Élsport
Ismerőseim, barátaim nem nagyon értik, miért hallgatok/nézek olyan műsorokat, amelyek köztudottan a jelenlegi kormánypárt, meg a hivatalos szélsőjobb (a nem hivatalos a kormánypárt/ok soraiban található) fórumai. Két oka is van ennek: az egyik a kíváncsiság. Vajon mi vezeti arra honfitársaim százezreit, hogy sok esetben a szemüknek se higgyenek?
A másik ok prózaibb: éjjeli bagoly lévén, megveszekedett városiként még az elalváshoz is háttérzajra van szükségem. Egész éjjel meg csak az egyik ilyen channal (kanális) sugároz műsort. Igaz, többnyire ismétléseket, de ez engem nem zavar, hiszen napközben máshonnan tájékozódom, így nekem minden beszélgetés új. Közszolgálatit nem használok már évtizedek óta. Regnáló kormányoktól függetlenül oda gyűlnek a dilettánsok –, elborzasztó működésük végterméke nemcsak a ferdítésig elfogult, hanem unalmas is.
Előzetesként még egy magyarázat szükséges: a következőkben egyetlen nevet sem említek, még a csatorna nevét sem. Nem azért, mintha nem emlékeznék a megszólalókra, vagy az érintettekre. Nem is gyávaságból – ugyan mi vesztenivalóm lehetne? 1996-tól nem volt állásom – csak munkám –, ma meg már minden korhatáron túli nyugdíjas vagyok. (A gyerek meg meg tudja védeni magát, ha szükséges.) Hanem Magyarországon a sajtószabályzatba burkolva létezik egy rendelet. Eszerint nemcsak az a médium követ el rágalmazást, amely önállóan valakinek a lejáratására alkalmas dologgal vádol bárkit, hanem az is, amely ÁTVESZ olyan hírt, amelyet rágalmazásra alkalmasnak tarthat a bíróság. Ebben az esetben rémhír terjesztésével vádolható. Tehát gyakorlatilag egy, akár az állami hírügynökségtől közölt tájékoztatás is képezheti alapját a vegzálásnak. Tudomásom szerint ezt a szabályt még nem alkalmazták ugyan, de talán nem kéne, hogy a példa statuálását éppen ezen a fórumon kezdjék. (Ennyit a magyar médiaszabályozás – mert több törvény is körülbástyázza a „sajtószabadságot” – méltányos voltáról.)
A műsorban két férfiú beszélget, mintegy 50 percen keresztül. Egyikük a csatorna ismert arca, a másikuk sportújságíró volt – vagy ma is az, nem tudom. Mindenesetre meglehet, hogy maga is mozgott valaha, mert jó karban lévő hatvanasnak látszik. A téma persze az elmúlt rendszer – mármint a 1945-1990 közötti, abból is a sport szelete.
Nem volt szabadság, az volt a legnagyobb baj – vág a közepébe mindjárt a sportújságíró. Szerinte különben a magyar sportolók még sokkal több olimpiai meg egyéb aranyérmet is szerezhettek volna. Véleménye alátámasztására aztán különféle történeteket mesél.
Az egyik sztori szerint az egyik világklasszis párbajtőrözőnk (nem a valahai „álamelnök”) például azért nem vehetett részt pár nemzetközi találkozón, mert egy ízben több tucat nyloninget találtak a kocsijában. Igaz, az ingek használtnak látszottak, de különböző méretűek voltak, így azután a sportoló a sasszemű vámos kérdésén – hányas inget hord? – lebukott.
A másik történet arról szól, hogy akkoriban szintén világklasszisnak számított, labdajátékban érdekelt csapatunk tagjait azzal küldték egy svájci találkozóra, hogy ezúttal ne a szokásos(?!) órákat kérjék a mérkőzésért, hanem egy fűnyírót, amivel rendben tarthatják a Népstadion gyepét. Ikonikus néhai öklözőnk pedig állítólag azért nem indulhatott a profik között, mert egy ízben a tőle megszokott „vagánygyerek” stílusban háborgott azon, hogy az egyik pártvezető szabályos rendelési listát adott neki a külföldi útjáról hozandó holmikról. A pártvezető megsértődött, és megfúrta az engedélyt.
