A Kanadai Magyar Hírlap válaszai a Nemzetpolitikai Kutatóintézetnek

2015 november 23 2:04 du.18 hozzászólás

Ma reggel levél érkezett a Kanadai Magyar Hírlap szerkesztőségébe a magyarországi Nemzetpolitikai Kutatóintézettől. Gazsó Dániel kért meg bennünket – több tucat egyéb külhoni magyar lappal és médiaorgánummal együtt – hogy töltsünk ki egy részletes kérdőívet lapunk tevékenységéről, magyarországi média kapcsolatainkról, illetve véleményünkről számos olyan kormányzati programról, melyen keresztül a magyar kormánypárt szerepet vállal a helyi diaszpóra közösségekben. Először egyáltalán nem voltam abban biztos, hogy résztvegyünk-e egy ilyen kormányzati felmérésben. De amiután átgondoltam, úgy döntöttem, hogy ez mégis egy olyan ritka alkalom, amikor a magyar kormányzat egyik intézménye a kanadai magyar diaszpóra egy másik, alternatív hangját hallhatja meg. Abban korántsem vagyok biztos, hogy egyáltalán nyitottak-e erre a hangra. Az automatikus levél ami visszaérkezett amiután kapcsolatba próbáltam lépni Gazsó Dániellel, a kormány e területén dolgozó kutató referensével nem ad okot túl sok optimizmusra. Annak ellenére, hogy névre szóló kormányzati email címre válaszoltam, ez a levél érkezett vissza a rendszertől:

„Engedély- vagy biztonsági probléma miatt nem történt meg az üzenet kézbesítése. Lehet, hogy elutasította egy moderátor, vagy a cím csak meghatározott feladóktól jövő e-maileket fogad.”

A fenti sor már önmagában sok minden elárulhat arról, hogy miképpen viszonyul a jelenlegi kormány – illetve annak Bethlen Gábor Alapítványa – a párbeszédhez és a külhoni magyarsághoz.

Mindenestre, megszeretném osztani olvasóinkkal válaszainkat néhány témában…

A magyarországi kormány kérdőíve

A magyarországi kormány kérdőíve

A Nemzeti Regiszterről:

A Kanadai Magyar Hírlap és a szintén általam szerkesztett Hungarian Free Press nem támaszkodik és nem áll kapcsolatban a Nemzeti Regiszterrel. Lapjaink a mindenkori magyar kormánytól, az adott magyar kormánypárttól függetlenül műküdnek, civil alapon. A Kanadai Magyar Hírlap, illetve a Hungarian Free Press szellemisége nem összeegyeztethető a Nemzeti Regiszter szellemiségével és annak politikájával.

A Kőrösi Csoma Sándor Programról:

Aggályokat vet fel a Kőrösi Csoma Sándor program működése Kanadában, különösen az ösztöndíjasok által gyűjtött információ és képanyag kanadai állampolgárokról, az e féle anyag tárolása és felhasználása a Miniszterelnökség által. Kanadai magyar fantomszervezetekhez küldött KCSP-s ösztöndíjasok sem a magyar államnak, sem a magyar adófizetőnek, sem pedig az átlag kanadai magyarnak nem nyújtanak értékelhető és pozitív élményt. A KCSP program, mely két súlytalan jobboldali kanadai magyar szervezeten keresztül működik nem szolgálhat építő jellegű célt a diaszpórában.

A Mikes Kelemen programról:

Az Észak-Amerikában és máshol, a magyar közösségek által összegyűjtött könyvek, festmények, levéltári dokumentumok emléktárgyak és egyéb magyar értékek az adott befogadó ország – esetünkben Kanada – nemzeti örökségét képezik. E tárgyak és dokumentumok Magyarországra szállítása – ahelyett, hogy kanadai levéltárakba, múzeumokba vagy egyéb közintézményekbe kerülnének – Kanada örökségét szegényítik meg.

