Szigetvári Viktor a KMH-ban: Az EPP szégyene, hogy elnézi a Fidesz kétszínű játékát!
Az Együtt aktivistái vezető szerepet játszottak az Orbán kormány nyiltan rasszista, bevándorlóellenes plakátjainak megrongálásában. Üdvözöljük bátorságukat és polgári engedetlenségüket! A Kanadai Magyar Hírlap felkereste Szigetvári Viktort – az Együtt vezetőjét – és megkérdeztük tőle, hogy elsősorban mit lát a Fidesz bevándorlóellenes stratégiája mögött? Valóban így reagál a Jobbik megerősödésére, vagy talán necces témákról akarja elterelni a figyelmet az Orbán kormány? Szigetvári Viktor így válaszolt a KMH kérdésére:
Orbán Viktor és a Fidesz kettős céllal csinálja ezt a szégyenletes kampányt. Mindkét cél mögött ugyanaz az ok húzódik meg: a Fidesz csökkenő népszerűsége, a kormány mögé felsorakoztatható többség olvadása. A Fidesznek érdeke, hogy elterelje a figyelmet azon súlyos, valós problémákról, amelyek jelenleg leginkább foglalkoztatják a társadalmat: egészségügyi válság, munkanélküliség, oktatási válság.
Erre a helyzetre a Fidesz olyan ügyekkel reagál, amelyekben a felszíni társadalmi többség az ő oldalukon áll, ezért kampányolnak – valódi cselekvés nélkül – a halálbüntetés mellett és a bevándorlók ellen. Mindez pedig azzal is összefügg, hogy a Fidesz érdeke, hogy meggátolja a Jobbik erősödését, és így az a vélelem mozgatja őket, hogy a Jobbik szélsőjobboldali szavazói számára is kedvező ügyekkel meggátolhatják az elvándorlást.
Ezzel szemben szerintem egy centrista, Tusk-i stratégia sokkal célszerűbb volna a Fidesz számára. [Donald Tusk volt Lengyelország korábbi konzervatív, mérsékelt kormányfője–a szerk.] Orbán az elmúlt hetekben az Európai Néppárt (EPP) nyomására sok korrigáló beszédet mondott (EU-pártiság, NATO-pártiság, halálbüntetés ellenes deklarációk, Kohl kancellár melletti kiállás, stb.). Ezen beszédek felszíne mögött azonban továbbra is jobbról kívánja előzni Orbán a Jobbikot, és az EPP szégyene, hogy elnézi neki ezt a kétszínű játékot.
Szigetvári Viktor
8:45 du.
Egy egyszerű kérdésem van.
Mit tesz az ellenzék, ha egyáltalan annak lehet nevezni őket?
8:57 du.
Zoli, Szigetvári Viktort meg kéne hívni a KMTV-be, legalább egy Skype-interjúra. Szerintem példaértékű amit az Együtt aktivistái tesznek plakát-ügyben. Mindenki vegyen egy vödör festéket. Ha Pesten lennék, én is csatlakoznék.
2:58 de.
Az a baj, az alapvető komm. koncepció rossz,mivel nem tényeken alapul, és így az Együtt éppen, h alátámasztja a kormány kommunikációját, mivel ráerősít annak kampányára, szakszerűen szólva, KONDICIONÁLJA az üzenetet.
Szigetvári válasza messze eltér a tényektől, mivel:
1. Magyarország TRANZITORSZÁG, így nincs bevándorlóprobléma, ezt állítja a Bevándorlási Hivatal is, ami nem független a kormánytól, de mégse száll be az aljas játszmájukba.
2. Nagyjából egyszerre készült két kutatás, egy Tárki és egy Szonda. Előbbi 1992 óta minden áprilisban kiadja, hogy milyen mértékű az idegengyűlölet. A kormányzati komm. arra reagált látszólag (tehát ezt komm-ta), hogy a Tárki azt mérte, minden eddiginél nagyobb az idegengyűlölet, miközben ez a legmagasabb érték csak 3 százalékkal haladta meg az eddigi legmagasabb értéket. A Szonda kutatása pedig azt mérte, hogy 60 százalék szerint elvándorlás hazánk elsőszámú problémája. Ergo a kormányzati komm. nem arról terel, amiket SzV. állít, hanem az ELVÁNDORLÁS problémáról terel.
