Az antiszemita Pataky Attila szerepeltetése volt a kanadai magyar jobboldal legnagyobb sikere

2015 április 11 9:58 de.93 hozzászólás

A héten került fel a netre egy, a torontói Kanadai Magyar Televízió által készített korábbi interjú Feszty Dániellel, a deklaráltan kormánypárti Kanadai Magyarok Országos Szövetsége (KMOSZ) elnökével. A több mint két évvel ezelőtt, a szélsőjobboldali politikát folytató ottawai magyar nagykövetség aktív közreműködésével létrehozott ernyőszervezet „göröngyös utat” járt be, de Feszty Dániel szerint az egyik fontos sikere az Pataky Attila antiszemita rockzenész kanadai szerepeltetése volt. „Az elmúlt két év legfontosabb eredményei közé azokat a tevékenységeket sorolnám, amelyeket a kulturális akciók országos koordinációja terén, a magyarság hírnevének védelme és öregbítése terén és egyáltalán a kanadai magyar szervezek közti kommunikáció terén végeztünk el”–mondta Feszty Dániel a KMTV-nek. Aztán külön kiemelte Pataky Attila hét koncertből álló kanadai koncertsorozatát, mint a KMOSZ egyik kiemelkedő sikere.

Még hozzátette a KMOSZ elnöke, hogy „rengeteg a valótlansággal és a tényekkel néha hadilábon álló vád” amely elhangzik „hazánk és egyáltalán a magyarság ellen.” Bár az Orbán kormány ellen valóban születtek nemzetközi bírálatok, olyat még nem igazán olvastam, hallottam, vagy láttam, hogy bárki pont „a magyarság ellen” indított volna támadássorozatot. Viszont maradjunk a tényeknél, azaz Pataky Attila durva antiszemitizmusánál. Lehet, hogy nem éppen vele kéne öregbíteni a magyarság hírnevét Kanadában. Hogy miért? Idézzünk egyik koncertjéből:

Pataky Attila kanadai szerepeltetésével "öregbítette a magyarok jóhírnevét" Kanadában a KMOSZ.

Pataky Attila kanadai szerepeltetésével „öregbítette a magyarok jóhírnevét” Kanadában a KMOSZ.

„Még a vallások egy része is arra épít, arra fogott össze, hogy félelemben és szorongásban éljünk. (…) Tudod mi a fontos? Nem a lányok, nem a szépség, nem a férfiak, nem a napsütés, nem a pohár bor íze, nem a szerelem, öcsém. És nem a szex. Nem. Hanem a profit. (…) Rohadj meg ott ahol vagy, profit! (…) Ugye bár a kárpát-medencében Jézus urunk a főnök és ő azt mondta, hogy szeressétek még az ellenségeiteket is. De én ebben az életben nem tudom testvéreim. Gyarló, kib*****t köcsög vagyok. Ebben az életben nem tudom szeretni az ellenségeimet”–mondta Pataky. A halomnyi és extrém trágákodást kivettem a szövegből, mert a KMH-ban inkább szégyeljük, hogy egy ilyen előadóval öregbíti a magyar állam hivatalos kanadai szövetségese a magyarság jóhírnevét Kanadában.

A Hunhír nevű szélsőjobboldali portál így méltatja Pataky Attila antiszemitizusát:

„Azzal, hogy kimondta: 300 zsidó család uralja a glóbuszt, még nem lett antiszemita. Csak realista. Pataky abban is hisz, hogy a nemrég megválasztott új pápát egy titkos háttérhatalom irányítja. Az énekest sokan támadták amiatt, hogy ilyen dolgokról beszél nyilvánosan, de Pataky Attila büszkén vállalja világnézetét”–áll a Hunhírben.

Bár tudomásunk szerint a hét kanadai KMOSZ-koncerten nem tört fel a nyílt antiszemita örjöngés és a gyilkos hangulat, az alábbi videót megnézve, ez abszolúte benne volt a pakliban. De a KMOSZ ennek ellenére és ennek tudatában úgy döntött, hogy Pataky Attilával érdemes ünnepelni magyarságunkat és hazaszeretetünket.

Az alábbi videót csak erős idegzetűeknek ajánlom, különösen a kb. harmadik percnél kezdődő szakaszt:

93 hozzászólás

  • Pataki egy öntelt, beképzelt ufós szarházi.

  • Sajnálom, de én nem tudtam végig nézni ezt a förmedvényt, bár mennyire is szerettem volna. Ha a hazaszeretetet egy ilyen hígagyú senkivel kell ünnepelni, akkor szívesen megkérdezném az ünnepség szervezőjét, hogy mit szólna, ha róla és családjáról beszélne hasonlóképp Pataki.

  • Kezdem a végéről:Még nem határoztam el,hogy megnézem-e ettől a tetves mutációtól ahogyan „művészi”módon elküldte a picsába a cionista zsidókat.Én mint cionban élő CIONISTA ZSIDÓ nem küldöm sehová ezt a szörny szülöttet,de kívánom,hogy születésnapján fulladjon bele a szájbalökött,fasszopó,kurva anyja redves,Wassermann pozitíves lukába,ahonnan ilyen lapostetveket eresztett ki a világ levegőjének fertőzésére. Ő a bizonyíték rá hogy
    „A magyar név megint szép lesz
    Méltó régi nagy híréhez”.

