A több éve dúló közel- keleti háború lassan eléri a jó öreg Európát is. Amikor Amerika kirobbantotta az iraki háborút, nem gondolta végig, hogy tulajdonképpen ki ellen is kell felvennie a harcot. Nem azt támadta meg aki a közvetlen veszélyt jelentette a világra, hanem a gyengébb, csak ellenségnek kikiáltott Irakot. Nem Irakot kellett volna, hanem a jóval nagyobb veszélyt hordozó Iránt. Amit akkor Amerika elrontott, annak hatásai csapódnak le most a világon. Senki sem gondolta akkor, hogy Amerika beavatkozása a közel keleten majd ekkora bajt zúdít a világra. Kitört az „arab tavasznak” elnevezett- valójában iszlám forradalom, és nem demokratikus változásokat szorgalmazó megmozdulás- amikből később ez az egész káosz kialakult. A világ nincs azzal tisztában, hogy a térségben folyó háborúskodásnak a törzsi és vallási ellentétek a legfőbb okozói. Irán, a valamikori nagy Perzsia, szeretné visszaszerezni azt a hatalmát, ami az ókorban volt. Hihetetlennek hangzik, pedig ezek tények. Irán nem hiába munkálkodik azon, hogy atomhatalom legyen, mert ezzel el tudná érni, hogy a környező arab országok fejet hajtsanak előtte. A közben kirobbant polgárháborúk is, az ő malmukra hajtotta a vizet. Hiába hoztak ellenük gazdasági és más jellegű szankciókat, mégsem sikerült megállítani azt a száguldó folyamatot, amit elindítottak.

Az eddig relatív nyugodt törzsi csoportok külön-külön megindították a maguk háborúját. Az oroszok és az amerikaiak ugyan azt a hatalmas hibát követték el, mint a történelemben már sokan mások. Kiképeztek egy olyan csoportot akikre ráakarták volna bízni, hogy egy bizonyos terület felett átvegyék az ellenőrzést. Persze az orosz nem volt hajlandó egyeztetni az amerikaikkal, még akkor nem volt olyan a helyzet, hogy félretéve a régi ellenségeskedést, egy egységes politikai vonalat dolgozzanak ki, és ezzel megtudták volna akadályozni a helyzet további eszkalálódását. Az oroszok elhagyták Afganisztánt, de ott hagyták maguk mögött a káoszt. Amerika meg kiképzett egy olyan csoportot az oroszok ellen, akiktől azt várta, hogy később az ő érdekeit fogja szolgálni. Helyette létrehozott egy olyan szervezetet amely egy olyan terrorszervezetté alakult át, amely a modern szabad világ legnagyobb ellensége lett. Bin Laden és az El Kaida megmutatta a világnak, hogy mire képes. Olyan harcászati stratégiát dolgozott ki amely ellen szinte lehetetlen védekezni. Öngyilkos merényletek sorozata amely során maga az elkövető is feláldozza magát. Egy ilyen akció során pusztították el a World Trade Centert. Manapság nincs a Földön egy ország sem, amely valamilyen formában nem „kóstolt” bele a tevékenységükbe.

Az egész világ szinte sokkos állapotba került. Igazán senki sem merte vállalni annak a kockázatát, hogy megpróbálja felszámolni ezt a gyilkos szervezetet. Az amerikai próbálkozások sorra kudarcba fulladtak. Hiába hoztak létre egy NATO szövetséget, az állandó légicsapások főleg polgári áldozatokat eredményeztek. Még azok is a terrorszervezetek oldalára álltak, akik anno mereven elzárkóztak előle. A törzsek közti ellentétek kiújultak, elkezdődött az az ádáz küzdelem, most már egymást közt is az arab táborban, amely ennek a válságnak az egyik legfőbb felelőse. A világ vezető hatalmai egy helyben topogtak, és nem látták meg azt a veszélyt amit meg kellett volna. Mert nem csak egy El Kaida jelentette már a tényleges veszélyt, hanem több más akkor alakult szervezet. Amikor egymást kezdték ölni,úgy gondolták, ha nem avatkoznak bele a dolgok alakulásába akkor megoldódik minden a nyugat beavatkozása nélkül. Hatalmas tévedés volt. Irán kihasználva a világ tehetetlenségét, elkezdte kifogni a szelet az ő érdekeinek a megvalósítására. Egymásnak ugrasztott csoportokat. Egyiket támogatta, a másikat nem, és kikiáltotta ellenségnek. Mindig ügyelt arra, hogy az általa megdöntött uralkodók helyére a saját érdekeit szolgáló bábokat helyezzen. Evés közben jön meg az étvágy.

