Balkanyar

2015 október 25 4:04 de.3 hozzászólás

Négy év fideszes kormányzás után a megalázott, megbántott és anyagilag tönkretett emberek – biza, volt köztük bőven fideszhívő is – saját érdekük és mindennapi tapasztalatuk ellenére 2014-ben ismételten a Fideszre szavaztak, ill. akik nem voksoltak, azok nem szavaztak ellenük. Tartózkodásuk tragikus állapotba sodorta az országot, Orbánék – immár legitim felhatalmazásként értékelve a kisebbség többségét- gátlástalansága, hataloméhsége és haszonszerzése immár nem ismer határt.

Ami volt: volt, vigye kánya, felesleges azon vetyengeni, hogy az ellenzék bénasága, vagy a többség közönye juttatta-e őket továbbra is a hatalomhoz, de az azért érdekes lehet, hogy egy ilyen maffiamódszerekkel dolgozó állam hogyan képes továbbra is egy kisebbség általi támogatást többséginek beállítani és általa hatalmát megtartani, miközben csal, hazudik, jogfoszt, nincstelenné tesz, lop, szerzett jogokat tapos le, csoportoktól szed el pénzt, manipulál és ráadásul büszkén hirdeti, hogy illiberális.

Erről szól Halmai Tamás és Sebestyén Eszter tanulmánya, amit a Balkanyarban Krasztev Péter hozzászólásai fűszereznek.

Mert hát, az állam maffiaszerűen működik, de kérdés, hogyan működnek az emberek, akiket ez érint? Mert az állam mindig akkor lop, mindig akkor csal el valamit, amikor azt kommunikálják, hogy megvédenek valamitől. Pont, mint a maffia. Igaz, fizetned kell érte. Persze, minden megvédés előtt ellenségképet is kell képezni, lásd nyugdíjpénztári einstand. Az ellenségkép képzése amúgy is fontos az orbáni kommunikációban, hiszen ha nincs, majd képeznek egyet, a lényeg, legyen mitől megvédeni az országot, hiszen különben fellebbenne a fátyol a tényleges működésükről, mi szerint lopnak, csalnak, hazudnak. Nehogy már a nép egyszerű gyermeke a Questor-botránnyal, Paks2-vel, vagy a földmutyikkal foglalkozzon!

Az állam mégsem nevezhető illegitimnek – habár kormánya paternalista, jobboldali, autoriter – mint ahogy a nemzet sem lehet ellenzékben, de azért a maffiaállam, mint olyan, nem csak metafora.

Halmaiék dolgozatukban többek közt összehasonlítást tesznek a múlt diktátorai és a jelen orbánizmusa közt, minek konklúziója: ilyen szemérmetlenül, gátlástalanul és semmivel nem törődve egyetlen korábbi diktátor sem törekedett az egyéni haszonszerzésre, pláne, még csak nem is álcázva azt, hogy lop. Mindegy, hogy mit: közpénzt, hasznot, tulajdont, v secko jedno, ganz egal, csak lenyúlhassa.

Persze, amit a köznép lopásnak nevez, vagy annak érzékel, az Orbánéknál más értelmezést kap: dehogy lopnak, ők csak új gazdasági elitet építenek. Különben is, eddig ŐK csinálták, most MI csináljuk, a mi kutyánk kölykeivel, kinek mi köze hozzá?

Ez csak a bevezető. A továbbiakban szó esik még a gyűlöletkampányokról, a célcsoport váltásról – ami a jövőt illetően a liberálisokat fogja érinteni – az ellenségkép képzésről, a conteókról, összeesküvés elméletekről, a történelmi nemzettudatról és nem utolsó sorban az orbáni kommunikációról, ami a menekültkérdésben csúcsosodott ki – és amit aligha tud űberelni a jövőben.

Javaslom, hallgassák meg a Balkanyart, érdemes. Akinek nincs hozzá türelme, hamarosan olvashatja a tanulmányt nyomtatott formában is. A Klubrádióban három okos ember vitázik a jelenről: Rózsa Péter, Krasztev Péter és szerzőtársunk, Sebestyén Eszter. A Balkanyar műsorában az egyetemi kutatóhelyeken, konferenciákon, újságok, blogok oldalain megjelenő fiatal szakemberek szállnak vitába az ismert baloldali és liberális véleményvezérekkel. Mert, ha hiszik, ha nem, ilyen is van. Ráadásul pont úgy, mint egy iskolai fogalmazás.

Bevezetés 17:52-kor indul
Tárgyalás
Befejezés  04:00-ig tart

Tény: a menekültügy – Európa védelmezőjének köntösébe bújva – (amúgy antihumánus, keresztényietlen és barbár) kezelése megerősített Orbán ingó trónját. Azaz, a trónja szilárd, csak a lábait rágják a szúbogarak. Kérdés azonban: ha elfogynak a menekültek és felszáll a köd, napvilágra hozva azt a sok kupac ürüléket, miket ez idő alatt kormányzatunk kitermelt, hogy’ lesz tovább?

3 hozzászólás