Összefoglaló a KMH-ról:

A Kanadai Magyar Hírlap 2004 februárjában jött létre Ottawában. A lap az első években szinte kizárólag a kanadai közéleti és társadalmi hírekre fókuszált, azok magyar nyelvű közlésére összpontosított. A lap először PDF formátumban jelent meg – kéthetente – és az első évek lapszámait az OSZK tárolja. A KMH 2008-tól kezdett magyarországi közéleti hírekkel foglalkozni, illetve elemzéseket nyújtani. A hangsúly az eredeti reflekciókon, elemzéseken és híranyagokon van. Naponta átlagosan 2 eredeti cikk jelenik meg a KMH-ban, eddig több mint kéttucatnyian publikáltak nálunk. A demokratikus értékek, a kulturális sokszínűség, a humanizmus és a szociális igazságosság támogatása céljainkhoz tartozik. A KMH a liberális demokrácia szellemiségét és a szabadságjogokat igyekszik megalkuvás nélkül képviselni. Tudomásunk szerint a KMH az egyetlen Kanadában bejegyzett deklaráltan szabadelvű magyar nyelvű lap. A KMH továbbá az egyetlen naponta eredeti írásokkal frissülő, Kanadából szerkesztett magyar vonatkozású lap.

A KMH és az együttműködés

A KMH mindig nyitott partneri viszonyt alapítani és ápolni olyan magyarországi lapokkal, amelyek demokratikus szemszögből közelítik meg a magyarság társadalmi, közéleti és kulturális kérdéseit és kihívásait. A KMH a kétoldalú kapcsolatok híve, elsősorban olyan lapok és szervezetek közt, amelyek felismerik és becsülik a magyarság, illetve a diaszpóra sokszínűségét és amelyek támogatják a nyílt, demokratikus párbeszédet.

18 hozzászólás

  • Milyen cukik, hogy érdeklődnek…

  • Már az első bekezdés után, természetes, hogy nem fogadják el. Ezen egyáltalán nem csodálkozom.

  • Christopher Adam

    Figyelő,

    Mégis mitől természetes, hogy nem fogadják el? Egy tudományos felmérés általában nem arról szól, hogy a kérdezett megadja az elvárt, vagy a „helyes” választ. Ráadásul nem a felmérésben benyújtott válaszokat nem fogadta el a rendszer (ezt külön, a Google Docs-on kellett benyújtani), hanem rövid emailemet a kutatónak utasította el, amely igy szólt:

    „Kedves Dániel,

    Köszönöm levelét és a belinkelt ívet. A Kanadai Magyar Hírlap részéről kitöltöttem és beküldtem válaszainkat.

    üdv.
    Christopher”

  • Magyarország nem tudja határain belül tartani az értelmes, tettrekész állampolgárokat. Nem is akarják…
    Akkor meg mire föl ez az eltökélt diaszpóra „kutatás”? Elfordult szerető után futni igen hasztalan dolog.

    Elindult az a „Gyere haza fiatal” nevű program. Azóta is nagy hallgatás van róla. Biztos sikeresen zárult. Most jön a „Gyere haza öreg, hozd a pénzeddet” program.

  • Christopher, valószinú elolvasták már a válaszokat és ezért dobták vissza a kisérő levelet.
    Ezzel jelezték a véleményüket a válaszokra.
    Már az első válasz negatív volt:
    ” A Kanadai Magyar Hírlap, illetve a Hungarian Free Press szellemisége nem összeegyeztethető a Nemzeti Regiszter szellemiségével és annak politikájával”

  • Chris :
    Amiket fennteb olvastam , ( a itthon sohasem hallott programokról ) vészesen emlékeztetnek engemet fiatal korom kémregényeiben olvasott módszerekre.
    Csak azokban mindig a gaz Nyugat végzett felderítő-felforgató tevékenységet hasonló módszereken keresztül , a békés építőmunkát végző KGST tag-országokban.

