A mi ünnepünk

2015 március 14 5:00 du.21 hozzászólás
„Aki a magyar nemzet érvényesülését mástól várja, akaratlanul is kárt okoz saját hazájának, mi magyarok ugyanis egyedül vagyunk, csak magunkra számíthatunk” – mondta Lázár János.
A Várkert Bazárban hangzottak el ezek a veretes szavak, melyek emelkedettségéhez nem férhet kétség – a Miniszterelnökséget vezető miniszter mondta ezt a március 15.-i kitüntetések átadása alkalmából.

Gyönyörű gondolat, még, ha bazári és hazug is.

Az ugyan igaz, hogy a nemzet érvényesülését (mi is konkrétan az?) nem szabad mástól várni, minden eredményért, saját jó közérzetünkért, szabadságunkért nekünk kell megdolgoznunk, megküzdenünk, de ez nem valami nagy világritkaság.

Az egyén szintjén, miként a nemzetek szintjén is megáll a követelmény: segíts magadon, és az Isten is megsegít.Viszont ez az „egyedül vagyunk, csak magunkra számíthatunk” még a politikusok szintjén sem áll meg egy olyan országban, ahova évek óta ömlik a pénz, – a német, a holland, a dán, a francia adófizetők pénze.

Ahol a munkanélküliség még magasabb lenne, ha félmillió magyarnak nem adna munkát Anglia, Írország, Ausztria vagy Németország gazdasága.Visszaköszön ebből a gondolatból Orbán Rasi illúziója – saját lábán áll az ország…Ha én dán adófizető lennék, hát bizony igencsak megsértődnék, és azt mondanám, hogy ha csak magadra számítasz, kedves Lázár miniszter, akkor valószínűleg a pénzemre, a technológiámra, a tapasztalataimra nincs szükséged, hát boldogulj, ahogy tudsz, sok sikert hozzá.

A közös emlékezet farag igazi nemzetet az emberek egyszerű csoportjából, mondja a miniszter,  ezért hát „teret kell adni az emlékezetpolitikai vitáknak, mondá a miniszter –  például arról, helyre kell-e állítani a régi Kossuth szobrot az Országház előtti téren, hová és milyen emlékművet kell állítani a holokauszt során „tömeg- és részben testvérgyilkosság áldozatául esett magyarok emlékére”, vagy hogy kell-e Ságvári Endréről elnevezett iskola a XXI. században”.

Az emberek egyszerű csoportja pedig elgondolkodik, majd arra a következtetésre jut, hogy szép, igaz gondolatok ezek, nagy kár, hogy olyanok, mint amikor megerőszakolnak egy lányt, majd az elkövető elkezd udvarolni neki, és megpróbál  átadni egy szál vörös rózsát szerelme jeléül, majd csodálkozik, mikor a virág szárával a lány kiszúrja újdonsült udvarlója kökénykék szemét.

Merthogy rossz ütemben kezdett az udvarláshoz, nem az aktus után kellett volna átadni a rózsát, nem a Bánatos Balf@szok Emlékművének felállítása után kellett volna arról érdeklődni, hogy kinek kell ez a borzadály, hanem még mielőtt odacsinálták volna a műkő -Szahara szélére, ahonnan gondosan eltávolították az életnek minden nyomát.

Se fű, se fa, se semmi, csak a Parlament fegyveres védelmére felettébb alkalmassá tett, jól belőhető terep.

A Holokauszt áldozatainak emlékét pedig egy politikai kurzusnak nem milliárdok baráti kezekbe adásával kell ápolni, hanem olyan közállapotok teremtésével, ahol nem gyalázhatják meg a meglévő emlékműveket, hol szaremberek által bekenve szarral, hol leköpve általuk az áldozatok emlékműveit.

Olyan közéletet kell teremteni, ahol az újnácit ilyen esetekben bátran el lehet zárni a társadalomtól, hiszem a hiéna meg a sakál sem grasszálhat szabadon a város utcáin, annak rács mögött a helye.

És ahol a Miniszterelnökséget vezető miniszter számára nem kérdés, hogy az antifasiszta harc mártírjáról el lehet-e nevezni középiskolát, mert ez vagy nem kérdés számára, vagy nem miniszter.

