Megalakult az Ottawai Magyar Fórum egy befogadó közösségért

2015 október 12 12:05 du.25 hozzászólás

Lapunkban számtalanszor írtunk a nyílt párbeszéd hiányáról, a részrehajló pártpolitikai nyomásgyakorlásról és a kirekesztésről, ami sajnos létező és aggasztó jelenség a kanadai magyar közösségekben. De 2015 október 8-án egy valóban egyedülálló, kreatív és építő jellegű kezdeményezés bontott szárnyakat Kanada fővárosában, Ottawa Magyar Fórum elnevezéssel. Sokat mond a helyi közösségben uralkodó hangulatról, hogy a Fórum tagjai egy közösségen kívüli, semleges ottawai helyszínen találkoztak, hogy megbeszéljenek olyan témákat, amelyek az Ottawai Magyar Ház, a jelenlegi magyar kormányhoz fűződő Kanadai Magyarok Országos Szövetsége (KMOSZ) és a tágabb ottawai magyarság sorsát érintik.

Az Ottawai Magyar Fórumban jelenleg körülbelül 15 olyan személy vesz részt, aki az Ottawai Magyar Ház tagja, vagy a ház korábbi tagja, illetve más vonalon aktív a helyi magyar közösségben. Még nem egy népes csoport, ugyanakkor aki ismeri a kanadai magyar közösségi építés múltját, az tudja, hogy a mai napig létező kanadai magyar egyházközségek és egyéb intézmények közül sokszor tucatnyi család kezdeményezése és együttműködése indított útjukra új, szervezett közösségeket. Az Ottawai Magyar Fórum résztvevői egymás után fogalmazták meg és támasztották személyes tapasztalatokkal alá a következő aggodalmaikat:

  • A részrehajló politika jelenléte a helyi közösségben, különösen a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége (KMOSZ) üzenetei és tevékenysége miatt. 2012-ben az Ottawai Magyar Ház úgy lett alapító tagja a KMOSZ-nak, hogy a ház tagsága nem kapott részletes felvilágosítást a KMOSZ valódi céljairól és hozzáállásáról, illetve akkor még talán nem is volt egyértelmű a szervezet egyoldalúsága, az ellenvélemények teljes elutasítása. 2014-ben kilépett az Ottawai Magyar Ház a KMOSZ-ból, de a visszalépés sajnos annak ellenére folyamatosan napirenden van, hogy erősen megosztó téma, különösen annak fényében, hogy a KMOSZ részrehajló politikai tevékenysége ma már teljesen egyértelmű.
  • Az Ottawai Magyar Ház idősebb tagjai iránt mutatott megbecsülés és tisztelet hiánya. Az elmúlt pár év folyamán számtalan olyan magyar lépett ki, vagy nem újította meg tagságát, aki hosszú évek óta aktív, vezető tagja volt a háznak és a helyi közösségnek.
  • Az átláthatóság hiánya, a teljesen értelmetlen és káros titkolózás. Az Ottawai Magyar Ház vezetősége még a lángosvásárról szóló emailek végére is szigorú, utasító-hangvételű angol-magyar szöveggel jelzi, hogy a körlevél tartalmának megosztása szigorúan tilos. Vajon milyen veszélyt hordoz magával az, ha valaki megosztja a lángosvásárt meghírdető emailt barátjaival és ismerőseivel?
  • Az Ottawai Magyar Ház címlistájának egyoldalú, a magyar politikai tájékoztatók terjesztésére való felhasználása többször felmerült az első fórumon. Az utóbbi hetekben az Ottawai Magyar Ház tagjai kéretlenül kapták meg Magyarország ottawai Nagykövetségének részrehajló politikai anyagait és állásfoglalásait.
  • Az Ottawai Magyar Ház Ódor Bálint nagykövetet kérte meg arra, hogy tartson a házban ünnepi beszédet az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján, amit 2015. október 25-én szervez a ház vezetősége. Az idősebb ötvenhatos magyarokkal konzultáltak-e mielőtt meghívták Ódor Bálintot ünnepi beszédet tartani és nem volt esetleg érdeklődés a helyi magyarok részéről, hogy inkább egy itteni szemtanú, vagy túlélő beszéljen saját emlékeiről, a jelenlegi magyar kormány képviselője helyett?
  • Lapohos Tibor az Ottawai Magyar Ház elnöke, egyben a KMOSZ területi alelnöke. Az Ottawai Magyar Házat folyamatosan arra próbálja révenni a KMOSZ, hogy ismét lépjen be a részrehajló politikát támogató szövetségbe. A két tisztség közötti esetleges összeférhetetlenséget is megbeszélte az Ottawai Magyar Fórum.
  • Magyarország Miniszterelnöksége több mint 2 millió dollárt költ a Kőrösi Csoma Sándor programra, melynek keretében Ottawába is „ösztöndíjasokat” delegált Budapest. Az ösztöndíjas fiataloknak jelentési kötelességük van a helyi magyar közösségről. A havonta elkészítendő jelentések mellé –  amelyeket a KMOSZ alelnöke lektorál – az itteni magyarokról készült fényképeket is küldenek a magyarországi Miniszterelnökségre. Súlyos kérdéseket vet fel az információgyűjtési akció, melynek célpontja a helyi magyarság. Senki se tudja, hogy a magyarországi kormánypárt miképpen használja fel a helyi magyarságról készült jelentéseket, az abban szereplő személyes információt és a fotókat.

