Ne lepjen meg senkit a cím furcsa hangzása. Ami pedig az express elnevezést illeti, az is hagy nagyon sok kívánni valót maga után. De ne vágjunk a dolgok elejébe.

Harminc év után először volt ismét alkalmam családi körben ünnepelni a húsvétot (Pésachot) Távoli rokonaim a Vajdaságban, Szabadkán élnek. Az ő meghívásuknak tettem eleget feleségemmel. Sokat töprengtünk, hogyan is utazzunk. Autóm már nincsen. Nem csupán azért mert a tartása egy nyögdijasnak, mint jómagam is, kissé költséges. Az egy dolog. Sajnos egészségügyi okok miatt. A bal lábam már nem mindig engedelmeskedik úgy, hogy teljes biztonsággal vezethessek, másrészt állandó gyógyszerszedés mellett nem is ajánlott, noha egyik sem befolyásolja a koncentrációt. Ám jobb a békesség. Hogy ha én fűbe harapok netán az még elmegy, de hogy ártatlan és szabályosan közlekedő embertársaimat veszélyeztessem azt már nem tenném meg. Noha sajnos sokan megteszik. Mivel repülőtér széles nagy határban nincsen, csupán Beográdban, ez a járgány ki is lett iktatva a szóba jöhető eszközök sorából. Maradt a vonat vagy a busz. Utóbbit is kihúztuk, mivel egyesek azt mondták jó 12 órás az út, és nem lehet felállni, semhogy „mellékhelységet” használni. Olyan ezeken nincsen. Időnként megállnak egy egy benzinkútnál, hogy aki szeretne könnyíteni magán az meg is tudja ezt tenni. Tehát maradt a vonat. Érdeklődésemre elmondták, hogy van egy reggeli express-vonat. Bécsből indul és Szabadkán is megáll. Nosza azonnal megvettem az oda-vissza jegyet. Még hajnalban sem kellett felkelni, mivel kilenckor indult. Az előzetes menetrend alapján, délután négykor lett volna érkezése Szabadkára. Viszont az nem tüntették itt fel Ausztriában, hogy az egész szerelvény magyar vagonokból fog állni, amik sajnos nem igen felelnek meg az európai normáknak. Sőt azt sem mondták el, hogy mivel a MÁV a működtetője, öntörvényesen megváltoztathatta a menetrendet. Ezt úgy kell érteni, hogy Hegyeshalom után, szinte minden nagyobb megállóhelyen megállt. Magyaróvár, Győr, Komárom, Tatabánya, Kelenföld, Kőbánya-Kispest.

Volt vagy fél kettő mire beért Kőbánya Kispest állomásra. Itt mozdonyt cseréltek, dacára annak, hogy MÁV mozdony húzta már Bécstől. Kettőkor indultunk tovább. Sajnos még közbejött egy malőr. Azt a kocsit, ahova a helyjegyünk szólt le kellett kapcsolni műszaki hiba miatt. Nem volt fűtés sem világítás. Szerencsére nem volt gond, hogy a kalauz segítségével másik kocsiba üljünk. Nem sorolom ezt tovább, elég az hozzá, hogy Szabadkára jó másfél órás késéssel délután fél hatkor érkeztünk. A WC használat pedig egész úton akadozott. Nem lehetett használni csak azt a kettőt ami a büfékocsiban volt. Az egész szerelvényen elvoltak dugulva.

Ez a tortúra szinte semmivé ment, amikor visszafelé utaztunk Bécsbe. A vonat percnyi pontosan indult Szabadkáról déli 12 órakor. Húsvét hétfő volt, és már itt eléggé tele volt. Beográdban és Novi Sadon vett fel utasokat mielőtt befutott Szabadkára. A szerb határőrség gyorsan ellátta feladatát az útlevél és vámellenőrzést. Viszont Kelebián egy fél órát rostokolt a szerelvény amíg a magyarok végeztek. Persze mozdonyt is kellett cserélné, mert a szerb csak ideáig húzhatta. Kelebia után aztán jöttek a bonyodalmak. Amíg nem értünk be Kiskunhalasra, rajtunk kívül csupán egy topolyai fiatalember és egy novi-sadi gyógyszerésznő ült a kupéban. Helyjegyünk nem volt, mert Szerbiában azt mondták nincs helyjegy kötelezettség. Ott lehet, hogy nem volt de Magyarországon annál inkább. Egy fiatal anya a gyermekével nyitott be a kupéba és mutatta a helyjegyét. Mikor mondtuk, hogy nem adtak ki helyjegyet senkinek sem Szerbiában, elfoglalta a két szabadon maradt helyet. Nem is volt vele semmi gond. Budapest Kispest állomásra befutva aztán újabb utasok szálltak fel. A két szerbiai leszállt itten, tehát ismét két hely felszabadult.

