Göllner András: Ferenc pápa üzenete Orbán Viktornak

2015 október 6 9:03 de.17 hozzászólás

A római katolikus egyház szellemi vezetőjének a múlt heti Egyesült Államokban tett látogatása ismét bebizonyította, milyen hatalmas a hit ereje, ha a gyógyítás és a lelki megújulás eszközeként folyamodunk hozzá.

Ferenc pápa, ez az egyszerű származású, halkszavú ember, akinek alázatos magatartása kiáltó ellentétben áll sok hazai és külföldi politikai vezető fennhéjázó viselkedésével, útjára bocsátott egy súlyos és következetes üzenetet. Emlékeztetett minket arra, hogy a civilizáció épületét csak a társadalmi igazságosság és együttérzés alappilléreire lehet fölhúzni. Egy olyan világban, melyet az egymással szembefeszülő csoportok és hitek közötti egyre növekvő gyűlölet és erőszak tornádója tépáz, megmutatta nekünk, hogyan kell elfogadni és vállalni a sokszínűséget, és ezzel fölszabadítani azt az erőt, amely képes lesz visszafordítani az emberiséget a saját önpusztító útjától.

Akár a világ vezetői előtt szólt az ENSZ együttes közgyűlésén, akár az amerikai kongresszus előtt, vagy akár Philadelphiában, a hétköznapi amerikai emberek ezrei előtt, a pápa mindenhol messzecsengő jóváhagyását adta a sokszínűségre és a multikulturalizmusra. Megfeddte azokat a vezetőket, akik a híveiket akadályozni próbálják abban, hogy az érveket szabadon mérlegelve válasszanak az egymással versengő eszmék között, legyenek azok vallási vagy politikai természetűek. Ahelyett, hogy kioktatta volna az ateistákat, magához ölelte és arra kérte őket, hogy imádkozzanak érte.

Álláspontja éles ellentétben áll az olyan világi uralkodók gyakorlatával, mint Vlagyimir Putyin, Oroszország, Orbán Viktor Magyarország vezetője, és az összes korrupt önkényúr és fanatikus vallási vezető a Közel-Keleten, Észak-Afrikában és szerte a világon, akik a hazaszeretet, a nemzeti egység, a vallás vagy legutóbb a menekült-válság ürügyén ássák alá a jogállamiságot, az igazságszolgáltatást, és tagadják meg az alapvető emberi jogokat.

Ahelyett, hogy gyűlöletre uszított volna a migránsokkal szemben – ami kedvenc időtöltése az olyan embereknek, mint Donald Trump, vagy Orbán –, a pápa együttérzésre és a segítőkészség gesztusára szólított föl a vallási és politikai türelmetlenség áldozatai iránt.

Ahelyett, hogy úgy tekintett volna az emigránsokra, mint akik veszélyeztetik a mi nemzeti, kulturális és vallási identitásunkat, egy egészen más attitűdre hívta föl a figyelmet. Emlékeztetette hallgatóit, hogy a különböző hitek, kultúrák és etnikumok az évszázadok során milyen hihetetlenül sok értékkel gazdagították Európát és az amerikai kontinenst, és járultak hozzá mai arculatának kialakulásához. Felhívta a figyelmünket, hogy ne pusztító és destruktív elemeknek nézzük a bevándorlókat, hanem olyan embereknek, akik hanyatló társadalmunkat gazdagíthatják, fenntarthatják és erősíthetik.

Fotó: AP Photo/Gregorio Borgia

Fotó: AP Photo/Gregorio Borgia

A pápa arra használta a pillanatot, amikor rivaldafénybe került, hogy emlékeztessen minket azokra az értékekre, melyek az európai és a globális kereszténység lényegét alkotják: a szeretetre és a könyörületességre felebarátaink és a kiszolgáltatottak iránt, akik különféle igazságtalanságoktól szenvednek a saját hazájukban.

De üzenetének a legmélyebb együttérzést kiváltó része az a bátorítás volt, melyet azoknak küldött, akik a növekvő, és Európa- és Amerika szerte terjedő bevándorló-ellenes hullám célpontjaivá váltak.

Arra bátorította az amerikai bevándorlók közösségeit, hogy vállalják föl másságukat, legyenek büszkék önmagukra, emeljék föl a fejüket, és érezzék lelkükben, hogy az Úr áldása van rajtuk.

Ez, a pápa személyes kapcsolata valamennyi bevándorlóval, bárhol legyenek is a nagyvilágban – a kaliforniai gyümölcsösökben, vagy egy lélekvesztőben a nyílt tengeren, vagy félúton Orbán borotvaéles pengékkel fölszerelt kerítése felé, vagy Törökország menekülttáboraiban – ez volt az, ami igazán nagy visszhangra talált mindenkiben.

Ő meghallotta a kifosztottak és az útszélre lököttek kiáltásait. Itt az ideje, hogy a mi a saját politikai vezetőink se maradjanak süketek ezekre a hangokra. A globális menekült-válság azokkal a problémákkal együtt, amelyeket fölidézett, globális figyelmet érdemel. Nem szabad megengedni, hogy kisstílű zsarnokok használják föl hatalmuk és saját személyes befolyásuk növelésére.

Göllner B. András írása eredetileg a montreáli Gazette-ben jelent meg angolul. Fordította Kertész Ákos

17 hozzászólás

  • Majdnem szep bla-bla-bla.

