A Húsvét régóta ünnep. A keresztény kultúrkörben Jézusra, és kereszthalálára emlékeznek ekkor. A 2015. évben az időszámítás kedvezményezettjévé vált a Húsvét kapcsán a magában felismert neohorthyzmusában ön-vállveregető kormányzat is. Lévén, hogy a húsvéti ünnepkör idén az április 4.-ét is lefedi. Nem véletlen tehát, hogy különös hangsúlyt igyekeztek helyezni a kormánypárti közleményben az érintett időszak depolitizálására.

A Fidesz ünnepi üdvözlete elég álságosan kéri a pártokat a politika akciók felfüggesztésére. Mely akciók nyilván azok a ténykedések, nyilatkozatok, amelyeket az orbanista párt hangadói annak nyilvánítanak. Mondhatnánk persze, hogy a korrekt viselkedéshez az is hozzá tartozna, hogy a kormányzat oldaláról napokkal korábban tűzszünetet hirdetnek. Egyszerűbbé téve a megszólítottnak azt, hogy ne érezze szükségét a reagálásoknak. De a hatalom környékén korrektséget keresni lehet épp olyan meddő, mint logikát keresni ott, ahol nincs. Ugyanakkor a depolitizálási szándék oka lehet az említett dátumösszeesés is. A Fidesz egykori MSZMP- és KISZ-tagjainak könnyebbé teszi a szembenézést azzal az önmagukkal, amikor április 4.-én süvöltő énekkel és vastapssal ünnepelték, átszellemült arccal azokat, akiket pár évvel később csak megvetéssel képesek emlegetni. Most Horthy-fétisek, és -bálványok előtt leborulva és tisztelegve. Holott Jézus sosem tagadta meg azokat a tanításokat, amelyek tiltották a bálványimádatot. Az élő személy bálványként való imádatát pedig kifejezetten ellenezte. Önmagáét is. Ahogy elítélte a vérengzést is. Így aligha pártolta onnan fentről azokat, akik a nevével visszaélve öltek. A történelemben tízezrek. Százezreket, milliókat.

Április 4. márpedig alkalmasint egy rasszista alapon, a kereszt egy kifacsart formáját zászlóra tűző, és a Vatikánnal is megegyező, gyilkos rezsim által gerjesztett háborúnak is véget vetett hazánkban. A DK közleményével egyet lehet tehát érteni, hogy erre, a háború hazai végére nem csak érmes, de kötelezettség megemlékezni. Nem elfeledkezve természetesen sem a háború, sem az azt követő évek vétlen áldozatairól sem. Akik korántsem azok, akik most a rendszer áldozatainak díszében tetszelegve ünnepeltetik magukat. Sokkal inkább azokra az áldozatokra kell emlékezni, akik talán Istenben sem hittek, de sokkal inkább emberként haltak, mint a mindenkori hatalom fényében sütkérező, de bárkit kiszolgáló tapsoncok. Azok a hamis tanítók, és hamis próféták, akik ellen Jézus is kikelt. Világossá téve, hogy az embernek szóló szeretet megérinti azt, aki érdemes rá, de ez nem megvehető, és nem a ruházatra kitűzött jelvényként viselendő.

Ugyanakkor a Húsvét depolitizálása azért is méltatlan lehet Jézushoz, mert ha valaki, akkor a betlehemi tanító egyike volt a saját korának egyik legnagyobb hatású politikai szereplőinek. Megvalósítva talán az első dokumentált, és igazán kommunisztikus közösséget. Népmozgalomként hirdetve a judaista tanításokat, és a tanítások olyan értelmezését, mely akkor komoly politikai nyilatkozat volt. A korrupt, a hatalmat kiszolgáló papság elítélésével, a vallás napi aprópénzre váltásával szemben állva. Jézus ugyanis ismerten nem vallást akar alapítani. Azzá elsősorban Pál az ideológus, illetve András az igehirdető tette. Jézus elsősorban megtisztítani akarta a korabeli, zsidó vallási tanításokat az emberek lelkét sakkban tartó, és a hitet csak jelképként használó sallangoktól. Harcot hirdetve az emberek lelkéért. De nem a hatalomért, hanem az emberekért. Ma egy hasonló tanítót, mestert alighanem simán lekomcsiznának azok, akik ma a hazai hatalomban pöffeszkednek, és maguknak tapsolnak, tapsoltatnak. Jézus ma alighanem a kormányzat által utált baloldali lenne. Aki ugyanakkor korbáccsal zavarná ki az emberek lelkét naponta mérgező rasszista, antiszemita, Istent megcsúfoló hitvány talapnyalóikat is a közterekről.

Érthető tehát, ha a Fidesz fél. Nem elsősorban az ellenzéktől. A vezetőik, képviselőik a saját lelkiismeretüktől is félhetnek okkal. Egyre nagyobb tapsot rendelve, hogy elnyomja a belső hangokat. Amelyek olykor megszólalhatnak, mint a régi cézároknak: „nem vagy Isten”. S olykor embernek is silány. Mert egy igazi Ember nem rasszista, nem antiszemita, és nem nyilatkozik olyasmiket, hogy az éhezés egy rossz szokás csupán. Ahogy Jézus az emberiségért áldozta életét. Nem a zsidókért, a keresztényekért, a fehérekét, vagy feketékért. Minden emberért, aki Emberré tud, és képes válni. Jézus a rabbi, a tanító, a mester, a politikus, a mártír minden tiszteletet megérdemel. Istenben hívőktől, és a kereszténységet nem követőktől egyaránt. De a jelképét csak álságosan, az emberségnek adott fricskaként magukon viselők aligha érdemelnek, pusztán a jelvény okán, tiszteletet.