  • Christopher Adam

    Geyza,

    Ezzel nem vagy egyedül! Négy éven keresztül kutattam magyarországi levéltárakban, elsősorban állambiztonsági és külügyes gyűjteményekben. A Magyar Népköztársaság ottawai nagykövetségét, illetve a Kanadába kihelyezett III/II-eseket kutattam doktorimhoz. Nem gondoltam akkor, hogy oly sok „hagyomány” a huszonegyedik században feltámad…

  • Chris:
    Képzeld : Én ismertem személyesen IGAZI KGB ügynököt !
    Az illető amúgy kiváló villamosmérnök volt , az IK ( Interkozmosz) műholdak belső energetikai tervezője és szakembere , továbbá operaénekes is. A Milánó Scálában lépett fel gyakran. Lehet hogy emiatt kellett neki ügynökösködnie.
    Eléggé jó fej volt különben , kiválóan tudott magyarul káromkodni 😀 😀 😀

  • Christopher Adam

    Géyza,

    egyébént van nálunk Ottawában egy helyi kelet-európai élelmiszer bolt, aminek a tulajdonosa ukrán, vagy orosz. (Nem tudom még eldönteni, hogy melyik. 🙂 ) Amikor először vásároltam ott, látta a csomó magyar árut a kosaramban és egyszer csak tökéletes magyar nyelvtudással szólt hozzám. Beszélgettünk pár percig, még kiejtése is alig volt. Kiderült, hogy Budapesten élt hosszú éveken keresztül a nyolcvanas években…

  • Moholy
    2015 november 23
    1:27 du.

    A Gyere haza fiatal programról nincs hallgatás. Csak nincs mivel felvágni. Tekintettel a visszaregisztráltak „hatalmas” számára
    http://kanadaihirlap.com/2015/08/28/re-migracios-siker-00042/

  • Chris:
    ” Több dolgok vannak Földön s Égen Horatio , mit bölcselmÜNK felfogni nem képes „…. / Shakes Wili után szabadon /

  • Andy Mage!

    Végül is hallgatás van, mert nem sűrűn halljuk amint önkritikát gyakorolva azt fejtegetnék, hogy ha már a Túró Rudi meg a pörkölt-uborkasalátával nem jött be, a gulyaszagú bárányfölhős hortobágyi tájjal együtt sem, akkor mi módon lehetne hazacsalogatni a potenciális adófizetőket…..?

    Semmi konzultációs levél 1.2 milliárdért, amin az ő általuk kiagyalt szempontok bekarikázásával teljes 13 azaz
    tizenhárom tapasztalatszerzőt sikerülne visszafelé téríteni?
    Ejnye, hát mit csinálnak a Cziberék meg Czombák ?

  • A honlapon 4, azaz négy sikertörténetet sikerült lehozni. Ennél még a sufnibanösszekevertfogyasztóteaforgalmazó is többet fotosoppol össze egy esős délután.

    http://www.gyerehazafiatal.hu/tartalom/sikertortenetek

  • Christopher Adam
    T. Szerkesztő Úr! – A Nemzeti Regiszter célja, hogy egységesen szóljon valamennyi magyarhoz, éljen bárhol a világon. A Nemzeti Regiszter megalkotásának gondolatát az a tény hívta életre, hogy a történelem viharai során a magyar nemzet világnemzetté vált. Hitvallásuk, hogy nem mondanak le egyetlen magyarról sem. – Feladatuk, hogy azokat a magyarokat is megszólítsák, akik már nem beszélik a magyar nyelvet. A másik értelme a regiszternek , hogy a magyarok ügyét kellő erővel lehessen képviselni. Ha a magyar nemzet bármely részét sérelem vagy támadás éri, akkor az egyetemes magyarságot ezen keresztül tudják mozgósítani, és a világot tájékoztatni …Kéretik, barátinak tekinteni a megkeresést,[nem politikainak] még akkor is ha „A Kanadai Magyar Hírlap, illetve a Hungarian Free Press szellemisége nem összeegyeztethető a Nemzeti Regiszter szellemiségével és annak politikájával”.

  • Így élünk mi itt.

  • Sajnos!
    Elkeseritő a magyar széthúzás, mind otthon, mind külföldön!

  • Tisztelt Kende!

    Nem politikailag, csak úgy barátilag:
    Magyarokhoz szólni „egységesen” szimpla marhaság. Hogy miért? Mert nem egységesek. Még véletlenül sem.

