Az elmúlt hónapokban szinte mindent elmondtak már az európai menekültválságról és annak magyarországi eseményeiről, a magyar kormány magatartásáról és annak nemzetközi fogadtatásáról. Kíváló jogászok értékelték az ismét septiben született törvényeknek még a sokat kárhoztatott magyar Alaptörvénnyel is ellentétes, és számos, Magyarország által vállalt nemzetközi kötelezettséget, mindenekelőtt az Európai Unió vezérlő elveit sértő voltát. Sok szó esett a kormány állandó fenyegetése közepette is önzetlenül segítő civil szervezetekről és magánemberekről is. Amiről talán kevesebb, az a magyar (és a nagyon hasonlóan vélekedő közép-kelet-európai) közvélemény hozzáállása, annak okai és következményei az ország – és régiónk – jövőjét illetően.

A közvélemény-kutatási eredmények

Vagyis e felmérések tanúsága szerint a közvéleményt vagy nem érdekli hazánk külföldi megítélése, vagy Orbán nemzetközi szabadságharcát a keresztény civilizáció megvédésére a liberális blabla ellenében ennél is fontosabbnak ítéli.

A lehetséges magyarázatok

A nyilván rendkívül hatásos kormánypropagandán túl mivel magyarázható a menekültekkel szembeni együttérzésnek ez a Nyugaton sokkal kevésbé, a mi régiónkban erőteljesebben tapasztalható hiánya?

Az egyik ok nyilván a rendszerváltás utáni gyors gazdasági és egyéni felemelkedés elmaradása miatti csalódottság, és az az érzés, hogy mi még mindig túl szegények vagyunk ahhoz, hogy segíteni tudjunk. Ezzel függ össze az a kormány által szított félelem is, hogy a menekültek majd elveszik a munkát az itthoniaktól, hiába igazolják tudományos elemzések, hogy ezek a menekültek még ha itt maradnának is, nem veszélyeztetik a magyar munkanélküliek álláslehetőségeit, viszont képzettségüknél fogva kedvezően befolyásolhatnák a magyar gazdasági növekedést.

További közkeletű félelmek közé tartozik a demográfiai pánik, aminek megoldásában persze szintén segíthetnének a menekültek, ha le lehetne küzdeni a közvélemény irtózását a magunk keresztény kultúrájától különböző másiktól. Sajnos a kormány iszlámmal szembeni gyűlölethadjáratához nyilván akaratlanul az emberi jogok iránt eddig elkötelezett írástudók is csatlakoztak. Ők a muszlim kultúra európai hegemóniáját vizionálva úgy tűnik nem fogták fel, hogy még ha Európa a lehetséges négy millió szír menekült mindegyikét befogadná, és azok valamennyien az iszlám hívei lennének is, a muszlimok aránya a kontinensen a jelenlegi négyről mindössze öt százalékra emelkedne. (Nem beszélve arról, hogy Szíriában már a háború előtt is csökkent a születési arány, és a népesség nem növekedett, hanem fogyott, a születési arányszám az európai muszlimok körében pedig csökken az otthonihoz képest.)

Persze értem én, hogy a bizalmatlanság indokolatlan félelmeket is gerjeszt, például a növekvő kriminalitásról, akkor is, ha a felmérések szerint a munkához jutó menekültek kisebb számban követnek el bűncselekményeket, mint a helyi lakosság. A bizalmatlanság alapja az ismeretlentől való félelem, hiszen Kelet-Közép-Európa országai, köztük hazánk vajmi kevés sokszínűséget tapasztaltak meg történelmük során. (Valójában a több száz éve közöttük élő romákat sem tudták integrálni, és az antiszemitizmust sem sikerült levetkőzniük. A magyarországi zsidóság képviselői részéről különösen érthetetlen, hogy azt a keresztény kultúrát féltik az ismeretlen idegenektől, amely éppenséggel annyiszor cserben hagyta őket.) Magyarországon a lakosság mindössze 4,5%-a született külföldön, és az idegen állampolgárok aránya meg alacsonyabb: 1,4%. 2013-ig összesen 450.000 ember költözött Magyarországra, többségük a szomszédos országok korábbi, magyar anyanyelvű lakosa, és a hivatalos statisztika szerint 141.000 külföldi él az országban. (Budapesten elképzelhetetlen lenne az a jelenet, ami a minap megesett velem egy bécsi zeneiskola folyosóján: két másik szülő társaságában beszélgettem a tanárnővel. Négyünk közül egyikünk sem volt osztrák.) Persze lehet mondani, hogy a régió országainak tapasztalatlansága a multikulturalizmus terén összefügg gyarmatosító múltjuk hiányával is.

