztálytól. Aztán a helyismeretnek, és a nem lezárt átjáró-háznak hála elsodródni hazafele. A jól látható kordonok mentén aztán szép nagy kerülővel, a Lánchídon jutva végül vissza Budára. Epilógusként, egy évvel később, immár középiskolásként meghallgatva aztán a márciusi felhívást egy rendőrbácsítól az iskolában, hogy nagyon nem kötelező részt venni a márciusi ünnepségen, mert kár lenne, ha megismétlődne a korábbi rendszerellenesen antiszocialista, antikommunista, antiakármi. Tulajdonképpen a kötelező részvétel egy év alatt kötelező távolmaradássá vált. Nyilván cseppet sem nevetségesen. Á! Dehogy nem. Főleg így utólag visszagondolva. Így utólag már sokkal inkább a helyzet egyfajta komikuma látszik. Az a fajta görcsölés, amikor a hatalom sertepertéinek fogalma sincs egy csomó mindenről.
S amitől manapság egyfajta deja vu érzésem van a hírek olvastán. Amikor az egyik szerint szolid napidíjért toboroznának hallgatóságot a kormányzati ünnepségekre. A másik hírözön pedig az iskolások kötelezőnek hitt, de a hatalom szerint nem is kötelező, csak ajánlott, vagy nem ajánlott, de elvárt, vagy már senki sem tudja milyen fedő-sztori szerinti ünnepségi részvételéről szól. Az özön egyik hulláma szerint a Váci Madách Imre Gimnázium tantestülete visszautasította a KLIK biodíszlet-toborzó akcióját. Ami a KLIK szerint nem is úgy volt. A CÖF-aktivistákkal megtámogatott Jövő Generációja Egyesületi vezetőségnek öntituláltak pedig Pécsről kicsit befenyítették a váciakat. Mert azért szeretném remélni, hogy inkább a nevekkel való visszaélés esete forog fenn. Ha ugyanis az aláírók valódiak és a leírtakat komolyan gondolják, akkor nagy baj van. Ezt írják ugyanis: „minden erőnkkel azon leszünk, hogy az iskola diákjai ne nyerjenek felvételt egy felsőoktatási intézménybe sem amennyiben szót fogadnak a tantestület utasításának és távol maradnak a Budapestre meghirdetett ünnepségsorozattól”.
CÖF-üzenet
S most hagyjuk kicsit figyelmen kívül az említett egyesület „minden erejének” nagyságát. A szemlélet az, ami egyszerre nevetséges és végtelenül szomorú. Ugyanazért. Ha ugyanis valami a diákság számára garantáltan utálatossá, a kötelező olvasmányok népszerűségi indexére zülleszti le az ünnepségeket, akkor ez nem más, mint ez az erőszakosan erőszakolt, burkoltan fenyegető jelenléti kötelezettség. Gyanítom, hogy az ilyen ötletek megfogalmazóinak környezetében is jobb lenne a doki telefonszámát kézközelbe készíteni. Mielőtt nem kezdenek habzó szájjal ámokot futni. Kardlappal és lóháton.Már akkor, ha a fenti netes bejelentés nem kamu és nem provokáció. Az csak a közhangulatot jelzi, hogy akár igaznak is tekinthetnénk azt, ami állítólag csak média-hack, és alig lepődnénk meg.
Author: Endre István Simay
Az írások, gondolatok nem elfogulatlanok, mivel rajtuk a szerző árnyéka. az enyéimen is.Kár elvárni azt, hogy egy hír alapján alkotott vélemény steril, minden elfogultságtól mentes legyen. Még azt sem lehet mondani, hogy aki ezt várja el, az a cenzúra híve, vagy akár az öncenzúráé. Azon egyszerű okból, hogy a cenzúra sem steril, és az sem mentes az elfogultságtól. Az öncenzúra pedig a gondolatok önigazoló darálója csupán, melynek eredménye a hatalom hintőpora. Hogy jobban csússzon, és a szerző jobban csússzon-másszon. Miközben a legkisebb szellő is felkavarhatja a hatalom hintőporát, torkára forrasztva a szót a szerzőnek, és a betakarva, a múlt homályába taszítva azt. A vitának, véleménynek szerintem szabadnak kell maradnia. A szabadságot és a szabadosságot, személyeskedést azonban nem szeretném hagyni, hogy összekeveredjen.
