A magyar radikális baloldal üzeni: Ma Athén, holnap Budapest!

2015 július 7 12:15 de.32 hozzászólás

Görögországban a vártnál jóval nagyobb arányban mondtak nemet a választók az EU és az IMF diktátumaira. Ésszerű, méltányolható és szabad döntés született.

Az Alexis Tsipras vezette kormány egy rendkívüli felhatalmazást nyert arra, hogy tovább vívja az ország gazdasági és jóléti szabadságharcát. A népszavazási győzelem azt is jelenti, hogy véget kell érjen az a rémálom, amely egy fejlett és jómódban élő országot alig több, mint egy évtized alatt a teljes összeomlás szélére sodort.

Miként jutott idáig Görögország? A lavinát egyértelműen a feneketlen pénzeszsákként működő Olimpia indította el. Ki kell hangsúlyozni, hogy a görög elitpártok és politikusaik nyakló nélkül adósították el az országot, a felvett hitelek jelentős részét egyszerűen ellopták az Syriza előtti évtizedben. Természetesen azt sem feledhetjük, hogy az Európai Unió illetékes szervezetei, akiknek ugyan látnia kellett a kialakuló és mélyülő válságot, cselekvés helyett egyértelműen hagyták lopni az elitpártokat, sőt az eladósodásnak javarészt francia és német haszonélvezői voltak, az itteni bankok és fegyvergyárak.

A görög kormány most népszavazással is megerősített stratégiája egy kompromisszumokat kínáló megoldás. Alexis Tsipras elsősorban fizetési haladékot kér, olyan átmeneti időszakot, amely alatt a görög társadalom és gazdaság legalább levegőhöz juthat. Sokan joggal vetik fel alternatív megoldási javaslatként, hogy ezeket a kölcsönöket nem is kellene visszafizetni, mert azok kihelyezése felelőtlen pénzügyi lépés volt a hitelnyújtó bankok részéről. Az EU és az IMF illetékesei az elmúlt években éppen emiatt nem is Görögországot mentették, hanem azokat a jellemzően francia és német bankokat, amelyek a görög elitpártokkal közösen egy klasszikus pilótajátékban vettek részt. Azt a hitelt, amelyet lényegében már a kiutalás előtt elloptak, nem lehet visszafizettetni a görög néppel.

A népszavazás nem csak a megszorításokról, hanem a szolidaritásról is szólt. A helyi televíziók, rádiók, újságok, média és a munkáltatók egész kampánya arra épült, hogy az Igen szavazat mellé állítsa azokat, akiknek még van munkája, jövedelme és valamilyen egzisztenciája. A görög középosztály azonban hátat tudott fordítani állítólagos osztályérdekének, nem dőlt be az elitpártok hazugságkampányának, nem hitték el, hogy nekik lehet úgy jó, ha mindenki másnak rosszabb lesz. Nem véletlenül mondta a görög kormányfő a választás éjszakáján, hogy a döntés az egész görög nép győzelme volt, mert a Nem szavazatok elsöprő többsége valódi nemzeti egységet mutatott.

Ciprász miniszterelnök diadalma.

Ciprász miniszterelnök diadalma.

Magyarországon kevesen tudtunk és mertünk kiállni a görögök és Alexis Tsipras kormánya mellett. Tisztelet és köszönet azoknak a szakembereknek, akik a magyar közéletet eluraló görögellenes lincshangulat ellenére merték vállalni véleményüket a nagy nyilvánosság előtt is. Nem feledhetjük, hogy milyen kártékony és ostoba kampányt folytatott a liberális-polgári média, ki kell emelni az ATV és a HVG csúcsra járatott görögellenes gyűlöletkampányát.

Azt sem feledhetjük, hogy a hazai pártok többsége az Igen mellett állt közvetve vagy közvetlenül. Orbán Viktornak hatalmas pofont jelent, hogy miközben ő minden szempontból megfelel az EU és az IMF elvárásainak, szabadságharcos szólamai cifra hazugságok csupán, immár láthatunk Európában olyan valódi államférfiakat, akik tudják és merik azt tenni, amire felhatalmazást kaptak a választóktól. Természetesen a Jobbik politikusai sem örülhetnek a Syriza kormány sikerének, mert az a szolidaritásról, a nép minden tagjának összefogásáról szól. A Jobbik azonban csak a gyűlöletre, a kollektív félelemre tud építeni, támogatottsága csak addig lehet a mostani szinten, míg fel nem tűnik a hazai politikai palettán a magyar Syriza.