A történelmi magyarázatok közé tartozhat – Magyarország esetében bizonyosan – az áldozati szerep, az, hogy olyan sok rossznak voltunk elszenvedői, hogy nehéz elfogadnunk: most más szenved, és szorulna segítségre. Szociálpszichológusok előszerettel emlékeztetnek a Himnuszunkban is kifejeződő balsorsunkra, ami alapvetően negatív önképet eredményez. (Paradox módon Kölcsey éppen a magyar történelem talán legtoleránsabb két évtizedének, a reformkornak a kezdetén írta e baljós szöveget.) Ahogy arra két fiatal pszichológus írása nemrég felhívta a figyelmet, a középkor óta elszenvedett sok történelmi kudarc adleri értelemben vett kollektív kisebbrendűségi érzést eredményezett, és megteremtette a vezérre, a freudi apafigurára való igényt. A 20. századi magyar történelemnek ezek a vezérei, Rákositól Kádáron át Orbánig gyermekként kezelték a társadalmat, és ez tette lehetővé a jelenlegi kormányfőnek is hatalma megtartását sok esetben a rájuk szavazók érdekei ellenére is. (Halmai és Sebestyén nem írnak a menekültügy szülő-gyermek tranzakciós kezeléséről, de úgy gondolom elemzésük (2) erre is kiterjeszthető.)

De a lélektani magyarázatok mellett a történelem a demokratikus értékek és intézmények szempontjából is meghatározó. A kormány menekültügyi ámokfutásával – miként az egész orbánizmussal – kapcsolatos lakossági attitűdök megértéséhez fontos adalék a valódi demokratikus parlamenti hagyományok, egy erős civil társadalom két világháború közötti hiánya. De ha az okokat keresve még messzebb megyünk vissza a “zsákutcás magyar történelemben”, akkor nyilván oda juthatunk, amit Bibó István az “eltorzult magyar alkat” meghasonlásának okaként 1948-ban megállapított, hogy ti. „a magyar történelem utolsó száz esztendejének (és ehhez nyugodtan hozzátehetjük a szocializmus négy évtizedét – H. G.) sorozatos katasztófáiért… a társadalmi értékrend és szellemi fejlődés egészségtelen vonásai”, az “elátkozott királyfi” módjára való viselkedés a felelősek. Bibó szerint tehát a magyar alkat válságának jeleit a történelemben kell keresni. Ehhez a történelemhez tartozik, hogy – ahogy azt Esterházy Péter egy 2012. nyári interjújában mondta – a “szabadság” a magyarok számára mindig elsősorban függetlenséget és nem személyes szabadságot jelentett, vagyis a társadalom szabadsága mindig megelőzte az egyénét, ellentétben a nyugat-európai fejlődéssel, amelyben csak szabad egyének alkothatnak szabad társadalmat. (3)

Magyarország a világ értéktérképén való elhelyezkedéséről szóló kutatások szerint azon a helyen vagyunk ezen a térképen, amit történelmünk, kulturális örökségünk kijelölt számunkra. Ugyanakkor ennek a kultúrkörnek is inkább a szélén, egy zárt gondolkodású, magába forduló társadalomként, a nyugati kultúra magjától távol, az ortodox vagy (némely esetben) dél-amerikai kultúrához közel. Az alapvető kulturális értéktérképen Magyarország Bulgáriához, Moldovához, Ukrajnához és Oroszországhoz közelebb van, mint a nyugat-európai országokhoz. (4) Ez egyébként egybevág azokkal a külföldi kutatási eredményekkel, amelyek szerint míg a korábbi agrár-társadalmak, köztük Magyarország közvéleménye a vallást, a nemzeti büszkeséget, az engedelmességet és a tekintélytiszteletet tartja fontos értéknek, az ipari társadalmaké inkább a szekularizmust, kozmopolitizmust, autonómiát és racionalitást. (5) Hasonló megállapításra jutott a Brémai Egyetem nemzetközi összehasonlító kutatása, mely szerint az EU és az OECD vizsgált országai közül Magyarország a rendszerváltás óta 34 ország közül folyamatosan a 27. helyen áll a társadalmi összetartozás-tudat tekintetében, ami a közösség tagjainak együttélési és -dolgozási minőségét mutatja. (6) Egy másik felmérés értelmében az egzisztenciális bizonytalanság miatt Kelet-Közép-Európa országaiban a jólét, az erős gazdaság és az erős vezető fontosabb a demokratikus kormányzásnál. (7) Magyarországon a megkérdezettek 73%-a részesíti előnyben az erős gazdaságot (8), ami azonban nem feltétlenül a kapitalizmus támogatását jelenti, ez ugyanis 80%-ról 40-re csökkent 1990 és 2009 között, ami még a demokrácia támogatottságának 74-ről 56%-ra csökkenésénél is erőteljesebb változás. A demokratikus kormányzás és az erős vezető közül a nyugat- és (Magyarország kivételével) a közép-európai országok az előbbit, hazánk a kelet-európai országokkal együtt az utóbbit preferálják. Magyarország esetében a támogatási arány 49:42 az erős vezető javára. (9) Sajnos az eredmény nem jobb magyar egyetemisták körében sem: közülük mindössze 39% gondolja azt, hogy a demokrácia a legjobb kormányzati modell, 28% nem lát különbséget demokrácia és diktatúra között, 33% pedig a diktatúrát egyenesen a demokrácia elé helyezi. (10) A demokratikus fejlődés veszélyeztetése Szlovákiában a Meciar-kormány részéről 1994–1998 között, illetve Lengyelországban a Kaczynski-kormány által 2006–2007-ben e kormányok leváltását eredményezte, ami a választóknak a demokratikus elvek iránti erőteljesebb elköteleződését igazolta. (11) 