    Az Ön szavaiból kiindulva, jelenleg is történelmi vihar van, mert úgy spriccelnek „egységesen” kifelé a magyarok Magyarországból, mintha a tatárok üldöznék őket.

    Gondolom, hogy ezt a hitvallást gyöngyöző homlokkal, s nemzeti színekben dobogó szívvel írták. Bizton állíthatom, hogy az én családomról lemondtak. Illetve állítom, hogy tudatosan leépítették a büszke magyar identitásunkat.

    „Feladatuk” kudarcra ítélt, hiszen azokkal sem találják a szót, akikkel „egy nyelvet” beszélnek.
    Ha én 3. generációs magyar lennék, bekocognék a helyi magyar házba, hogy őseim kultúrájával ismerkedjek. A valóság az, hogy amilyen lendülettel bekocognak, már fordulnak is vissza, mert a nagybetűs magyarok kiutálják azokat, akiknél csak egy árnyalatnyi akcentust is felfedeznek.

    Na, a „magyarok ügye”! Ezt elhiszem, hogy mozgósítani szeretnének.. Amikor a csúnya, gonosz idegen újságíró bácsik (és nénik, mert külföldön ~50%-ban nők is élnek) rosszakat mondanak a mi önfeláldozó vezérünkről. Amikor bibis lesz a térde, mert orra bukik az olyan szanaszét heverő lego darabkákon, mint pl. Paks2. Vagy amikor egy „PÖCS” fennakadást okoz. Vagy amikor ő maga akad fenn belülről a gyodán.

    „Ha a magyar nemzet bármely részét sérelem vagy támadás éri” mozgósulok. Magamtól. Tessék mondani a bármely részbe beletartoznak a cigányok is? A vak komondoron átesett nők is? Vagy a karácsonyra díszesbe csomagolt kioktatást kapó éhezők is?

    Különben mind ez szájkarate. Az NPKI megadta a választ, hogy mennyire érdekli a véleményünk. De nyugodt lehet, minket is pont ennyire érdekel az ő véleményük.

  • NPKI – No Para, Küldünk Imélt

    A Nemzetpolitikai
    Kutatóintézet
    a civilizációhoz
    levelet intézett.

    Sosem hallott programokról
    szól ez a dolgozat:
    mint egy ügybuzgó KGB-s,
    firtatna dolgokat.

    Ámde Christopher Adammel
    nem lehet izmozni:
    nem hozza őt zavarba egy
    fideSS-nyik e-zombi.

    Kalandorok (k)Iméljenek,
    írta nekik szépen;
    s megfelelt a kérdésekre
    ő ilyeténképpen:

    „A KMH és a Free Press
    nem áll kapcsolatban
    egy Nemzei Regiszterrel
    semmi kontextusban.

    A KCSP működése
    nem pozitív élmény:
    fantomszervezeteken át
    nem hasznos, úgy vélném.

    A magyarok által gyűjtött
    könyvek s miegyebek
    nem Hunnia tulajdona:
    Kanadát illeti meg.

    A KMH mértéke egy:
    a demokrácia,
    s igencsak távol áll tőle
    a teokrácia.

    Kulturális sokszínűség,
    humanizmus, igen:
    s mindaz, ami ellenkezik
    ezzel, az pedig nem.

    Kész az együttműködésre
    a testvérlapokkal,
    ha azok is demokraták,
    és úgy vélem, okkal.

    Kétoldalú kapcsolatok
    lelkes híve vagyunk,
    ha a másik úgy áll hozzá,
    akárcsak mi magunk.

    Ha a magyar diaszpórának
    sokszínűségét
    elismerik és becsülik,
    a párbeszéd élénk!”

    A GoogleDocs-on keresztül
    elment hát az ímél,
    ám a rendszer válasza már
    semmi jót nem ígér.

    ***

    Magyar Polip hosszú csápja
    Kanadáig nyúlik;
    arra lennék kíváncsi, hogy
    ki majd mikor múlik.