Orbán családi viszonyrendszerében rendszeresen felmerülő kérdés, hogy ki tekinthető a haszonélvezők közül közszereplőnek. Gáspárka esetében a haszon talán csak eszmei, ismertségi, csajozós haszon. Míg Ráhel esetében a haszon, közvetett módon, de kifejezetten anyagi természetű. Akkor is, ha a kedves férje, míg cégét bírta, vadászkastélyok helyett közbeszerzésekkel került kifizetésre.

Még akkor is, ha Ráhel interpretációja úgy szól a kérdésben: a saját lábukon állnak. Ami igaz lehet, csak a talpuk alatt a köz lábfejét látjuk. Ha tehát a családi cipőorrig látunk, akkor a saját lábukon állnak. Ha az orrnál messzebb, akkor ez egy kérdőjelekkel zárható állapot. Még abban az esetben is, ha a jelenlegi parlamenti ellenzék ezt a kitekintést csak nagyon óvatosan gyakorolja. A kifejezetten provokatív eseteteket leszámítva, és néha azokat is beszámítva, a magas labdák százait hagyják elszállni. Az Orbán-Tiborcz páros még legifjabb nemzedékének képvásárlása azonban nem az elszálló labdák egyikévé vált. Ez volt az a minapi akció, melynek kertében egy aukción potom hét millácskáért licitált sikerrel két képre a saját lábán ácsorgó ifjú pár. Ami talán azért is volt szokatlanságával hír, mert korábban Orbán Ráhel és a kultúra találkozásai kapcsán vagy diszkó-, és nyaralós fotókról, vagy operaházi pezsgőzésekről esett szó. Nem mintha nagyon hiányoznának az olyan, esetleges, hírek, mint például: „Orbán Ráhel a mi Vezérünk lánya, és hites ura megtekintették az Orbán Viktor portréiból szervezett kiállítást”. Alkalmasint persze még jöhetnek ezek a hírek. Miniszterünk már van hozzá.

Elkalandozás helyett, kalandozzunk vissza a képvásárláshoz, illetve annak utóéletéhez. A Magyar Narancs számolt be arról, hogy a nemzeti hírek nemzeti távirdája (MTI) szerint Orbán Ráhel férje nem közszereplő. Ez annak nyomán derült ki, hogy Bangóné Borbély Ildikó országgyűlési képviselő (MSZP) közleményt gondolt közzétenni Tiborcz István megemlítésével. Abban az összefüggésrendszerben, hogy akár vagyonosodási vizsgálat is indokolt lehetne már a saját közlábán toporgó párocska háza táján. Azonban, mint kiderült, a Magyar Távirati Iroda szerint az, aki közvetlen kapcsolatba hozható a miniszterelnökkel, illetve a közbeszerzésekkel, az nem minősül közszereplőnek. Érvényesítve a kisajátítós szocializmus azon elvét, hogy: „ami a tied az az enyém, ami az enyém, ahhoz semmi közöd”. Mely elv különben sok minden, csak nem demokratikus, de nem is szocialisztikus. Inkább padláslesöprős.

Ha tehát az MTI elvét következetesnek gondoljuk, és kiterjesztjük, akkor tulajdonképpen a festészet is abba a kategóriába került, amelyet a nép az arra kijelölteken keresztül „élvez”. Egy pillanatig sem tévesztve szem elől, hogy az a bizonyos hét milliós vételár csepp abban a tengerben, amelyben csak aprópénz. Még akkor is, ha tudjuk: sokak számára a hetede is elérhetetlen jövedelem. Nem havonta, hanem éves vetítésben. Mert az ország szegénységben is jobban teljesít. Továbbá kivándorlásban is. Elvégre nem lehet mindenki Orbán Ráhel férje. S azoknak is meg kellene élni valamiből, akik számára nem aprópénz a képekre költött pénz. S azoknak is, akik nem azért nem járnak az Operába, mert otthon jobban szeretnek pezsgőzni, hanem azért, mert nem telik rá. Nem pezsgőre, arra sem, de a kultúrára sem. Amit különben nem sajnálok Orbán Ráheltől, és kedves férjétől.

Pusztán, magánvéleményként megjegyzem. a kultúrába beletartozna az is, ha nem a közszereplőségen folyna vita és közlemények utóvédharca. A kultúra, illetve kulturáltság fogalomkörébe tartozna az is, hogy egy szegénységben jól teljesítő ország vezérének a lánya és veje nem képaukciókon vég fel a pénzével. Sőt! Ha sehol nem vág fel vele. Igaz, ehhez meg kellene haladni azt a szemléletet, ami azzal büszkélkedik, hogy: „nekem erre is telik, te meg gebedj meg, kopasz”. Alkalmasint, ha valóban a saját erőfeszítései nyomán telne a felvágásra, akkor az addig vezető úton jó eséllyel némi szerénységet is tanult volna. Így pont ez, az MTI-t is fenékvédelemre használó, kocsma-feltűnösködő viselkedés a legárulkodóbb jele annak, hogy a vagyonhoz a vezérrel való szotyihéj-köpködésnek és pálinkázgatásnak több köze van, mint a tehetségnek.