A legkönnyebben adható adomány a mosoly
Este, a családi vacsora közben szó került a jótéteményekről, az adományozásról, az adományokról, a karitatív tevékenységről. S elhangzott a címben szereplő mondat: „A legkönnyebben adható adomány a mosoly.”
December 24-25-26 a világ legnagyobb részén egyértelműen családi ünnepnek számít. Ezek a napok, amikor együtt eszik-iszik a család. Ekkor találkoznak nemcsak a legszűkebb család tagjai, de olyanok is, akik esetleg egész évben nem is látják egymást. Így van ez Amerikától, Európán keresztül egészen Ausztráliáig. Ezeken a találkozókon rendszerint megbeszélik a család és a világ dolgait. Tulajdonképpen mindegy, hogy a család különböző tagjai vallásosak-e, avagy esetleg nem hisznek Isten létezésében, a vallás, a vallás témája ezeken a napokon, ezeken a találkozókon biztos szóba kerül. Természetesen ahol a családtagokhoz a vallási témák közelebb állnak, ahol bármely családtag számára fontos, hogy beszéljenek róla, ott biztos, hogy valamilyen formában, de e téma körül forog a beszélgetés. S valójában mindegy az is, hogy a témák az ó-testamentum, avagy az újtestamentum témaköréből kerülnek ki, vagy ahhoz kapcsolódnak, de mindenképpen beszélgetések során szó kerül róluk, akár példabeszédek formájában. Ez történt nálunk, a mi családunkban is ma este. A vacsora utáni beszélgetés során a fiam megemlítette, hogy volt egyszer egy nagyon okos rabbi, akinek a könyvében szerepel a címben is olvasható mondat: „A legkönnyebben adható adomány a mosoly.”
A beszélgetés során a jótéteményekről került szó. Van, a jó cselekedetek leírását szolgáló, egy, ma már a magyar nyelvben is közismerté vált, s sokszor használt jiddis kifejezés, nevezetesen az a szó, hogy micve.
Dr. Raj Tamás, a rendkívül nagy tudású rabbi megfogalmazásában a kifejezés jelentése: „vallásos jócselekedet”.
Raj Tamás a szó magyarázatát így írta le:
“a zsidó vallás nem dogmákra, nem hitelvekre épül, hiszen nincs két egyaránt gondolkodó ember a világon, hanem a kötelező cselekedetre. … a gyülekezet számára mindig a jócselekedet, a micve marad az egyedül fontos értékmérő. Tudnunk kell, hogy a zsidó hagyomány szerint egyedül a tudatos jócselekedet tekinthető micvének. Ebből a szempontból a zsidó közgondolkodás a filozófus Kant véleményével azonos, aki szerint a legfőbb törvény így hangzik: Gondolj mindig arra, hogy ha mindenki úgy cselekedne, mint te, fennmaradhatna-e az emberiség!”
Megállapíthatjuk, hogy ma a világ rossz irányban halad. Az elmúlt kétezer év, de különösen az elmúlt száz esztendő során sokan szenvedtek, s szenvednek manapság is a vallási nézetkülönbségek, avagy a vallási fanatizmus okozta problémák következtében. S itt nemcsak a vallásháborúk említhetők, de gondoljunk arra, hogy hány ember kínjait, s végső soron pusztulását okozta a második világháború, alapjában véve az azt megelőző fajelmélet ideológiája, a zsidó-üldözés. S hány ember szenvedését okozza ma is a vallási fundamentalizmus. Gondoljunk csak a közelmúlt és a manapság is komoly gondokat okozó menekült-válságra.
Megállapíthatjuk persze azt is, hogy a gondok ellenére, avagy éppen azért, van a világnak olyan szegmense is, ahol sokan tesznek jó cselekedeteket, sok ember jótékonykodik.
Van, aki ezt hite, a vallás előírásai alapján teszi, s van, aki tudatosan, meggyőződéséből segít másoknak, másokon. Van olyan ember, akinek sok pénze van, ezért mecénásként nyújt segítséget, s persze van olyan is, aki az adományozást felhasználja saját érdekében, azzal, hogy adományát „leírja”, levonja saját adóalapjából.
S vannak olyanok, akik úgy érzik, hogy számukra lelki szükséglet, hogy segítsenek, adjanak abból, amijük van. Őket nevezzük filantrópoknak. A kifejezés jelentése a szótár szerint: „jótékonykodó emberszeretet, emberbaráti érzés”.