  • Ahogy a mocskos pofáját elnézegettem nehezen,de rájöttem,hogy kire hasonlít,csak nem olyan szép mint a kisérleti vizipatkány.Abból viszont az orvostudománynak azonnali előnyei lehetnek.Ebből majd csak az agyának spirituszba tétele után.

  • Pata.. !!!

    „Nem a lányok, nem a szépség, és nem a szex… hanem a profit…” – Tényleg, most éppen hányadik – ha jól tudom a negyedik – nejedet emészted, akiket nyilván nem az a bőrfejű koponyád köpnivalóan, műfogsorral kiegészítve is pocsék, fallikus alkata, de nem is az a sz@r stílusod ragadta meg, ám annál inkább éppen a profitod extra méretei, amelyről rajtuk kívül a titokzatos erőktől és az ufóktól szerzett vagyonod tudna még sokat mesélni…

    Amúgy meg, te aztán joggal ismerheted a profit természetét, hiszen a te zálogházaid(!) üzemidejük két évtizedében igencsak hozták és hozhatják ma is számodra azt a nem is kis mértékű, persze általad gyűlölt profitot – a szegények elzálogosított jeggyűrűiből …

    A Fürer is (itt most kivételesen nem a haverodról, Orbanisztán füreréről van szó, akinek ezt a szégyenletes kanadai utazásodat köszönheted) pont így viszonyult a profithoz – ahhoz, ami a másé. Csak a saját profitját becsülte, de azt nagyon. A más profitját és tulajdonosát azt nagyon gyűlölte… Kivéve, ha neki szolgált.

    Téged idézve: hát „Rohadj meg ott ahol vagy, profit” -oddal együtt!

    .

  • Itt nem Patakyn van a hangsúly.
    Ha KMOSz számára ez az ember jelenti a hazaszeretet a nemzeti elkötelezettség és az összetartozás kifejezését, akkor ők maguk sem lehetnek különbek. Ez azért szomorú, mert állítólag az ő szervezetük a legnagyobb kanadai magyar szervezet.
    Szégyelem magam, hogy ilyen vezetői is lehetnek a kanadai magyaroknak. Büszke vagyok arra, hogy nem vagyok és soha nem is leszek tagja egy olyan magyar közösségnek, akik a „nemzet csótánnyával” képesek azonosulni.
    Undoritó az a megosztás, amit exportálnak a kanadai magyarok közé. Én elhatárolódom tőlük és javaslom minden hazaszerető magyarnak, hogy ugyanezt tegyék.
    Bizom abban, hogy egyre többen felismerik, hogy itt nem a magyarságról, szeretetről, összetartozásról, kulturális identitásról van szó, hanem egy szűk csoport önös politikai érdekének a felszínrekerüléséről.
    Itt nincs szó a magyarság melletti elkötelezettségről vagy hazaszeretetről. Ez egy opportunista, egyívású közösség, ahol a személyi kultusz és nem a demokrácia érvényesul, ahol a személyi hűség és a seggnyalás a legpozitivabban értékelhető szempont.
    Demagóg módon a magyar kormány melletti kiállásukról beszélnek, holott csak saját kis pecsenyényüket sütögetik és úgy tesznek mintha a magyarság fontos lenne számukra.
    Hazugságra épül a váruk, mely szükségszerüen osszeomlik!

  • Madarat tolláról, embert barátjáról…
    Orbán és Pataki személyes kapcsolata kifejezi azt is, hogy a Vezér valójában miként is gondolkodik. Bár ez nem újdonság, hisz Bayer Zsolt ugyanez a náci tökben… Ez a falloszfejű propagandista is mindig is ott sürgött a mi Führerünk naggyűlésein a tribünön feltétlenül a főnök közelében…

  • Te, Patás !

    Azt szeretem csak benned, hogy legalább magadhoz őszinte vagy. Mint azt kornyikálod: „Kib@ott egy köcsög” vagy… és valóban, ez nagyon igaz.

    .

  • Göllner András

    Én meg se szólaltam. 🙂

    Csak azt nem értem, hogy ha mi nem szeretnénk azt hogy ilyen embereket hozzon ide a KMOSZ magyarságtudatot építeni akkor miért hív engem a szervezet kultúrprogram igazgatója, Bede-Fazekas Zsolt a tévében közösségrombolónak, kártevőnek ? Miért rajtam és Chris Adamon dühöng a rádió műsorában ez a kócos agyú jóember ?

  • Kanada igen nagy. Az egyik város elég messze van a másiktól. A fenti eseményről Montrealban senki sem tudott semmit.,.
    De biztosan tudom, hogy NEM azért hívták ide Patakit, mert antiszemita. A kanadai magyarság Montrealban 58 év óta, mióta itt vagyok, nem tett egy antiszemita kijelentést sem. Kikérem a kanadai magyarság nevében, hogy annak tartsanak.

  • Figyelő: majd szóljon, ha a kanadai magyarság szóvivője lesz! Hogy mit is tett a kanadai magyarság (sic!), arról fingja sincs, mert a szemellenzője nem igazán engedi látni a valóságot! Hogy magát ki, és minek tartja, az hétről hétre ITT bizonyosodik be. Meddig küzd még? A legkevesebb, hogy antiszemita.
    Az pedig, hogy nem tudott róla – amikor még azt is tudja, a másik diaszpórába roggyant agyonmagyar mit reggelizett – akkora kamu, hogy már szinte fáj!
    Hiszen maga biztosan tudja, hogy ki, miért hívta az ufólátta agymosottat! Habár Kanada valóban nagy. Akkor, mégis, mitől biztos abban, hogy miért hívták ezt a próbatáltost?

