Demagógisztáni napló: Új kenyér, régi-új szemetek
Az augusztus 20.-i ünnepnap akár arra is jó alkalom lenne, hogy ténylegesen megemlékezzenek a népek az államalapításról. Mármint a magyar államiságról és Szent Istvánról. A nemzet egységét szimbolizáló tényről, és az azt megalapozó királyról. Habár ez utóbbi kapcsán Boross Péter igazán ütős előjátékot adott elő. Gyakorlatilag Szent István intelmeiből levezetve „Trianont” is. De a 2015. augusztus 20. nem csak erről lesz emlékezetes.
Nem nemzetileg, mert a Nemzeti Emlékezet, így nagybetűvel, úgyis azt fogja beleíratni a történelemkönyvekbe, amit jónak tart. Amitől a NER nagyobbnak és erősebbnek fog látszani. Amitől Orbánia, legalább a szólamok szintjén, jobban teljesít. Mert a történelemkönyveket nem a valós emlékezettel bírók írják. Legfeljebb egyfajta kettős emlékezet alakul ki. Ismert jelenség. A mai ötvenesek simán emlékezhetnek az „erről ne beszél az iskolában” mottóval bíró intelmekre. S arra, hogy ez általában a valóság és a szocreál szürreál közti szakadék feletti pallóra vezető kapu kulcsa volt. Egy nemzedék tudta egyszerre kezelni egyes közterek kettős nevezéktanát. Megtanulva, hogy ami a nagyinak „Oktogon”, a térképen „November 7. tér”. Aztán az utóbbi is elmúlt. Ahogy valószínűleg a NER is elmúlik, mert történelmileg ez a diktatúrák sorsa. Kezdetben akár a nagy társadalmi hatékonyság látszatával is bírhatnak. Néha birodalmakat is létrehoznak. Krízishelyzetekben akár a vágyott „rend” képviselőivé is válhatnak. Hosszú távon azonban bukásra vannak ítélve. Ez akkor is igaz, ha egy-egy nemzedék számára akár az örökkévalót is jelképezhetik. Nem feledve persze, hogy a diktatúrák vezető rétegeinek az egy-két nemzedékes uralom is bőven elég lehet a szabad rablás jegyében, és a tömeg manipulációjának égisze alatt. A diktatúrák áldozatainak pedig szintén édes mindegy. A diktátor felkoncolása sem adja vissza az elrabolt javakat, és kelti életre az elhaltakat.
Ja, hogy augusztus 20? Igen, onnan indultam. Boross Péter. Az egykori címzetes megbízatása nyomán milliósnál nagyobb jövedelmet húzó nemzeti féleszű. Hát igen. Akinek mindenről a nyalás jut az eszébe, annak kell az aktuális, most éppen nemzeti farpofa. Attól sem zavartatva magát, hogy Szent Istvánnak, az idegenekre vonatkozó intelmeiből aligha következett az I. világháború. Ahogy aligha következett a józsefvárosi pofozkodás sem. Mert a 2015. augusztus 20. arról is emlékezetes lesz. Arról, hogy egy csoportot, amelynek tagjai az említett intelmeket gondolták emlékezetbe idézni, kicsit elhajtani próbáltak a megemlékezésről. A Kocsis Máté vezette kerületben. Ott, ahol a játszótéren játszó idegen gyerek maga a felforgató terrorista. S ahol tényleg lelepleződött kicsit a rendszer arca. Mely lelepleződés egy folyamat láncszeme csupán. Mert a hatalom informális kapcsolata a felnövekvő közterroristákkal korábban sem volt újdonság. Már két éve is belefért az SA-t idéző formáció, igaz, csak hallgatólagos, hatalmi támogatása. Jelezve azt az utat, ami a tömegek informális megfélemlítésén keresztül vezethet a hatalom látszat-stabilizálásához. Amikor tehát Kocsis Máté, saját bevallása szerint nem tudja, hogy kivel védeti a saját fényezésére összerántott rendezvényt, akkor alkalmatlanná vált bármire, ami hatalom gyakorlással kapcsolatos egy demokráciában. Mert egy autoriter hatalomgyakorlás az más. Akkor egy idióta is lehet király. Egy demokráciában viszont, ha tényleg nem tudta a polgármester, hogy kik védik a szabad véleményektől a hallgatóságot, és akkor az ostobasága miatt alkalmatlan. Ha azonban pontosan tudta a véderő mibenlétét, csak később, a nyilvánosság számára, megtagadta, akkor azért alkalmatlan.