És nem fogalmazza meg azt, hogy „részben testvérgyilkosság” a holokauszt, mer az nem részben az, hanem a maga teljességében, hiszen ha a gyilkos kezén az SS gyűrűjét viselte is, a valódi gyilkos kétségkívül a magyar állam volt.

Abban viszont igazat kell adni neki, hogy ezekről – és még ezer más kérdésről – a vitákat le kell folytatni, de az nem okvetlen biztos, hogy a viták résztvevőit a Magyar Csorda büdöslábú talpasaiból kell toborozni, akik bizonyára értenek a ganézáshoz, de a ganét nem minden esetben ismerik fel.

A történelem ugyanis nem érzelmi kérdés, hanem tényekről kell beszélgetni, míg az érzelmi nevelésnek is megvan a maga helye és szerepe.

De nem úgy, hogy a kisdobost kiiktatjuk a vállalható nevek sorából, hiszen például az a gyermekszervezet, mely e nevet viselte, éppenhogy a szabadságharc gyermek-katonáinak állított emléket.És nem úgy, hogy avítt nosztalgiákat élesztgetünk hazug mesékkel, hanem úgy, hogy megbecsüljük a magyar haladás kiemelkedő képviselőit, a reálpolitikusokat, a pozsonyi diéta Kossuthját, meg Széchenyit, de leginkább Deák Ferencet, és őket ajánljuk példaképnek.

Kossuth, mint kormányzó kártékony volt az országnak, Petőfi, a nagy költő, mint katona egy fületlen gombot sem ért.

Példájukon éppenséggel meg lehetne tanítani azt is az ifjúságnak, hogy az élet, és benne a történelmi személyiségek nem fekete-fehér jelenségek, mert a kép színes és árnyalt.

Jellemző ránk, hogy azt a március tizenötödikét ünnepeljük, ami semmit nem változtatott a magyar történelem folyásán.

Pár fiatal ebédszünettel megszakított lelkes rohangálása volt ez a pesti utcán, miközben a sorsformáló komoly kérdések már eldőltek Pozsonyban, és az országgyűlés feliratát már elfogadta Bécs.

De rendben van, elfogadom, hogy a valóság és a héroszok iránti tömegigény néha elválik egymástól.

Az ominózus nap mára önálló értelmet nyert: a magyarok szabadság és függetlenség iránti vágyát testesíti meg, melyért egyébként – beleértve korunkat is – oly keveset szoktunk tenni.

Hát ünnepeljük lelkesen, bámulják a gyerekek boldogan a magyar huszárokat, ne is említsük nekik ma a világosi fegyverletételt, a kivégzett honvéd-tábornokokat, adjunk nekik egy csepp illúziót, hiszen az is kell a boldogsághoz.

De ne feledjük: a fejlődést és a relatív jólétet a kiegyezés – ha úgy tetszik, Európa – hozta el.

Ha valamit ünnepelnünk kellene, akkor 1867 lenne erre a legalkalmasabb.

Csak hát, mi szeretjük becsapni magunkat, szeretjük a libáinkat sasnak nézni.

Hát akárhogyan is van, ünnepeljünk holnap önfeledten, adjunk a gyerekeknek szerethető és tisztelhető példaképeket, hadd szaladgáljanak az óvodások zászlócskáikkal, vessző-kardjaikkal az ünnepségeken, hadd énekeljék: Fel-fel vitézek, a csatára, a szent szabadság oltalmára!
És reménykedjünk, hátha, mire felnőnek, addigra meg is tanulják, hogy hogyan kell a szabadságért józan ésszel, következetesen, nemzeti összefogással harcolni.
Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

21 hozzászólás

  • A cikk nagyszerű és amennyire ismerem a tényeket még finoman,enyhe nyelvezettel van leírva.Várjuk az örök minden lében kanál ellenkezők hablatyolását.

  • Ezt a cikket csak a gyengeelmék kritizálhatják elmarasztalóan, mert tökéletes keresztmetszetet adott arról ami ott a multban és a jelenben vezérgondolat volt és van és aminek helyette kellett volna lenni. Reméljük, hogy a cikk jövőre mutatása nemcsak utópia lesz.