Az önmagát baloldalinak hazudó MSZP és a többi polgári párt is a behódolást, Görögország gazdasági kapitulációját támogatta. Ez jól mutatja, hogy mire lehet számítani, ha ismét a hatalom közelébe kerülnének. Ők bármikor kéjes örömmel vállalnának újabb megszorításokat, szorgalmas helytartói lennének ismét az EU és az IMF illetékeseinek.

A Kádár János sírjánál megemlékezést tartó Thürmer Gyula is Görögországra hivatkozott, tette ezt úgy, hogy az ő helyi szövetségese, a Görög Kommunista Párt (KKE) lényegében egy platformra helyezkedett azokkal, akik az igenek mellett kampányoltak. Miközben Thürmer úr a nyilvánosság előtt Alexis Tsipras vezette szabadságharc mellett szónokol, aközben azon hazug baloldaliakkal van, akik epekedve várják a Syriza és vele együtt a görög nép bukását.

Abban biztosak lehetünk, hogy a népszavazási győzelem csak egy fontos mérföldkő egy egyenlőtlen gazdasági háborúban, a valódi harc csak most kezdődik, hisz az a nyilvánvaló puccsista hozzáállás, amely az EU és az IMF illetékeseire volt jellemző az elmúlt időszakban, várthatóan nem fog megváltozni, minden eszközzel azon lesznek, hogy polgárháborús hangulatot teremtsenek az országban és bármilyen eszközzel eltávolítsák a hatalomból Alexis Tsiprast és a radikális baloldalt. Egyértelmű, hogy már keresik azt, aki Görögországban el tudja vállalni azt a hóhérfeladatot, amelyet Pinochet tábornok Chilében elvállalt Allende megbuktatása után. Ebben a helyzetben nélkülözhetetlen, hogy az egész görög nép érezze a szolidaritás erejét. Fontos, hogy Magyarországon legyünk minél többen, akik a széles nyilvánosság előtt is támogatjuk az ügyüket, segítjük, hogy ne a jobb vagy a liberális oldal hazugságaiból tájékozódhasson a hazai közvélemény.

A görögök bátorsága és sikereik ösztönzően kell hassanak ránk is! Magyarországon is meg kell erősíteni azt a pártot, amely képes alternatívája lenni az elitpártoknak. Szükség van magyar Syrizára, biztos vagyok benne, hogy kitartó és hiteles munkával el tudjuk érni, hogy a Balpárt a hazai baloldal vezető ereje, a magyar Syriza legyen. Ami ma Athénben megvalósítható, az holnap Budapesten is az lehet, de csak akkor, ha merünk és akarunk egy szolidáris és erős magyar társadalomban hinni. Ehhez nemet kell mondjunk a szolgaságra, a mindent eluraló hazugságra és a gyűlöletmozgalmakra és igent a szabadságra, az igazságra és szolidaritásra! Valódi összefogásra, valódi nemzeti egységre van szükség!

Kalmár Szilárd

(Szerkesztői megjegyzés: Kalmár Szilárd írását a Kanadai Magyar Hírlap angol nyelvű testvérlapja – a Hungarian Free Press – lefordította. Akik esetleg angolul is kiváncsiak a fenti írásra, itt olvashatják a HFP fordításában!)

32 hozzászólás

  • Sajnos a cikkíró hazugsággal próbálja maroknyi követőjét bódítani, ezt írván:
    „Természetesen a Jobbik politikusai sem örülhetnek a Syriza kormány sikerének, mert az a szolidaritásról, a nép minden tagjának összefogásáról szól.”
    …..
    Ehelyett az igazság:
    Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: örömmel!!! fogadták a népszavazás eredményét. Értékelése szerint a médiának és a nyugati propagandának is jókora pofont adtak a görög választók azzal, hogy határozott nemmel elutasították a hitelezők és a pénzügyi háttérhatalom intézményeinek zsarolását.