Egy demokráciában egy ököljogot hirdető tömeg nem kaphat(na) hatalmi szerepet. De, mint emlékezhetünk rá, a hasonló jelenségek korántsem újak a Fidesz háza táján. Szó szerint, mert annak idején a párt székházának a védelmében is felléptek érdekes elemek. Gyilkosságért elítélt kopasz, és savazó öreg egyaránt. Olyanok, akikről akkor is az volt a hivatalos kommunikáció: nem hívták őket, nem tudtak róluk. Kocsis Máté számára az egyfajta jelmezes főpróba is lehetett. 2013. márciusában ugyani a Fidesz kommunikációs igazgatójaként, és aligha nulla kapcsolatokkal a Fradiban tisztséget viselő Kubatovval aligha lehetett számára ismeretlen erőtér az, amit a sportegylet környékére verbuvált „biztonságiak” jelentettek. Még akkor is, ha Sz. Ferenc is igyekezett a „magányos verőember” képét erősíteni annak idején. Mégis, a recept visszaköszön. Senki által nem ismert, kigyúrt verőemberek jelennek meg, a rendőrség sem lép fel ellenük, és intézkednek. Baj, bukta esetén pedig olyanokká válnak, akiket senki sem hívott. 2013. március. 2015. augusztus. Érdemes talán a mérföldköveket jegyezni. Azon az úton, ahol a kocsismátékat viszik a hatalom felé gyaloghintón a hatalom izomagyú rabszolgái. Eltaposva mindenkit. Az ellenzéken, a menekülteken gyakorolva.
Alkalmasint a menekültek. Szent István az idegenek megbecsüléséről beszélt. Jézus tanításai között sem igazán található olyan, hogy „gyűlölködjetek az én emlékezetemre”. Az idei, csapadékkal beköszönő augusztus 20. a hivatalos humánum névjegyének körberajzolására is alkalmas. Látszólag mindenkinek megfelelő megoldásként tranzitzónákat alakítottak ki a pályaudvarokon. Szépen, ráccsal. A Nyugati pályaudvaron járva azt láttam, hogy a menekültek, érthető módon, a folyosókra húzódtak be. A rácsos terület egy része ugyanis jól láthatóan eső által áztatott járdafelületnek tűnt. Ha tényleg úgy jelölték ki ezeket a területeket, hogy nem jelentenek védelmet még az eső elől sem, akkor a kijelölőknek kellene demonstratív jelenlétükkel tüntetni a megfelelőségük mellett. Javasolni lehetne kiheveredésüket egy pokrócra. Addig, míg a pokróc meg nem szárad alattuk. Egyébként a kisebb-nagyobb csoportokban, az eső elől a fedett folyosókra húzódó emberek közelében nem láttam nyomát késelésnek, és nem hallottam a hangoskodásukat sem. Valamint a várost annyira féltő szellemi izompacsirták megénekelte szeméthegyeknek sem láttam a nyomát. Ellentétben a tűzijátékra népvándorló ünnepi hordák csapásaival. Miközben a metrón korántsem tűnt néhány csoport hallgatagnak, és pofozkodásról a hatalom is gondoskodik, az említett csapások mentén bőségesnek tűnt a hulladéktermés. Ezt a kulturális „fölényt” nem féltem menekültektől. Akik körül lényegesen kevesebb szemetet látni, mint a város számos pontján. A politikusok belső szeméthegyeiről nem is beszélve.
