Az elmúlt években bizonyára sokan rájöttek arra, hogy az a jó, ha hazánknak a világban több a támogatója, mint a kritikusa. A kormányzati sikerpropaganda ellenére is mind többen látják: Magyarország egyre inkább elszigetelődik a világban. Orbán Viktor azzal érvel, hogy az elmúlt hónapokban is több külföldi vezető politikus járt hazánkban. Ez igaz. Ám a német kancellár asszony és a brit külügyminiszter kivételével mind olyan országból jött, amelyek nem tekinthetők demokratikus jogállamnak, legfeljebb „irányított demokráciának”.

Szerintem a magyarok többsége nem tartja helyesnek, hogy Orbán Viktor 2010 óta nagyobb rokonszenvet mutat Oroszország, Törökország, Azerbajdzsán és más hasonló országok, mint az euro-atlanti közösség tagállamai iránt. Valószínűleg nem osztják a miniszterelnök 2010 nyarán, a nagyköveti értekezleten elhangzott véleményét, miszerint a nyugat hanyatlik és keletről fúj a szél. Talán emlékeznek arra is, hogy 2010 előtt még úgy nyilatkozott, Oroszország felöl a szél soha nem fújt szabadságot. Olyasmit is mondott, hogy nekünk nincs semmi dolgunk az oroszországi despotikus hatalommal. Sokakat meglephetett, hogy egy évvel később a nagyköveti értekezleten Oroszországot már szövetségesünknek nevezte. Azt gondolom, hogy idehaza és külföldön sokan fogadták értetlenül, amikor Orbán Viktor szabadságharcot hirdetett az Európai Unió ellen, beavatkozással, sőt gyarmatosítással vádolta azt a közösséget, amelynek hazánk is tagja. Nyilván nem csak szövetségeseink, de állampolgáraink nagy része is furcsálja, hogy miközben hazánk a NATO által garantált biztonsággal és az Európai Unió sok milliárd eurós pénzügyi támogatásával él, a miniszterelnök az egykori szovjet propagandához hasonlóan vélekedik a nyugati liberális demokráciáról és az orosz, török, azeri illiberális államot dícséri, néha még „mintaállamként” is említi. Az természetes, hogy fontosnak tartja Magyarország szuverenitását, az viszont nem, hogy ezt csak az Egyesült Államoktól és az Európai Uniótól félti, Oroszországtól viszont nem. Sőt, hazánk energiaellátásában még növelni is kívánja Oroszország szerepét.

A keleti-nyitás ugyan eddig közel sem járt olyan eredménnyel, mint amit a kormányfő igért, de nem kifogásolható. Csak emlékeztetőül: a magyar-orosz kapcsolatokat a Horn-kormány és a Medgyessy kabinet építette újra. A Medgyessy-kormány nyitott Kína és néhány más ázsiai ország felé. Ezt a külpolitikát folytatta a Gyurcsány és a Bajnai kormány is. A szocialista kormányok ezeket az országokat fontos gazdasági partnernek tekintették. De nem szövetségesnek, nem példának. Azt sem állították, hogy az illiberális államok versenyképesebbek a nyugati demokráciáknál. Így gondolják ezt az euro-atlanti közösség államai is. Oroszországot nem tekintik ellenségnek, vele együttműködve tartják megoldhatónak az ukrán válságot is. De az bizonyára nekik is feltűnt, hogy Orbán Viktor a közös budapesti sajtóértekezleten vitába szállt Angela Merkellel az illiberális demokrácia kérdésében, ám szó nélkül hagyta azt, hogy Vlagyimir Putyin a közös sajtóértekezleten fegyverletételre és megadásra szólította fel a saját hazájukban az orosz barát szakadárok által körbezárt ukrán katonai alakulatokat.

Szijjártó Péter Moszkvában. Fotó: 444.hu

Több mint fél évszázados gyakorlat, hogy a Külügyminisztérium minden nyáron haza hívja a külföldön működő magyar diplomáciai missziók vezetőit, akik a kormányfőtől és a kormány tagjaitól tájékoztatást kapnak országunk helyzetéről, a kormány céljairól, valamint arról, hogy mit vár tőlük a kormány. A nagyköveti értekezletnek ugyancsak fontos eleme a misszióvezetők visszajelzése arról, hogy az őket fogadó ország vezetői miként vélekednek a magyar bel-és külpolitikáról.

A tavaly nyári nagyköveti értekezleten fejtette ki Orbán Viktor az illiberális államról vallott nézeteit és azt is, hogy szakítanunk kell az értékalapú külpolitikával, amit szerinte „az okos országok találtak ki a félnótás országok számára”. A mostani értekezleten az újdonság az volt, hogy „el kell engednünk a politikai korrektség dogmáját”, mivel a magyar ember „természeténél fogva politikailag inkorrekt”. Ugyancsak meglepő volt a miniszterelnöknek az a kijelentése, hogy nincs szükség az ”elit tudásra”, a hagyományos ismeretekre, az elemzésekre, „üzleti tudásra” van szükség. Megjegyzem: a rendszerváltás óta, a piacgazdasággal összefüggésben eddig is a Külügyminisztérium legfontosabb feladatai közé tartozott a gazdasági diplomácia, de emellett, sőt ennek sikere érdekében szükség van a hagyományos diplomáciára is.

A 2010-es kormányváltás óta a Külügyminisztérium vezetése és a diplomaták nagy része kicserélődött. Ez persze együtt járt a szakmai ismeretek, a tapasztalatok és a külföldi személyes kapcsolatok jelentős csökkenésével. Ugyanakkor valószínűleg megkönnyítette a külügyi apparátus számára a korábbi években megszokott értékrenden és munkamódszereken történő túllépést. Azt persze a külügyi munkában eltöltött negyven év tapasztalataival sem tudom, hogy mit lehet kezdeni a kizárólag érdek alapú és semmiféle értékrendhez nem ragaszkodó, a liberális demokráciát és a politikai korrektséget elvető, a mélyebb szakmai ismereteket és elemzőkészséget „üzletkötői dörzsöltséggel” helyettesítő irányvonallal.

A mostani nagyköveti értekezlettől sokan irányváltást reméltek a külpolitikában. Azért mert észlelték kedvezőtlenné vált megítélésünket és azt, hogy az elmúlt közel öt év alatt a magyar külpolitika egyre kevésbé szolgálta nemzeti érdekeinket. Ám akik a nemzeti érdekeknek megfelelő fordulatot akarnak, azok nyilván nem ezekre a kijelentésekre vártak. Ezek a tételek a korábban meghirdetett pávatánccal, a hintapolitikával együtt tovább fogják csökkenteni szövetségeseink körében a Magyarország iránti bizalmat.
Az utóbbi hetekben a magyar külpolitika kudarcait látva többen is megfogalmazták Szijjártó Péter lemondásának vagy leváltásának szükségességét. Ez az igény a jelenlegi kormányzati viszonyok megértésének hiányát jelzi. Miért mondana le Szijjártó Péter, vagy miért váltaná le őt a kormányfő, akinek elképzeléseit maradéktalanul végrehajtja. Gondolhatja-e bárki, hogy egy másik külügyminiszterrel bármilyen lényegi változás következne be a magyar külpolitikában? Erre esélyt csak egy teljes kormányváltás teremtene. Ezt kell majd a választóknak mérlegelniük, amikor arról döntenek, hogy melyik pártra, pártokra szavazzanak.

Kovács László
korábbi külügyminiszter,
az MSZP külügyi kabinetjének vezetője.