Popper Péter Orbán Viktorról – Gondolatai mai napig aktuálisak
Popper Péter írása Orbán Viktorról, egy demokratikus vélemény oldalon, az ellenszek.hu-n látott napvilágot. Az Ellenszék-csoport a Kanadai Magyar Hírlap rovataként folytatja munkáját 2012 óta. A szerző világos tárgyilagos gondolatai egyértelmű jellemrajzot formálnak a miniszterelnökről. Bár az írás 2005-ben készült az elemzés semmit nem vesztett értékéből és aktualitásából.
Mintha a jövőbe látott volna…mintha ma írta volna. Szomorú, tényleg sajnálatra méltó, mi lehetett volna belőle – de nem lett, mint látjuk. Sőt, azt is látjuk, mi lett belőle.
„Hány Lelke van egy embernek? És egy nagy politikusnak? Egy kis politikusnak?
Az európai pszichológia feltételezésével szemben nekem az a meggyőződésem, hogy a személyiség nem szerkezet (struktúra). Úgy képzelem, hogy az ember lelkében sok személyiséglehetőség lappang. S az manifesztálódik, ami környezeti kihívást, provokációt kap. S ez a sok lehetőség közül előhívott személyiség azután persze mutathat hajlamot a strukturálódásra. Joszif Visszarionovicsból lehetett volna szent életű szerzetes Grúziában. De eljött érte a forradalom…
Orbán ‘Viktorból is lehetett volna erős kezű apa, kőbányájával, szőlejével ügyesen gazdálkodó vidéki nagyember, harmadosztályú futballedző, ravaszul üzletelő kisvárosi prókátor, de eljött érte az átkozott szocializmus, elit ösztöndíjast formált belőle, és Angliában taníttatta, miközben az agresszív atyai büszkeség meggyőzte arról, hogy „jel a név és átkos mágia”. Persze érdekes a nyelv: Vikt-or, a Győztes. Vikt-im, a Legyőzött, az Áldozat. Várjuk meg a napnyugtát, mielőtt siratni kezdjük a napot.
Félek ettől a portrétól. Egyrészt, mert személyesen egyetlen szót sem váltottam Orbán Viktorral. Másrészt mert nem kedvelem őt. Hát akkor miről fogok írni? Az előítéleteimről?
S ha ez a helyzet, akkor egyáltalán: miért írok róla? Halogatom a választ, de a végén úgyis kibököm. Egy amerikai film jut a eszembe, amikor az Európába küldött seregben szolgál egy önkéntes: szemüveges, vézna filosz, aki csetlő-botló kétbalkezes a hatalmas kigyúrt katonák között. Ám ahogy haladnak befelé Németországba, lassan megváltozik a helyzet. A szánalmas figura egyre jobb katonává válik. Ő lesz a csapat esze. Szinte ördögi ötletesség hajtja a németek ellen. Egy este a tűznél beszélgetnek, és egy fekete óriás megkérdezi:
– Mondd, mi történt veled? Kezdetben folyton kiröhögtünk. Ma jóformán te irányítasz minket.
A szemüveges nem felel. Behunyja a szemét, hallgat. S áttűnő képek vonulásában látjuk, hogy mit élt végig: a lágereket, a szemüveg- és mankóhalmokat, a levágott hajak kazlait, a csontváz múmiákat, a krematóriumot…S végül csendesen ezt mondja: – Megharagudtam rájuk!
Tessék, kiböktem.
Én, a véglegesen csalódott egykori kommunista diákvezető, párttitkár, propagandista Aczél György időnkénti beszélgetőpartnere voltam. 1989-ben kétszínű politizálásáért az ÉS vezércikkében támadtam meg Pozsgay államminisztert, s talán egyik legjobban sikerült írásomban mondtam el, hogy az árulás miért nem nevezhető damaszkuszi útnak. Bizalommal és várakozással fogadtam a rendszerváltás magyar módját, reméltem, hogy az ekkori bosszúért lihegő MDF helyett a rokonszenves Fidesz befolyásolja majd a hatalmat, igen, a fiatalok…
És évről évre jobban megharagudtam rájuk. Mert kiárusították fiatalságukat, tisztaságukat, hitelességüket. Kiderült, hogy csak választásoktól választásokig terjed a látóterük, soha nem lesz belőlük a szó churchilli értelmében államférfi, csak politikai sakálok csoportja. Valaki egyszer figyelmeztetett: – Vigyázz! Ezek bűnözők!