  • Göllner András: szerintem pótcselekvés. Fizesd be egy menetre valami elit hostess szolgálathoz, meglátod, elmúlik a frusztráltsága!

  • Ille, magának fogalma sincs, mit és hogyan tettem vagy teszek Kanadában. Csak két(2) könyvem jelent itt meg, magyar témáról.

    Egy magyar újság munkatársa voltam tíz évig.

    Én nem találkoztam sem olyannal aki antiszemita, vagy ide hozna olyan előadót aki zsidózik. Fesztyt is ismerem, nem hinném, hogy neki ilyen egyáltalán eszébe jutna!

    Maga mit beszél vagy hisz, azt senkit sem érdekel, kivéve Christophert.
    Vádja, hogy antiszemita lennék, azt meg csak a maga állitása, soha senki nem tartott annak és nem is TUD!

  • Klárika,
    megint megkérdezem, már sokadszor: Miért égeted magad? Ez egy bizonyos fokú megnyilvánulása a mazochizmusnak vagy bizonyíték rá, hogy lám ilyen zsidók is vannak? Kívánom,hogy szégyeld magad úgy mint én szégyellek.

  • Gyuri, nem vagyok zsidó, sajnálom. Tehát, nincs szükség a szégyenlésre sem. Ha majd kiírják ide, hogy más nem írhat ide, csak zsidó, akkor abbahagyom a bejegyzéseimet.

  • Sokat mond az, hogy ez a féreg a Nemzetes Asszony kedvence. Ura szotyit köpködni jár, Őnagysága ezt a patkányt rajongja.
    El vagyunk eresztve rendesen! A kör közepén állunk…
    Ilyen középszerű, piti banda itt még nem volt.

  • Klárika,
    hogy mi vagy azt már a negyvenes években eldöntötték. Azért hogy sikerült megmenekülnöd, nincs mit szégyelned. Azért, hogy továbbra is menekülsz azért is csak sajnálat jár Neked. Én szégyellek! Erre nem kérek külön engedélyt a családodtól. Egy részük, ők sem lehetnek büszkék Rád.

  • Nincs szükségem arra , hogy akár egy fél percnyit nézzek ennek a performanszjaiból.
    Annélkül is undorodok tőle , minek sanyargassam még külön magamat vele , nemiga ? 🙂

  • Josno! Úgy emlékszem, hogy a „nemzet csótánya” találó titulusát Nagy Feró, az egykori Beatrice kitalálója használta, saját magára értve. Úgy tűnik, a rockzenészek képtelenek felnőni. Nagy Feró amolyan hátranyilazós tarsoly-magyar lett, de ott sündörög az egész másodvonal, a nyálas Balázs Fecó, az Omega méltatlan maradéka. Nem is beszélve a szemmel láthatóan zakkant VITÉZ Tolcsvay-ról. Szörényit nem sorolnám ide, bár Az István a király-t nem kedvelem túlságosan: sok engedményt adott a történelmi hitelesség kárára a siker kedvéért. A zenéje is giccsgyanús nekem, de nem vagyok zeneesztéta, örüljön neki, akinek tetszik.Elismerem: fontos része a kultúrának az ún.beat-kultúra, de művelői talán nem egészen kiforrott gondolkodásukról híresek. Pataki simán nyomná a „Csak egy kislány”-t is, ha attól remélne bevételt.
    Tisztelettel elnézést kérek mindenkitől, akit illet, de az a tapasztalatom, hogy az emigráns magyarok (nyilván más nemzetek elszakadt fiai is) úgy 30-40 évvel le vannak maradva a hazai történésekről. (Ha egyáltalán törődnek ezzel.) Nem csoda, ha olyanok írnak könyvet, újságot, mint szegény Figyelő.

  • Figyelő !

    Ha 58 éve kintvan, akkor mégiscsak találkozhatott Finta Imrével, a Szegedi Gettó emigráns, tehát kanadai magyar parancsnokával. Különben a vészkorszakban. Tudja azzal akinek a kilencvenes évek elején Antall József kormányának a kanadai nagykövete a 80.szülinapja alkalmából egy igenkedves üdvözletet küldött… Finta anno a vészkorszakban, a később szintén a kanadai magyar közösség vendégszeretét élvező Csatáry László egykori kassai gettóparancsnokkal is együttműködött. Eredetileg a csendőr százados a szegedi V.sz. Nyomozó alosztály vezetője, majd az emigráns kanadai magyar közösség köztiszteletnek örvendő tagja volt, és így maga szerint a legtermészetesebb, hogy ott még egy vezető állású csendőrtiszt sem lehet antiszemita… Logikus.

  • Olvasó társak !
    MA LESZ: AZ ÉLET MENETE !
    Gyülekezés 15,30-kor a Dohány utcában…

    Mindenki legyen ott,akinek drága az Ő és A CSALÁDJA ÉLETE, és az is,akinek mindezzel együtt drága A MAGYAR SZABADSÁG ÉS DEMOKRÁCIA LÉTE !
    .

  • Mondja kedves Figyelnő !

    E kanadai magyarok hányan álltak föl és hagyták ott Pataky előadását ?
    Mert ha csak egy is lett volna, annak az egynek elhinném, hogy nem antiszemita.

    .

  • Figyelő !
    Légyszi. figyuzz !
    Fentebb írói illetve újságírói tevékenységedről számolsz be.
    Kérdezném, ekkora tehetség mekkora közösségből emelkedik ki, ahol tíz évig is egy „újság munkatársa” lehet?