3. Fentiek okán ha az Együtt nem a Fidesz leányvállalata lenne, azt kommunikálná, hogy elvándorlás-probléma van (nem pedig bevándorlásprobléma), egyrészt azért, mert ezt tények támasztják alá, másrészt pedig, ha nem így lenne, komm. szempontból akkor is az ellenkezőjét kéne állítani az üzenetnek, nem kondicionálni a kormányzati üzenetet, mert így, a plakát-akcióval semmi más nem történik: az emberekben az rögzül, h bevándorlás-probléma van, szemben a valósággal, ami az elvándorlás-probléma.
4. Azért sem példaértékű, amit SzV-iék csinálnak, mert a fővárosi kerületekben egy éve önjáró civilek a Jobbik plakátjait, matricáit irtják, tehát ez is csak lopott ötlet, ráadásul rosszul alkalmazva, leginkább azért, amint a fenti pontban írtam, 1. nem felel meg a tényeknek (vö. Szonda és Bevándorlási Hiv.); 2. ráerősít a kormány üzenetére; 3. terel a civilek jobbik-plakát megsemmisítő tevékenységről.
3:04 de.
@Zoltan Maros, jó kérés, de nem igaz, hogy teljesen passzívak, nem jutnak médiafelülethez, nem látni őket, vesd össze fenti válaszom. Az legtöbb ellenzéki párt komm-ta az elvándorlás problémát, civilek semmisítenek meg jobbikos plakátokat, matricákat stb., csak nem jutnak médiafelülethez, szemben az Együttel, amelynek nincsenek vidéki szervezetei, hálózata, irodái stb., nincs mire költeni, így az állami támogatás egésze megmarad nekik a média korrumpálására, és akármilyen butaságot csinálnak, az átjön a médián, mert az összes pénzt arra költik. Ezek összeadódásából pedig az a látszat keletkezik, amit magad is írsz.:(
4:20 de.
CHRIS
„Ha Magyarországra jössz….”
4:24 de.
itt egy olyan, ugyan nem politikai komm., ami azt támasztaja alá, amit sebestyén eszter mond, az ellenkezőjét kell állítani, jelesül amikor orbán úgy tesz, mint aki szereti a magyarokat, azt kell mondani, gyűlöli azokat, tök egyszerű! (és igen, nem ráerősíteni az orbáni üzenetre) pl.: http://europakavezo.blog.hu/2015/06/03/orban_gyuloli_a_magyarokat
4:48 de.
A legnagyobb probléma- nem vitatva a kormány kétségbeesett kommunikációját- az,hogy az ország legmobilizálhatóbb és legtöbb értéket előállító társadalmi csoportja hagyja el az országot.Ez az igazi tragédia! (Klubrádió is foglakozott vele) . A rongálás ellenérzéseket szül és őket igazolja.
A szellemes plakátötletek,ami a 444-en megjelent és a facebookon is írnak ilyeneket,sokkal értelmesebb.
4:53 de.
Észre kellene venni,hogy ha a plakátokkal nem csinálnának semmit,akkor is önmagában nevetségesek ezek a plakátok.A Kormány saját magát járatja le.
5:08 de.
Ez természetes elvárás, ha valaki, bárki idejön, betartsa a törvényeinket.
És ne gyalázza az értékeinket, kultúránkat…
Ezt várja el minden ország a hozzá betérőktől…Nemde???
Valószínűleg sok rossz tapasztalat indította el e plakát kampányt…
5:09 de.
minden tisztességes magyarországi baloldali médiából ÖMLIK, hogy nem bevándorlás probléma van, hanem elvándorlás!!! „érdekes”, csak az együtt szerint nem… hm. kik lehetnek ők?