Irakban és Líbiában mai napig nincs rend. Sőt az arab tavasz következtében több arab országban is teljes az anarchia. Ha ehhez hozzátesszük a már korábban is meglevő konfliktusokat, lásd a palesztinok, Libanon, Szíria, akkor egy olyan kép alakul ki, amely több mint egy puskaporos hordó, melynek berobbanása bármikor bekövetkezhet. A világ ezt láthatta, és ma is látja, de szinte semmit sem tesz. Az oroszok mindig is jelen voltak a Közel Keleten, hol itt hol ott mint „tanácsadók”, de csak az elmúlt tíz évbe építettek ki olyan két állandó bázist Szíriában amik már jelenlétük bizonyítékai. Latakije és Tartusz, két stratégiailag igen fontos kikötő. Itt rendezkedett be az orosz tengeri flotta egy csoportja. Ami régen háborús fenyegetőzés volt a nyugat szemében, az mára már csak üres tiltakozás. Az orosz hadihajók ma ugyanúgy használják a Földközi tengert, mint valamikor az amerikai hatodik hadiflotta. Ami még emögött van az a jéghegy csúcsa. Oroszország jelenléte Szíriában egyik oldalon biztosíték a nyugatnak, hogy amíg ők ott állomásoznak, nem engedik az iszlám állam és a vele szövetséges terrorszervezetek további előretörését. Assad hatalma teljesen az oroszok kezében van. Szinte az összes környező államokban ott az ISIS vagy más iszlám terrorhadseregek félkatonai alakulata. Már a polgárháború kezdeti időszakaszában elindult egy menekült hullám.

Akkor csak bizonyos Közel Keleti országok, Jordánia, Libanon és Egyiptom voltak a célállamok. Ezt még az UNO a nemzetközi világszervezet is támogatta valahogy. Később ahogy a helyzet egyre jobban eszkalálódni kezdett, ezek az államok képtelenek lettek befogadni újabb menekülteket. A nagyobb olajállamok, mint Szaudia, vagy az Emirátusok mereven elzárkóztak, és elzárkóznak menekültek fogadásától. A menekültek ekkor kezdték Európát célba venni. Európa nem gondolta, hogy ekkora tömegek fogják elárasztani a kontinenst. Ami a legrosszabb, hogy sok ország félve attól, hogy a menekültek közt terroristák is lehetnek, elzárkózott a fogadásuk elől. Befogadni meg szinte egy ország sem volt hajlandó. Németország mint Európa vezető hatalma egy „huszáros” vágásra szánta rá magát. Bejelentette, hogy bárkit hajlandó befogadni, aki menedéket keres a háború sújtotta területekről. Ugyan ezt tette a szomszédos Ausztria is. A környező államok mint Szerbia vagy Magyarország mint tranzit államok szerepeltek a tervben. Görögország és Olaszország szinte napi szinten kénytelen fogadni menekülteket, de ezek jó része nem marad ott. Azonnal folytatják útjukat Németország felé. Számukra az az egyetlen célország.