  • Jichak Perlmutter

    Szegeden a napokban állítottak bíróság elé egy némbert holokauszt tagadás magánvádjával.

    Felajánlom magam tanúságtételre.
    Apai nagyszüleimet a Finta Imre vezette Szegedi gettóból vitték el az Auscwitz-Birkenau haláltáborba, ahonnan azon intézmény eredeti rendeltetésénél fogva, soha vissza nem tértek…
    Ha akarják ezt és még többet is hivatalos jegyzőkönyvbe mondok.

    (Üzenni, mint rendszeres olvasónak, lehet a KMH hasábjain a nicknév megszólításával.)

  • Ha ezt művésznek nevezik, mármint Pataky Atilát, akkor én méltán pályázhatnák valami ujfajta Oscarra. Aki ennyi ideig cirka százszor mondja azt, hogy B@@@@szd meg, hogy KU…. anyád meg minden más fajta fikázást de értelmeset annál kevesebbet az megérdemli, hogy erre pénzt adott ki és lelkesen éljenzett neki. Én nem a bedét és társait köpném szemen hanem mindazokat akik elmentek ennek a töketlen fajbaromnak az előadására. De ha már elmentek akkor hogy létezik, hogy senki nem utasította rendre, hogy a jelzőit és a mocskos pofáját még Budaepest kültelkein sem tudja értékesíteni. Szégyen gyalázat, hogy Kanadában erre van ember sőt gondolom az egyszeri adófizető polgár pénzén utaztatták Kanadában és még gázsit is adtak neki. Miért nem kéri már ki magának a kanadai magyarság, hogy egy ilyen közönség és nagytiszteletű agyament csepürágó után alkossanak róla képet. A rákos sejtet ki kell operálni mert ha nem ezt teszik akkor az egész elrákosodik és még az is tönkremegy ami értékes volt és amelyre valóban büszkék lehetnénk.

  • Pataky nem politikai szereplőként volt Kanadában, hanem azért mert az egyik legrégibb és legnépszerűbb hazai rock énekes. A kanadai Magyar közönség rajongott érte és hálás a KMOSz-nak, hogy egy legenda koncertjén vehetett részt.

  • rockzene: hát persze. Orbán mögött is ebben a szerepkörben áll, mint dehogyanti biodíszlet 🙂

  • Figyi ” rokkzene ” ez nem zene hanem lószar.
    Sajnálom.

  • Ille István: gondolom nem rockzene rajongó. Pataky énekelt Orbán előtt is és remélem Orbán után is fog. Az egyik legzseniálisabb énekhanggal rendeklező magyar rockzenész…..Az Edda rajongókat igazán nem érdekelte/érdekli semmi más..A koncertek sikeresek voltak. A rajongók jól szórakoztak, a magyar szerevezetekenek szép jövedelem forrás volt a koncert, amely segiti a további fennmaradásukat. Mi másról is kellene itt még beszélnünk????

  • Mi történt? Ferót visszadobták az UFO-k is?
    Azt hirdeti magáról, elvitték. Kár, hogy az eszének hiányzó részét nem pótolták, hülye volt, az is maradt.

  • rockzene: azt gondol, amit akar. Pataky valóban énekelt előtte, de nem csak időben, térben is. Nem is a hangjával van a baj, hanem a jellemével és a gerincével.Köszönöm, hogy megerősítette, nem volt több a kívánalom, mint bevétel generálása. Való igaz, az KMOSZ-nak erősen szüksége van anyagi támogatásra. Mondja, még mely más kanadai magyar szervezetek részesedtek a bevételből?

  • Illepityu : 🙂

  • Ille István: itt nem az „azt gondol amit akar”-ról van szó, hanem tényekről. A magyar szervezetek akik felléptették Pataky-t, azoknak volt anyagi hasznuk a koncertekből és nem a KMOSz-nak. A Kmosz megszervezte a koncertet úgy, hogy semmi anyagi előnye nem származott belőle. A magyar szervzeteknek viszont szükségük van anyagiakra a fennmaradsához, mert ha ezek a szervezetek megszünnek akkor szétesik a magyarság. Tehát természetes dolog, hogy ilyen előadókra szükség van mert ezekkel tudják megmozgatni itt is a magyarságot. A „Az antiszemita Pataky Attila szerepeltetése volt a kanadai magyar jobboldal legnagyobb sikere” helyett a KMH irhatott volna egy cikket a következő címmel:” Nagysikerű Pataky koncert a KMOSz szervezésében – jól jártak a kanadai magyar közösségek”….vagy hasonló – mert ennek ez volt a lényege és nem a politika.

  • Megkerhetnem a szerkeztoseget vagy azokat akik megszolasokat tesznek vagy irnak az ujsag cikkben hogy legyenek szivesek igazi magyar nyelvvel irni……..mikor meglatok egy angolos szot tovabb nem is olvasom a cikket……szegyeljuk magunkat hogy nem folytatjuk a szep magyar nyelvunket tovabb….
    Plane az iroja akinek ilyen diplomai vannak es nem tud igazi magyarul beszelni, ne is mondja magat magyarnak……

  • rockzene: hát persze 🙂

  • Klara: megkérheti…majd akkor, ha magyar code page-t használ – na tessék, megint egy angol szó! – azon felül a szép magyar nyelvet nem folytatják, hanem…na, ide szúrjon már be legyen olyan kedves egy megfelelő szót 🙂
    Persze, az más, ha maga is azok közé tartozik, aki megmondja, ki mondhatja magát magyarnak.
    Tessék mondani, hol lehet igazi magyarul tanulni?

