Annyi vicceset lehetne írni a kormány egészen abszurd „ön is alávaló, rasszista hasmagyar, ugye, kedves állampolgár?” című intelligencia-tesztjéről, de nem áll rá a billentyűzetem. Semmi humorosat nem találok benne, miközben óriási pofával erkölcsről papolnak, a szent munkáról (amit távolról tisztelnek), meg a magyar gyerekekről (akik alól amúgy kihúzzák az iskolát, akiket nyomorba döntenek, akiknek a családjait elűzik otthonaikból, akikre nem jut egy tized stadionnyi pénz – abból, amit tőlünk vettek el -, hogy a „szeretet ünnepén” meleg ételhez jussanak). Úgyhogy nem viccelődöm, mert úgyis elkeseredett, dühös, fogcsikorgatós viccek lennének belőle. Újraközlöm magam.

Az egész egy kiutasítással kezdődött, bár az még nem igazán gazdasági probléma volt, akadt ennivaló bőven, az oroszlán a báránnyal haverkodott – az oroszlán menüjéről pontos információink nincsenek – oktatáspolitikai jellegű vita bontakozott ki a lakosság és a paradicsomi rezsim között a tudatlanság erejét illetően és a kormányzat tartós divatot teremtve a teljes nép leváltása mellett döntött, az emberiség így menekültstátuszba kényszerült, hogy aztán mindmáig hatályosan jórészt menekült legyen ki szülőhelyén, ki másutt, és persze mindenki gazdaságilag, mert ugyan ki menekülne el dús és emberi körülmények közül, bár vannak, akik kevesebb ennivalóért és több tiltásért kiabálnak – számukra ez a gazdaság és ez a politika – de ők mindig másoktól sajnálják az ennivalót, és másokat akarnak tiltani, így mi, a korgó gyomrú mindig-mások, akiket rabosítanak a tilosok, inkább hűlt hazákat hagyunk a hátunk mögött, ahol az „én” és az „enyém” határait passzentosan magukra igazítják bölcs vezérek és nyájakat terelő nyájaskodó diktátorok.

Konok Péter