Kedves ősmagyarok, honvédők, hazafiak, kedves Bayer Zsolt!
Vagy csak Bayer Zsolt!

Olvasom nagybecsű soraidat, mert szoktam időnként. Nem mondom, hogy nem hányok tőle, mert de, viszont ez az én bajom. Másoknak nagyon tetszik a működésed, ami rendben is van így, nem vagyunk egyformák. Szerencsére.

A legújabb salakanyag, amit sikerült kinyomnod magadból, csak egy kicsit penetránsabb, mint a többi. Zsidózol is benne, de azt szoktál máskor is. Ezt szeretik az olvasóid, az a százhúsz fajmagyar, aki olvassa az irományaidat. Őket meg ki kell szolgálni ugye, azért kapod a havi milliócskát a gazdádtól. Nincs ezzel semmi baj. Öklendezel, zsidózol, ballibsizel. Kicsit ugyan egysíkú, de egybites polgárnak jó az. Viszont most az első mondatodra felkaptam a fejemet. Így szól:

„Mi lenne, ha ötezret adnék azoknak, akik fényképpel igazolják, hogy felpofoztak egy plakátrongálót?”

Nem egy gáláns ajánlat a havi fizudhoz képest, de a semminél több. Figyelj, Zsolti fiú! Az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha azt az ötezret nem pofozkodásért adnád, hanem csak úgy? Emberségből, tudod. Van is egy remek ötletem. Képzeld, ma kaptam egy segélykérést. Kapok naponta, de mindenkin nem tudok segíteni, ahhoz én kevés vagyok. Ahhoz mindenki kevés. De ez a kérés megfogott, pedig nem is bajbajutott fordult hozzám, hanem egy segélyszervezet.

Mert az van Zsolti, hogy már itt tartunk mi, ballibsik. Már a segélyszervezetek sem bírják, ők is segítségért fordulnak, akihez tudnak. Orbán boldog országában, a kétharmados királyságban családok, férfiak, nők, gyermekek éheznek. Állati sokan, Zsolti! Tudom, a rohadt kommunisták, ballibsik, buzik, cigányok és zsidók dögöljenek is meg, ahol vannak.

Az van Zsolti, hogy ez a család nem cigány. Nem zsidó, vagy legalábbis nincs rájuk írva, hogy azok lennének. Bár ha belegondolok: biztosan nem zsidók, mert a zsidók tudomásom szerint eléggé összetartó népség, nem nagyon hagyják éhezni a másikat. Szóval maradjunk annyiban, hogy nem zsidók.

Szép fehér fajmagyarok, amilyeneket te és a híveid szerettek. Nem élnek segélyen, becsülettel nevelik a három gyereküket. Az apa három műszakban dolgozik, úgy keres havi százezret. Kicsit ugyan cukorbeteg, de nincs gondja a diétával, nem eszik túl sok szénhidrátot. Már csak azért sem, mert momentán semmit nem eszik. Napokig. A három gyerekből egy picike, másfél éves. Nagyon helyes kis manó amúgy, a többi gyerek is csodaszép. Ők is éheznek. Az anya is. A szülők nem vettek fel devizahitelt, hogy egy nyomorult lakótelepi lakást vegyenek. Nincs is lakásuk, albérletben élnek. Hatan. A két szülő, három gyerek és a feleség édesapja, akit kivettek az idősek otthonából, mert ott nem tudott megszokni. Fél oldalára teljesen béna, a lánya gondozza. Így éldegélnek nagy szeretetben. Nemrégiben a férfi Komáromban kapott munkát, hát költöztek. Kifizették az albérletre a három havi kauciót, az első havi lakbért. A fuvarosnak (aki költöztette őket) már úgy tudtak fizetni, hogy barátoktól, kollégáktól kaptak 2-3 ezer forintokat, ezeket havonta törlesztik becsülettel. Csakhogy a „társadalmi mobilitás” mindenüket elvitte, ami eleve sem lehetett túl sok. A víz, gáz feltöltős, ott nem csinálnak adósságot. Fizetéskor kifizetik a lakbért, megveszik a gyerekeknek a bérletet, a papának kiváltják a gyógyszereket – képzeld Zsolti, 26 000 forint rokkantellátást kap a papa, az valahogy a gyógyszereit sem fedezi. Nem szólnál Orbán cimborádnak? Vagy Surjánnak, ő nagyon vicces ember. Vagy akinek akarsz, végtére tök mindegy. Csak szóljál valakinek, mert biztosan nem tudnak róla a nagy emberek, hogy itt éhezés van és halál. Itt lent, ahol a keményen dolgozó kisemberek nyöszörögnek. Köszi.