Nem hittem el. Ma már tudom. S Orbán Viktor neve számomra szimbólummá vált. Egy nyolcvan év óta lezüllött ország még mélyebb politikai lezüllesztésének a szimbólumává. Holott a sors megadta neki a ritka lehetőséget, hogy sarokkő lehetett volna a magyar történelemben. De ő pénzt akart keresni. Népvezér akart lenni. Tündökölni akart az emberek felett. Ezt is megkapta. Látni fogjuk még, amint eldobott kőként az út szélén hever. Mindezzel meg kell küzdenem, hogy hozzáférjek az emberhez.
Elsőblikkre: nagyon csinos, arányos testű, mozgékony csávó, a klimaxos hölgyek öröme. Határozottan erős erotikus sugárzása van, ami még a képernyőn is átjön. Elégedett lehetne a család, ahol férj és apa, ámde mégsem él zárt világban. Érezhető hogy nem reménytelen a csábító harmadikok esélye. Én az életébe kapcsolódott nő helyében nem bíznék hűségében.
Feltehetően nagyon hiú, legnagyobb réme a nevetségessé válás, ha például leleplezik valamelyik kalandjában vagy tévedésében, kegyetlenül durvává válhat. Folyton figyeli, hogy viselkedése, szavai milyen hatást keltenek. Ezt jól megjátszott spontán magabiztosság takarja, ami váratlan helyzetekben hajlamos szétrepedni, és kikandikál alóla egy szorongó kisember. Kisembersége kis üzletei által lepleződik le.
Egy igazi államférfi is lehet szélhámos, no de nagystílűen. Adja bérbe a Hortobágyot amerikai tehenészeknek, találjon olajat a Lágymányoson, és kiaknázására alapítson nemzetközi konzorciumot, kössön sok ezer tonna szotyola szállítására szerződést Pápua Új-Guineával, és építsen űrrepülőteret a zempléni hegyek között… – ez igen!
De, lakáscsere-üzelmek, apuka kőbányáinak propagálása, manipulációk a feleség szőleje körül, óvatos simicskázás, ahol nem jönnek rá, édes istenem…
Kisemberségét bizonyítja, hogy amikor elfogy az előre betanult kész szöveg, bizony dermesztőbutaságok hagyják el ajakát. Közgazdasági, és financiális nonszenszek, szobák, és kerekek számát latolgató lózungok, fürdőszobában borotválkozás közben kitalált indián bölcsességek, -„döglött lovat ne sarkantyúzz” színvonalon – és piros-fehér-zöld jelszavak végtelen áradatban.
Persze ha csak ennyi volna, kit érdekelne ez a furcsa szellemű, politikába merült futballista jogászgyerek vagy micsoda. De nem! Orbánban búvópatakként rejtőzik valami zsenialitás is, valami utolérhetetlen szociális intuíció. Néha váratlanul felbukkan, majd még váratlanabbul eltűnik. Amikor nagy szükség lenne rá, biztonságot ígérően megjelenik, de amikor utánakap, gyakran a semmibe markol. Ez már a léleknek az a mélysége, ahova nem lehet bekukucskálni. Orbán magányos harca önmaga kísértéseivel.
Majdnem bizonyos, hogy Orbán már régen nem tudja, kicsoda Orbán. És ezt mentségére mondom. Mert ha tudja, és hidegvérrel váltogatva emeli ki jelmeztárából a különböző vallásokat, politikai stílusokat, polgári vagy forradalmi, sőt ellenforradalmi értékeket, identitáslátszatokat, akkor valóban sötét közéleti maffiózó. Ám valószínűleg már belegabalyodott önmaga sokféleségébe, s időnként diszkrét külföldi szanatóriumokba kell elvonulnia némi belsőnagytakarításra.
Szegényke. Mi lesz vele? Az élet néha hosszú. Ilyenkor szeretném megsimogatni buksiját.
Hiszen ez a baj – ahogy nálunk mondják – a megélhetési politikusokkal. Akár annak idején Sztálinnak, nekik sincs hinterlandjuk az egy szál frontvonal mögött. Ha azt áttörik, nincs második, harmadik védelmi rendszer, ahova vissza lehetne vonulni.
Mihez fog majd a vezér és a vezérkar, ha elszivárgott már mögüle a sereg?
