Ne tévesszen meg senkit, hogy vasárnap gyász nap van, mert az állam szolidaritása a párizsi terror áldozataival csak hazug képmutatás és haszonleső színjáték. A világ és benne Európa választás előtt áll és nem november 13. óta, de már sokkal régebben. Lesz-e Egyesült Európa, így nagy betűvel, vagy visszacsúszunk a nemzetállamok káoszába. Jelenleg ez utóbbinak áll a zászló, ami tragédiák sorozatához fog vezetni. Magyarország is választás előtt áll. Sodródunk-e tovább Orbán Viktor új, illiberális politikai rendjét és primitív, önző értékrendszerét lassan elfogadva egy neofasiszta, egocentrikus és a világból kitaszított Magyarország felé, vagy elfogadjuk az európai integráció eszméjét, ami megmentheti a jövőnek kontinensünket és benne hazánkat, amely ennek az Európának elszakíthatatlan része.

Pénteken Franciaországot támadták meg, hogy a félelem, a káosz, a védtelenség érzetét keltve meggyengítsék azt az országot, amely fegyverrel, légicsapásokkal válaszolt az Iszlám Állam embertelen barbárságára és veszélyes expanziójára. Ezt az országot néhány napja a magyar kormány és külügyminisztere, Németországgal és Ausztriával együtt azzal vádolta, hogy Magyarország szuverenitására tör, amikor szolidaritást vár el Budapesttől, azt, hogy segítsen megoldani a menekültválságot, hogy a most Párizsban véresen lecsapó Iszlám Állam elől menekülő, vagyis abba beilleszkedni nem akaró és nem tudó embereknek menedéket nyújthassunk.

Orbán Viktor kétszínű, álszent képpel áll majd a nemzeti lobogó alá és nyilvánítja ki szolidaritását a Francia néppel és ezzel együtt Európával, az Európai Unióval, amelynek zászlaját, – melyet bajuszos, ős tahó barátja, Kövér László kiutált a magyar parlamentből – megengedi felhúzni egy időre. Mindeközben a Fidesz aktivistái aláírást gyűjtenek Budapest utcáin azért, hogy a magyar kormány akár nemzetközi bírósági procedúrával, de megtagadhassa annak a közös határozatnak a végrehajtását, amelyet az Európai Unió országai hoztak nagy többséggel arról, hogy – messze méltányos alapon – Németország mellett valamennyien kivegyük a részünket a háborús menekültek elhelyezéséből, letelepítéséből. Mennyire lehet komoly és őszinte a magyar kondoleálás a francia népnek, benne az ott élő muzulmánok millióinak, a francia kormánynak, ha másrészről az elemi együttműködés és szolidaritás minimumára sem vagyunk képesek és állami szinten hirdetjük és gyakoroljuk a vallási és rasszista diszkriminációt, kulturális különbségek – szégyenünket alig takaró – rongyába bugyolálva.

Akkor, amikor Magyarország elintézettnek tekinti az egész Európát kemény próbatétel elé állító menekültválságot azzal, hogy drótkerítéssel elriasztja az ország közeléből is a menekülteket és problémáik megoldását már augusztusban is Németország gondjának minősíti, amivel azt deklarálja, hogy semmi közünk a mások nehézségeihez, az EU közös gondjaihoz, majd áttolja a menekültek tömegeit a szomszédaira, és büszkén úgy tesz, mintha ezzel bárkinek is segített volna egy cseppet is, magán kívül, és bármit is megoldott volna ezzel a problémából. Valójában ócska hazugságot terjeszt és megvetésre méltó önzésről tesz tanúbizonyságot a szövetségeseivel és a barátaival szemen. Továbbá azt a Németországot teszi felelőssé a bevándorlók áradatáért, amely nem volt hajlandó ajtót és ablakot bezárni a rászorulók előtt, és kimondani, amit a mi Führerünk így mondott: lásd a videót!

A magyar állami propaganda, a vezető kormánypárti politikusok lassan évek óta energiáik nagy részét arra fordítják, hogy a magyar társadalom előtt lejárassák Európát, annak közös intézményeit, alapértékeit. Megint a bajuszost idézve: a jelenlegi magyar vezetés szerint mi „érdekközösségben és nem értékközösségben” vagyunk Európával, és benne Franciaországgal és Németországgal. Amit ezek az egyszerű gondolkodású, ámde életveszélyesen pragmatikus bűnözők és hazaárulók, mint Orbán Viktor, Lázár János, Kövér László és társai úgy értelmeznek, hogy hagy jöjjön a „zsé”, de mi ezen kívül semmit nem akarunk Európától, és amit ők akarnak, azt meg valahogy el kell szabotálni, „pávatáncolni”.

Mert ami igazán közel áll hozzánk, az Putyin Oroszországa, Erdogan Törökországa és még néhány egyéb kisebb-nagyobb diktatúra, mint hatékony államforma a gyűlöletes liberális demokráciával szemben, amelyet csak olyan mocskos és retrográd, primitív országok kultiválnak, mint a magyar kormány által minden baj forrásának tekintett Egyesült Államok, vagy Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, amelyek az EU-val együtt a magyar nép önrendelkezésére törnek és más vágyuk nincs, mint hogy magyarországi cégeik kivigyék a profitot az országból, anélkül, hogy – mint a többi rendes magyar vállalkozó – a normális adózás után megmaradt részből letejelnének a megadott svájci és adóparadicsomi számlákra, ahogyan az egy maffiaállamban illik.