  • Illepityu:
    Aranyjankónál meg Babicsmiskánál !

    Ezek már ( Karinthy szerint ) az elemiben is félkézzel több ezer magyarszót bírtak felemelni , miközben társaiknak az erőlködéstől kilógott a nyelvezete !.
    Tessék elolvasni pl. Arany egyik legszebb versét , idézem:
    http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/arany/hasadnak.htm

  • heheheehehehehehe
    Aszongya a rokkzene hogy ennélkül széthullik a magyarság.
    Hát azmár szarügy egy 10 milliós nemzetre nézve ha egy félszenilis kiöregedett antiszemita trágár öregember képes csak összetartani.

  • Geyza: a kanadai magyarságról van szó. Csiriz helyett.

  • Illepityu:
    Ha nekem megadatna az hogy ott élhessek , még a nevemet is angolosítanám !
    Mit érdekelne engem az , amit hátrahagytam és ami miatt odamentem polgárnak.
    Kanadai lennék és nem magyar.

    Mondok példát :
    Magyar tévében láttam a következő riportot , vagy 23 éve :
    Odament a nyikhaj riporter egy burgenlandi farmerhez , aki épp a Ford Sierrájából kászálódott elő kezeslábasban és a földje szélén álló kis kombájnhoz igyekezett :
    ” Aztán mondja csak gazduram. Nem hiányzik magának a Magyarság ? Az összetartozás érzése ? Az erdélyi , szlovák meg egyéb magyarok mind szervezetekbe tömörülnek , csak itt , Ausztriában nem hallunk ilyesmikről ”
    Mire a farmer ízes magyarsággal közölte vele hogy mennyen a fenébe , neki ilyesmire nincs ideje , nem látja hogy épp most van a munka dandárja ? … Azzal faképnél hagyta az ipsét .

  • Na ezt aztán jól kihagytam. De más pótólta a hiányt. Ma csak az tud pénzt összeperselyezni ezeknek a szegény kintélő magyaroknak akik az ősi szódás szótár legszebb szavait úgy használják mint ez a pataky.(kisbetüvel leginkább kvázi és nem Gugyerák Lajos szives engedelmével ly leginkább) nála a b@szd meg kötőszó és a ku…va anyád amolyan melléknévi használatú. Még Hofi sem tudott így magyarul állítom pedig elég széles skálán mozgott a szókincse.

  • Kedves Klara,
    furcsa,hogy egy ekkora nagy magyart klaranak és nem klárának neveznek.Ezt fogjuk rá a nem szittya pötyögtető gépre(klaviatura). Azt azért tudni illene,melyet eddig nem tudtam,hogy az igazi magyar nyelvvel írni is lehet.Tessék nekem elmesélni milyen írószirt,szert vagy azt a harmadikat tesz a nyelvére,hogy írni tudjon vele? Úgy értem Chrisre vonatkoztatja ezt a nagy mondást,hogy:”nem tud igazi magyarul beszélni.”Hát…kedves klara kiskegyed is jobban tenné,ha gyakorolná szép apanyelvét és nem így fogalmazna,hogy:Áki nem tucc matyarul peszíni ánnák nem szapat ite tyere pe.A többi hozzáfűzni valót Ílle és Geyza lelőtték előllem.Hódolatom nemzetes asszony hazaffffyyyyságátol elsültem,mint Gábor Áron rézágyúja.

  • Fenyvesi Glória

    Azért hatalmas sikerrel szokott fellépni az EDDA…
    Most is volt Pesten, állítólag egy …Rengetegen tapsoltak nekik…

  • 50 millió Ft értékű deviza hitelt vett fel Pataki Attila.
    És most deviha hitel Ft-átváltása után, mi 10 millióan fizetjük vissza helyette!
    Ez is a háttérhatalom intézte el?

  • Figyelo: „nem azert hivjak ide, mert antiszemita”. Nagyon jo megfigyeles, biztos igaz is.

    Kulturhelyeken azonban ez forditva van. Ha valaki rasszista (pl antiszemita), akkor (az’akkor’ alahuzva) nem hivjak meg.

    Hitler festmenyeibol sem rendeznek kiallitast, pedig egesz jo festo volt. Ha rendeznenek, senki nem mondhatna, hogy AZERT allitjak ki a kepeit, mert tomeggyilkos (tobbek kozott antiszemita) volt. Viszont AZERT NEM allitjuk ki a kepeit, mert az volt, aki.

  • Soha nem hallottam Patakyt és soha nem volt Montrealban.
    Nem tudni kik azok a jobboldali szervezetek amik meghívták Torontoba, de ahogy mondtam, Kanada IGEN nagy terjedelmű Vonattal 5-6 óra Montrealból- Torontóba menni. Autóval valamivel kevesebb.
    Montrealban NINCSEN jobboldali szervezet, csak egyházak vannak. Azok is kiléptek a KMOSZ-ból.
    Persze, ez az egyesület SEM „jobboldali” ahogy itt a cikkek elnevezték.
    Kanadában a magyarok megtartják magyarságukat, de nem politizálnak haza.