A szótár megfogalmazását pontatlannak érzem. Tenném hozzá, hogy a filantróp azért ad, mert lelki szükségletet érez azért, hogy adjon, abból, amije van, olyannak, akinek nincsen. A filantróp számára jó érzés adni. A filantróp számára az adományozás jó cselekedet, azaz micve, különösen, ha vallásos, de ez akkor is igaz, ha nem vallásos, csupán csak tiszteletben tartja a vallás előírásait.
Van egy olyan adomány, van egy olyan micve, van egy olyan jó cselekedet, amelyik nem kerül pénzbe. Ezt a micvét mindenki teljesítheti, még a nincstelen, akár, a különben adományra szoruló is. Ez az az adomány, ami mindenkinek van, amit mindenki könnyen tudna adományozni. Ezt a micvét mindenki tudja teljesíteni.
Ez az adomány a mosoly.
Ahogyan a bevezetőben említett rabbi mondta: „A legkönnyebben adható adomány a mosoly.”
A mosoly mindenki számára rendelkezésre áll, még a szomorú emberek is tudnak – persze ha akarnak – mosolyogni. A mosoly az az adomány, amit mindenki természetesen adni tud.
Amikor mosolygunk valójában pozitív energiát adunk át másoknak. Ha valaki rám mosolyog, akkor a saját pozitív energiájából ad nekem, s ez az, amit magam is tovább tudok sugározni.
Szebb lesz a napom, ha reggel a buszvezető nem rám mordulva szólít fel, hogy gyorsabban szálljak fel a buszra, hanem mosolyogva kér meg erre.
Szebb lesz a napom, ha az üzletben a pénztáros rám mosolyog, amikor fizetek.
Szebb lesz a napom, ha a hivatalban az ügyintéző egy mosoly és esetleg egy-két kedves szó kíséretében adja át az általam kért okmányt.
Szebb lesz mindannyiunk mindennapja, ha egymásra mosolygunk.
Azt hiszem nagy a kívánságom, de mindenki lehet filantróp.
Adományozzunk mosolyt!
G. Orator
3:00 de.
Sőt, a mosoly csak nem azt deríti fel akire rámosolyognak, hanem aki „adja”, aki mosolyog arra is „hat”.
.
Ki lehet próbálni. Tükör előtt mosolyra „húzva” a szánkat, idővel a „kényszer” mosoly, igazivá válik. Felderülünk.
.
Nem totális, mint ciánkáli, de hat. Még ha vannak is korlátai.
.
Tessék kipróbálni, gyakorolni. 🙂
3:01 de.
Bocsi.
.
Sőt, a mosoly NEM CSAK azt deríti fel …
8:29 de.
Minden vendégünknek az tűnik fel, hogy itt mosolyognak az emberek. Szinte mindenki, szinte mindenkire. Jön ki eléd a „marharépa”, alig tudsz megállni, de teli szájjal mosolyog, integet (tudja, hogy elszabta), így a haragod messze röppen. Megállsz, és visszamosolyogsz. Se verekedés, se veszekedés, sem káromkodás. Így tényleg jobb. 😀
Mosolygós boldog új évet a magyaroknak is.
4:13 du.
Valóban a mosoly,a kedvesség nem kerül semmibe és a másiknak is örömet okoz,meg aki mosolyog az is jobban érzi magát,szimpátiát vált ki!(általában…)de nem mindig aktuális!
DE :aki mindig mosolyog az nem őszinte,mint ahogy az sem,hogy Amerikában mindenki mosolyog és megkérdezi a másikat ha találkoznak
„hogy vagy”,persze ez formaság,meg sem várja a választ, mivel valójában az nem is érdekli……
Na ezt nem igazán díjazom,ennek ellenére a cikk tetszik és van benne igazság!
5:51 de.
Marcsi Nézd a másik oldalról. Nem őszinte a mosoly? Fáradt , rosszkedvű, gondjai vannak. Ha ezt a tudomásomra hozza mogorva arccal, azzal neki nem lesz jobb, de az én kedvemet elrontja. Én továbbviszem a rosszkedvet, és széthordjuk mint egy vírust.