    A jobbikos politikus a neoliberális gazdaságpolitikai bukásának ítélte, hogy a görögök a saját útjukat kívánják járni, „nem kérnek a birodalomépítésből”. A válság kialakulása miatt – a görög gazdálkodás és politikai elit felelőssége mellett – nagy részben a nemzetközi hitelezők által erőltetett receptet hibáztatta.

  • Úgy baromság, ahogy van! Nem kellene ilyen sziládokkal foglalkozni…

  • ! On ne passe pas ! !NO PARASÁN!

  • A görög válságnak nem az EU az oka, ahogy felvezeti a cikk. Elsősorban a belső adórendszere az ok. A gazdagok nem adóznak. Így például a legtöbb hasznot besöprő hajótársaságok sem, de lehetne tovább sorolni. Az állam hitelekből tartotta fenn önmagát, és az állami szektorhoz tartozó intézményeket.
    A megszorító intézkedéseket elutasították, így semmiféle új út nem jöhet számukra, csak az összeomlás.
    Tisztában kell lenni, hogy a hitelezők nem fogják elengedni a tartozást, mivel ez láncreakciót indíthat, amiről Thürmer is álmodozik. A keményebb rész még csak most következik, és máris kiürült négy bank. A többi is követi.
    Ha elhagyja, veszni hagyják az euró-zónából, saját pénzt kell nyomtatniuk, ami a gazdasági állapotuk miatt értéktelen lesz.

    Most éppen az amerikaiknak pitizik egy kis hitelért, hátha egy másik adóssággal elfedheti a régit, elodázva az összeomlást.
    Ha kitartanak a megszorítások ellen, a vég elkerülhetetlen.

  • A cikk nem azt állítja, hogy az unió a válság oka. A helyzet ennél természetesen árnyaltabb. Ahogyan a cikk is elismeri, a lopásra a korábbiaknál is nagyobb étvágyat kapott, korrupt görög kormányok pénzszórása amely nagyjából a 2004-es Olimpia környékétől datálódik az egyik fő tényező s amelyből Németország s más fejlett EU tagok is bőven profitáltak. A másik pedig a közös európai fizetőeszköz és intézményi hátterének mind jogi mind elméleti közgazdasági elhibázottsága. Az olyan demagóg szólamok pedig, hogy Görögország nem akar törleszteni, illetve a görögök nem akarnak dolgozni ( ez utóbbi duma nem ismerős a nácik által etnicizált negyedszázados magyarországi szociális krízissel kapcsolatban…? ) pedig egyszerűen szóra sem érdemesek. Az is jó duma hogy a görögök kitartanak a megszorítások ellen: ha az, ami az utóbbi öt évben ott volt, nem megszorítás, akkor mi lenne az…? Esetleg vonuljanak be a németek és ismételjék meg azt amit 1941-44 között „működtek” ott…?

  • Amúgy nyilván nagyon szélsőbaloldali a hitelezőkkel kompromisszum kész és az eurózónabeli tagság mellett a lehetőségek erejéig kitartó SYRIZA, amelyet pont ezekre hivatkozva denunciál a legszívesebben az EU-ból való kilépést támogató Görög Kommunista Párt…

  • Don:

    Görögországban nem csakl a gazdagok „nem adóznak”, hanem lehetőség szerint senki sem. Írtam korábbane gy rövid, vicces, de tragikusan jellemző anekdotát erről a másik görögös cikkhez szólva.

    Ezen cikk írójának: eltekintve súlyos ferdítésektől, valótlanságoktól, stb. amiket írt pár bekezdésben, ugyan hadd kérdezzem már meg:

    Az EU, az IMF, meg a többiek késztették a görögöket, hogy marhaságokra költsék – ellopják azt a halom pénzt, amit kaptak? A gonosz Nyugat, vagy kicsoda nem hagyta, hogy Hi Tech iparba, korszerű agráriumba, oktatásba, gazdag országokat életképessé tevő húzóágazatokba fektessenek be?

    Vagy a görögök maguktól nem tették ezt?

