Május első vasárnapján az egyik legszebb ünnepre ébredünk Magyarországon, köszöntjük az édesanyákat, nagymamákat, dédanyánkat és a nevelőanyákat. Ezen a szép ünnepen köszöntsük fel mindazokat az édesapákat is, akik bármi okból gyermekeiket egyedül nevelik. Ők azok, akik munkájuk végeztével sütnek, főznek, vasalnak, ápolnak, biztatnak és az anyai szerepet is betöltve, mindent elkövetnek, hogy pótolják – a pótolhatatlant…

Magyarországon ma ünneplik az Anyák napját, Kanadában, illetve az USA-ban pedig jövő vasárnap.

Kevesen gondoltak, gondolnak arra, hogyan is válik egy anya – édesanyává? Édesanyává lenni nemcsak biológiai, de lelki változás. Ezt adja hűen vissza, az alábbi vers:

Anya dúdolja

Azt kérdezed tőlem
hogyan vártalak?
Mint az éjszakára
fölvirrad a nap,
mint a délutánra
jön az alkonyat,
mint ha szellő jelzi
a förgeteget-
ezer pici jelből
tudtam jöttödet.

Mint tavaszi reggel
a nap sugarát,
fagyos téli este
jégcsap illatát,
mint az alma ízét,
tejet, kenyeret-
pedig nem is láttalak még,
úgy ismertelek.

Mint a fény az árnyat,
záport a virág,
mint patak a medrét,
madarat az ág,
mint sóhajos nyári éjjel
a fák az eget-
mindenkinél jobban téged
így szerettelek.

(Beney Zsuzsa)

*

Ők azok, akik végtelen, türelmes szeretettel igazítják lépteinket a nagy útra, mely minket, a nagybetűs ÉLETBE vezet. Tudjuk, többször aggódnak értünk. Van, igen, van, hogy ezt már teherként érzékeljük. Az értünk, miattunk reszketésük okát csak akkor ismerjük meg, amikor mi is édesanyává, szülővé válunk.

Amikor minket bántanak, nekik többszörösen jobban fáj, a sikereinket, örömeinket velünk együtt, végtelen boldogságban érzik át. Lélekben velünk és nemcsak mellettünk vannak.

*

Felnőtt emberként, végezzük a feladatainkat. Tőle és a szülőföldtől, -háztól elszakadva bármennyiszer is meglátogatjuk Őt, Ő még többször, ölelésre nyíló karokkal vár reánk. Ezt adja vissza az alábbi dal:

*

Amikor elveszítjük Őt, hiába mondják nekünk, az idő a legjobb gyógyszer.
Ez nem igaz, azt az űrt, melyet érzünk, soha senki és semmi nem pótol(hat)ja.
Gyermekként fel sem fogjuk azt a szerencsét, hogy nemcsak édesanyánk ölel magához, de nagymamáink, jobb esetben dédanyánk is. Az évek múlásával veszteségeink is nőnek, azt mondják, akkor válunk felnőtté, amikor Ők már a elengedték a kezünket.

Ez sem igaz!

A szeretet az egyetlen, mely mindörökre megmarad, a síron túl is.

A Tőlük megkapott szeretetet gyermekeink felé továbbítjuk. Fáradhatatlanul ölelünk, aggódunk, nevelünk. Iparkodunk a nyomdokaikba lépni, többször elbizonytalanodunk, jól tettük-e ezt vagy azt. Egyetlen ami biztos, bármit teszünk is, azt mindig, végtelen szeretettel.

Kedves Olvasóink! Köszöntésünket – Anyák napja alkalmából – fogadják szeretettel!

Georgina Bojana