Most ez működik Magyarországon. Miután neked közöd nincs a bajomhoz, ezért téged nem büntetlek meg, és kedvesen mosolyogva viselkedek veled, így te a mosolyt viszed tovább (pedig nincs kedvem mosolyogni, mert leszakad a hátam, hiszen tegnap sokat kertészkedtem). A rosszkedvű ember, ha csupa mosolyt lát maga körül, lassan elveszti rosszkedvét. A gyerekek pedig ha mindig mosolyt látnak maguk körül, akkor az lesz az alapbeállításuk.
A Hi, How Are You köszönésben sincs igazad. Választ ugyan nem biztos, hogy vár, de ez egy nyitás a párbeszédre. Ilyenkor ha válaszolsz, akkor kialakulhat egy párbeszéd. Általában az időjárásról, de tovább is léphet a dolog. Nem látom miért lenne rossz, hogy az utcán megkérdezik mosolyogva, hogy vagyok? Ez a felfogás nagyon elharapódzott Magyarországon, mintegy megmagyarázva, miért bunkók egymással az emberek.
Megtörtént velem, hogy egy nagyon öreg úr odajött hozzám, hogy vagyok. Egy vendégemet vártam a buszvégállomáson, és éppen volt negyed órám. A how are you után elkezdett mesélni. Összeszorított szájjal, iszonyú tájszólással egy szavát sem értettem. Megjött a busz, megköszönte a figyelmemet, és jókedvűen távozott. Miért lett volna jó, ha mogorván lefordulok róla? Ő elmesélhette a gondolatait, én meg kaptam egy örök rejtélyt, mit is mondhatott. Egy „hogysmint”, ennyit is jelenhet. Csak formaság? Az illem nem a formaságok sora?
12:56 du.
Kedves Olvasók!
Először is a kommentelőknek köszönöm szépen, hogy a cikkem alapvető gondolata tetszett.
llanfair véleményével értek egyet, s vitatkozom azzal a megállapítással hogy „aki mindig mosolyog az nem őszinte”. Azt elismerem, hogy létezik olyan mosoly, ami erőltetett lehet, avagy lehet hamiskás, vagy akár hamis is.
DE! Azt gondolom, hogy alapjában véve a mosoly egy olyan megnyilvánulásunk, amellyel érzelmünket fejezzük ki. Az is igaz, hogy érzelmeinket, azok kimutatását felhasználhatjuk saját, vagy mások érdekében.
Egy apró példával illusztrálnám. A házban ahol laktam, volt egy autógumi javító műhely, amelyik szemmel láthatóan nem ment jól. Egy alkalommal mentem haza, s műhely előtt – éppen nem volt kuncsaft – ott ült a tulajdonos egy kis széken és nézett bele a nagyvilágba. Láthatóan gondolkodott valamin Odaléptem hozzá, s megkérdeztem, „min töprengsz olyan látványosan?” S a válasz az, ami érdekes: „Tudod, rájöttem valamire: ha rámosolygok a kuncsaftra, akkor több a jat.”
Azt gondolom, hogy mosolyogni érdemes. Mosolyogni kell. Saját magunknak és másoknak is szebb napja lesz, ha mosolygunk egymásra. Szóval: mindenkinek azt ajánlom, hogy adományozzunk mosolyt!
2:19 du.
Hát minden nézőpont kérdése,mint írtam a mosoly sokat segít annak is aki mosolyog és annak is akire mosolyognak,de kétoldalú a dolog,a véleményem fenntartom,mert ha bajban vagyok vagy más bajban van,akkor együttérzésre,biztatásra,segítségre van szükség,és sok esetben nincs igazán helye a „mosolygásnak”…..tudom kint az a divat,hogy mindenki mosolyog,az is aki bajban van,aztán hazamegy és esetleg öngyilkos lesz….
Összetett dolog,de alapvetően mint írtam tetszik a cikk!
3:09 du.
Marcsi Ebben a mosolygó országban 1000 főre tekintve, kevesebb mint fele az öngyilkosság mint Magyarországon. Ha hozzáveszed, hogy az abortusztilalom miatt sokkal több a terhelt ember, a különbség még nagyobb. Ha az utcán találkozol három, négy emberrel, aki mosolyog és szóba áll veled, már kisebb az esély a befelé fordulásra. Szerencsére nincs igazad, nem dőlne össze a világ, ha elismernéd. Próbáld ki. Az ország is kipróbálhatná.
