Orbánia morálisan padlót fogott. Ez teljesen nyilvánvaló. S nyilvánvaló akkor is, ha tudjuk: Orbán Viktor személyes győzelmet fog jelenteni, és mindent az unióra vagy a Tau Ceti felöl felvillanó űrhajókra fog kenni. Ebben a mátrix-verzióban azonban megbukott. Még akkor is, ha a rendszere évekig tovább él.

Mert kár áltatni bárkinek bárkit. Ha Orbán holnap elvesztené a hatalmát, a kiépített lelki gyűlöletcsapda itt marad. Éppen úgy nemzedékek életét megnyomorítva, ahogy a korábbi háborús pszichózisok nyomán gerjedt gyűlöletek és előítéletek itt maradtak velünk. Alapjában véve, Orbán Viktor permanens ellenségkeresése pontosan ebből, a nemzedékeken átívelő komplexusokból táplálkozik, és azokon alapul. Olyan stabil alapot találva ebben, hogy hívei a nyilvánvaló baromságokat is abszolút igazságként élik meg, és a legotrombább hazugságokon is átsiklanak. Az, hogy Geobbels vagy Sztálin mit szólnának ehhez, ha élnének: nem tudjuk. De a túlvilág éppen aktuális bográcsában főve igen elégedettek, az igen valószínű. Beleértve csettintésük tárgyába a menekültkérdés kezelését is.

Azt ugyanis tudjuk, hogy Orbán Viktornak már januárban kellett információjának lennie a bevándorlási krízis előjeleit illetően. Maga beszélt róla Párizsban. Az is nyilvánvaló, hogy hónapokig csak a merev elutasítás, a minden idegen ellen felpiszkált általános, és előítéletes gyűlölet forgatókönyvét mutogatta a híveknek. S persze annak a szélsőjobbnak, akit „elfelejtettek” két pofonnal helyre rakni. Nyilvánvalóan felmérve, hogy a Fidesz támogatottságát jobboldalon csak az az erő képes a felszínen tartani, amely, ha kell, alternatív erőszakszervezetekkel is szolgálhatja a neki gazsuláló hatalmat. Mert ostobaság lenne azt hinni, hogy a hazai szélsőjobb nem lépne át ugyanúgy Orbán Viktor közvetlen irányításán, ahogy annak idején a Gestapo vagy az SS is állammá vált az államban. De a napi hatalom szempontjából Orbán úgy vélte, kellenek a szélsőségekről őt támogatók. Kerül, amibe kerül. Az országnak természetesen.

Annak az országnak, amelyik lassan minden vele kapcsolatot tartó országgal haragba került. A felszínen egészen biztosan. Az ehhez szükséges színjátékot Szijjártó Péter, legyen becsületére mondva, a legjobb tudása szerint játssza. Az idiotizmus határára játszva le magát. De vezére számára biztosítva azt a látszatot, ami éppen olyan hazug, mint a festett díszletek. S bár a napi történések során magam is, óhatatlanul, sokszor sodródtam a hírekkel, visszaolvasható, hogy mindig felsejlett valami álságos az egészben. Mint a krimikben, amikor az ember tudni véli, hogy az ami történik nem igazán lehet a valóság, de az utolsó oldalakig nem tudja a megfejtést.

A jelen magyar politikai helyzetben könnyelműség lenne azt állítani, hogy a napi hírek alapján bárki is tudja a megfejtést. Másrészt még baromi messze vagyunk a történet végétől. Jelenleg azonban úgy tűnik, hogy a menekültekkel kapcsolatban egyfajta lokális nyugvópont alakult ki. Valószínűleg annak köszönhetően, hogy Orbán megkapta amit akart. A törvényhozáson keresztülhajtották azokat a jogszabályokat, amelyek alapján akár holnap királlyá koronázhatná magát. De a rendkívüli állapotot bármikor bevezethetné. Ez pedig, akárhonnan nézzük, olyan fenyegetettség-érzetet kelthet, ami akkor is fékezetté teheti a társadalom önmozgását, ha véletlenül felbukkanna egy valós ellenzék. Jól mutatta ezt Gyurcsány Ferenc esete, akinek Facebook oldalán a kommentek egy része egyre inkább kezdett egy jobboldali hűségesküvé válni. Annak kapcsán, hogy van-e Orbán Viktornak felelőssége a röszkei-horgosi eseményekkel kapcsolatban.

Amely eseményekkel kapcsolatban a közvetett, morális felelőssége szinte biztosan megáll a miniszterelnöknek. Ugyanakkor az is csak a felszín. Ahogy Bakondi politikushoz méltatlan, bejelentést érintő szerepe is a horvát rendőrökkel kapcsolatban. De nem fog ebbe belebukni. Egy hazugságörvényben ugyanis nem merül el az, aki az örvényt erősítve lódít. Azt pedig a napi hírek mutatják meg, hogy a menekültek pusztán statiszták voltak egy akarnok játszmájában. Ahogy azt , hogy Szijjártó egész műve nem több a súgólyukba szorult intrikusénál. A horvátok ugyanis simán szállítják a menekülteket a magyar határra, ahonnan többé-kevésbé rendezetten utazhatnak tovább az osztrák határig.

Alapvetően úgy, ahogy az normálisan elvárható lett volna akár egy hónappal ezelőtt is. Mindazok az emberi sorsok, melyek vonala a budapesti pályaudvarokon keresztül vezetett, pusztán egy antihumánus hatalmi manipulációt szolgáltak. Hatósági packázással, a gyermekeket is érintő traumákkal. Aligha szolgálva mást, mint annak a képnek a kialakítását, hogy micsoda tömegek jönnek-mennek. Elősegítve a már említett törvények meghozatalát. Annak kockázata nélkül, hogy az egykori, prágai, példát követve, az ablakon hajigálják ki a képviselőket. S hogy mi szükség volt Röszkére és Horgosra? Kellettek azok a videók, amelyekkel embertelen csürheként lehet lefesteni a menekülteket a szélsőségek felé meneteléshez.

Az is nyilvánvaló, a korábbi orbáni megnyilatkozások alapján, hogy a jelenlegi helyzetet külső nyomás eredményének fogja lefesteni. Hogy ő aztán soha! Meg akkor sem! De a szemét unió, és persze a horvátok arra kényszerítik, hogy tranzitfolyosót nyisson az országon át a menekülteknek. Ám megnyitja. S ezzel bebizonyítja, hogy valójában az egész korábbi cirkuszra nem lett volna szükség. Azt teszi ugyanis, amit egy emberséges vezetés már régen megtett volna. Háborús pszichózis keltése nélkül és az országnak hasznot hajtva. Sokkal kisebb áldozattal, kevesebb fájdalommal, és a társadalom traumatizálása nélkül. Anélkül, hogy az egész országnak, és végső soron még a híveknek is hazudni kellene. Orbán talán még önmagának is. Amikor egy morális senki helyett nemzeti hőst lát a tükörben. S ezen az sem változtat, ha minden határt megnyitnak. A kerítés képei, a videófelvételek megmaradnak. Orbán évtizedekre dobta az országot a morális gyehennára.