  • málnaszőr
    2015 április 12
    3:33 Válasz kérdésére. Már nem tudom pontosan hány magyar él Kanadában, 57-ben több ezren érkeztek.
    Montrealban 2-3 ezer van csak, a francia uralom miatt.
    Itt két magyar újság élt, a Kandai Magyarság (Toronto), azt hiszem az megélte legalább az 50 évet. A Magyar Krónika,(MOntreal) anyagiak miat interntes lett már 2002 óta. Mind kettőben írtam az elmúlt negyven évben, de az utobbi montreali eredetű volt és addig írtam, amig kedvem volt rá.

  • Fenyvesi Glória

    Aser:a Bankok helyett fizetjük…
    Nem azok helyett, akik felvették a devizahitelt…

  • Göllner András

    Figyelő

    Nem tudom ki vádolta a montreáli Magyar közösséget anti-szemitizmussal, és miért is kellene ez ellen a vád elen védeni ezt a közösséget. Fenti közbeszólásai mondvacsinált pótcselekvések. Mindenhol találni anti-szemitákat, angolok, franciák, bárkik között. Én nem hinném hogy a montreáli magyaroknak ez lenne a bajuk, gondjuk. A cikk nem a montreáli magyar közösségről hanem Pataky Attiláról szólt. Legalább is nekem ez volt az olvasatom. Úgy látom megint sikerűlt két lábbal belelépnie….Kár hogy ezzel szereti tölteni a szabad idejét. Tudnék jobb dolgokat is javasolni. Pl azt, hogy szóllaljon fel az ellen a terv ellen, hogy újfent iderepültessük a „vonzás törvényétől elszállt” UFO-ost, hogy itt trágárkodjék. Nem lehetne másokkal mélyítenünk magyarságtudatunkat, mint kizárólag a Jobbik és a Fidesz agyament szekértolójával ? Muszály mindíg ezeknek a zenéjét játszani e tájon ? Mi a baj példáol Bródy Jánossal ? Követelje, hogy hívja ide játszani Bede Fazekas Zsolt 🙂

  • Figyelő: ahogy a kultúrnépek mondják – egy lószart nem, mama!

  • Szégyen és gyalázat,-hogy országunkat ilyen szellemi roggyant alkoholistával toprongyokkal képviseltetik.Nem is olyan régen zavartak haza egy hasonló gondolkodású,valaha szebb napokat is élő szintén agyroggyant sámándoktort aki a Niagara partján topogott és osztogatta Canadában nem éppen népszerű nézeteit. Kimerem jelenteni,hogy aki ezeket a zavart elméjű orvosi eseteket felkérte erre pálesztól gőzös produkcióra,annak az ostobának a beállítottsága szellemi színvonala sem magasabb vagy mint betegsámáné vagy az ufológusé.

  • Az egy dolog, hogy Pesten koncertezik az Edda es sikeres. Azt csinalnak, amit akarnak, es az megy el ra, aki akar. DE: miert kell Kanadaba magyar allami es Fidesz/Kmosz tamogatassal/segitseggel odahozatni? Mivel alig par eloado jut ki oda, miert pont ezeket kell ajnarozni? Es miert tekinti ezt sikernek a KMOSZ? Egy gyalazkodo primitiv senki kihozatalat, aki szabadidejeben foldonkivuliekkel ebedel? Miert nem lehet egy Brody-t, egy Koncz-ot kivitetni? Van egy millio nepszeru muvesz akikre szivesen elmennenek a kanadai magyarok.

  • Göllner András: átgondoltad a javaslatomat Bede-Fazekas frusztrációjának elmulasztásáról?

  • Göllner, ha olvasta, Montrealban nem jött senki, már évek óta.Ezért miért én kérjek bárkit, hogy hozzanak ki?
    Anno, mikor én voltam a rendező kihozattam Leblanc Győzőt és akkori szépságes feleségét Piti Katit. Az Alcan Központ aditoriumában is fellélptek a Sherbrooke Street-en Pollák Hallban volt a premierje a „Háry Jánosnak” velük például. Volt Hungarian Fesztival kétszer, ahol felléptek komoly zenészek és művészek. Bánffy György kétszer is itt volt.
    Én már nem rendezek semmit és nem szólok senkinek.

  • Figyelő
    2015 április 12
    3:32 du.

    Csak megint a pontosítás kedvéért: Nem Piti Katalin, hanem Pitti :S A szentesi Pitti család a rokonságom, de másnak is illik tudni az írását a művésznőnek:(

  • HunCanada: azért helyén van az, csak éppen nem családnévként, hanem minősítő jelzőként – Figyelő vonatkozásában. Mint tudjuk, ő már nem szól senkinek, nem rendez semmit, csak éppen kikéri magának a kanadai magyarság nevében.

  • Hát igen István, azért számold össze, hogy hány órát töltöttél el Figyelnővel. Ez Neked olyan mint lejárni edzésre:)
    Nem kellene rajta számonkérni, hogy dupla mássalhangzót szimplásít. Követi a tantóbácsiját, akit most bezzeg kapóra jönne elküldeni Moszkvába. Neki már nincs mit vesztenie, mint Ádernek.. Na meg meg is van fizetve..

    Aztán tényleg már csak kormány prostituált művészek maradtak hazánkban? Bizonyos becslések szerint a menő művészek 90%-a kormányellenes. Tán ezért se jut abból nem hogy Montreálba, de Torontóba se. Útlevelük még csak lenne, dehát mégse.. Vajon miért? Folyt. köv.:)

  • Banfi, csak azért nem jön senki mert meg is kell fizetni az utiköltséget és kéne valaki aki meghívja őket.

