A „rendszerváltásra”, így idézőjelben, visszanéző rendezvényeknek úgy látszik megnőtt a politikai keletje. Nem olyan rég a Szakály (idegenrendész) Sándor által fémjelzett Veritas rendezett konferenciát a Parlamentben. Most, úgy látszik, a másfeledik oldal is igyekszik zárkózni. Ki is verte sokakban a biztosítékot. Okkal. S nem a kormányoldalon.

Orbán Viktor és talpnyalói ugyanis nyugodtan hátradőlhetnek, berendelhetik a következő zacskó szotyolát, és békésen köphetnek az egész országra. Az ellenzéknek nevezett hangyaboly el van magában. Békésen szorongatva a bicskát a kezében, és békétlenül forgatva önmagában. A Fidesz számára pedig a piszkos munkát elvégzi a Jobbik. S persze a önmagát demokratikusnak kinevezett politikai ellenzék. Az a banda, amelynek megmondó-emberei részéről a legpregnánsabb ténykedés a 2014-es választások szinte előre eltervezett elvesztése volt. Egy előre kiszámítható, és jól körvonalazható „sikergörbe” mentén. Melynek mentén pont azokat a párt-képződményeket láthatjuk, akik a jelenlegi alternatív rendszerváltó-konferenciát szervezik. Nagyrészt. A DK kivételével. Bár a DK volt az a pária, akit Szárszón is lefelejtettek a színpadról, és amelynek vezetőjével Juhász Péter deklaráltan nem volt hajlandó szóba állni. Gyurcsány Ferenc erre akár büszke is lehetne. Különösen a mostani konferencia fényében. Ahova a Jobbik, a piszkos munka elvégzése érdekében is hivatalos.

Bár állítólag, és elvileg, mondhatni teoretikusan a szervezők meghívására érkezve. Azt, hogy ez így teljesen rendben van, maga Juhász Péter erősítgette a Facebook-on. Tehát tiszta ex-millás forrásból tudhatjuk, hogy így van ez kérem teljesen jól. Még akkor is, ha az érvrendszerben akkora csúsztatások vannak, amire alapozva föld körüli korcsolyafutamot lehetne rendezni. Ha jégre lehetne változtatni. Önmagában talán szót sem érdemelne, de mostanában Juhász bejátszotta magát a politikai megmondók közé, és hangosabb, mint a rendszerváltás óta valaha. Nem mintha akkor kihallható lett volna a hangzavarból. De nem is kell. Utána is volt, és lesz élet. Még akkor is, ha világos: aki bőszen értékeli újra a múltat, annak jobbára nincs programja a jövőre. Márpedig a „rendszerváltás”, az MSZMP-s Pozsgay Imre szervező munkájával gründolt, emberek feje fölötti hatalomátadási egyeztetést akár el is feledhetnénk. Előre tekintve, és nem állandóan visszafele bámulva. Igaz, ehhez programok kellenének. Amikből, a jelek szerint igen komoly a deficit. Ahogy a választások előtt sem volt. Alkalmasint a Jobbik hirdette féligazságokkal megalapozott lózungparádéval szemben is sokkal hatásosabb lenne egy reális alternatívákkal számoló, kommunikálható program. De az, láthatóan, hiánycikk.

De jöjjenek inkább az említett csúszkák. Juhász Péter hangszerelésében. Előre jelezve, hogy kiragadások. Terjedelmi okokból. Egy percig sem vonva kétségbe bárki jogát, hogy bekötött szemmel szaladjon konferenciázni.

Tehát: Juhász Péter mondá: „Tudomásul kell venni: a Jobbik ott van a politikai palettán.
Nem azért mert mi leülünk velük vitázni. Hanem azért ülünk le, mert ott van.”
A Jobbik valóban ott van a politikai palettán. Ez kétségtelen. A Fidesz és Orbán Viktor komoly erőfeszítéseinek eredményeként, de valóban ott van. Ezt tudomásul kell venni. Vitatkozni azonban olyanokkal lehet érdemben leülni, akikkel az alapvetések nagyjából azonosak. Ha egyet értek valakivel, hogy „A”-ból „B”-be kell eljutni, akkor lehet vitatkozni az útról, a tempóról, ezer mellékkörülményről. Ha ezt tekintjük, akkor adódik a kérdés: Juhász Péter egy authoriter, csengőfrászos, rasszizmusra alapozott hűbéri oligarchiába kíván eljutni? S ennek érdekében megvitatni a visszamutató közös kiindulópontot? Talán ezt kéne bejelenteni egy markáns coming out-tal, és hagyni a dagadt rizsát a fenébe.

Lépjünk tovább: „A politikai legitimáció egy párt esetében azonban nem azon múlik, hogy egy politikailag mást gondoló közösség tagja leül-e vitázni egy antidemokratikus gondolkodású másikkal. A politikai pártokat ugyanis nem az ellenfelek legitimálják, hanem a szavazóik száma.”

A csúsztatás kiveri az ember szemét. A szavazatok ugyanis nem a politikai, hanem a parlamenti legitimációt „fedezik”. Éppen a Fidesz jelen jelenléte mutatja, hogy ez mennyire nem esik egybe. A sokat hivatkozott kétharmad mögött ugyanis egy ötven százalék alatti valós politikai felhatalmazás van. Már amennyiben politikának a „polisz” ügyeivel való ügyködést és nem a hatalmi manipulációt tekintjük. A „vitát” érintő részt fentebb taglaltam. Az úgy hülyeség, ahogy leíratott a Milla kinyilatkoztatója által. Alkalmasint egy nyilvános vitának természetesen nem csak politikai, hanem erkölcsi, morális tartalma is van. Juhász Péter erről így vall: „Ugyanis az erkölcsi legitimáció az én felelősségem a magánéletben”. Amire nyugodtan mondhatjuk egy nyilvános vita kapcsán, hogy: „a frászt a magánügyed, öcsisajt”.

A Jobbik populista, képviselőinek rasszista kiszólásaival, és a féligazságokra alapozó szövegeiről megtudhatjuk zárszóként a tutit: „Egy demokratikus párt csak azt teheti, hogy vitázik minden fórumon ezekkel a gondolatokkal, ezt tesszük mi is.”
Nacsókolom! A gondolatokkal úgy is lehet „vitázni”, hogy alternatív véleményt fejt ki valaki, és megpróbálja annak jobbságáról, emberségéről, valós cselekvésterveiről és realitásáról meggyőzni az embereket. Ehhez éppen, hogy nem egy asztal mellé kell leülni. A féligazságokat nem érdemes cáfolni, mert léteznek. De el lehet mesélni a másik felét, és a teljes halmazra egy átfogó programot adni. Ezzel lassan két éve adós a demokratikusnak önkijelölt ellenzék. S ma sem látszik, hogy létezne. Pedig kellene. Mielőtt a féligazságokból csak a gazság és a programokból csak a pogromok maradnak.

Nem visszamenőlegesen, vitának nevezve, pofázni kellene, hanem előremutatóan, és nem magyarázkodva, dolgozni.