3:22 du.
llanfair!
Ha azt mondom,hogy rossz a leletem,beteg vagyok,kritikus az állapotom,vagy ha ugyanezt mondja egy barátom,akkor nem mosolyra van szükség,ezt próbáld megérteni…..én is sok dologban igazat adtam
neked illetve a cikk írójának!
A hamis,felületes,üres mosolyt továbbra sem díjazom!
3:46 du.
Egyébként hidd el,itt is sokan mosolyognak (köztük én is…)akkor is ha nincs rá semmi okunk…ami az országot illeti nem tudok pontos adatokat,de úgy gondolom én is(állapotom ellenére)meg a többi ember is igyekszik maximálisan optimistán tekinteni a „jövőbe”,ezért,meg a morbid humoromért már sokan megdicsértek(barátok,meg a kórházban is…!)akik pontosan
tudják a helyzetemet!
Hát rajtam nem múlik!
Minden jót és szépet: Marcsi
4:00 du.
Marcsi Édesanyám 90 éves. A múlt héten műtötték combnyaktöréssel. Olyan gyenge, hogy nem tudják felállítani, pedig az egyik legjobb és legdrágább kórházban van Pesten. Nem sok esély van a túlélésre ebben a korban. Mégis mosolyog a hangja, kedvesen beszélget teljesen „zöld” szobatársával, és senkivel nem érzékelteti, hogy szerinte is itt a vég.
Mint írtam, nagyon sajnálom a betegségedet, én emlékszem, hogy felajánlottuk szerteágazó összeköttetéseinket is, de nem vetted igénybe. Nem hiszem, hogy attól jobban érzed magad, ha undokul viselkednek veled. De legyen igazad, ránk mosolyognak, és nekünk ez tetszik.
10:08 du.
Kedves Marcsi!
Nagyon sajnálom, ha az állapota nem jó. Azonban azt gondolom, hogy még a legrosszabb állapotú valakire is – sőt rá igazán – rá kell mosolyogni. A mosoly segít a rossz állapot meg és túlélésében is.
Azt is gondolom, hogy jobb lenne a világ, ha akkor is mosolyognának az emberek, ha, mint írja: „akkor is ha nincs rá semmi okunk”. Igen, én akkor is mosolygok másokra, ha nekem rossz a kedvem. Másoknak ugyanis ahhoz nincsen igazán köze, hogy nekem miért rossz a kedvem, de ha rám mosolyognak, akkor a rossz kedvem is könnyebben múlik el.
A mosoly nem jelenti automatikusan azt, amit ír, hogy „maximálisan optimistán tekinteni a “jövőbe””.
A mosoly ugyanis önmagában biztatás, reménykeltés, reményadás, egy jó érzés továbbítása mások számára. Különösen azok számára, akiknek erre szükségük van.
Kérem érezze, hogy most is éppen mosolygok Önre. Szeretném átadni azt a mosolyt, ami talán Önt is egy kicsit jobb kedvre deríti.
Amikor a cikkemet írtam, az a cél vezérelt, hogy megértessem, hogy fontos a mosoly, nem kerül pénzbe, mégis nagyszerű adomány. Adomány annak, aki kapja, de fontos az adományozó számára is.
Kérem, adományozzon Ön is mosolyt!
12:20 du.
Arról már nem is beszélve, hogy a mosolygó emberre is visszahat a saját mosolya. Tehát ő sem jár rosszul…
˙
.
Dale Carnegie* ezt írja ugyanerről:
A MOSOLY ÉRTÉKE
– Semmibe sem kerül, de sokat ad.
– Gazdagabbá teszi azokat, akik kapják, és mégsem juttatja koldusbotra azokat, akik adják.
– Egy pillanatig él csak, de az emléke örökké megmarad.
– Senki sem olyan gazdag, hogy meg lehetne nélküle, és senki sem olyan szegény, hogy ne lenne gazdagabb tőle.
– Boldoggá teszi az otthont, táplálja az üzleti jóakaratot az üzleti életben és a barátság biztos jele.
– Nyugalom a megfáradtnak, napfény a csüggedőnek, világosság a szomorkodónak, és a természet legjobb orvossága a bajok ellen.
– Nem lehet elvenni, kölcsönadni, vagy ellopni, mert nem áru, csak önként adható.
– Senkinek sincs annyira szüksége rá, mint annak, aki nem tud már mosolyogni.