Aczél Gábor
Andy Boyer
Aszalos Sándor
Avi ben Giora
Bogdán Géza
Búzás Huba
Christopher Adam
Egri-Eiben István
Endre István Simay
Eörsi Mátyás
Éry Balázs
Fényes István
Föld S. Péter
Gadó György
Garai-Édler Eszter
Georgina Bojana
Gere Gábor
Gergely Beatrix
Göllner András
Gulyás András
Hirschler Tamás
Hollósy Gerti
Ille István
Kalmár Szilárd
Kerekes Sándor
Kertész Ákos
KMH Vendégszerzők
Kopácsi Judith
Lázár György
Petényi Judit
Rátesi Margit
Révay András
Róna György
Rosu Mária
Szigetvári Viktor
Szücs Balázs
Szukits Rezső
6:27 de.
Mintha lenne ezeknek a CÖF-ös majmoknak a cselekedetére valamilyen büntetőjogi kategória. Csak egy tökös ügyvéd kell, meg egy tökös bíró, és szépen leizzadnak a bíróság előtt!
Ez a „fegyelmezett nevelés”, meg a „hazáról való gondoskodás”, meg a kötelező hála, mit mondjak, gyomorforgató szervilizmus. Mondjuk úgy, hányadék gondolatok, hányadék jellemektől.
1:09 du.
Nem akarok most sértegető stílusban irni de sajnos a számra kívánkozik egy szó: balfaszok hada. Már elnézést hogy ezt mondom. 1973-ban az egész azért alakult át csúfos balhévá mert annyira naivan hittünk egymásnak, hogy nem volt nehéz még csirájában lefolytani az egészet. Nem nevezném megismétlődésnek ezt. Akik ma nyálas pofatépéssel és erőszakkal próbálják az ifjuságot manipulálni semmivel sem jobbak az akkori előre jelentgető nagypofáju nyikhajokkal akik ma valamilyen jólfizető kft élén állnak.Ugyan azok a pofák adják el magukat. A társadalom meg egy kalap szart sem ér. Manapság bármilyen agyament egyesületet alapíthat (tök mindegy CÖF vagy TÖK vagy Felforgatók egylete) Ha csak a programjuk pár pontját átfutja az ember már a kezdetén látható kikről és mikről van szó. Öntörvényileg magukat vezetőknek titulálo őrültek.(napokban olvastam, hogy a Lipótot nem ezért zárták be mert nem lenne rá szükség. Pont ellenkezőleg. Azért kellett bezárni mert már nem volt benne hely. Ergó jobbnak találták szélnek ereszteni a sok őrültet) Az eredmény sajnos nagyon is meghatározó. Máma már olyan Feri talál magának szponzort aki Kecskeméten azt hirdeti Ő a magyar Királyság Kormányzója és egy éven belül átveszi az ország irányítását. A baj csak azzal van, hogy néhányan komolyan is veszik támogatják és hisznek is neki. Ész megáll ezen. Viszont ha a fentieket veszem akkor nem szabad csodálkozni. A Lipót ma az egész országot magában foglalja. És nem biztos hogy nem leszünk egyre őrültebbek és nem lesznek egyre őrültebbnél őrültebb magukat kiskirályoknak kikiáltó vezetők. Ez egy olyan diktatúrának a kezdete mint a náci Németország. Ott is először csak egy száz fős eszement csoportot tudott a bajszos összeverbúválni aztán mi lett belőle. Ez is egyenesen ilyenbe fog vezetni. Igaz már nem vezet mert létezik. ORBANISZTÁN
2:57 du.
Avi ben Giora
2015 március 13
1:09 du.
A szerző a szöveg szerint 13-14 éves volt akkoriban….
A kötelező részvétel pedig mindig gennyes. akár körbeköpik, akár körbehányják .
3:36 du.
Hát én nem is tudom, a fenti hozzászólokhoz és a cikkhez mit írjak. Mióta az eszemet tudom volt március 15 -i ünnepély mindenkori iskolákban és egyéni megemlékezések.
Valahogy Petőfi, a „talpra magyar” és a többi soha nem ment ki a dívarból. Bármelyik rendszerben is éltem.
Úgy látszik magyar vonalon, most új kor keletkezik. Nekik nem kell Petőfi, „Szabadság” stb.
Mi kell nekeik?
TV program egy pofa sörrel?
5:05 du.
Nagyon szégyellném, ha Simayval találkoznék vasárnap akár délelőtt, akár délután a „kormánybuktatón” ! Pláne, ha kokárdát viselne…
7:30 du.
Figyelő, már megint nem figyeltél. Azok az iskolások is megfogják ünnepelni Március 15.ét. Csak nem ott, és akkor ahova „államilag” kirendelték volna.
8:02 du.
Ármin.
2015 március 13
5:05 du.