A 18 órakor kezdődött ottawai fórum 22 óra előtt pár perccel ért véget. Csaknem négy órán keresztül tárgyalták meg a résztvevők a helyi közösség problémás helyzetét. De a gondok és jogos sérelmek ellenére, alapvetően építő hangulatú volt a gyűlés. A problémákat természetesen ki kell jelölni, részletesen meg kell tárgyalni, de megoldásokról is fontos beszélni. És ez meg is történt az Ottawai Magyar Fórum első gyűlésen.

Az angol „empowerment” szó jellemezte leginkább az Ottawai Magyar Fórum hangulatát. Ebben a társaságban ötvenhatos magyaroktól a Magyarországról érkezett új bevándorlókig mindenki barátságos, befogadó légkörben beszélhetett nyíltan a közösség gondjairól. Valóban egyedülálló, alulról építkező kezdeményezés, melyre érdemes, hogy ne csak az ottawai magyar közösség vezetősége figyeljen fel, de a kanadai magyarság egész, többnyire önjelölt vezetősége is.

Felkelt a nap Ottawában. Fotó: Tahirah Shadforth.

Felkelt a nap Ottawában. Fotó: Tahirah Shadforth.

Az Ottawai Magyar Rádió vasárnapi adását ajánljuk valamennyi olvasónknak, amely most már az interneten is hallható, ezen a linken.  A rádió műsorvezetője – Petényi Judit – interjút készített a Kőrösi Csoma program ottawai ösztöndíjasával – Kovács Katával – aki szeptember 2 óta végez feladatot Ottawában. Sajnos az Ottawai Magyar Rádió nem hozhatta le az elkészült interjút, mert előtte a magyar Miniszterelnökség cenzora kell, hogy azt tűzetesen átvizsgálja. A határideig nem érkezett meg a Miniszterelnökség engedélye.

Az Ottawai Magyar Rádió ezen kívül bemutatja a hallgatóknak a KMOSZ-t, abból a kevés konkrét információból ami a nyilvánosság rendelkezésére áll. A rádió – mely nagyon láthatóan támogatja a nyilt és kiegyensúlyozott tájékoztatást – felajánlotta a KMOSZ vezető embereinek a megszólalás lehetőségét és velük is interjút készít. A Kanadai Magyar Hírlap is fokozott érdeklődéssel várja, hogy megszólaljanak!

Tags:

25 hozzászólás

  • Köszönjük a beszámolót, de mindenkit érdekelne, ki vett részt ezen a gyűlésen?
    Például, Montrealból kik voltak jelen a Bizottságon kivül?

