„1935 június. Ha döntést kell hozni, azt csak egy ember hozhatja meg: a Führer. Ő hoz döntést helyettünk.”

Hitler – kampánya során – elérte, hogy a szavazók 90%a az ő eszméire szavazott. Orbán választási manipulációi során 2/3ot ért el.

Orbán a vezér, közös a cél, egy a zászló, összetartással egy szebb és boldogabb jövő felé. Érdekes, ezt Hitler is mondta…

A fajgyűlölet a normális gondolkodás része, megkérdőjelezni a legfőbb vezető döntéseit egyenlő a hazaárulással, kizárólag az egység vezet győzelemre, minden áron győztesnek maradni! Ez is Hitler. Orbán hatalmi koncepciója ugyanezt, csak éppen silányabb kiadásban. Nem egy egész népet fanatizál, csak holmi maradvány hívőt.

Több korosztálynyi különbség van a kis osztrák tizedes és a kis, szocializmusban nevelkedett törtető közt, így meglehetősen hiábavaló lenne párhuzamot vonni. Habár azt kétlem, hogy Orbán minden előzetes eszménykép nélkül lett ilyenné. Kérdés: mi vezérelte?

Ha valakinek kétsége lett volna, hogyan vélekedik Orbán a parlamentarizmusról, pártjának tagjairól, a fülkeforradalmárokról, és úgy általában saját nemzetének alkotó elemeiről, az emberekről, most bizonyosságot szerezhet.

„A mozgalomban való ténykedésem első idejében amint már jeleztem a propagandának szenteltem magam. A propaganda feladata az volt, hogy az emberek egy kis számát telítse az új eszmékkel, hogy aztán rendelkezésre álljon az az emberanyag, amely a későbbi szervezésnek első egyedeit adhatta.

[…]

Ha egy mozgalom célja a meglevő világ lerombolása és helyébe egy új világ építése, akkor a mozgalom vezetőinek az alaptételekkel feltétlen tisztában kell lenniük. Minden mozgalomnak az általa megnyert embereket két csoportba kell osztania, a hívek és a tagok csoportjára. A propaganda feladata a hívek toborzása, a szervezés célja pedig a tagok gyűjtése. A mozgalom híve az, aki annak céljával egyetért. Tagja pedig az, aki harcol a célért. A mozgalom a propaganda útján nyeri híveit. A tagot a szervezés készteti arra, hogy maga is új párthíveket szerezzen, akiknek soraiból viszont ismét új tagok nyerhetők. Miután egy mozgalom párthívétől csak az eszme passzív elismerését várjuk el, a tagtól ellenben az eszme cselekvő képviseletét és védelmezését is, a mozgalom minden tíz hívére alig fog egy-két tag esni. A hívő jelleg csak meggyőződésében, a tagság a meggyőződéssé vált eszme képviseletével és terjesztésével járó bátorságban gyökerezik. A meggyőződés a maga passzív formájában nagyon jól illik az emberiség jobbára rest és gyáva többségéhez. A tagság ellenben, amely cselekvő lelkületet követel meg, már csak az emberiség kisebbségének felel meg.

[…]

A propaganda ennek megfelelően fáradhatatlanul tartozik gondoskodni arról, hogy az eszmének hívei legyenek, miközben a szervezetnek a legerőteljesebben azon kell rajta lennie, hogy a párthívek közül csak a legértékesebbeket minősítse tagokká.
A propagandának nem szükséges a fejét törnie minden egyes, általa kioktatott egyén jelentősége, tudása, tehetsége, értelme vagy jelleme felől. Ezzel szemben a szervezésnek a leggondosabban össze kell gyűjtenie az egyedek tömegéből azokat, akik a mozgalom győzelmét valóban lehetővé teszik. A propaganda megkísérli, hogy az eszmét az egész népre rákényszerítse; a szervezés ezzel szemben csak azokat veszi be keretei közé, akik előreláthatólag nem lesznek lélektani okokból az eszme terjedésének kerékkötői.