    A mi kis marxista Papank talan hasznosabban toltotte volna az idejet, ha nem Castro es Sas (Barack Black Eagle) elvtarsakat latogatja meg – ez utobbi aki meg raadasul, mint hithu muzulman, jol meg is alazta – hanem inkabb Keresztes Hadjaratot szervezett volna a kozel-keleti keresztenyek megmentese celjabol.

    Igy viszont nem csoda, hogy az ENSZ-be is ellatogatott, amit legvisszafogodtabb allapotomban csupan emberi szemetdombnak hivok. De hat o jol erezte magat ott is.

    Mindez azonban ne zavarjon meg benneteket, istenitsetek csak oeminenciajat, hiszen o olyan nagy humanista, hogy mar szet is osztotta a Vatikan Bank teljes vagyonat a vilag szegenyei kozott. Ugye nem ertettem felre ezt a hirt a szetosztasrol?

  • „Igy viszont nem csoda, hogy az ENSZ-be is ellatogatott, amit legvisszafogodtabb allapotomban csupan emberi szemetdombnak hivok.”
    ecce homo. Figyelmezzetek Akiva szavaira: ha egyszer ő azt mondja, emberi szemétdomb, akkor az az. De vajon Akiva kicsoda-micsoda?

  • Azért kíváncsi lennék mit szólna ahhoz G.A. amikor gyermekeinek, unokáinak a sokszínűség és a megengedés jegyében megszabják:
    – mit ehet és mit nem,
    – milyen ruhát vehet fel és milyent nem,
    – melyik dzsámiba kell járni és kiben kell hinnie, stb.

    Az iszlám melyik ága a liberális és demokrata?

  • Akiva, akiva – de nagy barom vagy te!

  • Lelszi a rémhírterjesztő.
    Persze megértem őt :
    Aki kisebrendűségi komplexusokkal küzd , nem képes bízni önmagában , az természetéből fakadóan nem bízik tágabb hazájában , az Európi Uníóban sem.
    Szánalmas hozzáállás. Dehát a ” házmester mentalitásnak ” ez a lényege:
    Frusztrált emberekből álló hangya-társadalom létrehozása.
    Ennek legékesebb példája volt a Hitleri Birodalom meseszerű felemelkedése : akkortájt Németországban szinte mindenki frusztrált volt a rohadt francia békedekrétumok nyomán.
    Csakhát a folyamat vége jól ismert.

  • Aptyuka: kérem a személyeskedést mellőzni! azon felül a baromfélék bármelyike haszonállat, amíg Akiva, ugyebár…
    Szerintem ez nála pótcselekvés: valami nagyon nincs rend a nem életével, és ezért másokat …gat. 🙂

  • lelszi: csak miheztartás végett.

    maga se hagyja abba, ha jót akar!

  • Egy hatarozott, emberseges, kozvetlen vezeto Ferenc papa. Benedict utan foleg kellemesen meglepo, hogy latja szerepe nem gyuru csokoltatasbol all. Ha tenyleg felosztja a Vatikan bank vagyonat, ideje volt. A svajci bankok el lesznek foglalva…es megint meggazdagodnak. Az ENSZ ugyanolyan korrupt mint minden hatalmas nemzetkozi szervezet. Ahogy en latom, a szerepuk talan meg annyit sem er mint a papir amire irva van. Senki nem veszi oket komolyan. Aki 1970 utan szuletett az vajon tudja, hogy mit jelent es mit csinal az ENSZ? Azt pedig tudjak, hogy mit jelent es mit csinal Ferenc papa.

  • Agi, csak a nagyfoku hipokritizmusra probaltam ramutatni a Vatikan Bank vagyonaval kapcsolatban.

    No es igen, mindenki tudja mit csinal a Papa: Csokolgatja a muzulmanok popsijat abban a remenyben, hogy a krokodil utoljara ot fogja megenni.

  • A mai pápa sok katolikusnak nagy csalódása. Nem csak szük látószöge miatt, hanem a katolikus egyház régi törvényei elleni vétkek „megbocsájtása” végett is!
    Nem is olyan régen hallhattuk, olvastuk a sírlmakat:” Ne politizáljon egy pap”! Ez főleg arra volt értelmezve, ha egy pap a komcsi és ateista propaganda ellen szólalt fel.
    Mindenestre, a mostani pápa NEM Mindszenty József!

  • Figyelő: tényleg nem. Ettől azért a hercegprímás nem lesz nagyobb. Ráadásul a pápa volt annyira galád, hogy elítélte egyháza és annak papjai által elkövetett bűnöket. Mert hát, olyanok is vannak ám! Hogy mik vannak?

  • Moshe, Sajnos nem tudok segíteni a fenti kérdésben. Mostanáig kerestem azt a cikket.

  • Geyza!

    Ne csak az „Amerikai Álom” és a „Házmesterek maguk közt” című sajtót olvasd!

  • Lelszi a jótanácsaidat tartsd meg saját magadnak. Szükséged lehet rájuk.
    A mások müvelődésével ne törődj , bár a magadfajta propagandista szívesen ugat bele a mások életébe.
    Szakmai ártalom lehet ez vagy mi..láttunk már hasonlókat Rákosi hasba-lyukat-beszélő szarházijaitól is.

  • Figyelo,

    Koszi, hogy probaltad.

  • Ez a Moshe Akiva maga Orbán Viktor vagy esetleg a Jóisten?

  • Amber, toredelmesen bevallom, hogy en vagyok Orban Viktor szemelyesen, es egyuttal a joisten is. 🙂