  • Christopher Adam

    Montreálból tudomásom szerint azért nem voltak, mert ez egy helyi ottawai kezdeményezés, ami elsősorban az Ottawai Magyar Ház és közösség sorsáról szól. De ettől természetesen bizonyára fontos lesz az Ottawai Magyar Fórum számára, hogy montreáli, torontói és egyéb magyar közösséggel is kapcsolatban legyen…hiszen a párbeszéd mindenki számára egészséges és építő!

  • Tekintettel arra, hogy Kanadában nem nagyon sok magyar él s jó lenne egy kis egységes fórum, egységes szellem.

  • Figyelő
    2015 október 12
    1:10 du.

    Kedves Figyelő, íme egy pont ahol egyetértünk. 🙂 Gondolok itt az utolsó hozzászólására. Talán az Ottawa Magyar Fórum később lehet Kanadai Magyar Fórum is, kiterjesztve a cikkben ismertetett szellemiségét óceántól óceánig. Valóban alulról szervezve csodás dolgokat lehet véghez vinni, mint eleve felülről mesterségesen a csúcson létrejönni. Ez tök egyszerű, hiszen minden egyes lépés kicsiben korrigálható egy új, alulról szerveződő intézménynél (fórumnál), míg eleve fentről -nagy mellénnyel dirigálni – nem ismerve a kis lépéseket avagy a kisebb lépcsőket alattunk, na onnan pedig lehet jó nagyot zakózni (zuhanni).

  • Érdekes kezdeményezés. Remélem az oldalon kapunk ízelítőt a folytatásról is!

    Kedves Figyelő!
    Milyen Bizottságról beszél? Ön szerint az Ottawai Magyar Fórumban miért kellett volna montreáliaknak részt venni?

    Úgy vélem a kanadai magyaroknak nem egységes szellem kell, hanem párbeszéd. Az „egység” az mindig valami kockát jelent, amibe belepréselik az ember fejét, szellemiségét. Az „egységből” mindig lesznek olyanok, akik így vagy úgy, de kilógnak, nem tudnak illeszkedni (mondjuk, mert konkáv formájuk van). Viszont, ha van párbeszéd, van fórum, akkor van esély a win-win kapcsolatokra.

  • Tóth Kálmán

    Nagyon jó kezdeményezésnek tűnik! Gratulálok a szervezőknek! Vajon hol és hogyan lehet belépni, mikor és hol lesz a következő találkozó? Hol lehet információkat szerezni a Fórum tevékenységéről?

  • Sziasztok!

    Gratulalok vegre valami uj kezdemenyezes.

    Szivesen felajanlom, hogy a canadahun radiojaba lehozom azt az interjut amit nem lehet meghallgatni cenzorok nelkul.
    Ingyen bermentve.

    Most mar csak Torontoba kellene talalni valakit aki egy hasonlo forumot csinalna es becsatlakozhatnank hozzatok.

  • Christopher Adam

    Nagyon jó lenne ha Torontóban is lenne hasonló kezdeményezés! Azt hiszem ott is van rá bőségesen igény!

    Azért is fontos, hogy ez az ottawai kezdeményezés sikerüljön, mert nem engedhetjük meg azt, hogy a közösség háza ide süllyedjen…ez a videó azt hiszem ijesztő és szomorú emlékeket fog felébreszteni sok torontói magyarban…


  • Bocsánat, nem értem jól a szituációt. Kerekes Vaskinak írt levelet, de hogy szaladt szét? Mintha ő (Kerekes) azt mondaná, hogy csak egy embernek küldte el (Vaskinak). Milyen terrorizálásról beszél az elnök? Csak nem kellemetlen kérdéseket tettek fel neki?

  • Christopher Adam

    Moholy,

    igen, kb. erről van szó. Illetve arról, hogy volt egy elnökség, mely nem nagyon szerette a nyilvánosságot. Bár Torontóban legalább nem volt titkos lángos. 🙂

  • A „titkos lángos” motívum népmeséinkben is megtalálható archaikusabb formában úgy, mint hamuba’ sült pogácsa, mert a deep fry-t még hírből sem ismerték akkoriban. Aztán, amellik legény kikotyogja, hogy a tarisnyában nem csak hajma van, hanem pogácsa is, attól rögtön elkérincsélik a felit az útszélen kucorgók.