  • Figyelő: nahát, nahát…mintha erről rockzene nemzettársa másképpen vélekedne…olvasson csak vissza! Ismétlés a tudás anyja 🙂

  • Daniel 2,21 !

    Nem lehetsz ennyire naiv. Patakyt, Bródyt és Kocz Zsuzsát egy lapon emlegetni, pedig erre vall.
    Patakyt épp azért vitték ki, hogy az általuk – a Fidesz és kamuellenzéki Jobbik által – nálunk talán jobban ismert kanadai magyarságnak bemutassák, hogy íme újra él a magyar virtus;
    Horthy és, „Árpád apánk ne féltsd ősi nemzeted!
    Nem vész az el ha eddig el nem veszett…”

    …Hogy a két háború között mélyen belé oltott vad szittya vér még nem vált vízzé.

    Bródy és Koncz ?… Ennek éppen az ellenkezőjét, ők a liberális, demokráciát képviselik, és nem utolsó sorban mindezt művészi színvonalon, szemben ezzel a Patakyféle ordenáré náci-demagóg hablattyal… De hát, úgy látszik a művészi megközelítés az ottani magyar emigráció többsége számára nem eladható, sőt vörös posztó a szemükben.
    – Hozzá tenném persze, a fidSS megítélése szerint…

  • Idezsdraga viragszalam klara..
    Reglamalod szepmagyar nyelv folytatasat.. Gubancek ott kezdik el hajingalni enmagukra a zures katetereket, amiko kiderul iromanyodbol: te nem folytatod, hanem fojtod a szepmagyar nyelvet..
    Ittenma’ valaki irta nekednek, hogy aki nemtud Ungarisch beszelni.. Tod, annak nemlesz tsarda tyere be!!
    (Azért nem használtam magyar ékezetet, nehogy megzavarjon téged az olvasásban, vagy azértelmezésben..)

  • Sajnálattal közlöm barátaim Patakit elvitték az ufók,nem tudom nélküle mi lesz kis hazánkkal.Talán túléljük de hogy veletek mi lesz nem tudom döntsétek el.

  • Idézet a 168 órából:

    Pataky Attila aki annak idején már kampányolt az SZDSZ-nek, az MSZP-nek is – mulatós zenével és UFO-kalandjaival szórakoztatja a bulvármédiát. Nemrég a kanadai magyaroknak adott koncertjein nyilvánosan szitkozódott: szerinte a világot csak a profit és a zsidó lobbi irányítja. Az énekest a szélsőjobboldali Hunhír portál vette védelmébe. Íme! „Azzal, hogy kimondta: 300 zsidó család uralja a glóbuszt, még nem lett antiszemita.”

    Nekem egy régi dala ugrik be: minden sarkon álltam már…pont, mint egy kivénhedt prosti, ráadásul jó pénzért ő is lefeküdt mindenkinek.

  • Mária: én bízom az ufókban, hogy visszahozzák. Mit is kezdenénk magunkkal nélküle! Nomeg, az ufók, ha alaposabban megvizsgálják, puszta önvédelemből is vissza transzportálják, mielőtt még megfertőzné őket.

  • Mária:
    Akkor hamarosan megtudhattyuk miképpen szoktak hánni az ufonauták… Minden sarkon, bele a kör közepébe:

    Kör közepén hányok
    Körbevesznek többi hányók
    Kik nem voltak itt
    Majd azok is jönnek..
    Stb…stb…

  • Fenntihez :

    ” UFO dala , Pataky művészúr elrablásának másnapján „

  • rockzene
    2015 április 12
    7:26 de.
    Tod, idesdrága jókomám, rokki, a zínekesek, egyíbb csepürágók íneküjjenek ha meghíjják üket. hameg poliizélni akarnának, akkója rendezőnek kötelessíge, hogy pofáncsaptya egy szívlapátta..
    Nembeszíve arrú, hogy a családok a zilyen össznépi sátorosünnepekre eszokták vinnyi a gyerekejiket.. oszt azok aztatat lássák, hogy illen a zungarische kultúra..
    Suba-subaru: pataky mennyen a zufokhó politizányi. Ide meg legyen neki coki.
    Mindkettőtüket csókútat a kenyeresjány.

  • Rockzene !
    ˙

    Pataky mindig is a politikában utazott. A művészete – arról jobb nem beszélni.

    .

  • Fenyvesi Glória

    Ha Patakyt szereti a közönség,mert értéket képvisel évtizedek óta, kit érdekel, ha másnak más az ízlése?
    Én pl. nem szeretem se Koncz Zsuzsát, se Bródyt…
    Sokkal értékesebb volt Cserháti Zsuzsa Koncz-nál…pl…

  • Fenyvesi Glória: szóval, nem csak elvakult jobbikos próbanyilas, de még sznob is…elég káros keverék!

  • Idióta Fenyvesi
    Mussolínit is imádták az olaszok !
    Majd megőrültek érte.
    Aztán végül mégiscsak felakasztották fejjel lefelé egy lámpavasra.

  • Na, ennyi hozzászólás sem volt, egy cikkhez sem!
    Szerintem, nem érte meg a téma.

  • Figyelő: majd szóljon, ha mérvadó lesz a véleménye! ugyanis a kommentek rendesen letaposták a magáét!