Ezek a Fidesz-fiúk kik is lehetnének egy normális polgári világban? Tehát most kell gazdagodni, markolni, szerezni évekre, évtizedekre előre, mindenáron biztosítani a család jövőjét. Így lesz, a nagyokat álmodó államférfiból, kicsiket üzletelő családfő, és gondoskodó apa. Ma már világos, hogy Orbán nem igazán kreatív, nem igazán alkotóképes. A nagy mű megteremtését most a nagy karrier helyettesíti.
S ha egyszer az is elvétetik tőle? Lesz helyette nagy pénz? Nagy foci? Vagy akkor már felejteni kell? Alkohol? Idegösszeomlás? Nehogy a végén kivirágozzon belőle valami paranoia féle. Egyszer már majdnem elkezdődött. Felcsúti Szent Viktor, akire Szűz Mária titokban rábízta Magyarországot. Miket ki nem talál ez a fiú!
Van azonban egy helyzet, amikor félelmessé válik. Amikor a szakadék, a vereség szélére kerül, de talán még adódhat túlélési, győzelmi esély. Akkor felébrednek rejtett démonai, vagy kívülről szállja meg valamilyen tébolyult erő? Munkabírása ezerszeresére növekszik. Mint valamilyen megvadult viharmadár száll országhatártól országhatárig, és vijjogva szólít mindenkit a küzdelemre. Még a leglustább hívei is felébrednek közönyös álmukból, és tántorogva indulnak utána. S a megújult sereg majdnem eljut a győzelemig. S ez a „majdnem” Orbán tragédiájának a lényege.
Rosszindulatúan huhogok? Dehogy, hiszen éppen elfogulatlanságom miatt rándulnak meg az idegeim, amikor hallom, hogyan szólítják. „Miniszterelnök úr!” Orbán, az exminiszterelnök. A virtuális örök kormányfő. Orbán, aki ma is az, aki tegnap volt. Mint amikor a 83 éves egykori balerinát ma is művésznőnek szólítják, a 90 éves aggastyánt tábornok úrként tisztelik…
Volt, volt, valamikor réges-régen.
Kell Orbánnak ez a kegyeleti aktus? Vagy számára ez azt jelenti: Nekünk te vagy a miniszterelnökünk, akkor is, ha bármilyen stepszli, vagy langaléta tolakodott a helyedre.
S ami igazi együttérzést kelt bennem: ezt az életformát elviselhetetlenül fárasztónak érzem. Mert nem Orbán sokkal egyszerűbb, könnyedebb természetéből fakad, hanem érezhetően csinált. Páncélban él! Olyan villogó szemű politikai ellenfelei között, mint egy sziléziai portyán kalandozó egykori magyar sereg vezére. A csapat erős, és hűséges, a fegyverzet kitűnő, még a lovak is bírják. Csak éppen…
Csak éppen örökké nyeregben kell maradni! Örökké markolni kell a kardot, örökké erősnek kell látszani. Soha nem adatik meg az elfáradás, a gyengeség bevallásának boldog pillanata, nem kapja meg azt a simogató melegséget, amikor fülét-farkát eleresztve eldobja magát egy sátor előtt, s csak sütteti magát a nappal…
Vezér, nem irigyellek…”
Popper Péter, 2005
***
Annak idején Mester Ákos, a 168óra főszerkesztője úgy gondolta, az írás túl erős. Most Mester Ákos azt írja, tíz éve tévedett, és mivel a legendás pszichológus akkori jegyzetének rövidített változata újra életre kelt az interneten, a főszerkesztő úgy vélte, tartozik azzal Popper Péter emlékének, hogy óvatosságnak gondolt szerkesztői tévedéséért (ahogy fogalmaz: „elgyávulásáért”) legalább utólag megköveti Popper Pétert. Mester Ákos szerint a 2005-ös jellemrajz Orbán Viktorról azt igazolja, hogy az éppen tíz éve, 2005. április 16-án meghalt szerző „lényeglátó és léleklátó publicista is volt”.
Author: Ille István
Civil a pályán. Egészen más területen dolgozott, a politikához nem sok köze volt, de véleménye arról annál inkább. Három évvel ezelőtt egy társával együtt létrehozta az ellenszek.hu Demokritikus Vélemény Magazin internetes oldalt, aminek felelős szerkesztője. Szépirodalmi vonalon, Harunlarasid néven több, mint 60 novellát, több tucat önéletképet és úti beszámolót publikált a www.harunalrasid.nolblog.hu oldalán. Elkötelezett, azonban pártoktól független, baloldali értékrendű és világnézetű ellenzéki.