A beszélgetők jóízűen heherésztek az adomákon, én meg elképedve figyeltem. Hogyhogy nem merül fel egyikükben sem a kérdés, hogy mi a bánatért kellett ingekkel, órákkal, meg ki tudja mikkel seftelniük élsportolóinknak? Miért érte meg egyáltalán becsempészni ezeket a mindennapos árucikkeket, miért nem ment ki a Népstadion illetékese például az első kerti-gép szaküzletbe, és vette meg azt a fűnyírót? Lehet, még jelentős árengedményt is kaphatott volna, hiszen a Népstadion abban az időben milliók kedvence volt, 80 ezres lelátói a legtöbb eseményre megteltek? (Magyarországon akkoriban semmit nem lehetett vásárolni – csak kapni. A legegyszerűbb dolgokból vált hiánycikk: pl. nyári melegben kifejezett győzelem volt, ha a városokban, néhány boltban előfordult a sör. Nem azt kérdeztük, hogy mit vettél? Hanem azt, hogy „Mit kaptál?”).
Ja, persze, hiszen a beszélgetők egyike, a csatorna munkatársa más műsorokban hévvel ostorozza a multikat, főként a kereskedéssel foglalkozókat. Hevesen kikel azellen, hogy „szeméttel” öntsék el valakik a boltjainkat. Hát tényleg: minek árulnak ma már a boltokban például sokféle karórát a tömegcikktől a milliókba kerülő márkákig? Fűnyírót, többfélét is? És még tukmálják is! Meg kellene tiltani az efféle szabadosságot, mert ez gátlástalan haszonszerzés – mármint szerinte. (Az élsportolók persze merő szívjóságból csempészték be e holmikat.)
A sportújságíró más okát is látja a sportolók fusztráltságának. Hogyan lehet nyugodtan készülni úgy a meccsre, csörtére, futamra, ha közben állandóan azon jár az ember esze, hogy miképp rejtse el a kocsijában a vámos szeme elől a cuccot? Meg még egy jelentős stressz-tényező: ő maga is jelentéseket írt – mondja ezt olyan természetességgel, mintha arról beszélne, hogy milyen nagy élmény volt pl. a Louvre Párizsban, vagy az Ermitázs Leningrádban…
Mi meg, egyszerű, kétkezi „komcsik”, – mert az említett kanálison kizárólag így nevezik a baloldaliakat, liberálisokat, legyenek azok akár szocialisták, szociáldemokraták, vagy konzervatívok – nézünk, mint a moziban. És kezd némi fogalmunk lenni arról, hogy miért is nem születik meg az a törvény az átvilágításról.
Az élsportról már megírtam egyszer a véleményemet, itt olvasható.
Author: Rátesi Margit
1947-ben születtem Budapesten. Édesapám kocsmáros volt, az államosítás után segédmunkásként, csaposként próbálta fenntartani a családot, amihez édesanyám is hozzájárult, mint házmester. Eredeti szakmám mechanikai műszerész, alma materem az Orion Rádió és Villamossági Vállalat volt. Minden további tanulmányomat munka után, este végeztem, érettségit a Bem József Dolgozók Gimnáziumában szereztem. Üzemi lapoknál kezdtem hivatásosan írni. 1979-ben végeztem el a Bálint György Újságíró Akadémiát, majd 1984 és 1988 között az MSZMP KB Politikai Főiskoláján tanultam közgazdaságot és vállalatirányítást. Újságíróként főleg gazdasági témákkal foglalkoztam. 1989 óta nem dolgozom aktív újságíróként: sajtóösszefoglaló készítőként (szemlézőként), sajtófőnökként mentem nyugdíjba.
Felfogásom sokat változott az évek során – nem utolsósorban éppen a főiskolán szerzett ismeretek hatására. A politikát – eredeti jelentésében a közügyek intézésének módját – fontosnak tartottam mindig és fontosnak tartom ma is. A politika, és aktorainak, a politikusoknak a lejáratása a közvélemény szemében szerintem a legnagyobb kártétel, amit el lehet követni az „egyszerű” emberekkel szemben. Mert azt sugallja: nincs esélyed a cselekvésre, hajtsd meg magad, húzd meg magad, akkor talán hagynak élni.
Ezzel szemben én arra szeretnék rávenni mindenkit: Kételkedj, gondolkozz, cselekedj!