5:11 de.
Ugye nem csak én látom úgy, hogy Szigetvári tulajdonképpen nem mondott semmit. Amit mondott azt meg kijelentő módban mondta a Fideszről.
„Orbán Viktor és a Fidesz kettős céllal csinálja ezt a szégyenletes kampányt. Mindkét cél mögött ugyanaz az ok húzódik meg: a Fidesz csökkenő népszerűsége, a kormány mögé felsorakoztatható többség olvadása. ”
Csókolom. Honnan tudja ilyen nagyon biztosan?
Ki mondta meg neki ennyire a tutit.
Mi lenne, ha egyszer az ellenzék lenne az ellenzék?
5:15 de.
Azért találta ki az kormányzati kommunikációs stáb a bevándorlás ügyet, amire ráhúzta a nemzetikonzultációt, hogy elterelje arról a figyelmet, hogy a Szonda kihozott egy felmérést, ami szerint az emberek 60 %-a szerint nagy probléma az elvándorlás ügy. Az ellenzéknek az lenne az érdeke, hogy azt mondja, elvándorlás ügy van, nem bevándorlási.
5:32 de.
Kedves Kanadaiak!
Ha ilyen aggódók, kérem fogadják be a hozzánk érkező menekülteket Szigetvári Viktorral együtt. Csak jót tennének a szegény magyar népnek, mutassanak példát vele.
5:37 de.
Meddig kell várni a moderálásra? Már 13 kommentnek kellene látszani,de csak a tegnapiakat látom.
5:41 de.
Jó volna,ha az ellenzék néhány csoportja nem lenne olyan modortalan,hogy plakátokat rongál. Ezzel az ő malmukra hajtja a vizet.
Ne legyen ez a mi stílusunk.Lehet,hogy ezek nem is ellenzékiek?
6:54 de.
@zs: ez evidencia, az is, hogy megismétli, így kondicionálja a kormány üzenetét,és az is, h „stílusban” követi azt, ami tönkretette az országot.
6:56 de.
@Andy : ahogy egy professzorom mondaná, „beszélt, de nem mondott semmit”. az egész igencsak megkésett akció arról szól, hogy a radikálisnak (nem szélsőségesnek) mondható maradék szolisokat elszedjék a szolitól. szakszerűen egy belső komm. aktus volt, és szennyezik vele a közéletet. meddig? miért?
7:03 de.
Fenyvesi Glória! „Ez természetes elvárás, ha valaki, bárki idejön, betartsa a törvényeinket.” Ez így van, de ki mondta, hogy nem tartják be? Hétvégén voltam egy befogadó állomás városában (nagyváros) teljesen normálisan viselkednek.
Akkor mi szükség van ezekre a plakátokra (1) – Fidesz? És mi szükség van rájuk felhívni a figyelmet (2) – Együtt?
7:05 de.
Fenyvesi Glória: biztosan. Mindezt a Rózsadombon, a Városligetben és egyéb, bevándorlók által frekventáltan látogatott helyeken kell kiplakátozni. A hülye szíriai meg szomáliai MENEKÜLT – mikor fogja már fel, hogy nem azonos a bevándorlóval? – meg nem is érti, mert hiába óriásplakát, magyarul szítja a hangulatot!
Ha esetleg ide idézne egyetlen esetet is, amikor egy gambiai gyalázta az értékeinket?
A kultúra többes számú dedikálását meg kikérem magamnak: az ÉN kultúrám és a magáé meg egy oldalon se említhető, így szorítkozzon a sajátjára!
7:11 de.
Bácsi: addig, amíg Chris vagy én géphez nem ülünk. Tudja, mindkettőnknek megvan a maga élete, és nem on-line üzemel az újság. Amúgy elvárná, hogy hajnali 5:37-kor kint legyenek a kommentek?
7:11 de.