3:40 de.
˙
Nem csak pszichológus volt, de vátesz, próféta is.
Popper Péter szakvéleményét, kedves kanadai és hazai olvasók – akik a mai orbáni propagandagépezet uszályában zabálják ezt, az ebben grammra kimutatott, valódi orbanizmus lényegét – 100%-nak vehetik. Ennek személyiség leírásnak minden betűje ott van a helyén, tökéletesen rá stimmel egy beteges alany fizimiskájára.
.
3:42 de.
2010. április 16-án hagyott itt bennünket, kár értünk – nélküle.
3:56 de.
István !
Köszönjük! Sajnos soha nem avul el.
Legföljebb, ha majd egyszer már nem lesz ez a töpszli zseni, a káros nyomai akkor is itt maradnak a társadalomban. A maga alapította „párt” a fidSS szerepe, akárcsak a jégkorszaki hatalmas észak-Amerikai . j é g á r Alaszkától New Yorkig. Mindenütt otthagyja romboló nyomait a társadalom máris letarolt vidékein gödrök, vermek és a lehántolt síkságok rothadó mocsarak formájában… Évszázadok nem lesznek képesek majd helyrehozni.
.
10:13 de.
” Túl erős írás” … az írás előszöri ( ráadásul 2010 előtt ) le nem közlése is sokat elárul annak az országnak az állapotáról, amely ilyeneknek korlátlan hatalmat enged…
5:51 de.
Az írás, azaz jellemzés majdnem tökéletes,pontosan fedi annak alanyát. Amit a politikus-államférfi tevékenységéről megállapít, belső mozgatórugóiról tudni vél, nagyon ott van, ám ehhez egyik fontos adalék a külső, mely szerintem – Orbán esetében fokozottan – közrejátszik személyisége alakulásában !
Valószínű alacsony termetét (melyet befolyásolni nem tud – ezért nem is tehet róla) kompenzálja a peckes -pökhendi járással a hátrafeszített fejtartással, és a – menet közben sajnos – csúnyán megnövekedett pocakjával és hátsójával!
Ez az egész ad neki egy pattogó,kivagyi alapállást, melyet ő szándékai szerint „lazaságként él meg”, valójában enyhén nevetségessé teszi + hozzá jön még a zsebre dugott kéz, mint az abszolút „helyzet ura” póz.
Nem szerencsés a megjelenése – már indulása pillanatában sem volt az – ezért meglep, hogy P.P. elsőblikkre nagyon csinos arányos testű mozgékony csávóként jellemzi aki mellesleg a klimaxos hölgyek öröme?!
Na ez az egy nem igen stimmel, a többi találó ! Túl azon, hogy a k.h.ízléséről kissé ferde elképzelései lehettek az általam igen sokra tartott és tisztelt Popper P.nek, szerintem Orbán még huszonéves korában sem felelt meg a fenti leírásnak,(pláne nem a későbbi negyvenes éveiben 2005 tájékán) és ez a tény többek között, talán tudat alatt, de befolyásolta későbbi személyiségét.
Jelenlegi külső jegyeivel nem érdemes foglalkozni, mert azok egyenest lesújtóóak – de ahogy formátlanodik, és épül le, annak arányában nő az egója és férfiúi mindenhatóságába vetett hite ! Szinte már röhejes, ahogyan próbál „sármosan” kikacsintani, integetni, miközben ordít róla a frusztrált zavar, ahogy nem tud mit kezdeni magával:ide int,és oda kezel, jópofizik és vigyorog, közben rá -rá csap a zsebére, nyakkendőjét igazgatva krákog, míg el nem jön érte a megváltó pulpitus,amire aztán rákönyökölve igyekszik azt eltolni, az ütemet újaival a levegőben adva magának,végre kedvére pofozgathatja a papírjait !
Aztán kezdetét veszi az emelt hangú kissé kellemetlen hangszínezetű visítozás…. a szavak, vagy a kész panenek nyomatékosítás végett történő ismétlése.