    Hogy van az, hogy ugyanez az IMF, és a többi hasonló két- hárombetűs nagyon jól megvolt az EU tagországaival, míg ezek az ultrakorrupt délkelet európai haramiaállamok meg nem jelentek? Ezen államok EU belépése előtt mikor hallottunk az AKKORI EU- ban
    államcsődről,
    fizetésképtelenségről,
    tömeges lenyúlásokról,
    ultrakorrrupt pénzfelhasználásról,
    korrupciógyanú (azaz, a legpofátlanabb korrupció) miatt leállított pénzfolyóstásról,
    nagypofájú, ultra- demagóg, folyamatosan mindenkinek tahó módon beugató, eszeveszett népvezérjelöltekről, és ezek kitartottjairól?

    Hagyjuk már.

    Ha az ember kommjunista, hát legyen. De azért vigyázzunk már, miket ír le egy magára valamit is adó szerző egy publikus, véleményformáló oldalon.

  • Néhány gondolatra válaszolok csak. Tudomásom szerint a mai görög elnök szocialista érzelmű. Szerintem, ez sokat megmagyaráz.
    Szerencsére, nálunk nem az a kormány.
    A másik, így igaz, a jómodú görög, nem fizet adót!
    Az államkassza, az egyéni adókra támaszkiodik, mindenhol.

  • A görögök akkor is bátrak voltak , amikor már nem 13.ik havi hanem 17.-ik havi nyugdíjakat meg jövedelmeket vettek fel továbbá amikor a görög közalkalmazottak közel tízszer nagyobb illetményért ” dolgoztak ” a görög államgépezetben, mint pl. egy német közalkalmazott.
    A mindenkori görög kormányok egyszerűen meghamisították az éves pénzügyi jelentéseiket az EU felé.
    De egyszer ki kellett pukkadnia a lufinak.
    ( Így olvastam pár éve valami gazdasági szaklapban.)
    Mostanában meg azt olvastam hogy a mindenkori görög kormányok efféle ” osztogatással ” próbáltak maguknak szavazókat nyerni.
    Csak hát Görögország nem termel semmit , ami kellhet a Nagyvilágnak.

  • A cikk címéhez:
    Szerintem a cikk írója kivánja csak ezt!

  • Göllner András

    Nem kell Kalmár Szilárd minden szavával egyetérteni, de nagyon sok mindenben igaza van.

    Nem kell szélsőséges baloldalinak lenni ahhoz, hogy észre vegyük hogyan cseszi el az Európai Únió a demokrácia és a jogállamiság védelmét Magyarországon.Nem kell szélsőbaloldalinak lenni, hogy észre vegyük hogyan verte át a világot, és okozott egy globális pénzügyi válságot 2008-ban a Wall Street, és azok a hitelezők akiknek köszönhetően, akikkel összejátszva, a PASOK mindenéből kiforgatta a görögöket. A görög válság elemzése során, Nagyon sokan megfeledkeznek a sziriza előtti görög politikai elit, és a nyugati hitelezők összejátszásáról abban a katasztrófában amely ma oly brutális módon sujtja ezt a „családtagunkat”. A két fél – a nyugati hitelezők és a PASOK – mindenéből kifosztotta ezt a népet, és ami számomra legsajnálatosabb, kifosztotta e népet a demokrácia iránti bizalmából. A nyugat-európai közgazdasági ortodoxia semmit sem tanult Keynestől, vagy Polányi Kérolytól. Wall Street semmit sem tanult abból a válságból amit 2008-ban produkált a világ számára. Joseph E. Stiglitz Nobel díjas közgazdász bölcsességei bemennek egyik fülén, és kijönnek a másikon. A korábbi görög politikai elit mafia-módszerei nagyon hasonlóak Orbánéhoz, nagyon nagy a felelősége azért a demokrácia deficitért amely végül is egy radikális baloldali kísérletet szűlt Görögországban. Ha az se váll be, jöhetnek a fasiszták. Mint a sajátjaink, a Jobbik, a görög fasziszták is a küszöbön állnak, ha valaki netán nem vette észre. Mindkét szélsőség le fog feküdni Putyinnal. Ha Európa valóban családtagként kezelte volna görögjeit, magyarjait mind ez nem következett volna be. Nem a görög nép hagyta cserben Európát, hanem Európa hagyta cserben a görögöket. Félek, hogy nálunk is előbb utóbb, a bal-liberális erők fejetlensége, totojázása, látászavara, szervezetlensége ugyan ide fog vezetni. De jó is lenne ha végre észhez térnének. De jó is lenne ha az emberek nem reflexből hanem az eszükből kiindulva gondolkoznának.