[…]

Ha a propaganda az egész népet átitatta már az eszmével, akkor a szervezet egy maroknyi haddal levonhatja annak következményeit. […] A propaganda második feladata a fennálló állapot szétrombolása, az új tan elterjesztése, a szervezet második feladata pedig a harc a hatalomért, hogy annak birtokában az eszme végleges sikerét biztosíthassa. […] Olyan szervezetek, amelyek a maguk taglétszámában egy bizonyos határon túl növekszenek, lassanként elvesztik harci erejüket, és nem lesznek többé alkalmasak arra, hogy az eszme propagandáját egységesen, támadásszerűen alátámasszák és kihasználják. [..] Minthogy a tan felforgató ereje azok terjesztőire nézve veszéllyel jár, alkalmas a kislelkűek és gyáva nyárspolgárok távol tartására. […] Amíg a mozgalom kemény harcokat vív, addig a gyáva és önző emberek elkerülik, mihelyt azonban fordul a kocka és a párt nagy sikere valószínű vagy már bekövetkezett, akkor gyorsan igyekszik mindenki a mozgalom tagjai sorába lépni.

[…] Az első győzelem hatása alatt ugyanis olyan sok rossz, méltatlan és különösen gyáva elem férkőzik be egy-egy ilyen szervezetbe, hogy végül is ezek a gyönge értékű elemek a harcra készek fölé kerekednek és a mozgalmat saját érdekeik szolgálatába kényszerítik, azt a saját gyönge lábon álló hősiességük színvonalára süllyesztik le, és az eredeti eszme győzelmének kivívása érdekében semmit sem tesznek. A fanatikus cél elmosódott, a harci készség elült, és mint a polgári világ ilyenkor nagyon helyesen mondja: „Jegenyefák nem nőnek az égig. ”

Ezért van nagy szükség arra, hogy a mozgalom tisztán önfenntartási ösztönből, mihelyt siker koronázza munkásságát, a tagok további felvételét megszüntesse és a továbbiakban már csak a legnagyobb elővigyázat és alapos vizsgálat után bővítse szervezetét. Csak így lesz képes a mozgalom magvát hamisítatlanul frissen és egészségesen fenntartani.

Gondoskodnia kell arról, hogy kizárólag ez a mag vezesse tovább a mozgalmat, vagyis állapítsa meg az általános ismertetést célzó propaganda módját, a hatalom birtokosaként pedig kezdje meg azokat a tárgyalásokat, amelyek az eszme gyakorlati megvalósítása érdekében szükségesek. Régi törzskarából kell nemcsak a megteremtett alakulat összes fontosabb vezető állásait betölteni, hanem az egész vezetést is megszervezni. Mindaddig folytatni kell ezt, amíg a jelenlegi párt alapelvei és tanulságai az új állam alapelveivé válnak. Csak azután lehet lassanként az eszmétől átitatott különleges alkotmány kezébe adni a kormánykereket.

[…] Emellett ez a propaganda mégis annyira hatásos volt, hogy rövid időn belül százezrek voltak, akik nemcsak igazat adtak nekünk, hanem győzelmünket is óhajtották, ha személyileg gyávák is voltak értünk áldozatot hozni, vagy éppen belépni tagjaink sorába.

[…]
Az első elnök felelős az egész mozgalom vezetéséért. Ő szabja meg a választmány alája rendelt tagjai, valamint a még egyébként szükséges segéderők számára a végzendő munkakört. Ezek mindegyike teljes mértékben felelős a részére kiosztott feladatokért. Mindenki csak az első elnökkel szemben alárendelt, aki viszont gondoskodni tartozik az összesek együttműködéséről, illetve a személyek kiválasztásáról. […] Engedményeket a felelősség terén nem tettem, és ezáltal oly felfogást juttattam érvényre, amely csak azokat fogja vezetéshez juttatni, akik arra valóban hivatottak és méltók. Olyan mozgalom, amely a többségi uralmi rendszer idején minden vonalon a vezéri gondolat és az ezzel együtt járó felelősség alapjára helyezkedik, egy szép napon számtani biztonsággal le fogja győzni az eddigi felfogást, hogy győztesként kerüljön ki a küzdelemből.