Author: Endre István Simay
Az írások, gondolatok nem elfogulatlanok, mivel rajtuk a szerző árnyéka. az enyéimen is.Kár elvárni azt, hogy egy hír alapján alkotott vélemény steril, minden elfogultságtól mentes legyen. Még azt sem lehet mondani, hogy aki ezt várja el, az a cenzúra híve, vagy akár az öncenzúráé. Azon egyszerű okból, hogy a cenzúra sem steril, és az sem mentes az elfogultságtól. Az öncenzúra pedig a gondolatok önigazoló darálója csupán, melynek eredménye a hatalom hintőpora. Hogy jobban csússzon, és a szerző jobban csússzon-másszon. Miközben a legkisebb szellő is felkavarhatja a hatalom hintőporát, torkára forrasztva a szót a szerzőnek, és a betakarva, a múlt homályába taszítva azt. A vitának, véleménynek szerintem szabadnak kell maradnia. A szabadságot és a szabadosságot, személyeskedést azonban nem szeretném hagyni, hogy összekeveredjen.
6:52 de.
Miniszteri segédlettel sikerült szénné égetni a Kárpát-medence kenyerét is.
A nemzeti (CBA) kenyér szar, az országnak tortája van – miért is jut eszembe Mária Antoinette nevezetes mondása a kenyérről és a kalácsról? Most el lehetne ugyanezt játszani tortával – a medencei kenyér kokszosodott, végül is, de jól élünk, helydetyutyutyu és ripityom!
11:45 de.
Úgy tűnik a Jóisten mindig Aug-huszadikán nyilvánul meg a magyaroknak.
Legutóbb akkor amikor figyelmeztetés-képpen elmosta a dunai tüzijátékot.( MEgírta a Bartuslaci is.)
Mostantól figyelje mindenki az augusztus huszadikai jeleket , ha Isten véleményére kíváncsi ! !
11:50 de.
Égés a köbön…
Én az ő helyükben ott helyben elsüllyedtem volna.
E képet látva, elszörnyedtem.
(( 🙁 ))
István, a megjegyzésed helyén való, igaz.
*
„Ezek” nemcsak az ünnepet, az ünnepi kenyeret és minket is tönkre tesznek. Mit is jelent az a szó, hogy „tönkre”. A magyar nyelv csodálatos, mindent kifejez. Még azt is, amire nem gondolunk, amikor egy-egy szót használunk. Ilyen ez a szó is, hogy „tönkre”, no igen, egyszóval oda, oda raknak minket…
A NEM nyaloncokat, az ellentmondókat, de még a kenyerünket is. Ezeknek még az sem számit, MOST kellett volna figyelniük. Máshol „hesszelnek”, ott nem, „ahun” kellene. Pl. a kemence szájánál „kellett vón”.MOST.
No, majd biztos, hogy megoldják a 4 és fél milliárdból.
A kemence szájához is kerül majd „őrség”.
*
(( :O ))
G.B.
4:01 de.
Művésztelepen kerámiát égetnek, nem kenyeret !
Egy szakértői kormány így fejezi ki a magyar államiság születése iránti odaadó szeretetét. Azt adja oda amije van a tudását – ezt tudják… hehehehehehehehehehe ))) 😀 ((( hahahahahahahahahaha
4:07 de.
DonGolo: ettől szenesedett el a kenyér, ugyanis a kerámiát csöppet magasabb hőfokon égetik ki, mint ami a kenyér – még ha az kárpát-medencei (?) is – megsütéséhez szükséges.
4:14 de.
Isten nem ver bottal, csak péklapáttal…
A kárpátmedence géniuszai 😀
4:27 de.
Kamasz korunkban forgott egy túlságosan is ordenáré mondás:
Hosszú a péklapát k…pd be a pék ……t. Javaslom az Árokét (lásd a képen).
Apropó, miért nem mindjárt Medence Pékség, az illett volna a Kárpátok kenyeréhez.
Na, és a Tűzoltóság (bocs’ katasztrófavédelem) ott vóótt, vagy kivonult legalább? A fotó biztosan a tűzoltást követően késztült, hisz már nem lángol…
Oszt ezek után mi lett felszenteléssel? Főszentűttték, vagy kidobták a szelektív hulladék tárollóóba ? Mert rend a lelke mindennek !
4:33 de.
Hogy ezek, mennyire minden lében kanalak… Mire nem használják ezt a régi, amúgy meg jóhírű művésztelepet ! 🙁