Minden elismerésem azoké, akik odamentek a Múzeum-kerthez, nekem is ez lett volna az ötletem, de én nem húsz emberre gondoltam, hanem mondjuk a délutáni tüntetés résztvevőinek létszámára.
Húsz emberrel könnyen elbánnak Orbán hívei, húszezerrel már azért elbajlódhattak volna kicsit, tán a hangjuk is erősebben szólt volna.
Na mindegy, mondom én könnyen, merthogy nem engem rugdaltak a földön a magyar kultúrfölény birtokosai, mint azt az ötvenkilós kis nőt, akinek véleményét képtelenek voltak elviselni, mint ahogy magát azt a szomorú tényt is, hogy más vélemény is létezik mint az övék.
Mindenesetre a javán túljutottunk, a Kossuth téri tüntetéshez nem fűzök sok reményt, de persze nem lenne baj, ha tévednék.

Picigeci a Nemzeti Múzeum előtt mondta a magáét, mondta a gyönyörű szóvirágokat, játszott hívei nacionalizmusának húrjain, eljutott a sovinizmus magasságaiba is, megmutatta az ellenséget, akik a pénzt kiviszik az országból, biztatta nyáját, hogy most jön éppen az aranykor.
Muszkázott is egyet, hadd örüljön Merkel, labancozott is. és egy percig nem zavarta, hogy a labancok is magyarok voltak, úgysem emlékszik már arra senki…
Az meg egyenesen nevetséges, ha valaki kioktat bennünket a szabadság tárgyköréből, hisz ki értene ehhez jobban nálunk, akik történelmünk utolsó ötszáz évében egy napra nem voltunk szabadok, nem igaz?
A magyar név megint szép lesz, éljen a magyar szabadság, éljen a haza.
Mégegyszer mondom: Éljen a haza!
Előtte Tarlós mondott valamit, azok között, akik egyetlen mondatára is emlékeznek, kisorsolok egy hangszórót.
A műsor remek volt, Keresztes Ildikó remekül hozta az elnyomatás éveinek rondaságát, a táncosok esernyője hol működött, hol nem, de a kicsik aranyosak voltak, habár a reformkor nem helyeselte volna, ha a korabeli lányok alsószoknyában táncolnak – de ne legyünk akadékoskodók.

A tömegben feltűntek lengyel zászlók is, gondolom, tavalyról maradtak, itt volt mind a dwa bratanki, már ha lengyelek voltak egyáltalán, akik a zászlórudakat markolászták.
A rajongók Viktoroztak, ha feltünt egy ellentöntető, olyankor a szájukon át szartak, élő bizonyságaként annak, hogy a hülyeség határtalan, hiszen aki nem spekulál el azon, hogy a misét az celebrálja, aki lelopta az oltárról a monstranciát, annak túl sok esze nemigen lehet.
De hát persze, sokfélék vagyunk, nem szeret mindenki önállóan gondolkodni, sokaknak az ad biztonságot, ha megmondják nekik, hogy mit gondoljanak és mit cselekedjenek.
A kis Génbank ügyes, tudja pontosan kiknek beszél és azok mit akarnak hallani, hát mondja is nekik, ne csalódjanak.
Nem csalódtak.

Délután megtekinthettük a MILLA 5.0 verzióját, a tömeg szép nagy volt, ott lengették a DK zászlait, mégsem szakadt le az ég, a többi pártzászlót nemigen lehetett látni, mert a pártok még nem döntötték el, hogy aki pártelnök, az lehet-e a tagság tömegei is egyszemélyben.
Ez alól kivétel Bokros, aki úgy döntött, hogy ő lesz pártja zászlólobogtató tömege is, és ha minden igaz, a liberálisok is eljöttek, mind a hatan a zászlóikkal.
Remek szónokok voltak, a tömeg pedig ránézésből sokkal vonzóbbnak tűnt, mint a Nemzeti Múzeum előtti  sokaság, itt szép lányokat és asszonyokat is lehetett látni, ott meg Keresztes Ildikó, mint legszebb vezette harcba a sok kopott mucust.
A koncepció remek volt, most a népszavazás volt a vezérmotívum, amire fel sikerült fűzni a mondandót, persze előtte nem ártott volna elolvasni a törvényt, ha pedig a törvény átírására számítunk, akkor előbb ennek feltételeit kellene talán megteremteni.
Ha felsoroljuk, hogy mi mindent fogunk készíteni a libából, akkor nem árt előtte beszerezni a szép szárnyast.
De határozottan lelkesítő volt a rendezvény, habár én a húsz célt eleinte leredukálnám egyre, oszt megpróbálnám annak megvalósítására biztatni a tömeget.
Szónokból is elég lenne kettő, de az szónok legyen, mert ugye Kossuth sem iskolai dolgozatot olvasott fel Cegléden…
A rendezvény sztárszónokai maradtak a végére – én is így eszem a pörköltet, a legszebb falatokat félreteszem záróakkordnak – szépen beszéltek.
Aki sokat markol, ugye…

A végén a rendezők a MILLA hagyományai szerint elbúcsúztak a tömegtől: menjetek békével!
Ebben is érezni a fejlődést, ma már mégsem azt mondták, hogy menjetek a picsába haza, hanem szálem alejkum.
Nehéz dolgok ezek, mert a szervezők ilyenkor rengeteget dolgoznak, ami derék dolog ugyan, de nem elég.
Jól is kellene dolgozni, ehhez persze ez esetben például pontosan tudni kellene, mifrancot is akarunk elérni az adott tüntetéssel?
Namindegy, túl vagyunk ezen is, Gyurcsány dühös délutánt ígért, de már dühös sem vagyok.
Újratervezés esete forog fenn, azt kell tervezgetni, mit kell tenni, ha a Vezért végérvényesen postázni kell Döblingbe.
Több szót ez a mai nap nem érdemel, szerintem már ez is maga a szószátyár túlzás volt…