[…]

Nekem, mint pártelnöknek lassanként sikerült az egyes pártszerveket a választmányi tagok folytonos bírálataitól és beleszólásától megóvni. Ez rendkívül fontos volt, mert valóban alkalmas egyént valamely feladat teljesítésére megnyerni nem lehet, ha dolgába az ahhoz nem értők folyton belekotyognak. Azokra célzok, akik mindenhez jobban értenek, hogy azután valójában áldatlan zavart hagyjanak maguk után. Közbelépésemre ezek a mindentudók többnyire szép csendesen visszavonultak, hogy ellenőrző és sugalmazó ténykedésüknek más teret keressenek. Voltak olyanok, akiknek valóságos betegségük volt a mindenben való hibakeresés, és akik állandóan kitűnő tervekkel, eszmékkel és javaslatokkal szolgáltak. Legeszményibb, legfőbb céljuk olyan választmányok alakítása volt, amelyek ellenőrző szervként mások tisztességes munkájának a körülszimatolására lettek volna hivatva. A semmit érő, vagy pedig a gyakorlatban keresztülvihetetlen határozatokat kisütő választmányok ártalmatlanná tételének legegyszerűbb módja az, hogyha részükre valami komoly munkát adnak. Egész nevetséges volt az a gyorsaság, amellyel az ilyen együttesek elpárologtak és eltűntek. Nem egyszer gondoltam a mi legnagyobb ilyen intézményünkre, a parlamentre. Nyomban elpárolognának ennek tagjai is, ha részükre a szónoklás helyett valóságos munkát adnának, mégpedig olyan munkát, amelyet e szószátyárok mindegyike személyes felelősség terhe alatt lenne köteles elvégezni.

Azt követeltem, hogy akárcsak a magánéletben, a mozgalmunkban is addig kell kutatni, amíg az egyes szervek részére a megfelelő tisztességes tisztviselőket, intézőt vagy vezetőt meg nem találják. Számára lefelé feltétlen tekintély és teljes cselekvési szabadság biztosítandó, felfelé pedig teljes felelősséggel kell tartoznia.”

Ez az orbáni koncepció. Őszintén szól, nem kétséges. Mint ahogy az sem kétséges, hogy’ is képzeli ő el a jövendő Magyarországot.

Hatalmának ökonómiája: erős gazdagok a gyenge szegények ellen. Találj egy embercsoportot, aki gödörből való kikapaszkodáshoz a bot szaros végét fogta meg, magyarázd meg neki, hogy minden jog forrása a hatalom, találj neki egy célt, amin a gyűlöletét levezetheti, és máris megnyertél mindent. Addig kell nekik ismételgetni mindazt, amiben hinni kell, hogy végül az lesz számukra az egyedüli igazság az életben.

Ehhez jön még, hogy Orbáné a hatalom. Orbáné a jog is?

„Csak azután lehet lassanként az eszmétől átitatott különleges alkotmány kezébe adni a kormánykereket.”

1.§: a nép birka, hát úgy is kell kezelni!

Az új állammodell már megvan, alapizét is férceltek hozzá. A béna, elkábított, megvezetett nép egy része, úgy 1,2 milliónyi hívő meg birka módra béget hozzá. Hajrá Magyarország?

Ja, hogy az idézetek a Mein Kampfból valók? Na és? Tud valaki különbséget tenni?
Egy azért van: Orbán nem gondolkodik élettérben. Még nem.

Az Orbán összesent kiadja a Megvető Kiadó. Kötve-fűzve 3.450 HUF, aranyozott díszkötésben 5.400 HUF, Kubatov által igazolt fülkeforradalmárok 50% engedményben részesülnek.