  • Nagyon nem kívánatos egy valódi demokrata számára
    A Monarchia egy a korabeli Európa fejlettebb részétől politikai-társadalmi-gazdasági fejlettség ( „…kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk…” de ja vu… ) tekintetében jócskán elmaradt anakronizmus volt, hasonlóan a cári Oroszországhoz vagy az Ottomán Birodalomhoz, amely egész nemzetiségek és széles társadalmi rétegek megalázó diszkriminációján, jogfosztásán alapult. A maiakhoz hasonlóan végtelenül korlátolt, hiú és embertelen korabeli feudál-kapitalista uralkodó osztályok zsenialitása pedig az első 20. századi világégéshez és a csődtömeg Monarchia természetes széthullásához vezetett. No aztán ha már a Monarchia a példakép, akkor ezzel az erővel lehet persze esztelenül trianonozni is… Csak hát a románok, szlovákok, délszláv népek a büdös életben nem lenének hajlandóak a magyar uralkodó osztályok államában lábtörlő rongyok lenni; nem véletlenül… nem volt ez éppen egy Svájc, de egy holland vagy skandináv jellegű polgári-demokratikus alkotmányos-monarchia sem… A felvilágosodás, a humanizmus és a polgári forradalmak eszméinek kellene egy ( egyelőre csak elképzelt ) Magyar Köztársaság ünnepelendő alapító eszméinek lenniük ezen a jeles napon. Természetesen érthető persze, hogy ezen eszmék helyett a 21. század magyar fasiszta államának megvalósulását lehetővé tevő 1989 utáni söpredék uralkodó osztályoknak a Monarchia ( ezer éves „szentistváni állam” stb. ) azaz az elnyomás a példaképük. A Kész Zoltánokat ünneplő „baloldalnak” is… ( márc. 15. alkalmából különösen releváns TGM írása: http://www.hvg.hu/velemeny/20150312_TGM_Vegyen_mely_lelegzetet
    De hiába, Magyarországon már csak így van ez, hogy a szélsőséges intellektuális korlátoltság ( a legalja söpredék embertelenséggel együtt ) a piedesztálra emelt norma.

  • Pardon, javítás: Az előző bejegyzés első mondatának befejezése: Nem kívánatos egy valódi demokrata számára a Monarchiát példaképnek tekinteni a legkevésbé sem…

  • Alex Schlesinger:

    A ” csak gyengeelméjűek kritizálhatják ” szófordulata eleve a vita lehetőségének kizárását implikálja… No de miért is ne lehetne bizonyos megállapításokat vitatni akár ebben a konkrét esetben, akár általánosságban…???

  • Fenyvesi Glória

    Milyen „magyar csordá”ról beszél a cikkíró?
    Ezek sértő szavak a magyarságra nézve…
    Más népnek is vannak csordái?
    És igen,emlékeznünk kell a Hőseinkre!
    Nem idegeneknek behódolni(pl. osztrák… monarchia)
    És nem mindenáron Eu…Usa…)

  • TGM fent hivatkozott cikkéből: „A demokratikus jövő szemszögéből is parancsolóan szükséges, hogy a politikai csatát tisztességes eszközökkel vívják, tekintet nélkül a gátlástalan ellenfél stratégiáira.”

    TGM hivatkozza Böröcz József cikkét, nagyon érdekes: http://www.criticatac.ro/lefteast/hungarys-brokerage-crisis/

  • ˙

    Igen, a szélsőség ’48-ban csak a heroikus vonásokat állítja be forradalminak, holott egy történelmi jelenség értékét kizárólag annak a végkifejlete adja meg.
    Egy forradalom és szabadságharcban csak azt nevezhetjük forradalminak, amely minden addigit meghaladó, tehát forradalmi társadalmi változásokat hoz (hozott). A háborús vonások itt valójában másodlagosak. Történelmi szempontból kiértékelve, a legfontosabbak azok a vívmányok, amelyeket a csaták oda hallatszó zaja mellett is a Nemzetgyűlés és a „Felelős Ministerium” törvényekbe foglalt. Ezek nélkül még csak szabadságharcnak sem nevezhetnénk 1848-49. vészterhes hónapjait.
    Néhányat kiemelnék ezek közül:
    – 2’203’307 család szabadult meg 36’770’076 napi ingyen robottól ;
    – 2’203’307 család mentesült évi 1’054’033 forint füstpénz fizetése alól ;
    – 656’251 családnak szűnt meg a dézsma kötelezettsége, amely miatt a mindenkori évi termése 20%-át ingyen kellett másnak adnia ;
    – 1’429’729 család lett beltelek tulajdonosa ;
    – 656’251 család vált összesen 10’254’100 hold föld tulajdonosává ;
    – 582’262 parasztcsaládfő jutott választójoghoz ;
    – 328’102 parasztcsalád egy-egy férfitagja kapott nemzetőri jogképességet ;
    – 1’538’006 parasztcsalád lett a nemességgel azonos egyenrangú az igazságszolgáltatás előtt.

