Lezajlott a BL-döntő! Csuhajja! A futballt még kedvelők nyilván élvezték. Ez rendben is van. A közvetítést nézők pedig láttak egy telt házasra hajazó stadiont. Megérdemlik. Tényleg. Népünk bölcs vezére is elment. Vitte a fiát is. Aki el sem tudná képzelni, annak megerősíthetjük. Igen: A VIP-páholyba.

S igen, a fiú ismét a VIP-páholyban felügyelt apuci édes álmára. Aki a jelek szerint látni sem bírta azt, hogy vannak teli stadionok és a futballt nem csak képeskönyvből ismerő játékosok. De az is lehet, hogy eszébe jutottak a hazai stadionokban szaladgáló gazdasági bevándorlók, és felfordult a gyomra. De csitt! A vezér értünk alszik. Még álmában is értünk harcolja a permanens szabadságharcot. Kivételesen foglalkozzunk a VIP-páholyba beraktározott Gáspár-gyerekkel. Már csak azért is, mert egy korábbi alkalommal akkora volt az arca, hogy csak lapjával fért be az ajtón. Mármint akkor, midőn ki kérte magának, hogy vele foglalkozzanak, mert ő nem közszereplő. Ahogy nem közszereplő a tesó sem. Az, aki a maga lábán áll. A Tiborc-gyerek lábán. Aki vadászkastély helyett közbeszerzést szokott kapni. Elvégre a Vezér lányának a férje. Nem akárki tehát ő sem.

Ahogy nem akárki Orbán Gáspár sem. Aki különben éppen úgy önmagát avatta annak idején közszereplővé. Ahogy közszereplővé váltak azok a tapsoncok, akik sorra igyekeznek elúszni mostanában a naszád billegő színpadától. Ha ugyanis nem azzal akarna kilátszani a középszerűség langyos mocsarából, hogy a miniszterelnök fia akkor lement volna a nép egyszerűbb gyermekei közé. De ez ugyebár nagyon ciki lett volna. Meg talán nem is annyira működőképes modell. Ahhoz ugyanis önálló egyéniségnek kellene lennie. Leginkább a hatalom árnyékát felismerni képes egyéniségnek. Olyannak, akinek a párkapcsolatára sem fog soha árnyékot vetni egy életen át tartó hazugság lehetősége. Még akkor sem, ha kétségtelenül az a kisebb ellenállás. Sokkal egyszerűbb másokkal megfizettetni a megfelelő szolgáltatást, mint önerőből elérni. Azt sem vitatva, hogy Orbán Gáspár nem lesz egyedül a történelemben. Talán még első miniszter is lehet. Amennyiben a kedves papát nem lapátolják ki időközben a hatalomból. Mert a trónkövetelők örök dilemmája marad, hogy meddig tart a közlábon állás hazugsága. Akkor aztán mehetnek a levesbe.

Igaz! Addig lehet ülni a VIP-páholyban. Lehet azzal csajozni, hogy apám a főnök. Lehet kiemelt páholyból hülyének nézni sokakat. Még akkor is, ha az utóbbi csak kicsinyes szegénységi bizonyítvány. Azt elterjeszteni, hogy valaki ösztöndíjas, és után közölni: bocsi hazudtam. Azért nagyon gyermekded, mert ezzel is csak azt igazolta: önerőből egy kis senki. S még boldogan vigyorog is hozzá, hogy az. De remélhetőleg azért a banán meghámozása még megy egyedül is. Még akkor is, ha a VIP-ellátásba alighanem a fogadás és a hámozott banán is benne van. Azt, mármint a banánt legalább meg lehet érdemben hámozni. A jelenlevőket már nem biztos, hogy nagyon érdemes. Azokat semmiképpen, akik legfeljebb luftballon-egyenértékben minősíthetik önmagukat.

A közel egy éves kérdésre azonban kétségtelenül megszületett a válasz: Orbán Gáspár nem a szellemi és személyiségbeli önállóság mellett döntött. Ő Viktorfi akar lenni. Tulajdonképpen nevet is változtathatna. II. Orbán Viktorra. Hátha a papa éppen a koronáról álmodik. Vagy arról, hogy ott lent focizik, és legalább álmában egyike a Nagy Focistáknak.