Egy hozzánk szóló felkérdezett minket, ugyan, akad-e a kommentelők közt cigány. Igaz, ezt a „Kanada igazságtalanul járt el” c. írásunk kapcsán tette, de ajánlanék a figyelmébe – és minden olvasónk figyelmébe egy életleírást. Egy magyar cigány, vagy cigány magyar, de minden képpen igaz ember életleírását. Sajnálatosan rövidre sikerült.

„Bogdán János, Magyarország ( és Európa) első cigány gimnáziumának igazgatója ma lenne 52 éves.

1963. április 7-én született egy Somogy megyei kis faluban, Görgetegen. Itt járt általánosba, majd Kaposváron a Műszaki Szakközépiskolában esztergályosi képesítést szerzett. Ezt büszkén szokta emlegetni ismerőseinek. A Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző magyar-történelem szakán. 1987-ben szerezte meg első diplomáját, majd a szegedi Juhász Gyula Főiskolán 1992-ben elvégezte az ELTE filozófia kiegészítő szakát. Előbb a Tolna megyei Lengyel mezőgazdasági szakközépiskolájában tanított; 1989-92 között pedig a sümegi Kisfaludy Sándor Gimnáziumban.

1992 szeptemberétől a Soros Alapítvány ösztöndíjasaként a Gandhi Alapítványi Gimnázium pedagógiai koncepciójának kidolgozását irányította, és elkészítette az irodalom és a filozófia tantervét. Ő irányította az iskola létrehozásának szervezőmunkáját is. 1993 nyarán szakmai nézetkülönbségek miatt kivált a Pedagógiai Munkaközösségből, és a JPTE Szociálpolitikai tanszékének tanársegédje lett. Itt a szociálpolitikai képzés cigányokkal, illetve kisebbségekkel kapcsolatos programjának kidolgozásával, részben végrehajtásával bízták meg. 1994 nyarán felkérésre megpályázta és elnyerte a Gandhi Gimnázium igazgatói posztját.

Életének utolsó éveiben energiájának jelentős részét a gimnázium és kollégium fejlesztésére fordította. Valamennyi ismerősét büszkén kalauzolta végig az épülő kollégium területén. Nem kis erőfeszítésébe került, hogy a mindenkori kormányt, jobb belátásra bírja a gimnázium bővítési, fejlesztési támogatását illetően. A korábbi időszakban elbocsájtott alapítványi ve­zetésnek köszönhető szabálytalan és visszaélésekre alkalmas gazdálkodásért rosszakaróinak állandó feljelentései nyomán rendszeresen hol rendőri, hol állami vizsgálatnak vetették alá az isko­lát. A Gandhi Közalapítvány felügyelő-­bizottsága is mindent elkövetett annak érdekében, hogy az általuk megállapított jogsértésekért, szabálytalanságokért Jánost tegyék felelőssé.

Az állandó nyílt támadások, csatározások és lejáratások kereszttüzében szilárd akarata, jelleme s erős lélekjelenléte mégis megnyugvást és optimizmust tudott árasztani. Egyszerűen élt. Maga­viselete sohasern volt hivalkodó. Az uniformist, a menedzseri megjelenést elvből kerülte. Gondolkodó alkat volt, liberális elveket vallott. A magamutogató, öntömjénező és bürokrata magatar­tást elítélte, kíméletlenül gúnyolta. Kollégáival, bajtársaival és a bajba jutott emberekkel mindig szolidáris volt. Életének utolsó éveiben lehetősége és módja szerint foglalkozott a horvátországi, a romániai és bulgáriai nyomorban tengődő roma gyerekek általános és oktatási helyzetével. Alapitója volt a Roma Polgárjogi Alapítványnak. Utóbb a Soros Alapítvány roma programjának kurátora lett. Különös gondot fordított a tehetséges tanulók útjának egyengetésére. Ötletei és leleményessége révén igyekezett színesebbé, otthonosabbá tenni a diákok kollégiumi életét. Büsz­keséggel töltötte el a gimnázium hagyományőrző és színjátszó csoportjának tehetsége és sikere. Nagy súlyt fektetett iskolai társkapcsolatok kiépítésére és ápolására, nem kis részben az ő munkájának is köszönhető az a Pécs városának adományozott európai díj, amit a város a Ghandi Gimnáziummal közösen kapott meg.

Minden gondolatával és tettével a gimnázium jó hírnevének s tekintélyének gyarapításán fáradozott. Fontosnak tartotta, hogy a helyi megyei és országos kisebbségi önkormányzatok, szervezetek képviselői valóban hitelesen és következetesen politizáljanak. Bosszantotta a kicsinyes, megalkuvó, aprópénzre váltott hűbéri és gyarmatosító kisebbségi politika elburjánzása.­ Pécsett tagja volt a Szabad Demokraták Szövetségének. Az SZDSZ országos vezetése a 1998-as parlamenti választásokon őt szerette volna indítani a párt országos listáján, de ő ezt a gesztust gondolkodás nélkül elutasí­totta: nem érzett elhivatottságot a mindennapi politizálás iránt. Ám a helyi és az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat ártalmas semmittevését megsokallva úgy döntött, hogy 1999-ban indul a helyi kisebbségi önkormányzati választáson, ahol mandátumot is szer­zett. Végzetes balesete napján éppen a Pécsett megrendezendő, nem Lungo Drom-os megyei elektori gyűlésre sietett. Ha két élete lett volna, az is kevésnek bizonyult volna.

A szülő gondoskodásával és aggódásával figyelte a cigányságot érintő minden olyan jelenséget, ami e népcsoport társadalmi integrálását, felemelkedését avagy éppen annak gátját érintette. Szűkebb baráti körben a dél-dunántúli régió értelmiségi atyjának, kajánkodva „Keresztapának” nevezték. Nagyon hitt a csapatszellemben, de nem egyszer panaszolta, hogy csak nagyon kevesen érzik szívügyüknek a Gandhi Gimnázium, s egyáltalán a cigány értelmiség kinevelésének ügyét.

Fájdalmasan korán, 36 évesen távozott.”

Matalin Sándor