    Ezek azok a feduális gyökereket szaggató, a jogegyenlőséget kivívó eredmények, amelyek révén ’48-at valóban forradalminak lehet nevezni. Nem a csaták, de nem is „Arad” adják meg ezt a forradalmi rangot neki…
    Csupán Horthy éra csupa nagybirtokos nemes vezető gárdája hazudta csak el, a csaták, a hősök és a harcok kizárólagos jelentőségét, miközben a ’48-ban elvesztett jogaikat, és birtokaikat minden eszközzel igyekeztek restaurálni.
    Itt a lényeg, tisztelt-hölgyeim-ésurajim ! Ja !

    .

  • Ui.

    Az itt felsorolt vívmányok csak egy hányadát adják a jobbágy felszabadítás néven közismert intézkedéseknek. Márpedig a jobbágyok felszabadítása a földesúri önkény alól az addigi ezer-éves rendszer a hűbéri feudalizmus erőszakos felbontását jelenti és ez az, amit kétségtelenül f o r r a d a l m i . cselekedetnek nevezhetünk, amelyben Kossuth Lajosnak feltétlen érdemei voltak. Mondhat bárki bármit is…

    .

  • + 1

    Ami pedig eredményeiben, hozadékában nem mérhető, csupán a káoszt okozó megmozdulásában nyilvánul meg, mint pl. ’56 – dörögjenek a fegyverek bármíly hangosan is – az csak egy zendülés, de nem forradalom…

    .

  • Kénytelen vagyok még, mert két perce zengték az éterbe.

    Zenei közvetítés közben, az MTI/Klasszik Rádió hírei asszongya:

    „167 évvel ez előtt robbant ki az a forradalom amely céljául a Habsburg uralom legyőzését és a nemzeti függetlenséget tűzte ki céljául…”

    Na pontosan erről a mellé-dumálásról beszéltem a fentiekben Kedves Olvasótársaim… Ezt a fenti blöfföt így, ahogy bemondták maga a Tizenkét pont is cáfolja…

    .

  • Bevallom, az én kedvenceim, az ilyenek:
    .
    … mi magyarok ugyanis egyedül vagyunk, csak magunkra számíthatunk …
    .
    De hogy a leütésenként fizetett, egy bites agyú „Fenyvesi Glória” és társai is érthessék, vegyük elő a FIDESz szótárt, mindjárt érthetőbb lesz!
    .
    „ … mi magyarok ugyanis egyedül vagyunk”
    .
    (mind a 27 szövetséges EU társunkkal, mely szövetség netto befizetőinek a pénze teszi lehetővé, hogy ilyen marhaságokat mondhassanak nekünk, hogy)
    .
    „csak magunkra számíthatunk” – persze a pénzükön túl.
    .
    Hogy ez nemzeti színnel összemaszatolt, hazug, nemzet- és hazaáruló, tolvajbanda mekkora marhaságokat képes szemrebbenés nélkül a szemünkbe hazudni (és röhögés nélkül)…