Az indította el,hogy ha túl lazán átengedjük őket,akkor visszatoloncolják hozzánk,azaz az eu elvárja,hogy a schengeni szabályokat vegyük komolyan.Ebből csinált a kormány belpolitikai piárt. Addig se foglalkozunk a többi problémával.
7:21 de.
Elnézést kérek Ille István. Nem jutott eszembe az időeltolódás.:)
7:24 de.
ugyanmár ” ZS ” Schengen..
Nehogymá leröhögjem az ingemet.
Méghogy Schengen és Hungaró-állampolgárság kiárusítása készpénzért államilag az orosz alvilágnak.
Maga képes komolyan venni önmagát ?
7:26 de.
@zs: nyilván erről van szó!!! vesd össze fentebb amit írtam, tranzit ország vagyunk, még a vonatkozó kormányszerv szerint is. az Együtt párt netán ki volt hagyva abból a nem nyilvános egyeztetésből, ahol el lett mondva, h Merkel látogatásának ez a lényege? dehogy! (azért merem ide írni, mert ez névvel megírtam a MUON-ra, és több médium átvette, mi több a FB-on – politikailag független szakmai szervezetek – osztották meg -) ettől kezdve sakk és matt nekik. és nem csak önmagában ebből csinált píárt, hanem az ellenzék próbált ellen-píárt csinálni, amire rágugrott a kormányzati komm., vesd össze fentebb amit írtam (Szonda), de ad egy, a kormányzat gyorsabb volt; ad kettő, találtak segítséget az „ellenzékben”. mikor lesz már ennek vége?
7:30 de.
@geyza: szerintem zs nem írt olyanokat, ahogy kiforgatod a szavait.
7:30 de.
zs: nem neked szólt a zsémbes replika, hanem Bácsinak. Chris az egyetemre indulás előtt – ha van rá energiája, kb. a borotválkozás és a kávé közt – ránéz az oldalra, de ez csak egy gyors futam. Én, ha szabadnapos vagyok, és nincs túl sok dolog a ház körül – most pl. festenem kellene kívül, de ebben a rohadt hőségben teljesen értelmetlen, mivel a festék vízbázisú, és én is izzadok, mint egy ló – akkor kb. este 10-ig átveszem az oldalt, Chris meg a mi időszámításunk szerint éjszakát ügyeli.
Ha szolgálatban vagyok, még rosszabb a helyzet, mert Chris oktat, én meg 17h előtt nem tudom bekapcsolni a gépemet, tehát keletkezik egy gap. Sorry.
7:41 de.
9:02 de.
http://gepnarancs.hu/2015/06/nyilt-level-a-plakatolo-orban-viktornak/
9:03 de.
Na meg még ez is:
http://444.hu/2015/06/08/ha-magyarorszagra-jossz-mindenkepp-nezd-meg-hogy-festik-at-a-kormany-bevandorlo-ellenes-plakatjait/
9:53 de.
Na, tessék, „plakátháború” (reuters, ap, guardian) http://vs.hu/kozelet/osszes/mar-nyugaton-is-irnak-a-magyar-bevandorlasos-plakathaborurol-0608?utm_source=hrkrs&utm_medium=rss&utm_campaign=main, és mint következmény, sodródás a jobbikhoz (az együtt) közreműködésével. talán hülyén hangzik, ha azt mondom, ez a kisebbik baj, a másik óriási baj, a diplomáciai csatornák „kikezdése”, mivel azok „plakátháború” nélkül is működnek, egészen pontosan úgy működnek rendjén.
10:18 de.
Most beszél Dési a Szigetvárival. Ő is gumicsontnak mondja és arról beszél,hogy ezzel csak segítik a Fidesz propagandáját.
10:34 de.
Bácsi
2015 június 8
4:48 de.
Tök jó, hogy a Klubrádió foglalkozott vele.
A Blogszféra több mint 2 éve foglalkozik vele.
De legalább a Klubrádiónál olvassák 🙂
http://endresy.blogspot.de/2013/09/ismet-tarsadalom-szocialis-abortuszarol.html
10:37 de.