  • Fenyvesi Glória

    Bródinak még hangja sincs…

  • Fenyvesi Glória

    Azzal,hogy a profit-központúságot ostorozza,igaza van…
    Túl nagy a különbség a szegények és a gazdagok között…
    Itt a stílussal van baj…
    Nyilván ivott koncert előtt, vagy közben…
    De a számai igenis jók.
    Bár én Demjént jobban szeretem.
    Mindkettő értéket teremtett a zenei életben…

  • Fenyvesi Glória: már miért is lenne baj a stílussal? Amúgy mi a gond a profitközpontúsággal? Az a lényeg, nem? Vagy a felebaráti szeretet?

  • és ehhez mit szól, Fenyvesi Glória?

  • Ille Pista,
    egy másik oldalon két ízben is megemlítettem a „magyar”zsidók önantiszemitizmusát.(Klára nagyimmal kapcsolatosan).Ha akarod és Neked nincs meg szívesen elküldöm a huzavona gábor bár-micvójára a meghívót,mely 1991 aug.26.án volt a hunyadi téri imaházban. (egyúttal tudomásodra hozom,hogy minden napon ,amikor a Tórából felolvasnak így szombati napon is van bár-micvó ünnepség).A szarházi huzavona a parlamenti”vádlóinak”azt mondta,hogy bárkivel hajlandó kimenni oda ahova való,hogy bebizonyítsa,hogy ő nem önantiszemita.

  • Gyuri10: erről mintha azt mondták volna anno, hogy hamisítvány (úgy 3-4 évvel ezelőtt)

  • Gyuri10: nem szokásom az in.fos olvasása, de Vona bar micvojával kapcsolatban ez (is) feljött:
    https://kuruc.info/r/1/54539
    Persze, ők is tájékozatlanok, okostojás olvasójuk beszólása ellenére, ugyanis Gyöngyösön nem imaház, hanem egy zsinagóga volt, majdhogynem a Dohány utcaival vetekedő nagyságú. Sajnálatos módon korábban bútorraktárnak használták, most, ha jól tudom, kiállítóhelyiség és közösségi ház van benne.

  • István,
    tudtommal a család gyöngyösi,de a Bp.-i Hunyadi téri imaházról van szó.Ugyanez a meghívó ment ki az én bár-micvám alkalmából is a Hunyadi téri imaházból 1953-ban.Az enyém azért nem hamisítvány,mert nem tudom magam igazolni nadrág letólással?

  • Gyuri10: a képlet szerint a meghívó Gyöngyösre szól.

  • István,
    olvasd tovább!A továbbiakban azt írják,hogy azért hamisítvány,mert gyöngyösön nincs is hunyadi tér.Ez annál inkább is igazolás,hogy a Bp.VI.kerületi hunyadi térre szól a meghívó.Megcáfolásra annyit ér mint a huzavona pöcsbemutatója a parlament klotyójában.Ettől függetlenül,boldogan lemondok a hittestvérségről ezzel a seggedi 3.14csa nádnál alig mocskosabb neogecivel.Ha megkérdezel,én arra szavazok,hogy a meghívó legyen hamisítvány.

  • Gyuri10: nem tisztem védeni ezt az izét. Cserébe nem tartom bizonyítéknak, hogy ha nincs Gyöngyösön Hunyadi tér, akkor evidens, hogy a VI. ker Hunyadi térre szól a meghívó.
    Ez hasonlít az ominózus rendőrviccre: ha nincs akváriumod, akkor biztosan buzi vagy (nem fejtem ki az egészet).

  • István,
    ismerem a viccet.Sajnos a neotetvek nem tartoznak ebbe a vicces kategóriába.Lemosolyogni lehet őket,de oda kell figyelni minden mozdulatukra és vigyázni,hogy a szájtépésükkel ne tudjanak túl nagy károkat okozni,újabb lelkeket mérgezni.
    Egyébként az ominózus meghívó a BIH(Budapesti Izraelita Hitközség) hunyadi téri imaházára vonatkozik.Világosan beírva.Tudtommal BIH hunyadi téri imaház kizárólag a VI.kerületben volt.Lehet,hogy ma már nincs is.Ennek ellenére gabika identitása érdekli a sápadt,félszemű törököt.Annál is inkább örülnék,ha ez egy hamisítás lenne,mert legalább nem áll fenn a templomgyalázás kritériuma.

  • Fenyvesi Glória

    Ille István!
    Ezt egész biztosan nem Vona Gábor mondta…
    „Részletek egy beszélgetésből”…Valaki más, ezek szerint…
    Mindenkiért egy fórumon nem vállalhat felelősséget.

    A liberális tüntetésen,mikor egy zsidó ember megvert egy református asszonyt, ok nélkül, azért felelősséget vállalt a tüntetés szervezője?
    Azóta sem kérték számon az „úriembert”.
    Bezzeg fordítva…Meghurcolták az asszonyt…

  • Fenyvesi Glória: maga csak tudja 😀

  • István,
    mondd már meg,ez a fenyvesi(dreher)glólika rendelkezik fleppnivel vagy illegálisan szökött meg?

  • Fenyvesi Glória

    Állítólag hatalmas sikere volt Patakyéknak Miskolcon, a város napján.Nagy tömeg üdvözölte Őket, pátállástól függetlenül. Mindenféle korosztály…

  • Fenyvesi Glória

    Az, hogy Pataky a magyarságát vállalja, és félti a népét a káros hatásoktól,(ha ezt így látja), az bűn?
    Más nép fia is ezt tenné,teszi…

  • Fenyvesi Glória: mi van, magát is elvitték az UFO-k, mint Patakyt?

  • sértő személyeskedés miatt kommentje törölve. A Moderátor.