Néhány tanulság

Miként minden ország lakosainak, természetesen Magyarország polgárainak is joga van úgy gondolni, hogy nem kívánnak menekülteket befogadni, és joguk van ellenezni minden, őket erre kötelező európai törekvést. Mint ahogy jogunk van úgy gondolni, hogy inkább egy illiberális demokráciában kívánnak élni. Az más kérdés, hogy e szándékuk következményeként el kellene hagyniuk a liberális demokráciák közösségét, vagy ha ezt nem teszik, tudomásul kell venniük a következményeket.

És mit tehetnek azok a nem kevesek, akik most is segítették a menekülteket, és hajlandóak lennének befogadásukra is. Nyilván ők azok, akik általában is a liberális demokrácia híveinek vallják magukat, vagy legalábbis nézeteik megfelelnek a liberális demokrácia elveinek. Közvélemény-kutatások szerint 2013-ban a felnőtt lakosság mintegy 12% mondta magát liberálisnak, és mintegy másfél millióan támogattak liberális értékeket emberi jogi ügyekben. Egyes kérdésekben ez a támogatás még nagyobb is volt: az abortusz és az eutanázia szabadsága, az állam és az egyház elválasztása kétharmados támogatást élvezett, és a melegházasságot is 25-28% százalék helyeselte. (12)

*

A magyar lakosság többségének a menekültválságra való reagálása, mint ahogy az illiberális állam elfogadása általában is, azt igazolja, hogy az 1989-90-ben végrehajtott intézményi átalakítás szükséges, de nem elégséges feltétele a liberális demokrácia létrehozásának, pláne konszolidációjának. Az állampolgárok viszonyulása, a politikai és alkotmányos kultúra legalább ilyen fontos, és ebben a tekintetben még nem érkeztünk meg Európába.

Halmai Gábor/Élet és Irodalom, 43. sz. 2015. oktober 22.

__________________________________________________________________________

2 Halmai Tamás – Sebestyén Eszter: Megvédünk az önállóságtól. Élet és Irodalom, 2015. szeptember 25.

3 Lásd “Die Diktatur war schlampig”. Die Zeit, 2. August 2012.

4 Lásd Tóth István György, Bizalomhiány, normazavarok, igazságtalanságérzet és paternalizmus a magyar társadalom értékszerkezetében. A gazdasági felemelkedés társadalmi-kulturális feltételei című kutatás zárójelentése (2009), TÁRKI, Budapest, 10–11.

5 Lásd R. Inglehart & C. Welzel, ‘Changing Mass Priorities: The Link between Modernization and Democracy’, Perspectives on Politics, 2010, Vol. 8, No. 2, 551-567.

6 D. Schiefer, J. van der Noll, J. Delhey, & K. Boehnke, Cohesion Radar: Measuring Cohesiveness, Bertelsmann Foundation, 2013

7 The Decades After the Wall’s Fall. End of Communism Cheered But Now With More Reservations.

8 Uo. 25. Nyugat-Európában az egyetlen kivétel Olaszország, ahol az arány 50:46 az erős gazdaság javára.

9 Uo. 26.

10 Lásd az Aktív Fiatalok Magyarországon Kutatócsoport 2011-es felmérését 2,214 magyar fiatal körében

11 A Fókusz Intézet 1994-2002 közötti, a demokratikus elvekről végzett felmérései azt mutatják, hogy a közvélemény többsége Szlovákiában egy nyitottabb társadalom követelésével eltávolodott Meciartól. FOCUS 1994-2002, in Global Report on the State of Society, Institut pre verejné otázky, Bratislava. A lengyel választók többsége is kifejezte ellenérzését a Kaczinsky-kormánnyal szemben a politikai ellenfelek gyűlölködő kezelése miatt. Lásd Freedom House, Nations in Transit, 2008.

12 Vö. Párhuzamos liberalizmusok: Kik a liberális szavazók? Republikon Intézet, 2013. Mivel ezeknek az embereknek egy része meglévő pártok szavazója, Kis János úgy gondolja, hogy a lakosság kb. 8%-a lenne megnyerhető egy új liberális politikai párt számára. Lásd Kis J, Liberalizmus a 3. Köztársaságban, szuveren.hu és beszelo.hu, 2014. október 2.