  • Christopher Adam

    Valóban nem kell radikálbaloldalinak lenni ahhoz, hogy belássuk: ha a magyar liberálisokon, a mainstream balliberálisokon múlna, akkor ma már felrobbant volna az EU, kb, úgy mint ahogy a mainstream magyar baloldal is összeomlott. A szolidaritás és megértés teljes hiánya, az elfogultság a görögökkel szemben, akik tényleg szenvednek, ahol a 34 éven aluli felnőttök 50 százaléka munkanélküli (!!!) egészen döbbentő és visszataszitó a magyar balliberálisok részéről. Amikor Krugman vagy Stiglitz Orbánt bírálja, akkor fontos minden szavuk. Amikor viszont arról lenne szó, hogy az EU, az IMF merevségét, vagy éppen a New Democracy/PASOK korrupcióját – (melyet az IMF-EU elnézett) kéne bírálni, akkor a magyar liberális értelmiség magabiztosságal áll ki a kegyetlen megszorítások mellett, egy percig sem fontolja meg a Keynes-i logikát.

    Ez a siralmas csapat soha az életben nem fogja leváltani Orbán Viktort és a Jobbik növekedését sem fogják megállítani.

  • Putyin, gonosz Wall Street meg EU, jönnek majd a nácik, van itt minden.

    De hogy nem, senki nem válaszol a kérdéseimre, melyek ott vannak ebben a beírésomban:

    2015 július 7
    10:36 de

    A „nyugati hitelezők” lennének a probléma okozói? Tényleg? Akkor hát nem azok, akik hamis pénzügyi jelentésekkel éveken át átverték őket? Hogy aztán a hozzájuk vágott temérdek pénzt értelmetlenségekre herdálják el?

    És ez nem „szolidalitás” kérdése.

    Hazudtak, vagy nem? Eszeveszetten korruptak, vagy nem? Semmibe nem fektettek be, amivel kijöhettek volna a bajból, vagy igen? És akkor Wall Street, meg EU?

    Nemár.

  • A cikk írója besorol a Fidesz és a Jobbik mellé, amely pártok a leghalványabb bírálatot is gyűlöletkampánynak hívnak.

    Az ATV-ben és a HVG-ben semmiféle görögellenes „gyűlöletkampány” nem folyt. Bírálatok és elemzések folytak, de ha azok a cikk írója szerint „gyűlöletkampányok” voltak, akkor valami baj van a fogalomértésével.

    Pár alapkérdésre meg nem ad választ.

    Igaz-e, hogy a görögök messze a gazdaságuk valós teljesítményén felül éltek? Igaz.

    Igaz-e, hogy a görögöknél – kisembernmél, gazdagnál egyformán – tragikus az adómorál? Igaz.

    A gazdaságuk teljesítménye, a befolyó adók hiánya és az életszínvonaluk közti különbözetet honnan finanszírozták? Külföldi hitelekből.

    Mikor fizetni kellett volna mit tettek? Mutogattak a gonosz hitelezőkre.

    No, innentől jöhet minden egyéb.

  • Geyza: dehonnem, az olimpia. Gondold el, mostantól kezdve mindig Görögország rendezné – persze, egy dicsőségre vágyó másik országgal társbérletben. A költségek megoszlanak, a dicsőség is, de a bevétel a görög államot gazdagítaná. Szerintem egész gyorsan talpra állna Görögország.
    Budapest is jobban járna, megúszná a hazai olimpiával járó tuti bankrottot:D

  • Illepityu:
    Normális országok lesz…ják a sportteljesítményeket. Izrael , Norvégia , stb… csak belpolitikai nyűgökkel agyonterhelt országokban folyik ez az eszement és értelmetlen őrület. Hogy pl. az a legnagyszerűbb emberi tett , ha valaki 1 ezredmásodperccel gyorsabban szalad mint a többi 35.Vagy 1 ponttal többet szerez valami hülye versenyen.

  • Radikális baloldal vagy radikális jobb oldal – egy kutya !
    Ezek nem mások mint élősdiek – árokszéli hiénák, kik sunyin várják az alkalmat a hatalom megragadására !