Mit számít ezek után, ha az illiberális Magyarországot építő, az európai mintára felépített liberális demokráciát lebontó, ezért az Egyesült Államok és az Európai Unió által már többször figyelmeztetett Magyarország kormányfője krokodil-könnyeket hullatva áll a francia zászló előtt és szolidaritásáról biztosítja azt a népet, amelynek rendszerét és értékrendjét minimum idegennek, de sokkal inkább ellenségesnek, megvetésre méltónak, lejártnak és improduktívnak tartja. Ami Párizsban pénteken történt – mondjon is erről bármit – Orbán Viktornak nagyon tetszik és csak kis idő kérdése, amikor – nem bírva ellenállni a kísértésnek -, ki fogja mondani, hogy ez is őt igazolja, azt, hogy az európai út nem vezet sehová, a nemzetállamoké a jövő, azok képesek csak megvédeni, egyenként, mindenki a saját szája íze szerint az európai értékeket, amelyekre egyébként mi magyarok pontosan szarunk, kivéve a kereszténységet, ami ma már nem annyira érték, mint egy vallás, sőt inkább egy-két retrográd és megújításra szoruló, magával pepecselő, válságban lévő egyház a sok közül.

Aki Európát gyengíti, aki fúrja a szorosabb európai együttműködés és integráció, az Európai Egyesült Államok koncepcióját, az nem lehet sem Franciaország, sem Németország barátja és nem is az, aminek igazolásául ma már a diplomácia cizellált nyelvét sutba dobva sorozatosan érkeznek a táviratok nem csak Brüsszelből, de a világ miden fontos országának fővárosából szakmányban. Aki szerint Magyarország nem áll értékközösségben Nyugat-Európával, Franciaországgal, Németországgal, az Egyesült Államokkal, az hazudik, amikor kiáll az iszlám állam elleni közös fellépés mellett és szolidaritást mímel Európával, a Párizsban lemészárolt ártatlanokkal, hiszen ott tart be Európának, Franciaországnak, ahol tud, és nem a közös európai gondok és problémák megoldásán fáradozik a szövetségeseivel, hanem Európa és a nyugati világ ellenfelének, ellenségének, Putyin Oroszországának szekerét tolja. Azzal az Oroszországgal kokettál, amely a szíriai véreskezű diktátort, Bassár el-Aszadot hatalmon tartja, azt az Oroszországot tartja példaképnek, amelynek kegyeltjeként Aszad képes volt azt mondani, hogy a párizsi vérengzésért Európa elhibázott szíriai politikája a felelős, vagyis az, hogy Európa nem akarja hatalmon látni őt.

Miközben a szírek milliói menekülnek az Aszad-rendszer és a Muzulmán Állam harapófogójából, addig Magyarország első számú vezetője, aki hamarosan korlátlan ura lesz formálisan is az országnak, mert egyelőre csak nem formálisan az, az EU-tól, az európai értétektől való elszakadáson dolgozik gőzerővel. Az európai mintára létrehozott III. Magyar Köztársaság felszámolásával nem csak az a célja, hogy az általa kijelölt, hűbéri, szűk hatalmi és gazdasági csoportok számára megszerezze a magyar erőforrások feletti korlátlan hatalmat, de az is, hogy magát a lehető legjobban függetlenítse a külvilágtól, mindenek előtt az Európai Uniótól, hogy onnan se tudjon senki beleszólni a nemzeti együttműködés beteg, neofasiszta rendszerének kiépítésébe, mert itthon már senki sincs, aki képes lenne még csak lassítani is ezt a folyamatot, aminek a végén egy szörnyű, a mainál is idiótább rendszer áll majd rendelkezésünkre. Egy saját, senki által el nem ismert értékrenddel, sok-sok stadionnal és kisvasúttal, új gazdag magyar dzsentrikkel a kaszinókban és focimeccsen szotyolázó, kolbásztöltő versenyen pálinkázó, hungarikumokat gyártó politikai és kulturális elittel.

Ne tévesszen meg senkit, hogy vasárnap gyász nap van Magyarországon, mert valójában Orbán Viktor győzelmi tort ül és ünnepel, mert úgy érzi a történelem megint őt igazolja, és már csak néhányat kell aludnia, amikor eljön a világ, ahol nagyhatalmak külügyminiszterei az EU vezetőivel együtt fognak sorban állni, hogy a magyar kalifátus kalifájától bölcs tanácsokat kérjenek a követendő stratégiáról. Addig is el kell menni a Kossuth térre, oda kell állni a gyűlölt uniós zászló alá, úgy kell tenni, mintha közünk lenne a franciák gyászához, pedig közünk hozzá egy csepp sincs, mint ahogy azokhoz az értékekhez sincs, amelyek védelmében Európának együtt és szolidárisan most harcba kell szállnia. Orbán Viktornak köszönhetően ezt a harcot nem Magyarországgal együtt, de Magyarországgal szemben fogják megvívni, mert mi már egy ideje nem Európa és így nem Franciaország oldalán állunk. A magyar állam szolidaritása a párizsi terror áldozataival hazug képmutatás, haszonleső színjáték csupán, melyben a magyar társadalom jelentős része lelkesen statisztál, egy kisebbik része pedig csak nézi a színjátékot, nem képes tenni ellene semmit, csak szánalmasan küszködik a hányingerével.

Zsebesi Zsolt/Gépnarancs