Egy fiatal elég rossz kinézetű utas jött be a haverjával és lobogtatta a helyjegyét. Először a fiatal anyát vonták felelősségre, de az megmutatta helyjegyét.
– Üljenek át az ajtó mellé, a haverom jegye az ablakhoz szól.
Én persze nem bírtam ki, hogy ne szóltam volna, rá.
– Mondja, nem mindegy magának, hogy hova ül? Van még bőven hely.
– Mit szól bele mások ügyébe tata? Az én jegyem az ablakhoz szól, és én ablak mellé fogok ülni. Értve? Nem vitatkoztam, inkább szóltam a kalauznak, hogy az elkövetkező gubancok elkerülése végett legyen kedves rendet csinálni.
-Van helyjegyük?
– Nincsen, mivel Szabadkán nem adtak el helyjegyet, mondván nem kell, felesleges pénzkidobás.
– Akkor álljanak fel és keressenek másutt helyet.
– Bocsánat mink Szabadkáról jövünk és Bécsig utazunk. Hagy ne kelljen már felállnunk, és én euróban fizettem, nem is keveset, mert express vonatnak titulálják, hol ott ez sima személy vonat.
– Na jó enyhült meg, maradjanak. De ha jön olyan akinek ideszól a jegye fel kell álljanak. Nem tudok mit csinálni.

-Mit szívóskodsz itt te koszos szerb, szólalt meg a rossz kinézetű, fiatalember. Mi fizettünk a helyért. Na akarjál itt zsidóskodni (?!)
Nem akartam újabb vitát elindultam egy másik helyet keresni. A kalauz mutatott egy szabad kupét.
– Üljenek be ide, majd megoldom valahogy, hogy ne kelljen felállniuk újra.

Kelenföldön aztán elszabadult a pokol. Egy Győrig utazó házaspár, egy amerikai fiatal pár,- a férj tudott valamit magyarul is,- és egy harminc körüli lány törték ránk az ajtót. Az amerikai párnak és nekünk nem volt helyjegyünk. A Győrig utazó házaspár persze követelte, hogy akik nem váltottak helyjegyet azok álljanak fel és keressenek másik helyet. Az amerikai szabadkozott, hogy ők euróban vették a jegyüket és Bécsből utaznak tovább Milánóba a repülőtérre.

A házaspár férfi tagja megmutatta, hogy ki is ő tulajdonképpen.
– Én egy becsületes nyugdíjba vonult gyárigazgató vagyok. Nem lopom a pénzt és engem aztán nem érdekel, hogy maguk miben fizettek, illetve nem fizettek. Nekünk ide szól a helyünk és erre a vonatra kötelező a helyjegy. Álljanak fel.
– Nézze. Minket meg az nem érdekel, hogy maga gyárigazgató volt. Nem állunk fel amíg nem jön olyan, akinek szintén van helyjegye.
Megszólalt a fiatal hölgyemény is.
– Igaza van az úrnak. Maguk azt hiszik azért mert nem itt élnek, nem vonatkozik magukra a MÁV szabályzat. Ez helyjegyköteles vonat.
– Értse meg hölgyem, mi Szabadkáról jövünk és ott azt mondták nem kell helyjegy. Ha lett volna lehetőségem venni, vettem volna. Odafele is volt helyjegyem, és önhibámon kívül nem tudtam oda ülni ahova szólt, mert technikai okok miatt lekapcsolták azt a vagont.

Kis csönd támadt. Az amerikai érthetett valamit a vitából, noha csak törve beszélte a magyart.
-Én lenni Budapest feleséggel. Itt vettük a jegy, tessék nézze, érvényes. Én lenni mormon tanító. Két éve járni egész Magyarország, most készül hazarepülni Salt Lake Citybe. Két éve sok utazni de soha nem volt probléma.

A két akadékoskodó csendben maradt. Közben jött egy másik kalauz.
– Jegyeket kérem.
– Elnézést uram a maga jegye érvénytelen. Ez nemzetközi vonat és a maga kilencvenszázalékos kedvezményes jegye erre nem érvényes. Maguk csak Győrig utaznak. Fizessen fejenként 1500 forint büntetést.
– Micsoda? Ez a vonat nem a Keletiből jövő Bécsi gyors?
– Nem uram. Ez Beográdból jön. Az igaz, hogy Bécsbe megy, de az őn jegye nem érvényes erre. A másikra sem mert vagy teljesáru jegyet vesz helyjeggyel, vagy nem szállhat fel. A belföldi forgalomra ott a személy vagy az EC.

Emberünk nagy dühösen lepengette a három darab ezrest. Egész Győrig meg sem mert szólalni.
Hogy is szokták mondani? Bagoly mondja a verébnek: ne légy nagyfejű.A mellettünk levő kupéban hasonló dolog zajlott le csak másképpen. A kedves antipatikus fiatalember, félárú jeggyel akart Bécsig utazni. Hiába erőszakoskodott és talán még tettlegességig is fajultak volna a dolgok, ha nem érkezik oda egy vonat biztonságáért felelős rendőr. Győrben leszállították a vonatról.

Valaha volt egy orosz humorista Arkagyij Rajkin. Ő mondta ezt: „Valami van! De az nem az igazi!