  • A gorogok megkaptak, felvettek ezeket a kolcsonoket, es elkoltottek.Az eredmeny lathato.
    MAr az elso lepes is csalasra epult ahogy bekerult az Euba.Ez a 8, csod a gorogoknel. Az adossagba amit nem tudnak kifizetni, ebbe minden kormanyuk benne volt.
    Sok ok vezetett ide 53 eves nygdijkorhatar, a munkavallalok 70% az allami aparatusba dolgozott,es teli + jutattasokkal 13.14 havi jovedelem. Sok megszoritast meg is csinaltak,de azert nem varhato el hogy a nemetek 67 eves korukig dolgozanak , hogy tudjanak segiteni nekik.
    Elavaras hogy neszedjek az adokat /nem ado emeles/ez se megy nekik.
    Most a svajci bankszamlakat akarja felszamolni ill. megadoztatni.
    A penzugy miniszteruk az esedekes torlesztes elott azt nyilatkozta van penzuk de nem fizetnek, es zokszo nelkul leterroristazta az egesz Eu-t.
    Ok lemondott de ez nem buszkeseg hanem bunkosag.
    Ahogy a nota is mondja ugyan miert oly gizda ha loveja meg nyista.
    Ami szomoru az egeszbe ,hogy sehogy nem lehet jol donteni, ha kilepnek radikalozalodhat eltolodhat szelsoseges iranyba a politika, ami konyen atterjed azokra az orszagokra akiket csak a eus tamogatasok tartanak vissza a hatraarctol.
    Eu jol nem tud kijonni ebbol. A veszteseg oriasi,ezt elmagyarazni az adott orszag adofizetoinek………lehet ok se birjak ki es belebukhatnak.
    Meg segiteni se lehet a gorogoknek hisz nepszavazason dontottek.

  • cornelius

    2015 július 7
    3:14 du.
    Tökéletes helyzet kép!

  • Melitta:
    Jó az összefoglalód , azonban biztos forrásból tudom hogy nem 13-14 -ik havi juttatásoknál tartottak.
    13.-ik havi nyugdíjak , stb. Magyarországon voltak , a szocik idején , a válság előtt. Mikor a válság idején a Bajnai-kormány -elmondásuk szerint ideiglenesen- visszavette a 13.-ik havi juttatásokat , elmondásuk szerint azért hogy MEGMARADJON a normális bér és nyugdíj -rendszer , az akkori ellenzék egyszerűen ” lerablózta ” őket , mondván hogy rárontottak a Nemzetre. Az valahogy elkerülte az akkori ellenzék figyelmét hogy volt valami kis Világválság éppen.
    Tehát.
    Görögország már valahol a tizenhatodik-tizenhetedik havi extra juttatásknál tartott éppen mikor beütött nekik a balhé. Nemcsoda hogy megalázva érzik magukat.
    Cegén kici göjögök.

    Ja igen.
    Már erősen várom hogy a Nemzeti Ügyek Kormánya visszaállítsa a 13.-ik havi nyugdíjat , továbbá kivegye a benzinárból azt a plusz adót amit még a gaz szocik tettek bele.

    ( mellékesen : 235 Ft. volt egy liter benzin a Gyurcsányferi idején és 150 Ft volt egy USD ugyanakkor. Most átlag 350 a benzinár persze hol kicsivel több hol meg kevesebb és 1 USD = 289 Ft, lassan emelkedik .)

  • sebestyén eszter

    @Geyza, amikor Bajnai elvette a 13. havi nyugdíjat, már nagyon közel voltunk a választásokhoz, és biztosan tudható, elvesztett választásokhoz. A pénzek elvételét nyugodtan hagyhatta volna BG. a Nemzeti Ügyek Kormányára, és mondjuk elvállalhatta volna a miniszterelnök-jelöltséget, hiszen tudhatta, nem kell vele vesződnie, úgyse fogja megnyerni, ahogyan azt is tudnia kellett, hogy ha ő indul, akkor nincs Fidesz 2/3-mad.
    Per se ez már kiömlött tej, amibe ugye, nem sírunk bele, mert minek…

  • Nekem egyik szomszedom gorog, tole tudom meg mindig az allami szferabanvan van 13. havi jutattas.Legalabbis a multheten meg volt.
    En nem a magyar 13. havi nyugdijrol beszeltem, mert az mar nem letezik.
    Mindnyajan szeretnenk ha megoldodna ez az aldatlan bizonytalansag, mert nem csak a gorog embereknek de az Eus orszagoknak is ez letfontosagu.