8:19 de.
Azt hittem ezt csak én látom így.Fura erkölcsi normák vannak.Azt hiszem ez az alapvető hiba csak sokan nem is látják meg .Örülök ,hogy te meglátod és rámutatsz.
8:57 de.
Nahát azért én mindig kaptam sört.
Ha arra támadt kedvem.
Valóban előfordult hogy egy Közértben kifogyott ,
de a másikban biztosan lehetett kapni.
Tudom tudom…kényelmetlen.
Csakhogy akkoriban minden sarkon volt egy Közért vagy kisbolt vagy zöldséges , még benn a ” City”-ben is.Éttermekről , olcsó kisvendéglőkről már ne is beszéljek.
( MA, vagyis a rendszerváltás óta apránként ezek helyén bankfiókok , autó-szalonok és műkörmös stúdiók létesültek. MErt zőldséges helyett műköröm kell a hülye idiótáinak.)
5:49 du.
Magyarországon nincsenek komcsik, még baloldaliak is csak elvétve. Leginkább csak ilyen a fentebb olvashatókhoz hasonló áporodott reakciós, kispolgári szellemiséget árasztó közhelyeket hajtogató JOBBOLDALIAK. Nem kell maszatolni és szépíteni; az uralkodó párt a szélsőjobboldali ( hungarista szatellitjeivel együtt ), a tőkés rendszert hamis módon idealizáló ( nem unják még, pedig aki figyel annak egyre nyilvánvalóbb az amit szegény József Attila is írt tőke és fasizmus jegyességéről ) simán jobboldaliak pedig a „baloldal”. Na; de legalább sört lehet VÁSÁROLNI ( végül is az a rendszer a legjobb, ahol minden és mindenki eladó, nem? ) a nagy nyári melegben! Brávó!
6:06 du.
Pontosítás: magányos farkas kommunisták ( anarchisták ) vannak – amelynek saját magam is tartom – csakúgy mint más progresszív baloldaliak de csak elvétve, az ultrareakciós magyar ugaron.
Értelemszerűen a kádári államkapitalista párt modernizátori konjunktúráját s annak rendszerváltásnak becézett visszabontását meglovagló köpönyegforgató reakciós jobb és szélsőjobb oldaliak NEM azok.
3:03 de.
Elef! Az ilyesmiből ki lehet gyógyulni. Terápia: sok-sok olvasás, aztán töprengés. Elsőként ajánlom az általad is említett költő két sorát:”Talán dünnyögj egy új mesét/ fasiszta kommunizmusét…” (Világosítsd föl 1936) Sokan szeretik ezt a két sort „kisiklásnak” láttatni, a költő magán-sértettségének, sőt idegállapotának. Pedig, ha végignézed gondolatai ívét a Külvárosi éj-től az Ars poetica-n, a Levegőt! c. versen keresztül a Kész a leltár-ig, láthatod, kristálytiszta e logika.
Aztán jöhet Marx, aki az állam elhalásának elméletét A gothai program kritikája-ban említette nyilvánosan, és jóval egyszerűbben, mit ahogyan a Tőke kritikai-elemző sorai között már fellelhető. Igen tanulságos e témában Lenin Állam és forradalom c. műve. Meg fogsz lepődni: rövid (alig 100 kisoldalnyi), és nagyon olvasmányos. Meglehet, ezek 100 évvel ezelőtti, vagy annál is régebbi szövegek, mégis sok a mellbevágó aktualitás bennük.
A kommunista (anarchista) az olyasmi, mint a liberálbolsevik. Fából vaskarika.
De végülis miért kellene únos-untalan megismételnünk elődeink végzetes hibáit, ha tanulhatnánk is azokból?