Szóval kifizetik a lakbért, feltöltik az órákat, megveszik a bérleteket és még csak egy hete volt fizu, máris éheznek. Először a szülők, ahogy azt kell. Aztán már a gyerekek is. Először minőségileg, aztán már mennyiségileg is. Jó hecc, mi? Képzeld, Zsolti! Ma kedd van. Pénteken ettek utoljára a szülők. Jó kis fogyókúra, nem? Még Surján doktor is elégedett lenne, kevesebb a dagadt ember az országban.

Szóval egy keresetből élnek hatan, mert a papa rokkantnyugdíját nehéz lenne keresetnek nevezni. De egy „potyautas” örüljön a havi 26 ezernek is, ugye? A nő is menne dolgozni, elvállalna bármit. De tudod mi van, Zsolti? A kicsit nem veszik fel bölcsibe keresetigazolás nélkül. A nő pedig nem tud munkát vállalni, mert nem bölcsis a gyerek. Vicces egy helyzet, mi?

Szóval arra gondoltam Zsolti, hogy beszállhatnál a projektbe. Én már beszálltam két pofon árával, holnap lesz mit ennie a családnak. Igazából addig kellene nekik a segítség, ameddig talpra nem kecmeregnek a költözés után. De addig nagyon kellene, mert úgy járnak, mint a cigány lova. Mire megszoknák az éhezést, éhen halnak.

Szóval most egy kicsit levegőhöz jutottak a két pofon árával, de jól jönne még a segítség. Ha nem akarsz pénzt küldeni, örülnek az élelmiszernek is. Nézz már szét a hűtőben, hátha van egy darab sajt, kolbász, tojás, egy kis olaj, cukor, liszt. Ilyesmi. Amihez neked már nincs étvágyad, azt ott elfogadnák boldogan.

Képzeld, tervei is vannak a családnak! Ha valahogy sikerül talpra állniuk, a nő is el tud menni dolgozni, akkor részletfizetésre meg szeretnék venni az albérletet, ahol most laknak. Itt akarnak élni és dolgozni, ebben az országban.

Kicsit szerencsétlenek ugyan, mert most Komáromban élnek. Ha néhány méterrel arréb rakja le őket a gólya, akkor már külhoni magyarok lennének. Akkor talán kapnának segítséget, még esetleg Semjén elvtárs is belovagolna hozzájuk, kezében egy rúd szalámival. De ők a határ ezen oldalán születtek, megszívták.

Ja, még a végére, Zsolti! Képzeld el, nem kapnak a gyerekek ingyen kaját, csak 50 százalékos kedvezményt a menzán. Túl nagy a család jövedelme. Mit szólsz? Az a legjobb, hogy a félárú menzát meg nem tudják megfizetni.

Most beszéltem a nővel. Tudod, mi a legnagyobb vágya jelenleg? Hát az, hogy legalább heti egy túrórudit tudjon venni a kicsinek, mert kellene neki a kálcium!

Szóval ezek rendes magyar emberek, Zsolti. Becsületesek, szeretik a túrórudit, dolgoznak és mégis éheznek. Segíts már pajtás, nem tart az neked olyan sokba! Én segítettem két pofon árával, tegyél hozzá te is vagy ennyit. Szerintem a plakátrongálók lemondanak erről a négy pofonról a család javára.

Rendben? Beszállsz?

Csak írj, már küldöm is a lakcímet, számlaszámot, telefonszámot. Amit akarsz.

Köszi.

Edgar Swan/huppa.hu