  • Eszter:
    Mindannyian tudjuk:
    Gordon barátunk jó ember , jó szakember , de nem politikusnak való alkat.
    Nem tud ő alakoskodni. Amit kellett megtette , ” lekommunikálni ” meg nem tudta vagy talán nem is akarta.

  • Melitta:
    Még MINDIG megvan ez a juttatás ott ? Ész megáll..
    Azért azt jó lenne tudni elsőkézből hogy régebben hanyadik haviakat adtak. Lehet hogy lecsökkentették csak tizenharmadik havira , de az is lehet hogy annó nem fedte a valóságot teljesen az akkori MTV Híradó.
    ( utóbbi 5 évben természetesen semmiféle MTV-t nem nézek , nemhogy Hiradót ! )

  • sebestyén eszter

    @Geyza, így van.
    „Mindannyian tudjuk” — nem elegen. Most a legnagyobb ex bajnaisták fideszeszik le utólag BG-t (mi több _sajátjai_ terjesztik róla), pedig csak hülye volt szegény.

  • Eszter:
    Hülyének ugyan hülye a Gordon , de az országot azért szépen kihúzta a bajból.
    Vannak mások , akik ugyan okosak de…

  • sebestyén eszter

    @Geyza,
    a szakmájához ért, de csapnivaló politikus. Nem volt még ilyen Mo-n SOHA, hogy vezető politikust így átvertek a _sajátjai_, egy-két érettségizetlen hippi, néhány érettségizett, 2 büfé szakos és egy kifejezetten 8 általánosos (ti. ez volt a stáb nagyjából, hangsúlyos szerepet és óriási hatalmat kapott komm. téren a 8 általánost végzett) akikben, máig nem értem, miért bízott. Ahogy egy barátom mondaná, de Eszter, az hogy lehet, hogy amit veled vagy velem nem lehetett megtenni azt vele igen? (Nem részletezném, de G. barátom párhuzama reális párhuzam, ha azt veszem, hogy ugyanazok vették körbe BG-t, mint egykor minket is.)
    De szerintem ugyanarról beszélünk, úh. mindegy is „ragozni”. Továbbá, mint fentebb is írtam, kiömlött tej…

  • Kedves Geza
    Meg mindig az atlag nyugdij 700-800Eu Gorogorszagba.
    Az atlag eletszinvonal sokkal magasabb mint sok eus orszagba akiknek tartoznak. Ezert nem szimpatikus sok orszagba a gorog kovetelozes es zsarolasa az Euak. Az adossaguk nagyresz eus orszagoknak tartoznak.

  • Valaki elfelejtette megemliteni, hogy a jómodú görög nem fizet soha adót.
    Ez is egy érdekes pont a görög problémánál.

  • Melitta:
    Nem tudok mást mondani : Elképesztő.
    ( Peg útálom ezt a modern közhelyet..)

  • Érdekes,
    bár kissé ambivalens hangulatu volt az írás. A szerző felismerte, Ciprasz pártja valóban baloldali (ilyen párt Mo nincs). Átfutva a szerző zanzásított CV-jét, hamar kiderült, honnan a késztetés egy kis OV-zésre. Az is, hogy miért félreinformált, illetve tájákozatlan: OV deklarálta szimpátiáját (csendesen) a görögökkel – amellett, h leszögezte, finanszírozni azért nem kívánjuk őket (finanszírozza az, aki jó pénzért sok vonatrakománynyi Leopárd harckocsit eladott nekik, nem kevés marginnal… tőlünk kissé nyugatabbra vannak, s 3 autógyáruk is van nálunk)
    Ebben a G kormányban egy radikális bal és jobb párt található, ami közös, nemzeti elkötelezettek (ezért tudtak koalát csinálni), ilyen álbaloldali magyar párt sincs itt…
    Szóval lehet tanulni a G-öktől, pl. a karvaly nyugatnal nem 3 hanem 30 évre elnyújtott privatizációt ígértek, a vendéglők és szállodák ÁFA-ját emelték, hadd fizessenek a külföldiek…
    Hajra görögök, Hajrá Mo, hajrá…!