Fodor Zoltánné
2015 június 8
5:32 de.
A jelen felállásban 500x ezerszer többen hagyták el az országot, mint ahány bevándorló tartós lakhatást kapott. Ne kapkodja el, mert egy baleset után lehet, hogy egy szír, kurd, afgén stb. fogja a pelusát cserélni a kórházban.
10:41 de.
sebestyén eszter
2015 június 8
6:56 de.
Jó kérdés, de addig is erősek a fenntartásaim. A Millás és ex-millás bandát sokkal inkább az ellenzék megosztására szakosodott jéghegynek tartom, ahogy az LMP-t a műellenzék csúcsának.
„holtak lógtak a körúti fákon,
mint fenyőn a nyalóka, és cukor”
11:03 de.
@zs: ez is evidencia egy olyan régi motorosnak, mint dj. ugyanaz lesz most, meglásd, mint mindig: mire az elemző szféra magához tér (mivel az elemzéshez idő kell), addigra telepöfögték a médiát (mert ahhoz nem kell idő), addigra megingatták az érzelmeket, felszabdalták a maradék baloldalt stb., és igazából nem is érdekli őket, h az elemzők mit írnak, ill. az se, h a tanulmányokba és történelemkönyvekbe hogyan kerülnek bele. miért is érdekelné őket. nem ezért kapják a pénzüket.
11:16 de.
http://muon.hu/szajhosok-tere/2409-the-guardian
11:19 de.
Andy Mage & Fodor Zoltánné! Nem is fogja, ez már tendencia… éppen pont az egészségügyben. Nemcsak Magyarországon, Európában. De mi visszafelé megyünk, battya meg.
11:30 de.
Meggyőződésem, hogy ez az egész bevándorlási hajcihő a QUESTOR és az ahhoz hasonló egyéb fidSS panamák álcázását szolgálja… Leköti a társadalom figyelmét és fölös energiáit.
Másrészt, mi az, hogy „Orbán jobbról előzi a Jobbikot” ?
A mondat helyesen így hangzana: Orbán jobbról előzi önmagát.
[Ti.: Orbán másodmagával személyesen alapította a náci Jobbikot.]
.
11:35 de.
@Andy, re: 2015 június 8
10:41 de.
Hat, azaz 6 vagy ha úgy tetszik VI ember kb. ugyanennyi plakátot tönkretesz, háromszor ennyit meg photo shoppol, és szétküldi a médiának szöveggel együtt,tiszenháromszor ennyit szintén meghekkel, azt meg terjeszti a social mediaban, és ezzel betöltik a médiateret. a „munka” el van végezve! a látszat, kétségtelenül az, amit az elején Zoltán Maros megjegyzett, mivel ez valóban semmittevés, de mivel uralják a médiateret (és erre van keret – valahonnan…), ha valaki próbálkozik a néppel foglalkozni, az nem jön át. miért nem? mert a jól fizetett együtt formáció azt terjeszti, h avítt politizálás a néppel törődni, avíttak az emberi jogok, avítt minden, ami nem médiahekk. ha valaki elhitte, h ők ellenzékiek, akkor egy éve rá kellett jönnie, h nem. (mint mindig itt is meg kell jegyeznem, Bajnaira ez nem vonatkozik, őt is becsapták, és nem vonatkozik a már kivált és szintén felültetett Szolidaritás Mozgalomra, valamint a PM-re se.) utóbbihoz vesd össze Jávor Benedek mai, idevonatkozó megjegyezését az EP-ben a plakátokról mellékesen megjegyezve :), és hogy miről beszélt valójában elvándorlás-bevándorlás kapcsán 🙂
11:47 de.
@Andy re szociális abortusz (http://endresy.blogspot.de/2013/09/ismet-tarsadalom-szocialis-abortuszarol.html): baromira igazad van, és megint aktuális, épp a konzultáció +platkátháború miatt.
a szóalkotás maga: pedig zseniális! Sándor Klára „nyelvi abúzus”-a jutott eszembe.
