Tisztelettel, térden állva, ha kell, sírva kérem Magyarország minden rendbéli és felekezetű, nyilvános tájékoztatással foglalkozó aktorát: ne keverjék a BEFEKTETÉST a BETÉTTEL!

Nem stiláris különbség van ugyanis a két fogalom között, hanem nagyon is lényegi.

Mindez azért lett ismét jelentőssé, mert néhány napon belül két brókercég – értékpapír-kereskedelemmel foglalkozó vállalkozás – ment csődbe, orbitális (100 milliárdos nagyságrendű) hiányokat hagyva hátra. Hogy hová lett ez a töméntelen pénz, azt a nyomozó hatóság dolga lesz kideríteni, a bíróságé meg a felelősöket elítélni.

Hanem sok ezer ember – na jó, „kisember” – pénze vált köddé, és egyelőre nem tudni pontosan, hogy milyen arányban tud jótállni a beva (befektetés-védelmi alap), ami éppen az ilyen esetekre létrehozott biztosítás-féle. De az már sejthető, hogy az alap pénze nem lesz elegendő, követelik is erősen a károsultak, hogy álljon jót „a kormány”, „az állam” – holott sem a kormánynak, sem az államnak nincs pénze. Egyetlen fillérje sincs. Csak azzal a közös pénzzel gazdálkodik, amit mi, mindannyian befizetünk szja, áfa, meg ezernyi más adó, illeték formájában. Abból a célból, hogy ebből a közös pénzből fizessük a közösségi szolgáltatásokat – oktatást, egészségügyet, hon- és rendvédelmet stb. Minden fillér amit „adósságrendezésre”, „devizások megsegítésére” meg hasonlókra fordítunk, ezektől a fontos területektől von el pénzt. Nem lehet tehát egyszerre azon siránkozni, hogy milyen alacsonyak a bérek a közszolgálatban, és egyben azt követelni, hogy fizesse meg a közösség a magánemberek elbukott kockázatát.

Mert a brókercégekhez beadott pénzeknél ez a lényeg: valamilyen nagyobb haszon reményében XY. a megtakarított pénzét nem bankbetétbe tette, hanem értékpapírt vásárolt belőle. Akkor is, ha nem is tudott erről. Sőt, van egy olyan gyanúm, hogy éppen ez az általános tájékozatlanság tette lehetővé a brókercégek számára, hogy össze-vissza pörgessék az ügyfélszámlákat a nyilvánvalóvá vált következményekkel. Vagyis a pénz eltűnésével. Még az is lehet egyébként, hogy e cégek vezetői, munkatársai a fizetésükön, jutalékukon kívül nem részeltek ebből a pénzből. Csak rossz lóra tettek, rossz részvényekbe, kötvényekbe fektették ügyfeleik pénzét.

A pénzükért sorállók között készített könnyes riportok meg többnyire arról szólnak, hogy XY „betette a pénzét” a cégbe, mert nagyobb „kamatot” lehetett itt kapni, mint egy banknál. Apró részlet, hogy ezek a százalékok nem kamatok, hanem hozamok voltak, és mértéküket az adott brókercég korábbi hozamteljesítménye után határozták meg. A baj az, hogy a riporter résztvevően bólogat, ahelyett, hogy megkérdezné: miért tetszett értékpapírt vásárolni? Sanda gyanúm, hogy a legtöbb kérdező sem tudja, mi a különbség egy bankbetét és egy befektetés között.

Előkerült persze egy évtizedes ügy, a BAUMAG ügye is, amely társaságnál sok kisbefektető pénze ragadt be. Ők is kártalanításra számítanak, holott a BAUMAG egyedi szélhámosság volt. A cég ugyanis szövetkezeti formában működött (máig kérdés, hogy volt-e joga erre), és nem BETÉTET gyűjtött magas kamatot ígérve, hanem SZÖVETKEZETI RÉSZJEGYET árusított, tekintélyes osztalékkal kecsegtetve. Már annak gyanúsnak kellett volna lennie a sok vásárlónak, hogy a társaságnál szinte a nullára esett a korábbi építőipari tevékenység, csaknem teljesen a „pénzügyi teljesítményre” fókuszált. Bekövetkezett, ami várható volt: érdemi, nyereséget hozó tevékenység nélkül tönkrement a társaság, és ezzel tulajdonosai elvesztették résztulajdonuk értékét. Vagyis a szövetkezeti részjegyeik egy fillért sem érnek.

Nem tudom, mit szólnának a „kártalanításért” követelőzők, ha mondjuk a sarki kisboltos, akinek tönkrement az üzlete, a közös pénzből szeretné visszakapni a befektetését, arra hivatkozva, hogy ő azért vett pultot, pénztárgépet, árukészletet, mert azt remélte, haszonnal működtetheti.

Nagy kár már az is, hogy sok ezren elvesztették a pénzüket. Ennél már csak az a nagyobb kár, hogy – sajnos a média túlnyomó többségének megerősítése mellett – a gazdaság egy fontos szegmense, a pénzügyi terület veszti el a hitelét. Márpedig csaknem 180 éve három kötetben is kifejtette a legnagyobb magyar, Széchenyi István, hogy működő pénzügyi rendszer nélkül nincs működő gazdaság sem. Működő gazdaság nélkül pedig nincs munka, jövedelem, megélhetés.