Pár napja, amióta tudom, hogy húsz évvel ezelőtt írt regényem, a New Yorkba zárva jövőre ismét megjelenik, gyakrabban gondolok a városra. A VÁROSRA – azt hiszem, megérdemli, hogy így emeljem ki a többi város közül. Már régen nem jártam ott, de biztos vagyok benne, hogy ma még „olyanabb”. És hogy milyen ez az olyanabb?

Szegény voltam, túlélésért küzdő nyomorult, ezért csak egy semmibe nem kerülő regényre telt az ottlétemből, de megéreztem és megértettem, hogy New Yorkban a pozitív világszellem centrumában élek, és az efféle benyomások végérvényesek és visszavonhatatlanok. Örökös minta, mérce, példa, ha akarom, ha nem.

Karácsony New York City-ben.

Már nem tudnám pontosan felidézni se a regény fejezeteit, se a szereplőit, fogalmam sincs, megemlékeztem-e benne akárcsak futólag is a „kivert kutyák karácsonyáról”.

De hát irodalmat írtam, nem bédekkert.

Azt hiszem, New York akkori magyarjainak egyik ismert és kedvelt figurájától, „Gébrieltől” származott az elnevezés, és a lakást is ő biztosította hozzá. Akinek december 24-én, vagy 25-én nem volt jobb dolga, az mind hozzá ment, és valóban minden évben zsúfolásig megtelt a kis manhattani lakás. Mert a karácsony Amerikában nem szigorúan családi belügy, papa, mama, két gyerek, nagyi a fotelben, hanem bárki jöhet, az is hozhat magával bárkit, ekképp a buli elvben, mint maga az ország, a végtelenig tágulhat. Úgy emlékszem, az amerikaiak speciális karácsonyi ételeket sem esznek, ezzel szemben ők valóban nem hagynak senkit az út szélén.

Pa rum pum pum pum – ott hallottam először a Little Drummer Boyt is, David Bowie és Bing Crosby énekelte, hogy aztán az amerikaiak egyik kedvenc karácsonyi dala az én kedvencemmé is váljon. Már nem az, elmúlt, mint annyi más.

Viszont a családnak és meghittségnek ez a kötetlen felfogása nekem nagyon bejött. Talán Mahler mondta, hogy a tradíció slampossá tesz – na meg korlátolttá, ezt meg én teszem hozzá. Ami a karácsonyban jó, az megvolt az amerikaiban, ami nyomasztó – mondjuk, dió helyett dejó –, az kimaradt. Az amerikai mozgékony, energikus nép, a múltjában zsarnok, gonosz királyok nélkül, és ez meg is látszik a New York-iak karácsonyán. Az illetlenségig optimisták. Igaz, a Santa Clausokat sem rohanja le az utcán a helyi NAV, az IRS.

Nem tudom, mi lett a New York-i kivert kutyákkal. Ki itt, ki ott, gondolom. Gébriel viszont, akárcsak én, már maga is itt él, olykor látom, köszönünk egymásnak, de megváltozott – visszaváltozott magyarrá?

Budapestbe zárva, ez lehetne egy erre rímelő regénycím, de ezt most nem feszegetném. Végtére is ünnep van, és mi ünnepi hangulatban vagyunk. És erre meg is van minden okunk.

Pa rum pum pum pum…

Azért nem mindegy, hol, mibe vagy bezárva.

Bruck András