12:06 du.
http://www.fidesz.hu/hirek/2015-06-08/szigetvari-eroszakos-es-szelsoseges-partta-tette-az-egyuttet/
Tessék! Ez lett az eredménye. Ennyi.
12:11 du.
http://444.hu/2015/06/08/nem-40-ezer-nem-800-nem-50-egyelore-ugy-nez-ki-hogy-21-fiatal-jonne-haza-a-kormany-100-millios-programjaval/
Ez az igazi tragédia.Nem kell ezen csodálkozni.Tömegesen megyünk „megélhetési bevándorlónak”.
1:41 du.
@Dubois: de bizony ám, hogy milyen igazad van! és a polgári körökből alakult a Jobbik, s ha már itt tartunk – csak azért, h a kör bezáruljon – Szigetvári milyen pártban kezdte, és hol tanulta a hálózat (akarom mondani … kör..) építését?
1:44 du.
@zs:
re
2015 június 8
12:11 du.
azt akarod mondani, h elvándorlás probléma van? 🙂
3:54 du.
sebestyén eszter
2015 június 8
11:35 de.
Bajnait még 2012 októberében átverték a palánkon.
Vmi naív muszájherkulességgel kitartott, pedig nyugodtan kiszállhatott volna a polcelebek gyűrüjéből. Amely be is bukott Mesterházyval az élen és Juhásszal, Szigetvárival a gépházban.
3:56 du.
zs
2015 június 8
12:11 du.
Szeptember-októberben voltam a Cam patak hídjáról elnevezett településen. Fagyistól segédorvosig számos magyarral találkoztam. Csak olyannal nem, aki haza akart jönni. (magam egy kötött időtávú projektre voltam hivatalos. azért lett volna olyan ajánlat, amitől „meghosszabítom”)
6:04 du.
http://tudnodkel.blogspot.hu/2015/02/egy-londoni-etterem-munka-beosztasa.html
6:26 du.
1. Maros Zoltán! Felhívnám t. figyelmét, hogy az Együtt-PM ellenzéki párt, tehát többek között ezt teszi az ellenzék.
2. Már bocsi, de mi ez a hülyeség, hogy ne söpörd el a szemetet, mert észreveszik? Igenis örülök, hogy vannak, akik jelzik: nem csupa irigy, önző, rasszista állat él ebben a hazában. 7 óra alatt 3 millió forint adomány gyűlt össze az ellen-plakátokra.
3. A „néppel foglalkozás” a lehető legostobább duma, és a demokrácia teljes félreértése. Olyan nincs, hogy „nép” (már ebben az értelemben.) Akár tetszik, akár nem, a magyar nép a jobbik szavazó is, meg a fideszre voksoló is. Egy politikai erőnek a fidesz-szavazónak, meg a jobbik választónak is világosan el kell mondania, mi az, amit célnak tartana. Ennél világosabban nehezen lehetne kifejezni, hogy nem értünk egyet a homofób, bunkó kormányerőkkel.
Ami meg a „tudományos” kommunikációt illeti. Nemcsak a pár óriásplakátról van szó: a megyei lapokban már megjelentek a kicsinyített másai, nyilván a közrabszolgálati tévékben, rádiókban is hamarosan. Ne csináljunk már úgy, mint szegény néhai Talpas kutyám, „aki”, ha vihar jött, berongyolt a szobába, és bebújt a heverő alá. Illetve csak bebújt volna, de 40 kilós nagykutya lévén, csak az orrát bírta az ágyneműtartó alá tuszkolni.
Nem az Együtt-PM-nél vagyok érdekelt, de a guta üt meg, hogy folyamatos a nyivákolás,hogy „az ellenzék nem csinál semmit”. Ha meg történik valami, amit már nem bír elfedni a kormánymédia hangzavara, akkor meg megy a fumigálás. Nem kritika, nyivákolás.