  • Hogy szerveződött ez a Fórum? Én szívesen szerveznék itt Torontóban, ha tudnám, hogyan? A politikai bully-zás itt valahogy kilátástalanná teszi, hogy a nem politikailag efogultak labdába rúghassanak

  • Ok,nem akarok én ennyire politikailag objektívnek tűnni, ebbe azért volt egy kis szarkazmus is. Nyilván egy olyan közösségre gondoltam, ahol kormánypropaganda okádása nem alapelvárás. Mennyivel hatékonyabb lenne a Körösi Csomások hangulatjlentése…

  • Nekem is volt egy hasonló esetem tavaly, amikor a Dancs Rózsánál lévő KCSP-os fiatal esetén kellett volna minisztériumi engedélyt kérnem, hogy a vele készült interjút lehozhassam. Természetesen soha nem került adásba.
    Ugyanakkor, amikor Potápi Árpád János államtitkártól megkérdeztem mi ennek a bürokratizmusnak az oka, mint kiderült ő nem is tud arról, hogy lenne ilyen szabály.
    Nagy valószínűséggel csak helyi KMOSZ-sok fontoskodásáról van szó. A KMKT-nél lévő KCSP-ok esetében ez a kérdés soha nem jött elő. Hogy lehet ez?

  • Ha jól tudom, akkor az ottawai rádiót egy ideig az előző turnusban üdülő KCSP-s hölgy vezette. Vajon minden adáshoz kért engedélyt a miniszterelnöki hivataltól? Nem hiszem.
    Ha mégis engedély kell hozzá, akkor elég rövid pórázt kaptak…

  • Maros Zoltan,
    Hany KMKT-nel levo KCSP-sel keszitettel riportot? Hol adtad le ezeket?
    Varom valaszod.

  • Hány KCSP-el készült interjú ill. hány szerepelt a műsorunkban? Többel készült interjú és még többen szerepeltek valamelyik műsorunkban. Nem számoltam meg öket darabszámra. A Kanadai Magyar TV-ben voltak láthatók ezek valamelyik műsorszámban.

  • Maros Zoltan

    A kerdes az volt, hogy hany KMKT-nel levo KCSP-sel volt riport. Valasz? Nincs.

  • András B. Göllner

    Gratulálok az ottawai kezdeményezéshez. A szembefordulás a nagykövetség által csóvált egyivásúakkal, Orbán Viktor egyoldalú támogatóival, és mindazokkal akik megvetik a pluralizmust, nem egy könnyű dolog e tájon. Ha valaha is fellendülés lesz a kanadai magyar diaszpóra életében, azt az ilyen fajta bátor, gerinces, civilizált helyi kiállás fogja létre hozni. Sok sikert, támogatót és érdekes programokat, kulturált beszélgetéseket kívánok az ottawai magyaroknak.

    Reméljük mind erről részletesen, lelkesítő, bátorító módon fognak közvetíteni a torontó magyar tévések és rádiósok. Reméljük Bede-Fazekas, a KMOSZ szócsövei, Ódor Bálint üdvöskéi, a montreáli Magyar Krónika nem fogják ezt is magyarellenes, közösség bomlasztó tevékenységként leseperni az asztalról. Az ottawai magyar rádió már nagyszerű jó példával szolgál. Reméljük ennek folytatása lesz. Reméljük az ottawai magyar ház nem fog bedőlni Ódor Bálint és a KMOSZ vezetőinek és ki húzza végre a derekát és nemet mond a politikai manipulációnak. Reméljük ezzel a lépéssel kezdetét veszi annak az önkényuralomnak a felszámolása amely az Orbán kormány talpnyalóivá, csatlósává tették a kanadai magyarokat. Hajrá kanadai magyarok, legyen végre pluralizmus, szólásszabadság és civilizált párbeszéd e tájon és ne csak Orbán zsoldosainak szövege áradjon mindenhonnan.