– Ha tehát meg akarod szerettetni magadat az emberekkel: MOSOLYOGJ!
˙
.
* Dale Carnegie: Sikerkalauz – Minerva 1989.
12:25 du.
˙
Az említett könyvet először Amerikában 1938-ban adták ki.
.
1:10 du.
„A mosoly egy olyan megnyilvánulásunk, amellyel érzelmünket fejezzük ki.”- írja T. G.Orator.
Magam inkább úgy pontosítanám e megállapítását, hogy:
A mosoly olyan gesztus, amellyel a jószándékunkat fejezzük ki.
Véleményem szerint a tiszta jószándékom, a mosollyal megajándékozott illető szempontjából, fontosabb tényező, mint az „én érzelmem”. Hiszen ő is tisztában van azzal, hogy barátságos megnyilvánulásom nem érzelemből, legalábbis nem feltétlenül a lélek mélyéről fakad, azonban a mosolyból az idő egy apró töredéke alatt is megláthatja, hogy ez egy jó szándékú közeledés… 🙂
1:20 du.
Marcsi!
Akkor képzelem, hogy kiskegyed mennyire imádhatja
Morvai Krisztina világhíres vigyorát.
Az aztán tényleg egy hamis álarc, ami éppen egy, a mosollyal pont ellenkező – nem akarom most itt minősíteni, de sötét – érzelmet takar és álcáz…
.
1:26 du.
Ui.
Külhoni honfitársainknak, akik nem ismernék.
Morvai K. egy nyíltan véresszájú antiszemita, jobbikos képviselőnő az EU-parlamentben – örök vigyorral az ábrázatján…
3:52 du.
Kedves KORDON BLUED!
Elfogadom, s köszönöm a pontosítását a jószándékot illetően. Amikor az érzelemről írtam, azt azért tettem,mert szerettem volna Marcsit meggyőzni, pontosítok: szerettem volna megértetni, hogy bár lehet a mosoly hamis is, de alapjában véve a mosoly érzelem kifejezésére szolgál.
Igen, abban is egyetértünk, hogy a másik fél, akire mosolygok, fontosabb, mint saját magam.
S, Marcsinak – voronyezzsel egyetértve – én is azt üzenem, hogy Dale Carnegienek van igaza, amikor azt állítja: „Senkinek sincs annyira szüksége rá, mint annak, aki nem tud már mosolyogni.”
Nagyon örülök, hogy többen egyetértünk abban, hogy mosolyt adományozni jó!
4:35 du.
A mosolyról Édesanyám jut eszembe!
105 éves volt, és egy helyi angol nyelvű öregotthonban volt már 6 éve. Ő soha nem tanult meg jól angolul. Megértette azért amit mondtak, ő is mondta esetleg, hogy OK:, de nem tudott beszélni angolul.!
Egy fénykép van róla abban a korban , a helyi körülmények között jött felém a járókájával és hatalmas mosoly ült az arcán.
Mellesleg, igen népszerű volt ezen a helyen, és ők ünnepelték meg a 100 éves évfordulóját is.
A mosoly a lelkiélettől függ, szerintem. Erőltetni nem lehet.
4:39 du.
Lemaradt, igaza volt Anyám esetében az idézett írónak, szerintem ezt ő nagyon jól tudta:
„Ha tehát meg akarod szerettetni magadat az emberekkel: MOSOLYOGJ”
1:19 du.
Így igaz.
De sokszor adhatnánk egy mosolyt, még pénzünkbe sem kerül, csak egy gesztus, amivel kimutathatunk együttérzést, szeretet, megértést és van a „csak úgy” mosoly, – mégis valami gátat szab nekünk.
No ezt a bizonyos „gátat” kell lebontanunk, átugornunk és szórjuk tele a világot! – mosollyal.
Nagyon gyorsan megtapasztaljuk, hogy a mosolyunk visszafelé, ránk is hat, méghozzá jól és építőleg.
Fogadjunk hát szót, szórjuk, szórjuk a mosolyunkat – számolatlanul és csak úgy zsigerből.
Szebbé teszi az életünket, mert a „visszamosolyok” ezt igazolják.
Tehát?
Boldogságos, mosolygós, szép életet kívánnék a 2016-os esztendőre, sőt azon túlra is!
(( 🙂 ))
G.B.