8:36 du.
Az meg Szigetvári és a hozzá hasonlók szégyene a Gyurcsányoktól a maszopon át a Schifferekig, ahogyan a statisztálásukkal ki lehetett építeni az EU első fasiszta diktatúráját ( és folyatnák 2018-ban és még tovább is ugyanezt a patkányságot ). A menekültek javára szervezendő gyűjtőakcióra és más szolidaritási akciókra, karitatív munkára, jogi képviseletre már nyilván nem futja ( pedig ezekkel lehetne a legmarkánsabban demonstrálni, hogy nem mindenki akarja kevésbé szerencsés embertársait visszalökni a pokolba ); s a legtöbb hozzá hasonló értelmiségi kasztba tartozó ( akiket nem igen tudok sokkal többre tartani az uralkodó osztályoknál ), a társadalom kirekesztettjeire amúgy is csak mint a szociológia/politológia tudományának személytelen kutatási tárgyaira tekint. Pedig van más viszonyulási mód is, mint például a svéd baloldali EP képviselőé:
http://en.wikipedia.org/wiki/Malin_Björk ( wiki cikk utolsó előtti bekezdés )
2:24 de.
http://www.atv.hu/videok/video-20150609-zentai-csik-felsobb-utasitasra-vittek-be-az-egyutt-aktivistait
12:08 du.
Kitta! Ezt az aktivisták mondják. Mit állít a rendőrség?
1:17 du.
talalom! A médiaesemény (pseudo event) NEM történés. Ráadásul itt még social medias manipilálás is volt, már valaki leírta, nem teszem, és ezért Maros megállapítása szerintem okés.
A többiben nagyon igazad van.
1:32 du.
@Andy: szerintem is, le is írtam. talán te is, meg még páran. ha BG kiszáll (és milyen jól járt volna), ki tud szállni a Szoli is, és ma van egy Podemosunk, a három „királyfi” meg magára marad (és az egész ellenzék milyen jól járt volna).–> a maszop eltakarítja MA-t, és külsős miniszterelnök jelölt simán lehetett volna BG, és megúsztuk volna a maradék 2 fideszet (egész pontosan hajdani polgári körösöket).
mocskos egy csúnya manipuláció volt ez az egész, de hiába írjuk meg egyre többen, azt kéne, hogy végre egy résztvevő elmondja.(aztán úgyis elmondja a többi is) ez szerintem nem olyan soká meg fog történni, 2018 előtt muszáj lesz, különben egyhelyben járás van.
és utal rá még valami, hogy itt rendben lesznek a dolgok: http://www.napigazdasag.hu/cikk/45713/
ez a sztori, ha alaposan elolvasod, nagyon durva. ti., ami az OBH-nál van letétben, és ezért nem vallják be a NAV-nak az csak bűncselekményből származhat, azt nem kéne biztonságba helyezni, h a Lendvay utcából érkezett utalás.
a dátumból arra következtetek, h még BG helyezte az OBH-hoz. lehet, h ő fogja kezdeni a mea culpát…?
3:07 du.
Kedves Eleftheria!
Figyeld a júliusi eseményeket és csatlakozzál,ha teheted.
2:43 de.
Audry kérdésére válaszolva: http://444.hu/2015/06/07/oly-modon-hogy-rendori-mivoltunk-rejtve-maradjon/
http://img.444.hu/piytke1.jpg
1:51 de.
A kétszínűség bizony csúnya dolog ! Emlékeim (sokunk emléke szerint)ez a Szigetvári Viktor (egykori piarista diák) nem is olyan túl régen még 23 millió román bevándorlásával riogatott, most pedig a migráció érdekében plakátokat tépet… (Bár ezzel lehet , hogy átmenetileg feltornássza pártját egyről másfél százalékra …)
1:18 du.
Audry!
A Debreceniek panaszkodtak, hogy molesztáélják a bevándorlók a helyi nőket…
Ha sokan lennének, mi történne akkor?
1:18 du.
—é