Sajnos nem tudják, hogy Németország csak ideiglenesen ad menekült státuszt. Ki fogja válogatni azokat, akik vagy jó szakemberek, vagy valami olyan képzettségük van ami hasznára lehet a német gazdaságnak. Hogy aztán a többivel mit fog kezdeni ahhoz kétség nem fér. Kifogja őket dobni, és vissza azokba az országokba ahonnét jöttek. Jogos a magyarok, a görögök, és az olaszok valamint szerbek félelme. Mert Merkel asszony kijelentette, hogy az egész európai közösségnek részt kell vállalnia. Kilátásba helyezte, hogy azaz európai tagország, amely nem fogad menekültet a jövőben, nem kaphat az európai segély-forrásokból. Ez már egyfajta diktatórikus magatartás.

Jópár évvel ezelőtt a délszláv válság idején, sőt előtte is, egészen más politikája volt Németországnak és Ausztriának. Ausztriában szinte minden helyen ki volt írva: Nur innlander, azaz csak benszülőttnek. Ugyan így Németországban is. Ennek értelmében csak nagyon kevés embernek adtak ki tartózkódási viízumot és munkavállalási engedélyt. Ha már valakinek volt vízuma akkor elég gyakran kellett, hogy szembesüljön ezekkel a feliratokkal. Ha lakást keresett, vagy munkahelyet, szinte mindig az volt az első kérdés: Sind Sie auslansder, önök külföldiek? Jogosan merülhet fel a kérdés, ugyan miért is változtatott eddigi politikáján Németország és Ausztria. Emberségből, avagy ahogy sokan gondolják, tanultak a második világháború során elkövetett tetteikből.

Ez is, az is közrejátszhatott, de a legfőbb ok az egészen más. Miután Irán úgy néz ki megszabadul az őt eddig sújtó szankcióktól, új piacot jelenthet. Ám rájöttek arra is, hogy talán neki sikerülhet rávannie Iránt, hogy csináljon rendet a térségben , és cserében megkaphatja az egész Közel Keletet, kivéve pár államot: elsősorban Izrael, Jordánia, Libanon és Egyiptom. A többi állammal beleértve Szaudiát és a többi olajállamot, azt kezdhet amit akar. Lehet, hogy sokan mondják ez csupán egy eszement teória. Ám megcáfolja mindezt az, hogy még Merkel látogatása előtt hétfőn, Iránban járt az osztrák államelnök Heinz Fisher. Nem kis felfordulás lehetett előtte Iránban, mivel köztudott, hogy Fisher felesége nyiltan zsidó. Valahogy szalonképessé tették, mert megérkezve Iránba csadorba húzva lépett ki a repülőgépből. Csupán csak az arcának egy része volt látható.

Merkelre is ugyan ez fog várni. Hogy mennyiben fognak az irániak eleget tenni Merkelnek, az egy hatalmas kérdés. Egyik oldalon egészen biztos, hogy kötnek valami megállapodást, mivel Iránnak most érdeke, hogy piacokhoz juthasson, hogy az embargót talán megszüntetik amiket ellene hoztak a múltban, másrészről szüksége van új technikára, és gazdasági segítségre. Kérdéses meddig. Egy jódarabig egészen biztos. A feltételek egyik legfőbb pontja biztosan az lesz, hogy teremtsen rendet a beavatkozásaival, és ezzel elejét tudja talán venni az újabb menekült áradatnak. Óhatatlanul felmerül egy nagy kérdés: Németországnak joga volt-e egy személyben így cselekednie? Kapott-e a többi Európai országtól erre megbizatást? Meddig lesz képes úgy-ahogy tovább kezelni a menekült kérdést, anélkül, hogy ez ne okozzon újabb veszélyt Európának? Mert a menekültek közt terroristákra bukkantak, akárcsak régebben, akik csupán csak egyfajta ugródeszkának használják Európát. A befogadó országok nagyrészében egyre erősödik a rasszizmus az antiszemitizmus. Elég most csak egy kicsi szikra, ami lángba boríthatja Európát. Ugyan mit tud akkor csinálni a nagy Németország, Európa motorja?