Stefan Stefanovics a kutyákkal, erdőileg. Mert az van neki a közelben. Akác, némi fenyővel elegyes, a szélibe némi tölgyes, nyáras, de azért mégiscsak erdő. A kutyák meg kettő. Egy a Rumli, a nagy mafla, az identitást tévesztett – ugyanis ujfunlandi létére utálja a vizet, legalábbis azt, ami a slagból frecskendül reája – meg a szomszéd keveréke, a Picó, akinek a súlypontemelkedése a NHL bármelyik zsákoló bubusáét meghaladja, lévén, mikor Rumlival Stefan Stefanovics kivonul kutyasétálni, ő a kapujukmegett min. 100 cm-re ugrik fel helyből, annyira örül Stefan Stefanovicséknak, mert tudja, hogy árkon-bokron következik.

Fifi a téli hónapokban Stefan Stefanovics élete jobbik felénél, Doreminél wellness programon van, így ő nem képezte csatangolás tárgyát. Mármint, a Fifi. Mert ő az Ő.

Naszóval. Bandukolának édes hármasban a dimbek-dombok közt – nem tudom, megfigyelték-e, nyájas olvasók, hogy a természet millen rendszerető: egy dimb után mindig egy domb jön, soha nincs keveredés, hogy most akkor: dimb-dimb, utána egy domb! Nem, kérem, dimb, aztán domb, ahogy annak rendje van! Mondjuk, Stefan Stefanovicsék felé ekkicsit a hepe-hupás út tárgyában is összekuszálódtak a dolgok, mert nagy általánosságban két hepe után jön egy hupa, de hát, ez már önkormányzati téma.

Szó nem felejtvén, bandukolának, mikor is az ösvényen, úgy 25 méterre tőlük, balról kivált az erdőből egy őzsuta. Kisvártatva utána két ünő. Egy szökkenéssel leküzdik a nyílt terepet, és eltűnnek az ösvény túlsó felén, az erdőben. Stefan Stefanovicsnak teccett. Annyira gyorsan történt, hogy a két eb nem is reagált rá.

Nadeaztán! Haladának tovább úgy 20 métert, mikor mesmeg 25 méterre előttük – hogy ezek az erdei vadak, hogy’ ki tudják mérni! – kikocog a surjánok közül 10 azaz tíz darab vaddisznó. Ennyi már egy csinos kis konda. Elől, falkasorrendben a vezér, egy jó kinézésű kan, utána az alfa hím, majd 6 db. tavaszi születési vadgyesznó – a malacnál már idősebbek, sörénnyel, bojttal a farkuk végén, ahogy kell, csak még kicsit satnyábbak, mint az öregek – utoljára meg a két koca. Semmi kapkodás, semmi rohanás, csak nyugi van, nekik zöld a lámpa.

Stefan Stefanovics meg ledermede. Ugyebár, az ember olvasott már Zrinyiről, Szt. Imréről, a legszebb, és legokosabb beagle kutyáját, Waczakot is egy vaddisznó sebezte halálra, hát leginkább mohos fatörzsnek álcázta volna magát, csak éppen azt nem tudta hirtelen, merre van észak. Persze, csak azért kellett volna tudnia, hogy oldalhelyesen legyen mohos. De nem kellett aggódnia, a vaddisznók rá se hederítettek. Picó, ahogy elnézte, amúgy is kellően be volt szarva a sokadalom láttán, Rumli meg ugyan elkocogott a nyiladékig, hogy na, most akkor ő hősiesen teljesíti bodyguard kötelességét, de szemlátomást boldogan nyargalt vissza, amikor Stefan Stefanovics lábhoz füttyentette. Érthető. Sok vaddisznó ujfunlandit győz.

Azért némiképp óvatosan haladtak tovább az ösvényen. Ki tudja, mely vadak rejtekeznek még az erdőben? Pl. medve, amiről a lovagi próba jutott Stefan Stefanovics eszébe, mi szerint a jelöltnek először meg kellett – khm – …nia egy apácát, utána meg kezet kellett fognia egy medvével. A próbatételről kicsit ziláltan visszatérő jelölt meg összetévesztette a sorrendet…

Stefan Stefanovicséknál ráadásul apáca is csak a faluban van.