Jobban szégyellem azt, hogy egy olyan országvezetés van (ismét) hatalmon, amelyik a nemzeti jelképeket kisajátítva a nemzetet összetartani hivatott ünnepeket a napi politikával összemocskolva gyalázza a nemzetet.
Biodíszletként kivezényelt iskolásokkal, fizetett statisztákkal tapsoltatva önmagának, és „Bélabácsikkal” fenyegetőzve vagy polgármesterek álltal sakban tartatva a diákságot akar magának egy kis extra tömeget gründolni.
Na ez a fúj.
8:03 du.
Figyelő
2015 március 13
3:36 du.
Dédnagymamámtól hallgattam anno Petőfit, és esti meseként a Toldit.
Majd utáltatták meg a klasszikusok nagy részét azzal, hogy kötelezővé tették.
8:09 du.
„amikor a Fidesz hívei kötelességüknek érezték önmagukat a szügyig kokárdában megkülönböztetni. ”
Még emlékszem, amikor aszerint különböztették meg magukat a mostani konzervatív akkori ifjuliberális közép szemetek, hogy a vérhívek még májusban is kokárdával falngéroztak.
Abban az évben letettem a gyöngyből fűzött, anyámtól kapott, nemzeti szinű kitűzőt, és soha többet nem tettem fel. Mert a nemzetnek örömmel vagyok tagja és az országnak polgára. de pártjelvényt nem hordok. Egyiket sem.
2:51 de.
Ármin, most találkoztál vele, és válaszoltál is neki. Úgyhogy nyugodtan szégyellheted magad, de nem ezért.
5:16 de.
endre
Örülök, hogy találkoztunk, bár nem estem eksztázisba … Hadd ragadjam meg az alkalmat: mind gyengébben írsz, témailag is , sőt még a stílusod is erősen erodálódik.
6:17 de.
A lényeg sajnos elsikkadt úgy veszem észre. Minden rendszer legyen az diktatúra vagy demokratikus a nemzeti ünnepeit igyekszik megünnepelni. Az egy dolog, hogy szinte mindegyik rendszer pont az ifjúságot szemeli ki a megemlékzésekre. Azért mert a nagyrészük még nem nagyon van tisztában politikai fogalmakkal és köztelezően azt csinálja amit az iskolában momdanak neki (persze nem mindenki mert vannak ésvoltak is már korán lázadók) Szóval Orbán és kiseggyütese valaha pont március idusán kezdtek „zászló bontani” amikor még a „fényes szelek fújdogáltak”. Nagyon hamar elfelejtette szinte mindenki, hogy Viktork annó azokban a hetvenes években mint kis Petőfy szavalta a Nemzeti dalt. Igaz mint KISZ vezető semmi bántódása nem lett. Az egy más lapra tartozik, már akkor is a dózerolás dívott. Mert akiket beszerveztek a 73-as tüntetésekre azokat már a szervezés pillanatában kiadtak az akkori rendfentartó erőknek. És mégvalami: talán páran emlékeznek még arra filmre amely manapság már teljesen feledésbe merült. Az volt a címe, Március 15. A film magáért beszél és az akkori szereplől nyolcvan százaléka kénytelen kellettlen nyugatra vándorolt. Szóval nincs új a nap alatt. Orbánék csupán csak ugyan azzal próbálják magukat hitegetni mint amivel régen hitegették őket is. A diktatóra az akkor is diktatóra ha vannak kiválasztott kedvezményezettjei.
9:12 de.
Ármin.
Szerintem endre nem azonos a szerzővel. De majd lejátszátok 🙂
10:01 de.
Andy Mage: ugyan már, Ármin csak átcsúszott egy csöppet a személyeskedés tartományába. Ott van igazán otthon, az itt felhozott témákat elég alulról ugatja csak 🙂
11:44 de.
Avi ben Giora
2015 március 14
6:17 de.
Orbán 1973-ban 10 éves volt! Azért ébredj má fel! Engem is kiválasztott abban a korban a tanitónéni. Mégsem lettem sem „spicli”, sem miniszterelnök!
12:00 du.
Andy Mage
2015 március 13
8:02 du.
Mit gondolsz 45 évig mi hogyan ünnepeltük március 15-ét?
12:27 du.
Maguk? Sehogy. Mert mintha 18 évesen elhagyta volna a kényszermárciusok országát…
12:36 du.
Ille, magának fogalma sincs semmiről!
12:57 du.
Ha má déja vú, ám legyen:
1:06 du.
Figyelő: akkor meg vagyok nyugodva, így legalább gond nélkül csatlakozhatom magához, mint hasonszőrűhöz 🙂
2:37 de.
Nagyon szép,és megható ez a performansz!
MAGYAR!