  • A hozzászólások és azoknak a hiánya elég szimptomatikusnak tűnik. Antal vallató hangneme is. Mintha nem lenne mindegy, hiszen tudjuk, hogy miről van szó.. Engem pl. sokkal jobban érdekelne az irdatlan magyar adófizetői pénzek elköltésének átláthatósága.. Hogy mire fordítódik, az nyílt titok: Kormánypropaganda 100%.
    Én miért nem kapok választ? Torontóban már csak agymosottak és lefizetettek vannak?
    Csatlakozom Göllner professzor tiszta, támogató kifejtéséhez.

  • Antal József

    Nem tudom kik voltak a KCSP közül a KMKT illetve a KMOSZ-hoz delegalva. Miért is releváns ez a kérdés?

  • Kedves Miklos Banfi kedves MAros Zoli!

    Kedv csinalonak itt vannak a montreali magyarok,rajta fiuk lehetne osszehozni itt is egy ilyen kedvemenyezest.
    Orommel tamogatlak benneteket sot aktivan be is beszallok ha elinditotok valami jo kezdemenyezest.
    [email protected]

  • Igen szomorúan olvastam a fentieket. Ma is, mint mindig vannak olyanok akik a magyar egység ellen dolgoznak, szervezkednek és beszédeket mondanak. A magyar ház valamikor politika mentesen létesült, majd támogatás hilján el kellett adni és most ez van.
    Az öreg magyarok, akik már talán nem is élnek, alapitották magyar érzelemből, függetlenül minden párt politikai eszmétől.
    Sajnos, mint minden, ez is ma már másképp látszik, és csak széthúzást és ellenségeskedést hoz létre.
    Bizony ez, igen sajnálatos!

  • Igen szomorúan olvastam a fentieket. Ma is, mint mindig vannak olyanok akik a magyar egység ellen dolgoznak, szervezkednek és beszédeket mondanak. A magyar ház valamikor politika mentesen létesült, majd támogatás hilján el kellett adni és most ez van.
    Az öreg magyarok, akik már talán nem is élnek, alapitották magyar érzelemből, függetlenül minden párt politikai eszmétől.
    Sajnos, mint minden, ez is ma már másképp látszik, és csak széthúzást és ellenségeskedést hoz létre.
    Bizony ez, igen sajnálatos!

    Olvasva a mellékelt cikket, csak szomorkodni tudok.
    András B. Göllner

    2015 október 14
    1:03 du.

  • Még valami: 1980 tól hatalmas kanadai, de inkább montreali magyar kultúrélet kezdődött itt és az akkori karmesterrel: Takács Miklóssal, több nyilt nagy magyar koncerteket szerveztünk. Megszerveztük a magyar származású gyerekeknek a Kodály módszerű zene tanfolíyamot, amit 10 évig tartottunk fent. Minden szombaton délután volt egy zeneóra Takács Miklós professzor tanításával a zenemódszerről és annak szeretetéről. Számos magyar énekest és szinészt hoztunk Montrealban, többekjközött: pl. Fellegi Ádám zongoraművészt, Mensáros Lászlót, Bánffí Györgyöt színművészeket, L.-A.-ből Szörényi Évát stb.
    Ez mind a montreali Kodály Zene Társaság keretében történt.
    Majd megalakitottuk a montreal Irodalmi Társaságot is. A Társaság kiadott egy könyvet a helyi kanadai magyar írók és költők műveiből, illusztrálva m.montreaéli művészek műveivel. Az antológia három nyelvű volt, címe Mozaik, Mozaic, Mosaique , 1993-ban.
    Mégegy antológia is megjelent 1996-ban a milleneum évfordulóján. A fenti művek, megtalálhatók a budapesti Széchenyi könvtárban.
    Műkődésünk sikeres volt, de volt egy titka, soha nem politizáltunk, így ellenségt nem szereztünk kultúrális munkák folytán.