Érdekes ez a rokonság-dolog.

Azt mondják az okosok, hogy a barátaidat megválogathatod, a rokonaidat nem.

Erre ezer és ezer ember fog boldogan bólogatni, merthogy nagy igazságot fogalmazott meg a veretes közhely kiötlője, felmentést keresve valószínűleg valamilyen nagy égése alkalmából
Például, amikor a nagybácsi fényes nappal belekakilt a Fő tér szökőkútjának medencéjébe, miközben érzelmes dalokat zengett a kút közepén álló, dúskeblű bronz-sellőnek, majd a rendőrtől elkérte a jegyzetfüzetét, és dúltan hiányolta a lapokról a perforációt…

Nemzetek esetében még nehezebb a rokonság kérdése, mert sokszor még a testvérnépek is összeverekednek, mint most legutóbb a kisoroszok a nagyoroszokkal, még szerencse, hogy a fehéroroszok nem szálltak be a balhéba.

Aztán itt voltak a délszláv államok, azok is testvérnépei egymásnak, mégis irtották egymást, de értek is el eredményt!
Miközben annakelőtte fél évszázadon át a nemzetközi közösség nagytekintélyű tagjai voltak az el nem kötelezett Jugoszlávia néven, ma egy sor kis és törpeállam kuncsorog a nagyhatalmak kegyeiért.

Bizton állíthatjuk, hogy a délszláv népek célt értek, csak éppen nem a saját céljukat.

Mi azért jobban jártunk, mert a székelyek eddig még nem üzentek hadat Magyarországnak, aminek az lehet az oka, hogy a szponzort a legritkábban verik agyon, de ami késik, nem múlik.

Viszont ameddig meg nem tudtuk, hogy származásunkat tekintve parthusok vagyunk, addig egyesek reánktolták a halszagú finnekkel való rokonság rút vádját, sőt, magyarázatát is adták, hogy mi miért a Kárpát-medencébe telepedtünk.

Állítólag Levédiában állt egy útkereszteződésnél a jelzőtábla, melyen az egyik nyílra az volt írva, hogy Jólét.

Aki tudott olvasni, azon az úton indult, és Finnországba ért, a többi a Kárpát-medence felé tartott.

Most valószínűleg új elmélettel kell megbarátkoznunk, új rokonaink támadtak Kazahsztánban.

A vezér Kazahsztánba látogatott, és igazított kicsinyt a múlton s jövendőn, kinyilatkoztatva a tutifrankót:

„“Nagyon nagy örömmel érkeztünk Kazahsztánba. Az EU-ban politikai értelemben véve egyenrangú félként kezelnek minket. Ám a származásunk alapján mégiscsak idegenek vagyunk ott, ha Brüsszelbe utazunk. Ott ugyanis nincsenek rokonaink. Ám, ha idejövünk, Kazahsztánban vannak rokonaink. Ez igencsak furcsa érzés, de az embernek keletre kell utaznia, ha otthon akarja magát érezni. Azért a magyar küldöttségek mindig nagy örömmel utaznak ide, önökhöz.”

Nagy öröm rokont találni, felér vele, mintha tömött pénztárcát találtunk volna az utcán.

Persze nekem azért kis csalódást is jelent, mert idáig azt hittem, hogy a kazárokkal keveredtünk és közösen ettük a pászkát – mégiscsak más, ha majd rokonnak kell inni adnunk, ha fogytán a víz, de ebbe még beletörődtem volna.

Az viszont megrázó volt, mikor rá kellett ébrednem, hogy a Szeretvetisztelt Génkészlet kazah származású.

Minden eddigi hír arról szólt, hogy ő inkább Indiában keresgélheti a gyökereit, mintha sudra ősökkel rendelkezett volna, de hát az ő rokonsága, ő tudja…

Hogy lehetnek kint rokonai, azt nem zártam ki, a kedves papa állítólag Tengizben vagy Orenburgban mérgezte az ottani kollektívát a Vegyépszer zászlaja alatt, erről hallott esetleg harangozni valamit otthon?

Ki tudja…

Egyébként is, mindig volt egy gyanúm, hogy az Orbán család otthon ül a konyhaasztal körül, és eldönti a világ dolgait.

Győző bácsi a keleti nyitást favorizálja – tudod fiam, mit össze lehetett ott seftelni?

Onnan hoztam neked a balalajkát meg a szopornyicát, vagy mit…
A Mama iskolaszervezési tanácsokat ad: …és kisfiam engedélyezni kellene a tanerők részére a pajeszhúzásos fegyelmezést, és minden tanárnak hivatali fejesvonalzó használatát!

Mindenesetre belelépünk az Ázsiai Nemzetközi Fejlesztési Bankba, hátha szerencsénk lesz.

Ha meg nem, hát kisnyúl.

Gondolom, ezt a lépést is egyeztettük az Unióval, így majd osztatlan örömöt fog kiváltani az újabb magyar siker.

De az is lehet, hogy megveszik a Quaestor részvényeit, és így betörnek az Unió piacára.

Amerika is boldog lesz, ha megtudja, hogy a paksi fűtőelem-utánpótlást a kazah-magyar nukleáris együttműködés keretében kívánjuk megoldani.

Magyarországnak egykor remek pozíciói voltak a kazah szénhidrogén-mezőkön, a rendszerváltás után első dolgunk volt az MDF, SZDSZ és a Fidesz biztatására kivonulni onnan, a helyünket éppen egy perc alatt töltötték be a multik.

Most visszasompolyognánk, de kicsi a valószínűsége, hogy sikerül, habár az orosz érdek azt kívánja, hogy arrafelé keressük a boldogulásunkat, ha már arrafelé laknak a rokonok, Nurszultan nagybácsi, meg az unokatesók, a három lány: Dariga, Dinara és Alija.

Hát, a fene tudja, nem lenne-e érdemes annak, akinek módja van rá alijázni, a többinek meg csak úgy, simán lepattanni, míg még nyitva a nyugati határ.

Nem sürget a tatár, a fene tudja, hogy a kazah se?