Zajlik a nemzeti amortizáció. Egy ideje zajlik. Mint a folyók jege. Az olykor beretvaéles szilánkok leborotválnak egy-egy darabot a még egyáltalán megmozdítható lakossági mezőnyből. Az így leválók aztán szépen otthon maradnak. Esetleg, lendületet véve, elhagyják az országot.

A hátrahagyott nemzeti latrinában aztán egyre mélyebbre kapálódznak azok, akik egyre újabb vezéreket akarnak maguk felett tudni. Ebből a szempontból, amióta a választások előtt az ellenzék is a vezérelvűség felé tett lépéseket, szinte alig van különbség a politikában egyre jobban füstölgő pártromok között. Ahogy a romokra mindenáron valamilyen zászlót kitűzni akaró gerillaharcosai között. Akik olykor megállnak valamelyik kiszögellésen, jót röhögnek a lemaradókon, és a nagy neheze maguk köré gyűjtött, egyre kisebb tömegnek igyekeznek elmagyarázni: ők minden titkok tudói. De legalább is ismerik azt, aki látta már fényképen az illetőt. Kit? Hát azt, aki mindent tud. Illetve mindenről, bármiről tud megfellebbezhetetlennek tűnő véleményt mondani.

Az amortizáció folyamata nyilvánvalóan a hatalomhoz közel ülő fröcsögőket éri el később. De a sümegi békemenet, vagy ahogy találóan olvastam a neten, békecsosz, mutatta a hatalmi villanófénybe került többi szervezetet is utolérte. Pár százan jelentek meg a luciferi áthallásokkal meghirdetett monstre gyűlésre. Lehet, hogy amennyiben nem fényt hordozóknak titulálva, hanem egy világító nyulat felmutatva hirdetik meg a gyűlést, akkor többen érkeznek oda. Azt a kevés, GMO elleni tüntetőt meg majd csak kiutálják ebben az esetben. Sőt! Világító nyúllal egybekötött autószalont kellett volna hirdetni. Akkor még a megjelent luxuskocsi is belefért volna a műsorba. Elkerülhetővé téve, hogy a keményen dolgozó kisemberekért harcolva dübörgő CÖF magyarázkodni legyen kénytelen. Habár ők nem magyarázkodnak. Ők kinyilatkoztatnak. Ahogy Bayer Zsolt megmondta ismét a frankót a sajtó munkatársairól. Példaképül állítva Szijjártó Pétert, mint a család által támogatott legkisebb fiút. Az országban nyomorgó, család által, forráshiány miatt nem támogatott fiúk és lányok meg vessenek magukra. Keresztet. Legfeljebb.

Szóval. Mégis inkább egy világító nyúl kellett volna. Esetleg világító ló. Vagy vérnyúl. Világító lószerszámmal. Ebben az esetben, mit mondjunk, akár már ötszázan is elmentek volna talán Sümegre. Meghallgatni az aktuálisan szolgálatba eresztett instant békemenetet. Amit az eljövendő tapolcai szavazás alkalmából rántottak össze. Lélektani támaszt adva az áprilisi pszicho-drámához. Amely az ötös számú nemzeti párttagkönyv tulaja szerint kell a Fidesz-KDNP számára. Mármint a győzelem. Mármint lélektanilag. Ebben aztán mind a négyszáz megjelent alighanem egyetértett a felszólalóval. Azt követen pedig talán elment a legközelebbi kocsmába. Ahol lehet, hogy még aznap este lelkesen szidta annak az összes felmenőjét, aki elrendelte a vasárnapi zárva tartást. Különösen, ha esetleg valamelyik csemetéje abból próbálta meg a saját tanulását finanszírozni, hogy hétvégén munkát vállalt.

Mert a békemenetes gyurcsányozás tárgya messze van. A munkanélküliség, a megbélyegző közmunka, a gyerek továbbtanulásának támogathatatlansága meg a családok küszöbeinél. Talán a világító lóhere nyúlszerszáma helyett egy kis napidíjat kellett volna inkább kilátásba helyeznie a messziről Sümegre csoszogóknak. Ha már olyan viszonyokat teremtett az orbanizmus, amiben egy vekni kenyérrel is korrumpálhatóak a kisemmizett tömegek. Amelynek tagjait a legkülönbözőbb szólamokkal igyekeznek egymásnak ugrasztani az ebben cirkuszt, a megosztásban pedig a hatalmuk biztosítékát látó politikai szemetek.