Már rég nem ura önmagának: sem a mozdulatainak, sem az indulatainak, sem egyéb mimikájának! 25 évesen egy tehetségesnek látszó, sokat ígérő fiatal volt – úgy tűnt határozott célokkal – bár igazán szimpatikus sosem volt (pl hazudik a kormány ( Antall), csuhások imára stb) de kár érte !
Nekem, Popper Pétert olvasva az az érzésem támadt, hogy bár az elemzés 2005-ben készült, mégis azt sugallja, hogy az eltelt időközben -haláláig – talán kiegészítette egy két dologgal ! Olyasmire célozhat, olyan dogokat vél látni amit elvileg 2005-ben még nem tudhatott, láthatott, vagy csak előre vetítette, hogy íme ebből ez lehet ?!
Sajnálom, hogy ma már nem mondhatja el a véleményét, mert nagyon érdekelne, ma hogyan látná !
11:59 du.
Popper Péter máig igaz, és jövőbelátását igazolóan egyre igazabb írásának olvasása közben egyre erősebben éreztem, hogy az írás OV mellett talán többet mond rólunk.
.
Rólunk, akit egy ilyen figura ennyire megvezethetett, átverhetett, becsaphatott, meglophatott, megalázhatott és folytatja mindmáig.
.
Lehetősége volt történelmi nyomot hagyni, és hagy is.
.
A gyalázat, a rombolás. a hazaárulás, a nemzetárulás nyomát.
.
A „hülyérevert” gyerekből, csak „hülye” felnőtt lehetett.
.
Őszintén, érdemlünk mást?
4:24 de.
Besancon!
Csak egyet tennék hozzá az itt az általad leírtakkal teljes képhez.
A nagyra, önmagánál is nagyobbra törő focista-bunkó képét.
Utóbbi, akkor jutott eszembe, amikor a testi megjelenését és fura mozgását ecsetelted.
A paliban – különösen, amikor a magas méltóságoknak kijáró vastag, nemezszőnyegre lép – fölébred az a magabiztosságot kölcsönző csapatkapitány ösztön és úgy érzi, hogy olyankor is stoplis cipőben jár, méghozzá a számára egyetlen, és igazán világot jelentő gyepen. Ilyenkor már automatice veszi föl azt
az „Ó-LÁBÚ GÁCSÉR”
stílusú járást, amely annyira sajátosan és csakis rá jellemző. Ez a mozgás nála már tényleg abszolút egyedi, legalábbis az ily magas méltóságot viselő politikusok sorában.
Alaposan ki is lóg abból a sorból, nemcsak fizikailag, de szellemileg még úgyabbul.
Úgy,hogy hiányoltam is azt a róla készült szuper, nevetségesen jellemző fotót, ahol focista uniformisban hasraesvén, bambán hever a partvonalon, mint egy darab S@r.
4:32 de.
Popper írása is bizonyítja a pszichológia, mint magas diszciplina létjogosultságát.
10:01 de.
Valahányszor meglátom, a „Kárpát-medence Géniusz”-át, régi emlékek törnek fel.
Talán más, „öreg” miskolci is emlékszik, évtizedekkel korábbról, a foci pályák környékén bóklászó Lacira, a szellemileg sérült fiatalemberre, szavajárására, feledhetetlen szótagoló beszédére:
.
„hü-je-fo-cis-ta-jem-ber”
.
Soha nem gondoltam, hogy „laci” a jövőbe látott, Nem hittem volna, hogy látnok. Ma már nem kételkedem
3:33 de.
Le5..
Az a jövőbe látó Laci nem is volt szellemileg sérült.
Csak megjátszotta…
.
3:36 de.
Ui:
Csak nézz rá „miniszterelnökünk” fenti fotójára…!
– Az tényleg sérült szellemileg… – akit milliók követnek.
3:44 de.
˙
Fog ez még nekünk is őrült perceket, napokat… éveket okozni.
Sajnos Freud, de Popper is meghalt. …Ám ez még él !!! Help !!!
5:53 de.
voronyezs
.
Igaz lehet.
.
Talán éppen ezért bukkan fel ez az emlék annyiszor.
(az a „laci” jól átvágott mindnyájunkat!)
🙂
5:06 du.
Több minden jut errő az eszembe. Többek közt az is, amit tegnap olvastam kommentként a face-en:
„1933-ban Németorszàgban bűnözők egy csoportja vette àt a hatalnat…”- ez volt a Nünbergi Per indoklàsànak kezdőmondata (kb.). Remélem nàlunk is lesz ilyen per.