  • A történelemhamisításba a maga görény módján még a Google magyar verziója is beszállt: a nyitóoldalon megjelenő ünnepi grafika az olyan márc. 15.-i szimbólumok, mint a kokárda, Nemzeti Múzeum, 12 pont nyomtatott szövege stb. helyett az 1990-től használatos eredetileg két világháború közötti, horthysta „kis címert” használja, mintha ennek az ünnephez bármi köze is lenne … Primitív félműveltségből eredő ignorancia vagy szándékos sugalmazás ( Kossuth címer vs. „szent”koronás kiscímer )… ??? Hogyne persze természetesen NE a polgári forradalom eszméire emlékezzünk, hanem szépen tapsolva, vezényszóra infantilizálódjunk, butuljunk el és fetrengjünk szépen a primitív nacionál-sovinizmus mocskában… A hatalom mellett vesszenek a hatalommal szövetséges tőke képviselői is … Persze ez a korlátolt, reakciós kispolgári átlagmagyar ( nem csak a hatalom önünneplésén biodíszletet állók hanem az „ellenzéki ” utcai karneválok résztvevői is ) számára „túl szélsőséges”… Nem baj; nem is kell szabadnak lenni, még lélekben sem. Sőt elsősorban lélekben nem; ha valakinek mégis ez az eretnek gondolat fordulna meg a fejében, akkor már zsenge kiskorában ( iskola, vallási intézmények, „javítóintézetek” ) és ha ekkor eredménytelen lenne, akkor fölnőtt korban is ( enyhébb esetben népbutító média, vallási intézmények, súlyosabb esetben börtönök , koncentrációs táborok „segítségével” ) „kiverik” belőle… Hiába, az emberiség nem fejlődik túl gyorsan, a magyarok meg inkább negatív irányba fejlődve rontják az átlagot…

  • Eleftheria!
    A magam részéről a cikk minden sorával egyetértek, tehát vitázni sem akarok felette. Ameddig a kritika, és a vita nem mindíg azonos addig szabadjon külön választanom. Ettől függetlenül elnézést, ha kissé erősre sikerült a jelző fentebb. A vitáknak és ellenvéleménynek természetszerűleg mindenkor megvan a létjoga,intelligens társadalmakban. Ami a fenti témát illeti, nem csoda ha érzelmekkel fűtött és néha az elragadtatás hangját szólaltatja meg. Hiszen Szülöhazánk sajnálatosan keserves állapotát tárgyalja amelynek fájdalma mindnyájunkban jelen van, de hatványozottabban ad hangot egy történelmi esemény megemlékezésén.

  • Fenyvesi Glória 2,29 !

    No persze, ahogy kegyed mondja és nevezi [csúsztatja] az „osztrák… monarchia” sem csupán osztrák volt, hanem Osztrák-Magyar, vagyis és minden esetre közös hadügy, pénzügy és persze külügymisztériummal, mely utóbbi hivatalt éppenséggel -mit ad Isten – magyar hivatalnok látott el akkor is amikor ez a monarchia hadat üzent a „kutya Szerbiának”, olyannyira, hogy egy addig nem is látott világégés következett belőle.
    Aztán már meg annyira magunkra maradtunk, hogy a nagy magányunkban belekapaszkodtunk a világtörténelem addig legnagyobb és legőrültebb (osztrák-német) gazemberébe, hogy a korábbi (az általunk kirobbantott) I. Világháborúban elvesztett területeinket általa remélve vissza – legalább egy kis időre – újra elfoglalhassuk. Na persze végül is ez a fajta sajátos magányunk egy még újabb és még szörnyűbb világháborúba torkollott, ahol ráadásul a szánt szándékkal és állami közreműködéssel legyilkolt honfitársainkkal együtt, a front vágóhídjára még darálthúsnak odadobott, odavesztett magyarok összlétszáma meghaladta az egymillió főt is.
    Glória ! Ha maga ezeket a tényeket nem ismeri jobb ha meg se szólal, ha pedig tudva-tudvást mégis állítja a magyar magányból fakadó hősiesség diadalát, akkor meg úgy hazudik, mint az a nagy példaképe Orbán Vezér… Mert az is tud ám hazudozni, de legalább oly átlátszóan, mint kiskegyed…
    Jaj, bocs most én is hazudtam, amikor nagy példaképet említettem, hisz ez az … alak van vagy úgy 161 cm nagyságú… Ő csak hazug pávatáncosnak nagy, de abban kiemelkedő, mint azt már nyilvánosan maga is nem egyszer megvallotta.

    .

  • Dubois 4,34 !

