A reggeli un. büféreggeli, minden, ami szem s száj ingere. A rutinosabbja többször fordult, az első bálozók megpakolták a tányérjukat, majd a halom egy részét decensen felszedegették az abroszról.

Irány a termálfürdő – mert az is van ám! Szép nagy komplexum, különböző hőfokú benti és kinti medencékkel, masszázzsal, szaunával, orvosi kezeléssel stb.(akadtak bentlakók bőven).

Mondom Doreminek: wazze, ha ez a kinti medence…azután látom, a csajszi nem igazán mozdul. Megnyugodtam.

Volt sárga fürdő, zöld fürdő – momentán felújítás alatt –  gyógyrészlegben iszapfürdő, paraffinfürdő, gyógymasszázs stb. Kaptál egy karkötőt, ez nyitotta a szekrényedet, egy lepedőt, meg egy kotonsapkát. Mutattam tar fejemet, hogy esetleg mégse, de nem volt kegyelem. Hát én feltettem, olyan barettformán. Kb. úgy néztem ki benne, mint egy kissé egzaltált francia szakács. A medence nagyon rafinált kiképzésű volt: a sportosabbak – mondjuk, a java hozzám hasonló kriptaszökevény volt – hosszában úsztak – már, ha a csikóhal tartásban való evickélést úszásnak lehet nevezni – a többiek meg vadásztak. Ugyanis a falakba épített fúvókákból általam fel nem ismert rendszerben gerincmasszázs tangentor, záróizmot masszírozó felbugyogás, válladat megroggyantó vízesés és két sarokban amolyan jakuzzi működött, két-két fő befogadóképességgel.

A vadászat arról szólt, hogy igyekezted becserkészni valamelyik vízi megoldást, persze, úgy téve, mintha eszed ágában se lenne stratégiai pozíciót elfoglalni. A kevésbé gátlásosak egyszerűen beálltak a jakuzzi öblébe, vagy bárhova, és várták a történést.  Javukra legyen mondva, két forduló után általában önként feladták az elfoglalt pozíciójukat. A fürdőjegyet vásároltaknak egy óra volt a norma – mondjuk, sokkal többet nem is bírtam volna ki – az unalomtól. Finom meleg a víz, zöld az erdő, kék az ég, na és? Az öltözőben viszont majdnem elröhögtem magam: naná, hogy a mellettem lévő szekrény gazdája is akkor kívánt felöltözni! Én meg, el kívánván kerülni a segg a segghez c. össznépi játékot, hát az öltözőpad mellé szorulva – amit a játszótárs magától értetődő természetességgel elfoglalt – fél lábon táncoltam végig a gatya-nadrág-zokni-cipőhúzás koreográfiáját.

Jöhet a jól megérdemelt sör! A bejárat melletti cukrászdában – a már megszokott módon – csinos, mosolygós, természetesen angolul beszélő pincércsaj, és természetesen csapolt sör, meg cafe latte.

Nos, kétségtelen, a bagoly is nagyon figyelemre méltó volt…

Irány a várkastély.  A parkolóban elfelejtettem megnézni, mennyi az annyi, hát, meg is szívtam, 5€-ért forrósította a bádogot a nap. A fürdőnél 80cent volt egy óra parkolás díja. Cserébe viszont felfedeztük, hogy a nyári időkre szánva, a várkastély melletti völgyben ott egy strandkomplexum, berendezve családos elfoglaltságra és rengeteg büféházikóval, nehogy a derék szlovák apuka sokáig álljon sorba a jól megérdemelt söréért. Ezekből a házikókból kilencet számoltam meg, plusz hátrébb egy tornácos éttermet.