6:40 du.
talalom:
Szerintem evidens, hogy a SZU-nak és a későbbiekben ezt a mintát követő rezsimeknek kevés, vagy semmi közük nem volt a szocializmushoz, kommunizmushoz. Nagyjából azóta, hogy az 1917-et követő polgárháború során a szovjetek – azaz a termelőeszközöket felügyelő munkástanácsok, önkormányzatok – feletti ellenőrzést a lenini bolsevikok kisajátították, s később kíméletlenül leszámoltak baloldali ellenzékükkel, hogy létrehozzák centralizált, pártállami struktúrájukat, amelyet sokan egyszerűen államkapitalistának neveznek. A sztálini időkre mindez olyan szintre züllött, hogy nem véletlenül illette mindezt József Attila ( de mások is ) a fasiszta jelzővel. A szocialista, kommunista elvek ( a termelőeszközök dolgozók általi ellenőrzése, munkaadó és munkavállaló közötti kettősség megszűnése, pénz és tőkeviszonyok felszámolása ) gyakorlatba való átültetéséhez talán a spanyol polgárháború idején az úgynevezett anarcho-szindikalisták kezén lévő területeken jutottak a legközelebb. Hogy elbuktak az nem annyira a rendszer működésképtelenségének tudható be, hanem annak, hogy a francoista-falangista és a sztálinista fasiszták kíméletlen , véres harcban gyűrték le őket. A szisztémát részlegesen, kis méretben imitáló dolgozói tulajdonú szövetkezetek – mint például az izraeli kibucok – a mai napig léteznek itt-ott a világban.
6:18 de.
Igen, tetszetős érv, hogy valójában a létezett államok nem voltak szocialisták, kommunisták. Csakhogy a termelőeszközök (tőke) közös tulajdonban voltak, a dolgozói ellenőrzés meg működött, ahogyan működött. Pedig pl. Magyarországon olyan szakszervezeti törvény volt 1982-től, amely érdemi beleszólást tett volna lehetővé. De nagyon kevéssé működött, 1-2 helyen. Na ná, hogy az egyik első tv. volt, amit eltöröltek: egyetlen befektető sem lett volna hajlandó ilyen erős jogosítványú szakszervezettel kardozni. Sőt, az egyik „csáberő” éppen a semmilyen munkavállalói érdekvédelem ma is, meg a rettenetes munkaügyi szabályozás.
De ezt nem tudod megmagyarázni tömegeknek, ha a többségük azon rugózik, hogy valaki többet keres, mint ő…
A felemás „szocialista” rendszerek nagy hibája, hogy nem ösztönöz a jobb teljesítményre. Vajon miért volt minden „szocialista” államban állandó az áruhiány, a tervgazdaság ellenére az örökös kapkodás? (Ajánlom Kornai János: A hiány c. művét.)
Lenin legnagyobb tévedése a „gyenge láncszem” elmélete volt. Bár lehet, hogy nem tévedés volt, hanem magyarázat arra, hogy miért éppen a kapitalizáció küszöbén toporgó cári rendszerben kell győznie a munkásforradalomnak. Úgy tűnik, nem lehet átugrani semmilyen lépcsőfokokat. Bár az is igaz, hogy a tőkés világban a munkavállalók jobb sorsát nagyba elősegítette a létezett szocializmus. (Szívják is a fogukat a jelentősen rosszabb helyzetbe került tömegek.)
Kérlek, azzal ne gyere, hogy az azt megvalósító emberek kapzsisága, gyengesége stb. okozta a szovjetrendszer bukását. Amikor én először kételkedni kezdtem a rendszerben, az a kérdés volt, hogy miféle rendszer az, hogy nekem szerencsémnek kell lenni ahhoz, hogy egy Kádár legyen a párt vezetője, ne egy Csau.
Arra jutottam, hogy a rendszer a rossz. A jelenlegi se tökéletes, hiszen a nyakunkba ülhetett egy OV. De ha elegen leszünk, akik rájövünk, hogy a fideszbandával nem az a baj, hogy lop, még az se, hogy gazdagodik. Hanem az, hogy tönkretette a szabad társadalom értékrendszerét. Ezen pedig csak sokan, együtt tudunk változtatni. Ezért tartom nagyon fontosnak a nézetrendszert, az „ideológiát”, amit ma sokan lenéznek, megvetnek. Sokaknak fogalmuk sincs arról, hogy mit jelent a gyakorlatban, ha valaki „keresztény, nemzeti középosztályt” akar építeni. Hogy mennyire fontos, hogy milyen alapszabályok szerint működik egy társadalom – legalább a deklaráció szintjén.
Szóval türelem, nyitottság a közösség gondjai és tévhitei iránt. Az ember igen tanulékony fajta. Én ebben reménykedem. „És megvalósul gyönyörű képességünk, a rend”…