    Hát igen, valahol a háttérből az a bizonyos „nemes” nagybirtokos osztály volt az események mozgató rugója, mint a magát „Szentistváni örökség egyedül jogos örökösének” valló uralkodó osztály. Ezért kellett még gróf Károlyi Mihálynak is a többi törzsökös nagyúr által kárhozatra ítéltetett magyarok panteonjába visszavonulnia. Sőt ezért kellett az emlékművét rohammunkában egy éjszaka lefolyása alatt a földbe tiporni… Mert Ő inkább komolyan vette ’48 jobbágy és föld-felszabadító eszmeiségének örökségét, mint a Szentkorona hitbizományát, melynek megőrzése valójában a Horthy rendszer igazi és végső célja volt.
    Ezzel összfüggésben, még egy megjegyzés a kommentedhez. 1945-ben Magyarországon igaz, a szovjet hadsereggel a háttérben, de hatalmas, addig soha nem látott földosztás zajlott le a nagybirtok kárára, a kisgazdaságok javára. Mi volt ez más, ha nem az 1848-as Forradalom és Szabadságharc szellemében történt valódi forradalmi lépés és forradalmian rendszerváltó, történelmi esemény? Az ezer esztendős igazságtalanság [talán legvégső – bár Orbanisztánban már ez sem biztos] felszámolása.

    Akkor abban az időben született a Köztársasági induló, ezt lehetett lépten-nyomon hallani az utcákon:

    „Elnyomás, szolgasors,
    Ez volt a rend ezer évig.
    Senyvedt a nép,
    senyvedt egyedül”

    Dologtalan éj volt az ország,
    Míg a nép hordta a terheket,
    A múltba néző csupa sebet lát”…
    ……………….a könnyeket…(többre nem nagyon emlékszem)

    .

  • Fenyvesi Glória

    Nos, az ilyen az igazi hazaszeretet,és az ehhez hasonlók:

    https://www.youtube.com/watch?v=W4hpWSzy_bQ

  • Fenyvesi Glória

    Le51el!
    És ön hány bites agyú?
    Élvezi a sértegetést?
    Csupán azért teszi,mert én szeretem a Hazámat, és a népemet?
    Ön mit,melyiket szereti?

  • Eleftheria

    Zavaró a fejtegetéseidben, hogy összemosod a kiegyezés(1867)előtti és az azt követő Monarchiát.
    A legfejlettebb demokráciában is lehet találni hiányosságokat. Ezért az egyes országokat és korszakokat csak más országokkal, illetve korszakokkal összevetve lehet korrekten minősíteni. Pl. a kiegyezés utáni Monarchiában fejlettebb volt a demokrácia, mint az utód államokban.

  • jani:

    Az 1867 és 1918 közötti Monarchia is a KORABELI Európa országaihoz képest is elmaradott volt, tengernyi etnikai és szociális feszültséggel terhelve, amelyek torz politikai társadalmi szerkezetéből adódtak. Mindezek az első világégés kataklizmájában csúcsosodtak ki. Amely oldalaktól függetlenül egy mocskos nép és ember-ellenes, burzsuj háború volt, DE mindez nem jelenti azt, hogy az egészet az antantra ( meg a belső bomlasztó erőknek titulált háborúellenesekre – ugyanis az antant országokban is, főleg a baloldalon, sokan ellenezték a háborút ) lehetne fogni. Az utódállamokat illetően, a Monarchia pedig csak a későbbi fasizmushoz, nácizmushoz képest volt mondjuk úgy, emberibb. Azért az Osztrák, Csehszlovák – vagy a rövid életű 1918-20 közötti Magyar – Köztársaságnál, ne mondjuk már hogy a Monarchia demokratikusabb volt… De persze teljesen természetes a mai ultrareakciós Magyarországon ezeknek az időszakoknak a megszépítése; ez a társadalom nagyrészt a mai napig is ( végig az azóta eltelt évszázadban ) ugyanolyan primitív, korlátolt, erőszakos és embertelen mint akkoriban.

  • Nos Glória, nekem úgy tűnik (és miért ne tűnhetne úgy?) hogy az ön népe és haza iránti szeretete erős versenyben áll a nemzeti színű zászlóba burkolódzó, kokárdával díszített tolvaj, hazug banda, és annak vezére (a magyar történelem eddigi leggyávább, leghazugabb, legzsiványabb miniszterelnöke) iránti szeretetével.
    .
    Ez, akár a saját magánügye is lehetne, de amilyen stílusban ön sértegeti az önnel nem egy nézeten lévőket, bár valóban felszínes öröm magát sértegetni, de felmentésemet is maga adja a saját stílusával.