A várkastélyban megint a szenior-kedvezmény – már kezdtem megszokni. Siessünk, még utolérjük a csoportot, mert csak vezetéssel lehet a várat látogatni. Siettünk, de az ajtó már zárva. Egy jóakaratú helyi ember kárörvendve mondja, hogy a következő túra egy óra múlva indul. Nobozmeg. Ámde sietve jövel a kasszás néni, kikulcsolja az ajtót, és közli, a harmadik emeleten utolérjük a csoportot, hajrá, jó szórakozást! Namost, ezek nem lakótelepi emeletek voltak. Mire felértünk, már a fülemen is megpróbáltam levegőt venni, és a pólóm sötétlett az izzadságtól. Megérte.

Pállfy gróf szarkofágja. Felirata: SZAVAD AZ IGAZSÁG

Csoda dolgok voltak azokban a termekben. Persze, a legtöbbje ilyen-olyan összerablott cucc, meg családi örökség – mint mondtam, a Csákok, a Pálffyak, de még valamelyik cseh király is beleadott a dessign-be – de kétségtelenül lenyűgöző volt. És rohadt magas, mert hát, még két emeletet másztunk meg, és egy másik szárnyat, meg a lakótornyot, meg a kápolnát, meg a nagy gyűléstermet, meg a franc tudja még mit, de, hogy nem vízszintesen közlekedtünk egyikből a másikba, az tuti. Mikor végre már lefelé mentünk, akkor meg tovább, le, a föld alá, egy természetes, termálvíz vájta barlangba, amit a mai napig nem térképeztek fel, inkább bebetonozták az oldalfolyosókat.

Végre az udvaron. Erre mondja Doremi, hogy oda még nézzünk be. Hova? Oda. Az az oda Európa legnagyobb kínzóeszköz kiállítása volt, a megfelelő módszertani ábrákkal kiegészítve: hogy kell a delikvenst szakszerűen kerékbe törni, karóba húzni, keresztre feszíteni, hogy’ is kell használni a vasszűzet, a spanyolcsizmát, a különféle fojtóeszközöket, meg milyen praktikus is a vasálarc. Lenyűgöző volt, az embernek kedve támadt volna egyet s mást kipróbálni – persze, máson.

A vasszűz

A szöges trón – nem valami kényelmes

Kínpad

 És most? És most ugorjunk át Trencsénbe. Átugrottunk. Csinos kis város, a közepén – és magasban – naná, hogy ott a várkastély.

Doremi megnyugtatott: oda már nem akar felvonszolni (gondolom, belátta, hogy a kínzóeszközök bemutatója után ez már sok lenne nekem). A recepciós kiscsaj később megvigasztalt: a trencséni vár eléggé light a Pálffyakéhoz képest, nem hagytunk ki semmit. Persze, valahol félúton azért akadt egy templom, amit azért meg kellett nézni. Naná, megint lépcsők. A templom előtt egy asszony sepregeti csinos halomba az apró bazaltzúzalékot – arrafelé nem használnak semmi kemikáliás síkosság mentesítőt, ezt szórják ki, amikor elkopik a hó, akkurátusan összeseprik, megy újra felhasználásra a depóba – két társa meg sörösüveggel a kezében együtt érzően és igen segítőkészen nézi.  Kérdem egyiküket, hogy nyitva-van-e a templom? Mondja, nyitva hát. Be szabad-e kukkantani? Tessék csak.  Hanem az asszony mondja, hogy hát ő bezárta, és a kulcs ott van a – szóval, valahol. A derék atyafi önfeláldozóan lerakta a sörösüveget, elloholt valahová a kulcsért, és beengedte Doremit a templomba. Én addig fényképeztem a trencséni háztetőket.

Ez itt, kérem, a zsinagóga. Szombaton naná, hogy zárva van!

Ezek itt, kérem szépen, vagyunk mi. Fogalmam sincs, hogy a mellettünk lévő kútból miért egy halászhálót húz ki a pasas – láthatóan mélyről jöhetett, mert határozottan légszomjról tanúskodik az arca – és, hogy miért van cilinder a fején? Lehet, hogy ez trencséni halászviselet?